2018. január 3., szerda

Lencsesaláta kétféle lencsével, fürjtojással

Nem szoktunk babonásak lenni, de most úgy jött, hogy valami lencséset készítsek. És mivel még a jómúltkoriban épp vettem egy adag beluga lencsét, hát elérkezettnek láttam az időt, hogy csináljak belőle valamit. Egy igazán finom, görögös ízvilágú lencsesaláta lett a végeredmény, némi extrával megspékelve.

Hozzávalók 5-6 személyre: 20 dkg beluga lencse (fekete lencse), 20 dkg vörös lencse, 4 babérlevél, 2 zellerszár, 2 sárgarépa, 2 közepes lila hagyma, kb. 15-15 db koktélparadicsom, kimagozott fekete .lajbogyó és fürjtojás, 10 dkg feta vagy telemea, 1 kis csokor petrezselyemzöld;
az öntethez: 2 evőkanál tahini (szezámpaszta), 3 cikk fokhagyma, 2 evőkanál fehérborecet, só, 5-6 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 teáskanál szárított oregánó, 1/2 teáskanál cukor (nálam xilit), őrölt bors, víz.

Elkészítése: A kétféle lencsét külön-külön szűrőkanálba tesszük, és folyó víz alatt alaposan átmossuk. Ezután külön-külön mindkettőt felöntjük két- két és fél szeres mennyiségű hideg vízzel (20 dkg lencse kb. 1 csészényi, így kb. 2-2,5 csésze vízzel kell felönteni), hozzáadunk 2-2 babérlevelet, illetve enyhén megsózzuk, és főni tesszük. A vörös lencse alatt kb. 10, a fekete alatt kb. 20 percnyi főzés után elzárjuk a lángot, és ha szükséges, lefedve hagyjuk még duzzadni, puhulni egy keveset. Fontos, hogy ne főjenek szét, inkább enyhén al denték legyenek. Ezután leszűrjük, folyó víz alatt jól átöblítjük mindkettőt, majd miután lecsepegtek, együtt tálba tesszük. A babérlevelet eltávolítjuk. A kis kockákra vágott sárgarépát és zellerszárat is külön edényben megfőzzük, vagy a fekete lencse mellé dobjuk főni. Ha együtt főzzük, egy picivel több vizet kell használnunk. A fürjtojást 2 perc alatt megfőzzük, majd kihűtjük, meghámozzuk és félbevágjuk. A hagymát vékony csíkokra vágjuk, az olajbogyót és a koktélparadicsomot negyedeljük, a petrezselyemzöldet felaprítjuk. Mindent a lencséhez adunk, majd ráöntjük az öntetet. Az öntethez a tahinit simára keverjük a finomra aprított fokhagymával, az oregánóval, a sóval, borssal meg az ecettel, majd elkavarjuk benne az olívaolajat és az ízlés szerinti cukrot. Végül vízzel hígítjuk tetszés szerint, az ízén pedig sóval, ecettel és cukorral igazítunk még, ha kell. Tálaláskor megszórjuk összemorzsolt fetával. Az öntetnek nem kell túl soknak lennie, a hozzávalók ne tocsogjanak benne, csak úgy finoman vonja be az alapanyagokat.

FITT/2019. TÉL

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails