2017. augusztus 5., szombat

Gesztenyekrémes, gyümölcsös palacsintakosár

Ez a palacsinta is nagyon-nagyon finom. Tálalásánál fogva pedig különleges is. A sok gyümölcs jól ellensúlyozza a gesztenyekrém édességét.  Az adag kicsi(nek tűnhet), de egy normális ebéd után ennél többet biztos nem lehet megenni desszertként.

Hozzávalók 4 személyre: 1 dl tej, 1 tojás, 10 dkg liszt, 1 csipet só, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál + egy kevés olaj, víz;
a krémhez: 30 dkg gesztenyepüré, 2,5 dl habtejszín;
továbbá: különböző színű gyümölcsök (pl. barack, kivi, banán, meggy), menta vagy citromfű.

Elkészítése: A palacsinta hozzávalóit a felsorolás sorrendjében turmixgépbe rakjuk, összedolgozzuk, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy megfelelő állagú masszát kapjunk. A keverékből olajozott serpenyőben 4 palacsintát sütünk, és mindegyiket öblös kenelybe helyezzük, kosárszerűen. A krémhez a gesztenyepürét összetörjük, majd rendre belekavarjuk a kemény habbá vert tejszínt. A palacsintakosarakat megtöltjük gesztenyekrémmel, majd mindegyikre gyümölcsöket teszünk, és valamilyen zöld levéllel díszítjük. 

PAL - 2017.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails