2017. június 18., vasárnap

Rebarbarás sós pite

Legtöbben ahhoz vagyunk szokva, hogy a rebarbarából valamilyen édesség, sütemény készül. Pedig már nemegyszer készítettem levest belőle csirkehússal, vagy ezt használtam más levesek savanyítására, illetve salátákba, mártásokba tettem bele, és nem utolsó sorban befőtteket vagy lekvárokat készítettem vele, belőle. Ezúttal azonban egy laktató sós ételbe is beletettem, olyanba, amit a nap bármely szakában el lehet fogyasztani, sőt, kirándulásra vagy munkahelyre is el lehet vinni. Nagyon ízlett a családnak, még a férjemnek is, aki amúgy nincs túlságosan oda az ilyen pitefélékért. 

Rebarbarás sós pite

Hozzávalók 4-5 személyre: 10 dkg hajszálvékonyra szeletelt császárszalonna, 30 dkg rebarbara, 1 csokor újhagyma, ½ piros húsú kaliforniai paprika, 30 dkg sajt, 6 tojás, 2 dl tejszín, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, kevés olaj, vaj;
a tésztához: 25 dkg liszt, 25 dkg hideg vaj, 1 csapott mokkáskanál só, 1 tojás.

Elkészítése: A tésztához a lisztet, a sót és a vajat ujjbeggyel morzsásra dolgozzuk, majd hozzáadjuk a tojást, és gyors mozdulatokkal összeállítjuk. Fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük, míg a töltelék elkészül. A császárszalonna-szeleteket száraz serpenyőben ropogósra sütjük, kivesszük és félretesszük. A visszamaradt zsiradékra kevés olajat öntünk, megdinszteljük rajta az újhagyma felkarikázott fehér részét, majd rádobjuk a felkockázott paprikát, végül pedig az újhagyma feldarabolt zöldjét és a kis kockákra vágott rebarbarát. Folytonosan kavargatva max. 2-3 percig dinszteljük tovább, amíg a rebarbara kezdi kissé megváltoztatni a színét. Félrevesszük, és hagyjuk hűlni egy keveset. A sajtot kockára vágjuk, összeforgatjuk a dinsztelt zöldségekkel meg a petrezselyemzölddel, az egészet sózzuk, illetve borsozzzuk. A tojásokat felverjük, elkeverjük a tejszínnel, sóval és borssal ízesítjük, majd összekeverjük a sajttal-zöldségekkel. A tésztát kivesszük a hűtőből, enyhén lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk (3-4 mm), és kibélelünk vele egy vajjal megkent 26 cm-es formát úgy, hogy pereme is legyen. Ezután belesimítjuk a sajtos-tojásos keveréket, a tetejére rászórjuk az összetördelt ropogós császárszalonnát, és 180 fokos sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük. Langyosan fogyasztjuk friss zöldségsalátával.

KT - 2017/6

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails