2017. február 16., csütörtök

Töpörtyűs pástétom

Hát, februárban úgy lemaradtam, mint a borravaló. Hiába, na, a feladatok: feladatok, némelyikük szemernyi halasztást sem bír, úgyhogy örülök, hogy legalább a köteezőekkel nem vagyok nagyonelmaradva. :) Jöjjön most egy nagyon finom házilag elkészíthető töpörtyűkrém, ami ideális mind reggelire, tízóraira vagy uzsonnára, mind pedig vacsorára. A recept Á. Lőrinczy Jolán A modern háziasszony 1968-as, második kiadásából való, a hozzávalók ugyanazok, csupán az arányokon változtattam egy kicsit, de még így is nagyon sok személyre volt elegendő.

Töpörtyűs pástétom

Hozzávalók 5-6 személyre: 25 dkg töpörtyű, 4 főtt tojás, 1 kisebb hagyma, néhány szál petrezselyemzöld, 8-10 bazsalikomlevél, 1-1 teáskanál pirospaprika és reszelt citromhéj, 1-1 késhegynyi őrölt kömény, gyömbérpor és szerecsendió, só, bors, citromlé.

Elkészítése: A töpörtyűt átdaráljuk, majd robotgépben pépesre dolgozzuk a meghámozott főtt tojással és a feldarabolt hagymával együtt. Hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet meg a fűszereket, és még néhányszor összeturmixoljuk. Sóval, borssal és citromlével tetszés szerint ízesítjük. Robotgép híján a hozzávalókat húsdarálón kétszer ledaráljuk, majd fűszerezzük, és jó habosra kavarjuk. Savanyú uborkával és főtt tojással díszítjük. További zöldségeket is kínálhatunk mellé.

2 megjegyzés:

Vicuska írta...

Ez egy csodás tálalás!!! A töpörtyűhöz mindig szoktam mustárt adni, hogy pikánsabb legyen. Nálad egy sor különleges fűszer kerül még bele, nagyon kíváncsi lettem az ízére. Ki fogom próbálni, köszi!

sedith írta...

Köszönöm, Vicuska! :)
Én egy könyvből készítettem a receptet, és igyekeztem maximálisan megmaradni a leírtaknál, csak a töpörtyű meg a tojás aránya változott meg egy kicsit. :) Mustárral is finom lenne, itt a citromlé helyettesítette, mert muszáj volt valami savanykás, ami ellensűlyozza a zsírosságát.
Ami pedig a fűszerezést illeti, a szerző a pástétomok elején egy pástétomfűszer-receptet adott meg, abból kellett volna bele ey bizonyos mennyiség, de mivel e recept miatt én nem készítettem azt el, felhasználtam hozzá néhány olyan alapanyagot, amit a fűszerben megadott.

2017. február 16., csütörtök

Töpörtyűs pástétom

Bejegyezte: sedith dátum: 15:11

2 megjegyzés on "Töpörtyűs pástétom"

Vicuska on 2017. február 18. 0:21 írta...

Ez egy csodás tálalás!!! A töpörtyűhöz mindig szoktam mustárt adni, hogy pikánsabb legyen. Nálad egy sor különleges fűszer kerül még bele, nagyon kíváncsi lettem az ízére. Ki fogom próbálni, köszi!

sedith on 2017. február 18. 15:16 írta...

Köszönöm, Vicuska! :)
Én egy könyvből készítettem a receptet, és igyekeztem maximálisan megmaradni a leírtaknál, csak a töpörtyű meg a tojás aránya változott meg egy kicsit. :) Mustárral is finom lenne, itt a citromlé helyettesítette, mert muszáj volt valami savanykás, ami ellensűlyozza a zsírosságát.
Ami pedig a fűszerezést illeti, a szerző a pástétomok elején egy pástétomfűszer-receptet adott meg, abból kellett volna bele ey bizonyos mennyiség, de mivel e recept miatt én nem készítettem azt el, felhasználtam hozzá néhány olyan alapanyagot, amit a fűszerben megadott.

Related Posts with Thumbnails