2017. január 15., vasárnap

Szerencsés szilveszteri lencseleves

Ez egy olyan leves, amit évekkel ezelőtt főztem (talán 2013-14 határán), és végül megjelent az Erdélyi konyha 2014/decemberi lapszámában. Most kerestem a receptet a blogon, hoyg megnézzek benne valamit, és bárhogyan is keresgéltem, nem dobott találatot. Végül rá kellett jönnöm, hogy a blogra azóta sem került fel, de mivel január közepén még jócskán belefér  - ha nem is a szilveszteri, de - a téli időszakba mindenképpen. Nagyon finom leves volt. Akkor főztem először és (eddig) utoljára lencsét szilveszter-újévre.

Szerencsés szilveszteri lencseleves

Hozzávalók 5-6 személyre: 50 dkg zöld lencse, 2 hagyma , 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 2-3 cikk fokhagyma, 8-10 szál virsli, 1 púpozott evőkanál liszt, 1 evőkanál pirospaprika, só, bors, őrölt kömény, olaj, kevés almaecet.

Elkészítése: A lencsét előző este több vízben átmossuk, beáztatjuk  hideg vízbe, majd másnap, szintén hideg vízben főni tesszük. Miután fölforrt, leszűrjük, és a sötét, zavaros vizet elöntjük. Tiszta hideg vizet öntünk a lencsére, és addig főzzük só nélkül, míg félpuha nem lesz. A zöldségeket meghámozzuk, a hagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk, a gyökereseket kockára vágjuk. 4-5 evőkanál olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a répaféléket, és együtt dinszteljük tovább. Végül félrevesszük a lángról, hozzákeverjük a pirospaprikát, és a majdnem kész lencséhez öntjük. Beletesszük a fokhagymát is, megsózzuk, 1-2 csipetnyi őrölt köménnyel ízesítjük, és ha szükséges, forró vízzel kipótoljuk. Addig főzzük együtt, míg minden el nem készül. Végül beledobjuk a karikára vágott virslit, és besűrítjük a lisztből és 2 evőkanál olajból készített világos rántással. Jól kiforraljuk, miközben ízlés szerint megborsozzuk, utánasózunk, illetve almaecettel kissé megsavanyítjuk. Tálaláskor tejfölt is adhatunk mellé. 
EK - 2014/12

2 megjegyzés:

Ani írta...

A zöld lencse azt jelenti, hogy nem vörös? Én gyakran főzök lencsét újévre nem a szerencse miatt, hanem hagyományból. Most elmaradt.

sedith írta...

Igen, Ani, ez zöld lecséből van főzve, ez lassaban fő meg, mint a vörös.
Hogy érted, hogy hagyományból? Ez a hagyomány szerintem azon a babonán alapszik, hogy a sokszemű lencse szerencsét hoz a házhoz. Ha tévedek, kérlek, javíts ki, mert nálunk nem feltétlenül szokás ilyesmit főzni, úghogy csak olvasmányaimból meg innen-onnan tudok ilyen újévi hagyományokról, de néha, ritkán beiktatom, a változatosság kedvéért. :)

2017. január 15., vasárnap

Szerencsés szilveszteri lencseleves

Bejegyezte: sedith dátum: 18:44

2 megjegyzés on "Szerencsés szilveszteri lencseleves"

Ani on 2017. január 16. 12:04 írta...

A zöld lencse azt jelenti, hogy nem vörös? Én gyakran főzök lencsét újévre nem a szerencse miatt, hanem hagyományból. Most elmaradt.

sedith on 2017. január 16. 20:45 írta...

Igen, Ani, ez zöld lecséből van főzve, ez lassaban fő meg, mint a vörös.
Hogy érted, hogy hagyományból? Ez a hagyomány szerintem azon a babonán alapszik, hogy a sokszemű lencse szerencsét hoz a házhoz. Ha tévedek, kérlek, javíts ki, mert nálunk nem feltétlenül szokás ilyesmit főzni, úghogy csak olvasmányaimból meg innen-onnan tudok ilyen újévi hagyományokról, de néha, ritkán beiktatom, a változatosság kedvéért. :)

Related Posts with Thumbnails