2017. január 12., csütörtök

Póréhagymaleves palacsintacsíkokkal

A póréhagyma nagy sztár tőlünk délre, azaz Romániának az Olténia nevű régiójában. Éppen ezért eléggé elterjedt alapanyag az erdélyi románok konyháján, és természetesen, most már nem is csak a románokén. Az alábbi recept megtalálható Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvében, bár én egy kissé módosítottam az arányokon. Pl. 3-4 póréhagymát ír a szerző. Nos, valószínű, hogy akkoriban nem voltak olyan óriásiak a pórék , mint amilyeneket manapság vásárolni lehet. Ha valaki saját kertjében termeszti, sokkal kisebbek lesznek, ez saját tapasztalat. A mieink is max. hüvelykujjnyi vastagságra nőttek meg. És mondhatom, az az egy póré is, amit felhasználtam a leveshez, bőven elég volt. A palacsinta sajttal való megszórását is én adtam hozzá a recepthez, de így sokkal finomabb volt. 

Póréhagymaleves palacsintacsíkokkal 

Hozzávalók 4-5 személyre: 2-3 közepes sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 2-3 zellerszár vagy 1 kicsike zellergumó, 4-5 közepes krumpli, 1 nagy póréhagyma, 2 liter húsleves, petrezselyemzöld,  só; a palacsintához: 1 tojás, 15 dkg liszt, 2 dl tej, só, 1-2 evőkanál aprított petrezselyemzöld, 2 evőkanál olaj, víz.

Elkészítése: A húslevest felforraljuk, majd rendre beletesszük a kockára vágott zöldségeket. A krumplit akkor adjuk a leveshez, amikor a többi zöldség már félpuhára főtt, és további kb. 10 percig főzzük. Ha szükséges, akkor hígítjuk további húslevessel vagy vízzel. Amikor a zöldségek megpuhultak, utánasózunk, megszórjuk petrezselyemzölddel és tálaljuk az addigra elkészített palacsintacsíkokkal. A palacsintához a tojást simára keverjük a liszttel meg a tejjel, majd hozzáadjuk a sót, a petrezselyemzöldet meg az olajat, és vízzel hígítjuk a megfelelő sűrűségűre. Forró serpenyőben 6-8 hígpalacsintát sütünk belőle, amiket azon forrón feltekerünk, és tálaláskor csíkokra vágva tesszük mindenki tányérjába.

Tipp: Ha szeretnénk, a forró palacsintákat megszórhatjuk kevés reszelt sajttal, mielőtt feltekernénk.

Megjegyzés: Ha a leves elkészítéséhez nincs húslevesünk, vízzel is készíthetjük, és ha van, házi ételízesítőt teszünk bele. A végén, amikor a leves már elkészült, 1-2 evőkanálnyi olajat vagy 1 teáskanálnyi vajat adunk a forró leveshez.
EK - 2017/2
BA - 2017/9

Supă de praz cu clătite

Ingrediente pentru 4-5 persoane: 2-3 morcovi, 1 rădăcină de pătrunjel, 2-3 tije de ţelină sau 1 ţelină mică, 4-5 cartofi, 1 praz, 2 litri supă de carne, pătrunjel verde, sare;
pentru clătite: 1 ou, 150 g făină, 200 ml lapte, sare, 1-2 linguri pătrunjel verde mărunţit, 2 linguri ulei, apă.

Prepararea: Se pune la fiert supa de carne, şi se adaugă pe rând prazul tăiat subţire şi morcovul, pătrunjelul şi ţelina tăiate cubuleţe. Cartofii se adaugă doar când restul legumelor e pe jumătate fiert şi se mai fierbe cca. 10 minute. Dacă e nevoie se mai completează cu supă sau apă şi se dă în clocot. Când legumele s-au înmuiat, se potriveşte de sare, se presară pătrunjelul şi se serveşte cu clătitele pregătite între timp. Pentru clătite se freacă bine oul cu făina şi cu laptele, se adaugă sarea, uleiul şi pătrunjelul şi se subţiază cu apă până la consistenţa necesară. Într-o tigaie încinsă se coc clătite subţiri, se rulează numaidecât, se taie rondele şi se adaugă în farfurii.

Idee: Clătitele fierbinţi se pot presăra cu caşcaval răzuit înainte de rulare.

Observaţie: Dacă nu avem supă de carne pentru prepararea acestei supe, se poate pregăti şi cu apă şi „vegeta” de casă (legume sărate, uscate şi măcinate). În acest caz, când supa este gata, se adaugă 1-2 linguri ulei sau 1 linguriţă de unt. 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails