2017. január 22., vasárnap

Csirkés lasagna

Egy Tasty-videót láttam, amiben hasonló "lasagnát" készítettek. Az olaszok, persze, felhördültek, hogy ne nevezzék ezt annak, mert nem lasagna, de nekünk, kívülállóknak, azt hiszem, mindegy, minek is hívják, a lényeg, hoyg ne legyen förtelmesen drága, finom legyen, és jól töltse a "bendőt". Nos, ez mindhárom kritériumnnak tökéletesen megfelel. :)

Csirkehússal rakott tészta (Lasagna)

Hozzávalók 4-5 személyre: 1 kg kicsontozott csirkemell, 5 dkg aszalt paradicsom, 10-15 dkg fagyasztott sóska vagy spenót, kb. 12 tésztalap (lasagnalap), 25 dkg sajt, 5 dkg parmezán; a szószhoz: 2 hagyma, 1 fej fokhagyma, 25 dkg ricotta (vagy orda), 4 dl tejszín, 2 dl hígabb joghurt, 10 dkg sajt, só, bors, 1-2 teáskanál morzsolt bazsalikom, olaj.

Elkészítése: Az aszalt paradicsomot beáztatjuk kevés langyos vízbe, a sóskát vagy a spenótot kiolvasztjuk, a sajtokat külön-külön lereszeljük A csirkemellet vékonyan felszeleteljük, enyhén kiklopfoljuk, sózzuk-borsozzuk. Kevés felforrósított olajon mindkét oldalukon hirtelen megpirítjuk, tányérra szedjük, és félretesszük. A szószhoz a felaprított hagymát és fokhagymát kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a ricottát, elkeverjük, és felöntjük a tejszínnel meg a joghurttal. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szárított bazsalikommal ízesítjük, és a mártást jól kiforraljuk. Ha szükséges, tejjel vagy vízzel hígítjuk tovább. Legvégül belekeverjük a 10 dkg sajtot is. A tésztalapokat sós vízben előfőzzük, majd kiszedjük és félretesszük vigyázva, hogy ne ragadjanak össze. A leszűrt paradicsomot kis kockákra vágjuk, a kiolvadt zöldet pedig összedaraboljuk. Egy méretben megfelelő szögletes hőálló tálat megkenünk kevés olajjal, és elkenünk az alján 2-3 evőkanál szószt. Egymás mellé szorosan lerakunk 4 tésztalapot, megkenjük jócskán krémmel, kirakjuk sült csirkeszeletekkel, majd megszórjuk a reszelt sajt egyharmadával, és eloszlatjuk rajta a darabolt paradicsomot. Ismét egy tésztaréteg következik, majd szósz, hús, sajt, illetve a szétoszlatott sóska vagy spenót. Befedjük a többi tésztával, megkenjük a maradék szósszal, rászórjuk a maradék reszelt sajtot meg a parmezánt, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük, vagy amíg a teteje szép aranysárgára nem sül.

Megjegyzés: Ha szeretnénk, a hús után megmaradt zsiradékot, illetve a tányéron összegyűlt ízletes szaftot rálocsolhatjuk az ételre, mielőtt befednénk az utolsó tésztaréteggel. 
KT - 2017/2

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails