2016. február 29., hétfő

Kolbászos pogácsa

Nagyon finomak lettek ezek a pogácsák, de mégsem lettek pont olyanok, mint amilyenek lehettek volna. Ha nem sietve dobtam volna össze, és lett volna időm hagyni rendesen megkelni őket. Persze, a leírást betartva kissé másabbak lesznek, magasabbak, könnyedebbek, puhábbak, de az igazság az, hogy a több, mint 60 darab, amennyi lett az adagból így is alig jutott kézre, szóval, mindenképpen érdemes kipróbálni. Én dagasztottam, nyújtottam, kentem, nyújtottam, kentem, nyújtottam, szaggattam, majd végül pihentettem 20-30 percig. De ha közben is hagyjuk kelni, még jobb lesz.

Kolbászos pogácsa

Hozzávalók kb. 60 darabhoz, a tésztához: 70 dkg finomliszt, 1+1 dl tej, 1 evőkanál cukor, 7 g szárított élesztő, 3 egész tojás, 10 dkg tejföl, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál só, további liszt; a kenéshez: 15 dkg vaj, 20 dkg házi füstölt kolbász (puha); a tetejére: 1 tojás, magvak (pl. köménymag és lenmag).

Elkészítése: 1 dl langyos tejben feloldjuk a cukrot és beleszórjuk az élesztőt. Hagyjuk kissé felfutni, majd a tészta többi alapanyagával fényes, hólyagos tésztává dagasztjuk. Letakarjuk, és kb. fél óráig kelesztjük. A vajat kikavarjuk a lebőrözött kolbásszal, ha esetleg szeretenénk, további borsot és pirospaprikát adunk hozzá. Kettéosztjuk. A tésztát lisztezett felületen kisujjnyi vastagra nyújtjuk, és rákenjük a kolbászos vaj felét. Hajtogatjuk (jobbról, balról, majd alulról és felülről), és kb. negyedóráig ismét letakarva pihentetjük. A nyújtást-kenést-pihentetést megismételjük a maradék vajjal, majd a tésztát 2-2,5 cm vastagra nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és a korongokat sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Hagyjuk kelni még 20-25 percig, majd lekenjük felvert tojással, megszórjuk tetszés szerinti magvakkal, és 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.
KAL - 2017.

2016. február 28., vasárnap

Zöldséges ricottakrém

Néha-néha veszek egy-egy doboz ricottát, márcsak a változatosság kedvéért is. Ma pedig nagyon jó szolgálatot tett, hiszen pillanatok alatt összedobtam belőle ezt a finom, egészséges krémet reggelire.

Zöldséges ricottakrém

Hozzávalók 3-4 személyre: 25 dkg ricotta, 2-2 evőkanál mascarpone és görög joghurt, 1 sárgarépa, 1-2 újhagyma vagy 1 darabka póréhagyma zöldjével együtt, só, bors, kevés citromlé, esetleg friss kapor.

Elkészítése: A sárgarépát finomra reszeljük, a hagymát pedig felaprítjuk. Simára keverjük a ricottával, a mascarponéval meg a joghurttal (ez utóbbiból tetszés szerint többet is lehet tenni). Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, illetve kevés citromlevet kavarunk bele. Friss kaporral is ízesíthetjük (Én nem tettem bele, aki akarta csak rászórta a maga kenyerére), illetve csilipelyhet is kavarhatunk bele. Friss vagy pirított kenyérrel tálaljuk.

2016. február 27., szombat

Tavaszias töltött csirkemell

Egy csoportban egy anyuka osztott meg egy képet egy szuperül kinéző töltött csirkemellről. A töltelékben ott is három fontos alapanyag volt, a spenót, az aszalt paradicsom és a mozzarella. Ezeket én is meghagytam, de kicsit másképp pácoltam, és egyebeket is felhasználtam. A végeredmény csodás lett. Mi köret nélkül ettük, sőt ezúttal saláta nélkül is, egy-egy jókora fél mell így is elég volt személyenként. Na jó, na, a férjem egy nagyobbat meg egy kisebbet, és egy kis maradékot is képes volt megenni. :)

Tavaszias töltött csirkemell

Hozzávalók 4 személyre: 4-6-8 fél csirkemell (mérettől függően), só, bors, 1 teáskanál paprikalekvár, 1 evőkanál aprított medvehagyma, 1/2 teáskanál csilipehely, 4-5 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé; a töltelékhez: 20 dkg friss spenót, 25 dkg mozzarella (2 golyó), 1 maréknyi aszalt paradicsom (3-4 darab 1-1 húsdarabhoz), 4-8 teáskanál mascarpone, néhány teáskanálnyi aprított medvehagyma, 5-6 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A fél csirkemelleket középen bevágjuk úgy, hogy nem vágjuk át teljesen. Megszórjuk sóval és borssal, majd beleforgatjuk a többi hozzávalóból összekevert pácba, és hagyjuk állni egy keveset. A spenótot megmossuk, a sajtot szeletekre vágjuk. A bepácolt húsokat egyenként kiterítjük, egyik felükre rákenjük a mascarponét, megszórjuk 1-1 teáskanál medvehagymával, majd rárakunk 3-4 aszaltparadicsom-darabot, 1-1 marék spenótot, illetve 3-4 szelet mozzarellát, és ráhajtjuk a hús másik felét. Felforrósított olajba tesszük egy serpenyőbe, lefedve kb. 5 percig sütjük-pároljuk egyik oldalán, majd óvatosan átfordítjuk, és szintén fedő alatt további 5-6 percig hagyjuk készülni. Ha szeretnénk, kevés bort vagy vizet is önthetünk alá. Tálalhatjuk bármilyen körettel vagy salátával. Salátával vagy önmagában húsnapra való fogás.

Megjegyzés: Megtűzhetjük fogpiszkálóval is, hogy ne nyíljanak szét, s miután átfordítottuk, kiszedjük őket.

KT - 2016/4

2016. február 26., péntek

Lazacszeletek karalábésalátával

Gyors fogás vacsorára. És még eléggé luxusos is a lazac miatt. De bármilyen más hallal is készíthető.

Lazacszeletek karalábésalátával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg lazacfilé, só, bors, citromlé, 2-3 evőkanál olívaolaj, néhány ágacska szárított kakukkfű; a salátához: 3 karalábé, 1/2 kígyóuborka, 1 kápia paprika, 2 cikk fokhagyma, diónyi friss gyömbér, 1/4 csokor friss koriander, 1/2 csípős paprika (vagy ízlés szerint), 2 evőkanál citromlé, 2-2 evőkanál napraforgó- és olívaolaj, só.

Elkészítése: A salátához a karalábét meghámozzuk, 2-3 mm-es szeletekre, majd ugyanolyan vastag csíkokra vágjuk. Az uborkát és a paprikát hasonlóan daraboljuk. A fokhagymát és a gyömbért lereszeljük, elkeverjük sóval, majd cseppenként belekavarjuk a napraforgóolajat. Ezután beletesszük a csípős paprikát, a finomra aprított koriandert, a citromlevet meg az olívaolajat, végül pedig kevés hideg vízzel lazítjuk. Ráöntjük a zöldségekre, és jól összeforgatjuk. A lazacszeleteket megszórjuk sóval és borssal, illetve meglocsoljuk citromlével. Felforrósítjuk az olívaolajat, beledobjuk a kakukkfűágakat, majd óvatosan beletesszük a lazacszleteket is. Nagyobbacska lángon vastagságtól függően 2-3 percig sütjük oldalanként. Az enyémek kb. 1 ujjnyi vastagok voltak, ezért 2-2 percig sütöttem. Kellően átsültek, és jó szaftosak maradtak.

EK - 2016/4

2016. február 25., csütörtök

Hagymaleves sajtos pirítóssal

Bevallom, a férjemnek nem ízlett. Nem tudom, az ő vagy az én ízlésemmel van baj, mert mostanában nem nehéz olyasmit csinálni, ami neki nem ízlik. :P Bár sejtem, hogy itt most a félig krémleves állagával volt baja... De... bár csak éppen "megnyalintottam", hogy lássam, minden íz a helyén van-e, szerintem nagyon fnom, és kár, hogy ma nem ehetek ilyesmit, mert nagyon kívánom. :P És a lányok is isteninek ítélték: :) Szóval, próbáljátok csak ki, nyugodtan. Én fehér és piros (azaz vörös- és lila) hagymából készítettem vegyesen, mert így jött ki a lépés, de a lilától kap egy kissé fura színt. A krumpli, a murok és a joghurt azonban "helyrehozza". :)

Hagymaleves sajtos pirítóssal

Hozzávalók 4-5 személyre: 50 dkg hagyma, 2 nagyobbacska krumpli, 1 sárgarépa, 1,5 dl görög joghurt (zsírosabb fajta), 7-8 evőkanál olaj, 1 teáskanál zúzott köménymag, só, bors, citromlé, pirított kenyér, reszelt sajt, esetleg aprított petrezselyemzöld.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, majd csíkokra vágjuk. A felforrósított olajon üvegesre dinszteljük a hagyma felét, majd rászórjuk a köménymagot, elkeverjük, és felöntjük kb. 5 dl vízzel. Hozzáadjuk a többi hagymát, és felforraljuk. Ezután beletesszük a nagyobb darabokban hagyott sárgarépát és krumplit, enyhén megsózzuk, felöntjük annyi vízzel még, amennyi a zöldségeket éppenhogy ellepi, és közepes lángon, lefedve kb. 20 percig főzzük. Ekkor a zöldségeket kiszedjük, hozzáadunk 1-2 merőkanálnyit a hagymából, majd simára turmixoljuk. Visszaöntjük a hagymához, hozzáadjuk a simára dolgozott görög joghurtot, és forró vízzel tetszés szerint hígítjuk. Jól kiforraljuk, ízlés szerint utánasózunk, illetve borssal és citromlével ízesítjük. Közben a kenyérszeleteket megpirítjuk, reszelt sajtot szórunk rá, és az elkészült levessel tálaljuk. Ha szeretnénk, aprított zölddel is megszórhatjuk.

Megjegyzés: Sajt nélkül a szétválasztó diétákban zöldség- és tésztanapon ehető.

EK - 2016/4

2016. február 24., szerda

"Szerecsiák", azaz "Sărăcii"

Reţeta în limba română: mai jos.

A "sărăcie" szó tulajdonképpen szegénységet jelent, ám kissé átvitt értelemben néhány mondásban is használják. Például a "dă-o-n sărăcie" vagy "las-o-n sărăcie" kb. olyasmit jelent, hogy hagyd a fenébe, hagyd a nyavalyába, de attól függően, hogy a mondást hoygan folytatjuk, jelenthet mást is. Pl. ha azt mondjuk, hogy "dă-o-n sărăcie de treabă", nagyjából nemtetszésünket fejezzük ki valamivel szemben: miféle dolog ez, vagy ez is aztán egy munka... Nos, bevezetőből enny elég is, csak arra akartam rámutatni, hogy mi köze lehet a címben forgó süteménynek ... a nevéhez. :) Nos, egyéb magyarázatot nem találtam, mint azt, hogy ezt akár  "szegény süteménynek" is nevezhetnék, vagy szegények süteményének, hiszen annyira egyszerű, alapdolgok kellenek csak hozzá, amik szinte a legszegényebb falusi háztartásban is megtalálhatók. A recept nem az enyém, hanem Brindás János mesterszakácsé, akinek receptgyűjteménye hamarosan megjelenik az erdélyi és magyarországi "piacon". Készítsétek el ti is, nagyon egyszerű, gyors, finom és olcsó sütemény, csak úgy rágcsálni, vagy tízóraira, vagy teához-kávéhoz, bármikor jó. A diós szórás az én újításom, de csak cukorral is nagyon finom. 1/3 adagot készítettem el, ebből kb. 60 korongocska lett.

Szerecsiák

Hozzávalók kb. 60 db-hoz: 30 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 12 dkg puha vaj, 1 egész tojás, 1 tojássárgája, 1 csipet só, 1/2 citrom reszelt héja, 1 mokkáskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál ecet vagy citromlé; továbbá: liszt a nyújtáshoz, 1 tojásfehérje a kenéshez, cukor vagy cukros dió (kb. 8 dkg dióbél+1-2 evőkanál cukor) a szóráshoz.

Elkészítése: A hozzávalókat tálba tesszük a citromlével leoltott szódabikarbónával együtt és kézi mixerrel vagy kézzel sima tésztává gyúrjuk. Majd liszttel jól megszórt deszkára tesszük, és ismét átgyúrjuk. Szép gombóccá formáljuk. Lisztezett felületen kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, tetszés szerinti formákkal kiszaggatjuk, majd megkenjük tojásfehérjével, illetve megszórjuk kristálycukorral vagy cukros dióval, kissé le is nyomkodjuk ezt, hogy a tojásfehérje nedvesítse át, majd sütőpapíros tepsire helyezzük. 180 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. A maradék tésztát összegyúrjuk, kinyújtjuk és ugyanúgy járunk el vele, mint a többivel.

Sărăcii

Ingrediente pt. cca. 60 buc.: 300 g făină, 100 g zahăr pudră, 120 g unt moale, 1 ou întreg, 1 gălbenuş, 1 praf de sare, coaja de la 1/2 lămâie, 1/2 linguriţă bicarbonat de sodiu, 1 lingură oţet sau zeamă de lămâie; alte ingrediente: făină pt. planşetă, 1 albuş pt. uns, zahăr sau nucă cu zahăr pt. presărat.

Prepararea: Ingredientele se pun într-un vas şi se amestecă bine. Compoziţia se scoate pe o planşetă presărată cu făină şi se formează din ea o bilă. Se întinde o foaie de cca. 3 mm grosime. Se taie forme după plac, se ung cu albuş, se presară cu zahăr sau nucă cu zahăr şi se coc 8-10 minute la 180 grade. Restul aluatului se adună, se formează bilă, se întinde şi se taie din nou.

2016. február 22., hétfő

Februári kert

Ma gyönyörűszép idő volt, pedig tegnap és tegnapelőtt igazi szeles hideg volt. Az elmúlt éjjel meg csorgott az eső. De reggel óta szépen sütött a nap, és a koradélutáni órákban adott pillanatban 20,5 fok volt kinn. :O Így aztán felkerekedtünk, és kimentünk egyet a kertbe. Csak ismételni tudom magam: csend volt, napsütés és jó levegő. :) Jó volt ott lenni. :)

2016. február 21., vasárnap

Méteres szivárványkalács

A méteres kalács kissé lánykám kedvére igazítva. :) 

Méteres szivárványkalács 

Hozzávalók 1 rúdhoz: 4 tojás, 15 dkg cukor, 1 csipet só, 8 evőkanál víz, 8 evőkanál olaj, 8 evőkanál liszt, 1 teáskanál sütőpor, többféle színű ételfesték; a krémhez: 3,5 dl tej, 1 tasak epres vagy málnás pudingpor, 10 dkg cukor, 25 dkg vaj.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk a cukorral meg a sóval, majd kanalanként beledolgozzuk a vizet meg az olajat, végül pedig felváltva adjuk hozzá a sütőporral elvegyített lisztet meg a kemény habbá vert tojásfehérjét. A masszát 5-6 felé osztjuk, és mindegyik adagot megfestjük különféle színű ételfestékkel (piros, narancssárga, kék, zöld, lila – a sárga maradhat natúr is). A masszákat tetszés szerint belekanalazzuk vagy belecsorgatjuk a sütőpapírral bélelt kalács- vagy őzgerincformába, és 170 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Kiborítjuk, hagsjuk kihűlni, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A krémhez a pudingporból, a tejből és a cukorból pépet főzünk, majd miután kihűlt, simára dolgozzuk a habosra kevert vajjal. A krémből félreteszünk 1-2 evőkanálnyit, majd a süteményszeleteket egymás mellé ragasztjuk a krémmel. Végül bevonjuk a félretett krémmel. Ha szeretnénk, meg is szórhatjuk valamivel, de nem muszáj. 2-3 órán át hagyjuk összeérni, puhulni, majd rézsútosan szeletelve tálaljuk. 

Megjegyzés: Bevonhatjuk pirossal megfestett olvasztott fehér csokoládéval is. 

KT - 2016/3

2016. február 20., szombat

Csicseriborsó-fasírt rizssalátával

Amikor hús nélkül is valami klasszikus ízre, jó laktató ételre vágysz.

Csicseriborsó-fasírt rizssalátával

Hozzávalók 4 személyre: 3 közepes krumpli, 25 dkg főtt csicseriborsó (vagy 1 leszűrt konzerv), 1 tojás, só, bors, 5-6 cikk fokhagyma, olaj; a salátához: 2 csésze rizs, 4,5 csésze víz, 1 kisebb kígyóuborka, 10-12 hónapos retek, 1 kápia paprika, 8-10 koktélparadicsom, só, olaj, citromlé, kevés olívaolaj.

Elkészítése: Felforrósítunk 2 evőkanál olajat, átforgatjuk rajta a rizst, és felöntjük a vízzel. Megsózzuk, megkavarjuk, majd közepes lángon főzzük 10-15 percig. A lángot elzárjuk, lefedjük, néhány percig hagyjuk még duzzadni-puhulni, majd folyó víz alatt átöblítjük, és hagyjuk kihűlni. Amíga  rizs hűl, elkészítjük a fasírot: a krumplit meghámozzuk, kis lyukú reszelőn lereszeljük, majd levét kinyomkodjuk. Tálba tesszük, hozzáadjuk a ledarált csicseriborsót, a tojást meg a zúzott fokhagymát, és sóval meg borssal ízesítjük. A masszából lapos korongokat formálunk, majd kevés felforrósított olajon, de nem túl nagy lángon, aranysárgára sütjük mindkét oldalán. A rizshez hozzáadjuk a vékonyan felszeletelt zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, illetve meglocsoljuk citromlével és olívaolajjal, lazán összeforgatjuk, és tálaljuk.

Megjegyzés: Ha netán túl lágy lenne a fasírtmassza, 1-2 evőkanál zsemlemorzsával igazíthatunk az állagán.

2016. február 14., vasárnap

Lecsós marhaszelet

Kuktában kell főzni, így érdemes, így fő meg a hús hamar, a lecsó része pedig nem fő teljesen szét. Nagyon szerettük, omlós, puha volt.

Lecsós marhaszelet

Hozávalók 4 személyre: 80 dkg marhahús, 3-4 hagyma, 2 kápia paprika, 4-5 paradicsom, 2 dl bor, 1-2 dl paradicsomlé, só, bors, pirospaprika, olaj; a tálaláshoz: főtt tészta.

Elkészítése: A marhahúst kb. ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, megszórjuk sóval és borssal. Felforrósítunk kevés olajat, és nagy lángon, a szeletek mindkét oldalát hirtelen megkapatjuk benne. Kiszedjük, és félretesszük. A hagymát csíkokra vágjuk, megdinszteljük kevés olajon, majd megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük kevés vízzel. Hozzáadjuk a szintén csíkokra vágott paprikát, illetve a cikkekre vágott, meghámozott paradicsomot, hozzáöntjük a bort meg a paradicsomlevet, sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a hússzeleteket. Óvatosan összekavarjuk, annyi vizet öntünk még rá, hogy a húst éppen ellepje, és felforraljuk. A kuktát ekkor lefedjük, és a sípolástól számított 30-40 percig főzzük. Ekkor megkóstoljuk, és ha úgy érezzük, hogy szükséges, még főzzük, lefedve. Ha már eléggé omlós, akkor fedő nélkül főzzük még kb. 10 percig, hogy a leve kissé elpárologjon, besűrűsödjön. Főtt tésztával tálaljuk.

EK - 2016/8

2016. február 10., szerda

Pikáns kacsasült fodros kelbimbóval

Egy újság kínálatában láttam meg, KALEBRUX néven került forgalomba nálunk, angolul kalette-nek nevezik. A képről nem tudtam eldönteni mi és milyen lehet, csak azt tudtam, hogy nekem olyan KELL. Úgy adódott, hoyg másnap el is juttottam abba a boltba, és ámulatomra 20 dkg-os csomagolásban pici kis fodros kelkáposzták voltak benne. Mintha a kelbimbó nem csukódott volna össze fejecskévé, hanem kinyílva maradt volna, mint valami csodaszép rózsa. Amúgy éppen a kettő, vagyis a kelbimbó és a fodros kel keresztezéséből hozták létre.

Fotó: INNEN

Nyersen nagyon intenzív káposzta ízű volt a levele, és bár nagyon friss volt, mégsem az a ress-roppanós fajta, hanem inkább kemény, rágósabb. Éppen ezért arra gondoltam, hogy először blansírozom, majd utána vajon átpárolom. A gondolat jó lett volna, csak az lett a bibi, hoyg a forró vízben nagyon gyorsan megpuhult, és mire 1-2 perc után föleszméltem, már kicsit késő volt. Legközelebb direkt a vajra dobom rá, és egy keveset párolom. Amúgy nekem nagyon ízlett, kicsi lányommal ketten ettük meg szinte az összeset. A férjem nem volt elragadtatva tőle, a nagy megkóstolta, azt mondta, finom, de nem kért belőle. :P

Pikáns kacsasült fodros kelbimbóval

Hozzávalók 4 személyre: 4 konyhakész kacsacomb, só, bors, szárított csípős paprika, fokhagyma, 2 dl bor, 2 evőkanál olaj; a körethez: 40 dkg fodros kelbimbó (kalette), 5 dkg vaj, 2 evőkanál olívaolaj, só, bors, csilipehely, szezámmag.

Elkészítése: A kacsacombot megszórjuk sóval, borssal, illetve bedörzsöljük zúzott fokhagymával. Olajjal megkent hőálló tálba tesszük, rámorzsoljuk a szárított csípős paprikát, aláöntjük a bort, és lefedve, 180 fokos sütőben kb. 1 óra alatt megpároljuk. Végül fedő nélkül szép pirosra sütjük. A fodros kelbimbót több vízben megmossuk, jól lecsepegtetjük. A vajat és az olívaolajat felforrósítjuk, rádobjuk a kis káposztákat, és nagy lángon, kavargatva 1-2 percig pároljuk. Amikor külső levelei kezdenek összeesni, megszórjuk sóval, borssal és csilipehellyel, óvatosan összeforgatjuk, és félre is vesszük a lángról. Tálaláskor megszórjuk szárazon pörkölt szezámmaggal. A kacsacombbal tálaljuk.

KAL - 2017.

2016. február 9., kedd

Avokádós saláta

Könnyű, finom vacsora néhány "ad-hoc" összekerülő alapanyagból. És igen, minden egyéb nélkül, ezt én egyedül ettem meg. :P

Avokádós saláta

Hozzávalók 1 személyre: 2 érett avokádó, 4-5 szem koktélparadicsom, kb. 1/2 kápia paprika, 1 darabka jégcsapretek, 1/2 csokor petrezselyemzöld, só, bors, kevés fokhagymapor, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál olívaolaj.
Elkészítése: Az avokádót kiskanállal kikaparjuk a héjából, a paradicsomokat ketté, a paprikát csíkokra vágjuk, a retket felszeleteljük, a petrezselyemzöldet megmossuk, jól lerázzuk, és összetépkedjük. A citromlevet összevegyítjük az olajjal, sóval-borssal és fokhagymaporral ízesítjük, majd ráöntjük a tányérra ízlésesen elhelyezett zöldségekre (és avokádóra).

2016. február 7., vasárnap

"Nyuszi kedvence" saláta

Mi a nyuszi kedvence? Hát persze, hogy a sárgarépa, erdélyi nevén, a murok. Nos, megleptem magunkat egy óriás méretű murokkal. :P Nagylányom megkérdezte: ígéred, hogy egyetlen szem főtt murok sem lesz benne? Ígértem. De a végeredményre ő sem számított. :) A díszítés ötletét innen vettem, de a hozzávalóknál már a saját magam feje után mentem. Nagyon finom lett, etette magát. :)

"Nyuszi kedvence" saláta

Hozzávalók 4-5 személyre: 80 dkg főtt krumpli, 2 szál újhagyma, 1 kisebb piros kaliforniai paprika, 5 főtt tojás, 3-4 savanyú uborka, 15 dkg csirkesonka, 3 nagyobbacska sárgarépa; az öntethez: 1 egész tojás, 2 dl olaj, 1 teáskanál mustár, 2 dl tejföl, 2 dl joghurt, 2-3 evőkanál ecetes torma, 1 csokor petrezselyemzöl vagy kapor, só, citromlé, kevés cukor, bors.

Elkészítése: Elkészítjük az öntetet: a tojásból, az olajból és a mustárból botmixerrel 30 másodperc alatt majonézt keverünk, majd fellazítjuk a tejföllel meg a joghurttal, illetve sóval, citromlével és cukorral ízesítjük. A krumplit meghámozzuk, lereszeljük a nagylyukú reszelőn, hozzáadjuk a finomra aprított újhagymát zöldjével együtt, majd annyi tartármártást keverünk hozzá, amennyitől jól összeáll, krémes lesz. Sóval és borssal ízesítjük még. A paprikát, a sonkát, azuborkát meg a tojásfehérjét kis kockákra vágjuk, a tojássárgáját kiszedjük és félretesszük. A sárgarépát finomra reszeljük. A maradék öntetbe belekeverjük az ecetes tormát. Egy nagyobb tálra ráhalmozzuk a krumplit, és sárgarépa alakúra formázzuk. Erre rétegesen ráhalmozzuk a paprikát, majd a tojásfehérjét, az uborkát, a szétmorzsolt tojássárgáját, és végül a sonkát. A rétegeket közben meg-meg locsoljukaz öntettel. Végül bevonjuk a lereszelt sárgarépával, tenyerünkkel óvatosan egy kicsit le is nyomkodjuk, majd szár gyanánt egy kis csokorka zöldet illesztünk mellé.

Tipp: Torma helyett natúran is hagyhatjuk a mártást, vagy ízesíthetjük fokhagymával, illetve bármivel, ami tetszik nekünk.

HÚSV. - 2016.

2016. február 6., szombat

Töltött báránygerinc

Az utolsó adag bárányhús is elfogyott ezennel a fagyasztóból. Habár igaz, van még egy bárányfejem, illetve némi belsőség, de az már nem ez a kategória... A báránygerinc csontos volt, és elég sokat szerencsétlenkedtem a kicsontozásával, nekem nem is maradt meg egyben úgy, ahogy elképzeltem, mert nem volt ami összetartsa (hiába na, a házi vágás nem olyan, mint ahogy a külföldi nagy szakácsok főzőműsoraiban látjuk :P ), de szuperül megoldottam, mert megvolt a bárányfátyol, és a kiterített húst abba tekertem bele. Így a formája is szép, illetve a színe is csodás lett. Sőt a fátyol túl nagy volt, úgyhogy maradt még belőle, azt más ételhez fogom felhasználni, és már van is ötletem hozzá. :) Láttam ilyesmit egyszer Gordon Ramsay-nél, hasonló alapanyagokat használtam, de alkalmazkodtam a magam lehetőségeihez. :)

Töltött báránygerinc

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg- 1 kg kicsontozott báránygerinc (mindkét oldalról legyen rajrta a hús), 1 kisebb bárányfátyol, só, bors; a töltelékhez: 30 dkg csiperke, 30 dkg friss spenót, 3 szál újhagyma, só, bors, szerecsendió, 1 tojássárgája, 2-3 evőkanál tejfölös krémsajt, 5 nagy cikk fokhagyma, olaj.

Elkészítése: A báránygerincet igyekszünk úgy vagdosni, hogy kb. egyujjnyi vastagságú lapot kapjunk. Ha nem ér össze mindenhol, vagy elvágjuk, az sem baj, a fátyol majd úgyis egyben tartja. A megformázott húst megszórjuk sóval és borssal mindkét oldalán. A gombát félbe majd szeletekre vágjuk, és kevés olajon, nagy lángon, hirtelen megpirítjuk. Sózzuk-borsozzuk, majd szűrőbe tesszük, hogy lecsepeghessen. Ugyanabban a serpenyőben ismét olajat forrósítunk, rádobjuk a spenótot, és 1-2 percig pároljuk csupán, míg össze nem esik. Fűszerezzük, és hasonlóan járunk el, mint a gombával. Az újhagymát felaprítjuk, majd tetszés szerint nyersen vagy megdinsztelve a spenóthoz és a gombához adjuk. Az egészet összekeverjük, eldolgozzuk a tojássárgájával, a krémsajttal meg a finomra aprított fokhagymával, sóval és borssal igazítunk az ízén, illetve szerecsendióval ízesítjük. Deszkára terítjük a bárányfátyolt, ráhelyezzük a kiterített gerincet, és eloszlatjuk rajta a tölteléket. A fátyol segítségével óvatosan feltekerjük. Több rétegű alufóliát egymásra helyezünk, a legfelsőt megkenjük olajjal, ráhelyezzük a tekercset, és jó szorosan beletekerjük, a végeket jól összeszorítva. Hőálló edénybe tesszük, kevés vizet öntünk alá (hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne süljön oda, ne égjen meg), és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 ór alatt puhára pároljuk. Ekkor a fóliát óvatosan kibontjuk, majd eltávolítjuk, a tekercset pedig további 10-15 percig az immár 220 fokra forrósított sütőben pirítjuk úgy, hogy közben egyszer meg is fordítjuk. Bármilyen körettel kínálható, a tavasz jegyében azonban csupán valamilyen friss salátával is kitűnő.

Megjegyzés: Szerintem ez a recept nagyon jól működne borjúszűzzel is. A bárány- vagy borjúfátyol azonban elengedhetetlen lenne finom, jellegzetes ízéhez. Ha valaki nem szereti, hagyja el, csak akkor valami másba kellene burkolni, hogy ne száradhasson ki (pl. bacon).

EK - 2016/3

2016. február 4., csütörtök

Almahabos róló

Úgy tűnhet, mostanában csak tiszta édességen élünk, pedig csaka  véletlen műve, hogy most ezek a receptek kerülnek fel rendre a blogra, hiszen már mind megírtam őket egyik vagy másik lapnak, úgyhogy egyzserűbb csak bemásolni a szövegeket. :P
Almahabos rólót készítettem már úgy is, hogy egyszerűen pudingot főztem meg házi almalében , úgy is nagyon finom volt, de így, az almadarabkákkal még finomabb, tartalmasabb. Friss almából is készülhet, de nagyon jó hozzá az ősszel lepárolt-lefagyasztott alma is.

Almahabos róló

Hozzávalók kb. 18 darabhoz: 40 dkg leveles tészta, 1 tojásfehérje, 2 dl habtejszín, 20 dkg ricotta vagy mascarpone, 25-30 dkg párolt alma, 1-2 evőkanál porcukor.

Elkészítése: A leveles tésztát lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, majd derelyevágóval kb. 1 ujjnyis csíkokra vágjuk. A csíkokat habrólóformákra tekerjük, majd lekenjük tojásfehérjével, és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. 220 fokos sütőben aranyszínűre sütjük őket. Miután megsültek, hagyjuk kihűlni, majd óvatosan lehúzuk a tésztát a formáról, és megtöltjük a krémmel. A habtejszínt keményre verjük az ízlés szerinti porcukorral, majd habosra kavarjuk a ricottával, végül pedig beleforgatjuk a párolt almát is. A krémet kerek csöves habzsákba töltjük, és megtöltjük vele a kihűlt rólókat. Megszórhatjuk további porcukorral.

KT - 2016/2

2016. február 3., szerda

Vörösbársony-tündértorta, azaz Red velvet cupcake

Nem vagyok az a Bálint-nap rajongó, mégis úgy hozta a élet, hogy olyankor egy fontos ünnepet ünnepeljünk. S bár maga a nap éppen 13-a, eddig sok egyéb 13-ával egyetemben sok-sok örömöt, boldogságot tartogatott számunkra. Ez a muffin pedig, itt alább, éppen jó egy olyan alkalomra, amikor valaki valami széppel és nagyon finommal szeretne kedveskedni párjának. Legyen az akár Valentin-nap, akár a 19. évforduló, akár egy egyszerű, no name csütörtök este. :) 

Vörösbársony-tündértorta 

Hozzávalók 12 darabhoz: 1 tojás, 10-15 dkg cukor, 1,8 dl olaj, 1,5 dl joghurt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál ecet, 1 teáskanál vaníliakivonat, 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 1 késhegynyi só, 22 dkg liszt, piros ételfesték; a krémhez: 2 tojásfehérje, 3 evőkanál porcukor, 10-12 dkg lágy vaj; a tetejére: piros szórócukor.

Elkészítése: A tojást habosra dolgozzuk a cukorral, az olajjal meg a joghurttal, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Végül tetszés szerint folyékony vagy gélfestékkel pirosra festjük. A masszát papírkapszlival bélelt muffinformákba adagoljuk, és 170 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni, majd csillagcsöves nyomózsákból krémet nyomunk mindegyikre, és megszórjuk piros szórócukorral. A krémhez a tojásfehérjét keményre verjük a porcukorral, majd kb. teáskanálnyi adagonként elkezdjük hozzáadni a jó puha vajat, miközben kézi mixerrel folyamatosan verjük. Miután az összes vajat hozzáadtuk, még néhány percig verni kell ahhoz, hogy szép, sima, habos krémet kapjunk. Nem baj, ha közben úgy néz ki, mintha összeugrott volna, a kellő idő után a krém kisimul.

KT - 2016/2

2016. február 29., hétfő

Kolbászos pogácsa

Bejegyezte: sedith dátum: 23:19 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Bejegyezte: sedith dátum: 22:08 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Néha-néha veszek egy-egy doboz ricottát, márcsak a változatosság kedvéért is. Ma pedig nagyon jó szolgálatot tett, hiszen pillanatok alatt összedobtam belőle ezt a finom, egészséges krémet reggelire.

Zöldséges ricottakrém

Hozzávalók 3-4 személyre: 25 dkg ricotta, 2-2 evőkanál mascarpone és görög joghurt, 1 sárgarépa, 1-2 újhagyma vagy 1 darabka póréhagyma zöldjével együtt, só, bors, kevés citromlé, esetleg friss kapor.

Elkészítése: A sárgarépát finomra reszeljük, a hagymát pedig felaprítjuk. Simára keverjük a ricottával, a mascarponéval meg a joghurttal (ez utóbbiból tetszés szerint többet is lehet tenni). Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, illetve kevés citromlevet kavarunk bele. Friss kaporral is ízesíthetjük (Én nem tettem bele, aki akarta csak rászórta a maga kenyerére), illetve csilipelyhet is kavarhatunk bele. Friss vagy pirított kenyérrel tálaljuk.

2016. február 27., szombat

Tavaszias töltött csirkemell

Bejegyezte: sedith dátum: 23:10 4 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Egy csoportban egy anyuka osztott meg egy képet egy szuperül kinéző töltött csirkemellről. A töltelékben ott is három fontos alapanyag volt, a spenót, az aszalt paradicsom és a mozzarella. Ezeket én is meghagytam, de kicsit másképp pácoltam, és egyebeket is felhasználtam. A végeredmény csodás lett. Mi köret nélkül ettük, sőt ezúttal saláta nélkül is, egy-egy jókora fél mell így is elég volt személyenként. Na jó, na, a férjem egy nagyobbat meg egy kisebbet, és egy kis maradékot is képes volt megenni. :)

Tavaszias töltött csirkemell

Hozzávalók 4 személyre: 4-6-8 fél csirkemell (mérettől függően), só, bors, 1 teáskanál paprikalekvár, 1 evőkanál aprított medvehagyma, 1/2 teáskanál csilipehely, 4-5 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé; a töltelékhez: 20 dkg friss spenót, 25 dkg mozzarella (2 golyó), 1 maréknyi aszalt paradicsom (3-4 darab 1-1 húsdarabhoz), 4-8 teáskanál mascarpone, néhány teáskanálnyi aprított medvehagyma, 5-6 evőkanál olívaolaj.

Elkészítése: A fél csirkemelleket középen bevágjuk úgy, hogy nem vágjuk át teljesen. Megszórjuk sóval és borssal, majd beleforgatjuk a többi hozzávalóból összekevert pácba, és hagyjuk állni egy keveset. A spenótot megmossuk, a sajtot szeletekre vágjuk. A bepácolt húsokat egyenként kiterítjük, egyik felükre rákenjük a mascarponét, megszórjuk 1-1 teáskanál medvehagymával, majd rárakunk 3-4 aszaltparadicsom-darabot, 1-1 marék spenótot, illetve 3-4 szelet mozzarellát, és ráhajtjuk a hús másik felét. Felforrósított olajba tesszük egy serpenyőbe, lefedve kb. 5 percig sütjük-pároljuk egyik oldalán, majd óvatosan átfordítjuk, és szintén fedő alatt további 5-6 percig hagyjuk készülni. Ha szeretnénk, kevés bort vagy vizet is önthetünk alá. Tálalhatjuk bármilyen körettel vagy salátával. Salátával vagy önmagában húsnapra való fogás.

Megjegyzés: Megtűzhetjük fogpiszkálóval is, hogy ne nyíljanak szét, s miután átfordítottuk, kiszedjük őket.

KT - 2016/4

2016. február 26., péntek

Lazacszeletek karalábésalátával

Bejegyezte: sedith dátum: 10:46 4 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Gyors fogás vacsorára. És még eléggé luxusos is a lazac miatt. De bármilyen más hallal is készíthető.

Lazacszeletek karalábésalátával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg lazacfilé, só, bors, citromlé, 2-3 evőkanál olívaolaj, néhány ágacska szárított kakukkfű; a salátához: 3 karalábé, 1/2 kígyóuborka, 1 kápia paprika, 2 cikk fokhagyma, diónyi friss gyömbér, 1/4 csokor friss koriander, 1/2 csípős paprika (vagy ízlés szerint), 2 evőkanál citromlé, 2-2 evőkanál napraforgó- és olívaolaj, só.

Elkészítése: A salátához a karalábét meghámozzuk, 2-3 mm-es szeletekre, majd ugyanolyan vastag csíkokra vágjuk. Az uborkát és a paprikát hasonlóan daraboljuk. A fokhagymát és a gyömbért lereszeljük, elkeverjük sóval, majd cseppenként belekavarjuk a napraforgóolajat. Ezután beletesszük a csípős paprikát, a finomra aprított koriandert, a citromlevet meg az olívaolajat, végül pedig kevés hideg vízzel lazítjuk. Ráöntjük a zöldségekre, és jól összeforgatjuk. A lazacszeleteket megszórjuk sóval és borssal, illetve meglocsoljuk citromlével. Felforrósítjuk az olívaolajat, beledobjuk a kakukkfűágakat, majd óvatosan beletesszük a lazacszleteket is. Nagyobbacska lángon vastagságtól függően 2-3 percig sütjük oldalanként. Az enyémek kb. 1 ujjnyi vastagok voltak, ezért 2-2 percig sütöttem. Kellően átsültek, és jó szaftosak maradtak.

EK - 2016/4

2016. február 25., csütörtök

Hagymaleves sajtos pirítóssal

Bejegyezte: sedith dátum: 16:46 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Bevallom, a férjemnek nem ízlett. Nem tudom, az ő vagy az én ízlésemmel van baj, mert mostanában nem nehéz olyasmit csinálni, ami neki nem ízlik. :P Bár sejtem, hogy itt most a félig krémleves állagával volt baja... De... bár csak éppen "megnyalintottam", hogy lássam, minden íz a helyén van-e, szerintem nagyon fnom, és kár, hogy ma nem ehetek ilyesmit, mert nagyon kívánom. :P És a lányok is isteninek ítélték: :) Szóval, próbáljátok csak ki, nyugodtan. Én fehér és piros (azaz vörös- és lila) hagymából készítettem vegyesen, mert így jött ki a lépés, de a lilától kap egy kissé fura színt. A krumpli, a murok és a joghurt azonban "helyrehozza". :)

Hagymaleves sajtos pirítóssal

Hozzávalók 4-5 személyre: 50 dkg hagyma, 2 nagyobbacska krumpli, 1 sárgarépa, 1,5 dl görög joghurt (zsírosabb fajta), 7-8 evőkanál olaj, 1 teáskanál zúzott köménymag, só, bors, citromlé, pirított kenyér, reszelt sajt, esetleg aprított petrezselyemzöld.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, majd csíkokra vágjuk. A felforrósított olajon üvegesre dinszteljük a hagyma felét, majd rászórjuk a köménymagot, elkeverjük, és felöntjük kb. 5 dl vízzel. Hozzáadjuk a többi hagymát, és felforraljuk. Ezután beletesszük a nagyobb darabokban hagyott sárgarépát és krumplit, enyhén megsózzuk, felöntjük annyi vízzel még, amennyi a zöldségeket éppenhogy ellepi, és közepes lángon, lefedve kb. 20 percig főzzük. Ekkor a zöldségeket kiszedjük, hozzáadunk 1-2 merőkanálnyit a hagymából, majd simára turmixoljuk. Visszaöntjük a hagymához, hozzáadjuk a simára dolgozott görög joghurtot, és forró vízzel tetszés szerint hígítjuk. Jól kiforraljuk, ízlés szerint utánasózunk, illetve borssal és citromlével ízesítjük. Közben a kenyérszeleteket megpirítjuk, reszelt sajtot szórunk rá, és az elkészült levessel tálaljuk. Ha szeretnénk, aprított zölddel is megszórhatjuk.

Megjegyzés: Sajt nélkül a szétválasztó diétákban zöldség- és tésztanapon ehető.

EK - 2016/4

2016. február 24., szerda

"Szerecsiák", azaz "Sărăcii"

Bejegyezte: sedith dátum: 10:59 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Reţeta în limba română: mai jos.

A "sărăcie" szó tulajdonképpen szegénységet jelent, ám kissé átvitt értelemben néhány mondásban is használják. Például a "dă-o-n sărăcie" vagy "las-o-n sărăcie" kb. olyasmit jelent, hogy hagyd a fenébe, hagyd a nyavalyába, de attól függően, hogy a mondást hoygan folytatjuk, jelenthet mást is. Pl. ha azt mondjuk, hogy "dă-o-n sărăcie de treabă", nagyjából nemtetszésünket fejezzük ki valamivel szemben: miféle dolog ez, vagy ez is aztán egy munka... Nos, bevezetőből enny elég is, csak arra akartam rámutatni, hogy mi köze lehet a címben forgó süteménynek ... a nevéhez. :) Nos, egyéb magyarázatot nem találtam, mint azt, hogy ezt akár  "szegény süteménynek" is nevezhetnék, vagy szegények süteményének, hiszen annyira egyszerű, alapdolgok kellenek csak hozzá, amik szinte a legszegényebb falusi háztartásban is megtalálhatók. A recept nem az enyém, hanem Brindás János mesterszakácsé, akinek receptgyűjteménye hamarosan megjelenik az erdélyi és magyarországi "piacon". Készítsétek el ti is, nagyon egyszerű, gyors, finom és olcsó sütemény, csak úgy rágcsálni, vagy tízóraira, vagy teához-kávéhoz, bármikor jó. A diós szórás az én újításom, de csak cukorral is nagyon finom. 1/3 adagot készítettem el, ebből kb. 60 korongocska lett.

Szerecsiák

Hozzávalók kb. 60 db-hoz: 30 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 12 dkg puha vaj, 1 egész tojás, 1 tojássárgája, 1 csipet só, 1/2 citrom reszelt héja, 1 mokkáskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál ecet vagy citromlé; továbbá: liszt a nyújtáshoz, 1 tojásfehérje a kenéshez, cukor vagy cukros dió (kb. 8 dkg dióbél+1-2 evőkanál cukor) a szóráshoz.

Elkészítése: A hozzávalókat tálba tesszük a citromlével leoltott szódabikarbónával együtt és kézi mixerrel vagy kézzel sima tésztává gyúrjuk. Majd liszttel jól megszórt deszkára tesszük, és ismét átgyúrjuk. Szép gombóccá formáljuk. Lisztezett felületen kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, tetszés szerinti formákkal kiszaggatjuk, majd megkenjük tojásfehérjével, illetve megszórjuk kristálycukorral vagy cukros dióval, kissé le is nyomkodjuk ezt, hogy a tojásfehérje nedvesítse át, majd sütőpapíros tepsire helyezzük. 180 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt megsütjük. A maradék tésztát összegyúrjuk, kinyújtjuk és ugyanúgy járunk el vele, mint a többivel.

Sărăcii

Ingrediente pt. cca. 60 buc.: 300 g făină, 100 g zahăr pudră, 120 g unt moale, 1 ou întreg, 1 gălbenuş, 1 praf de sare, coaja de la 1/2 lămâie, 1/2 linguriţă bicarbonat de sodiu, 1 lingură oţet sau zeamă de lămâie; alte ingrediente: făină pt. planşetă, 1 albuş pt. uns, zahăr sau nucă cu zahăr pt. presărat.

Prepararea: Ingredientele se pun într-un vas şi se amestecă bine. Compoziţia se scoate pe o planşetă presărată cu făină şi se formează din ea o bilă. Se întinde o foaie de cca. 3 mm grosime. Se taie forme după plac, se ung cu albuş, se presară cu zahăr sau nucă cu zahăr şi se coc 8-10 minute la 180 grade. Restul aluatului se adună, se formează bilă, se întinde şi se taie din nou.

2016. február 22., hétfő

Februári kert

Bejegyezte: sedith dátum: 22:36 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Ma gyönyörűszép idő volt, pedig tegnap és tegnapelőtt igazi szeles hideg volt. Az elmúlt éjjel meg csorgott az eső. De reggel óta szépen sütött a nap, és a koradélutáni órákban adott pillanatban 20,5 fok volt kinn. :O Így aztán felkerekedtünk, és kimentünk egyet a kertbe. Csak ismételni tudom magam: csend volt, napsütés és jó levegő. :) Jó volt ott lenni. :)

2016. február 21., vasárnap

Méteres szivárványkalács

Bejegyezte: sedith dátum: 21:51 4 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
A méteres kalács kissé lánykám kedvére igazítva. :) 

Méteres szivárványkalács 

Hozzávalók 1 rúdhoz: 4 tojás, 15 dkg cukor, 1 csipet só, 8 evőkanál víz, 8 evőkanál olaj, 8 evőkanál liszt, 1 teáskanál sütőpor, többféle színű ételfesték; a krémhez: 3,5 dl tej, 1 tasak epres vagy málnás pudingpor, 10 dkg cukor, 25 dkg vaj.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra kavarjuk a cukorral meg a sóval, majd kanalanként beledolgozzuk a vizet meg az olajat, végül pedig felváltva adjuk hozzá a sütőporral elvegyített lisztet meg a kemény habbá vert tojásfehérjét. A masszát 5-6 felé osztjuk, és mindegyik adagot megfestjük különféle színű ételfestékkel (piros, narancssárga, kék, zöld, lila – a sárga maradhat natúr is). A masszákat tetszés szerint belekanalazzuk vagy belecsorgatjuk a sütőpapírral bélelt kalács- vagy őzgerincformába, és 170 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Kiborítjuk, hagsjuk kihűlni, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A krémhez a pudingporból, a tejből és a cukorból pépet főzünk, majd miután kihűlt, simára dolgozzuk a habosra kevert vajjal. A krémből félreteszünk 1-2 evőkanálnyit, majd a süteményszeleteket egymás mellé ragasztjuk a krémmel. Végül bevonjuk a félretett krémmel. Ha szeretnénk, meg is szórhatjuk valamivel, de nem muszáj. 2-3 órán át hagyjuk összeérni, puhulni, majd rézsútosan szeletelve tálaljuk. 

Megjegyzés: Bevonhatjuk pirossal megfestett olvasztott fehér csokoládéval is. 

KT - 2016/3

2016. február 20., szombat

Csicseriborsó-fasírt rizssalátával

Bejegyezte: sedith dátum: 23:25 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Amikor hús nélkül is valami klasszikus ízre, jó laktató ételre vágysz.

Csicseriborsó-fasírt rizssalátával

Hozzávalók 4 személyre: 3 közepes krumpli, 25 dkg főtt csicseriborsó (vagy 1 leszűrt konzerv), 1 tojás, só, bors, 5-6 cikk fokhagyma, olaj; a salátához: 2 csésze rizs, 4,5 csésze víz, 1 kisebb kígyóuborka, 10-12 hónapos retek, 1 kápia paprika, 8-10 koktélparadicsom, só, olaj, citromlé, kevés olívaolaj.

Elkészítése: Felforrósítunk 2 evőkanál olajat, átforgatjuk rajta a rizst, és felöntjük a vízzel. Megsózzuk, megkavarjuk, majd közepes lángon főzzük 10-15 percig. A lángot elzárjuk, lefedjük, néhány percig hagyjuk még duzzadni-puhulni, majd folyó víz alatt átöblítjük, és hagyjuk kihűlni. Amíga  rizs hűl, elkészítjük a fasírot: a krumplit meghámozzuk, kis lyukú reszelőn lereszeljük, majd levét kinyomkodjuk. Tálba tesszük, hozzáadjuk a ledarált csicseriborsót, a tojást meg a zúzott fokhagymát, és sóval meg borssal ízesítjük. A masszából lapos korongokat formálunk, majd kevés felforrósított olajon, de nem túl nagy lángon, aranysárgára sütjük mindkét oldalán. A rizshez hozzáadjuk a vékonyan felszeletelt zöldségeket, sózzuk, borsozzuk, illetve meglocsoljuk citromlével és olívaolajjal, lazán összeforgatjuk, és tálaljuk.

Megjegyzés: Ha netán túl lágy lenne a fasírtmassza, 1-2 evőkanál zsemlemorzsával igazíthatunk az állagán.

2016. február 14., vasárnap

Lecsós marhaszelet

Bejegyezte: sedith dátum: 20:21 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Kuktában kell főzni, így érdemes, így fő meg a hús hamar, a lecsó része pedig nem fő teljesen szét. Nagyon szerettük, omlós, puha volt.

Lecsós marhaszelet

Hozávalók 4 személyre: 80 dkg marhahús, 3-4 hagyma, 2 kápia paprika, 4-5 paradicsom, 2 dl bor, 1-2 dl paradicsomlé, só, bors, pirospaprika, olaj; a tálaláshoz: főtt tészta.

Elkészítése: A marhahúst kb. ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, megszórjuk sóval és borssal. Felforrósítunk kevés olajat, és nagy lángon, a szeletek mindkét oldalát hirtelen megkapatjuk benne. Kiszedjük, és félretesszük. A hagymát csíkokra vágjuk, megdinszteljük kevés olajon, majd megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük kevés vízzel. Hozzáadjuk a szintén csíkokra vágott paprikát, illetve a cikkekre vágott, meghámozott paradicsomot, hozzáöntjük a bort meg a paradicsomlevet, sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a hússzeleteket. Óvatosan összekavarjuk, annyi vizet öntünk még rá, hogy a húst éppen ellepje, és felforraljuk. A kuktát ekkor lefedjük, és a sípolástól számított 30-40 percig főzzük. Ekkor megkóstoljuk, és ha úgy érezzük, hogy szükséges, még főzzük, lefedve. Ha már eléggé omlós, akkor fedő nélkül főzzük még kb. 10 percig, hogy a leve kissé elpárologjon, besűrűsödjön. Főtt tésztával tálaljuk.

EK - 2016/8

2016. február 10., szerda

Pikáns kacsasült fodros kelbimbóval

Bejegyezte: sedith dátum: 22:29 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Egy újság kínálatában láttam meg, KALEBRUX néven került forgalomba nálunk, angolul kalette-nek nevezik. A képről nem tudtam eldönteni mi és milyen lehet, csak azt tudtam, hogy nekem olyan KELL. Úgy adódott, hoyg másnap el is juttottam abba a boltba, és ámulatomra 20 dkg-os csomagolásban pici kis fodros kelkáposzták voltak benne. Mintha a kelbimbó nem csukódott volna össze fejecskévé, hanem kinyílva maradt volna, mint valami csodaszép rózsa. Amúgy éppen a kettő, vagyis a kelbimbó és a fodros kel keresztezéséből hozták létre.

Fotó: INNEN

Nyersen nagyon intenzív káposzta ízű volt a levele, és bár nagyon friss volt, mégsem az a ress-roppanós fajta, hanem inkább kemény, rágósabb. Éppen ezért arra gondoltam, hogy először blansírozom, majd utána vajon átpárolom. A gondolat jó lett volna, csak az lett a bibi, hoyg a forró vízben nagyon gyorsan megpuhult, és mire 1-2 perc után föleszméltem, már kicsit késő volt. Legközelebb direkt a vajra dobom rá, és egy keveset párolom. Amúgy nekem nagyon ízlett, kicsi lányommal ketten ettük meg szinte az összeset. A férjem nem volt elragadtatva tőle, a nagy megkóstolta, azt mondta, finom, de nem kért belőle. :P

Pikáns kacsasült fodros kelbimbóval

Hozzávalók 4 személyre: 4 konyhakész kacsacomb, só, bors, szárított csípős paprika, fokhagyma, 2 dl bor, 2 evőkanál olaj; a körethez: 40 dkg fodros kelbimbó (kalette), 5 dkg vaj, 2 evőkanál olívaolaj, só, bors, csilipehely, szezámmag.

Elkészítése: A kacsacombot megszórjuk sóval, borssal, illetve bedörzsöljük zúzott fokhagymával. Olajjal megkent hőálló tálba tesszük, rámorzsoljuk a szárított csípős paprikát, aláöntjük a bort, és lefedve, 180 fokos sütőben kb. 1 óra alatt megpároljuk. Végül fedő nélkül szép pirosra sütjük. A fodros kelbimbót több vízben megmossuk, jól lecsepegtetjük. A vajat és az olívaolajat felforrósítjuk, rádobjuk a kis káposztákat, és nagy lángon, kavargatva 1-2 percig pároljuk. Amikor külső levelei kezdenek összeesni, megszórjuk sóval, borssal és csilipehellyel, óvatosan összeforgatjuk, és félre is vesszük a lángról. Tálaláskor megszórjuk szárazon pörkölt szezámmaggal. A kacsacombbal tálaljuk.

KAL - 2017.

2016. február 9., kedd

Avokádós saláta

Bejegyezte: sedith dátum: 23:57 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Könnyű, finom vacsora néhány "ad-hoc" összekerülő alapanyagból. És igen, minden egyéb nélkül, ezt én egyedül ettem meg. :P

Avokádós saláta

Hozzávalók 1 személyre: 2 érett avokádó, 4-5 szem koktélparadicsom, kb. 1/2 kápia paprika, 1 darabka jégcsapretek, 1/2 csokor petrezselyemzöld, só, bors, kevés fokhagymapor, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál olívaolaj.
Elkészítése: Az avokádót kiskanállal kikaparjuk a héjából, a paradicsomokat ketté, a paprikát csíkokra vágjuk, a retket felszeleteljük, a petrezselyemzöldet megmossuk, jól lerázzuk, és összetépkedjük. A citromlevet összevegyítjük az olajjal, sóval-borssal és fokhagymaporral ízesítjük, majd ráöntjük a tányérra ízlésesen elhelyezett zöldségekre (és avokádóra).

2016. február 7., vasárnap

"Nyuszi kedvence" saláta

Bejegyezte: sedith dátum: 23:20 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Mi a nyuszi kedvence? Hát persze, hogy a sárgarépa, erdélyi nevén, a murok. Nos, megleptem magunkat egy óriás méretű murokkal. :P Nagylányom megkérdezte: ígéred, hogy egyetlen szem főtt murok sem lesz benne? Ígértem. De a végeredményre ő sem számított. :) A díszítés ötletét innen vettem, de a hozzávalóknál már a saját magam feje után mentem. Nagyon finom lett, etette magát. :)

"Nyuszi kedvence" saláta

Hozzávalók 4-5 személyre: 80 dkg főtt krumpli, 2 szál újhagyma, 1 kisebb piros kaliforniai paprika, 5 főtt tojás, 3-4 savanyú uborka, 15 dkg csirkesonka, 3 nagyobbacska sárgarépa; az öntethez: 1 egész tojás, 2 dl olaj, 1 teáskanál mustár, 2 dl tejföl, 2 dl joghurt, 2-3 evőkanál ecetes torma, 1 csokor petrezselyemzöl vagy kapor, só, citromlé, kevés cukor, bors.

Elkészítése: Elkészítjük az öntetet: a tojásból, az olajból és a mustárból botmixerrel 30 másodperc alatt majonézt keverünk, majd fellazítjuk a tejföllel meg a joghurttal, illetve sóval, citromlével és cukorral ízesítjük. A krumplit meghámozzuk, lereszeljük a nagylyukú reszelőn, hozzáadjuk a finomra aprított újhagymát zöldjével együtt, majd annyi tartármártást keverünk hozzá, amennyitől jól összeáll, krémes lesz. Sóval és borssal ízesítjük még. A paprikát, a sonkát, azuborkát meg a tojásfehérjét kis kockákra vágjuk, a tojássárgáját kiszedjük és félretesszük. A sárgarépát finomra reszeljük. A maradék öntetbe belekeverjük az ecetes tormát. Egy nagyobb tálra ráhalmozzuk a krumplit, és sárgarépa alakúra formázzuk. Erre rétegesen ráhalmozzuk a paprikát, majd a tojásfehérjét, az uborkát, a szétmorzsolt tojássárgáját, és végül a sonkát. A rétegeket közben meg-meg locsoljukaz öntettel. Végül bevonjuk a lereszelt sárgarépával, tenyerünkkel óvatosan egy kicsit le is nyomkodjuk, majd szár gyanánt egy kis csokorka zöldet illesztünk mellé.

Tipp: Torma helyett natúran is hagyhatjuk a mártást, vagy ízesíthetjük fokhagymával, illetve bármivel, ami tetszik nekünk.

HÚSV. - 2016.

2016. február 6., szombat

Töltött báránygerinc

Bejegyezte: sedith dátum: 16:20 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Az utolsó adag bárányhús is elfogyott ezennel a fagyasztóból. Habár igaz, van még egy bárányfejem, illetve némi belsőség, de az már nem ez a kategória... A báránygerinc csontos volt, és elég sokat szerencsétlenkedtem a kicsontozásával, nekem nem is maradt meg egyben úgy, ahogy elképzeltem, mert nem volt ami összetartsa (hiába na, a házi vágás nem olyan, mint ahogy a külföldi nagy szakácsok főzőműsoraiban látjuk :P ), de szuperül megoldottam, mert megvolt a bárányfátyol, és a kiterített húst abba tekertem bele. Így a formája is szép, illetve a színe is csodás lett. Sőt a fátyol túl nagy volt, úgyhogy maradt még belőle, azt más ételhez fogom felhasználni, és már van is ötletem hozzá. :) Láttam ilyesmit egyszer Gordon Ramsay-nél, hasonló alapanyagokat használtam, de alkalmazkodtam a magam lehetőségeihez. :)

Töltött báránygerinc

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg- 1 kg kicsontozott báránygerinc (mindkét oldalról legyen rajrta a hús), 1 kisebb bárányfátyol, só, bors; a töltelékhez: 30 dkg csiperke, 30 dkg friss spenót, 3 szál újhagyma, só, bors, szerecsendió, 1 tojássárgája, 2-3 evőkanál tejfölös krémsajt, 5 nagy cikk fokhagyma, olaj.

Elkészítése: A báránygerincet igyekszünk úgy vagdosni, hogy kb. egyujjnyi vastagságú lapot kapjunk. Ha nem ér össze mindenhol, vagy elvágjuk, az sem baj, a fátyol majd úgyis egyben tartja. A megformázott húst megszórjuk sóval és borssal mindkét oldalán. A gombát félbe majd szeletekre vágjuk, és kevés olajon, nagy lángon, hirtelen megpirítjuk. Sózzuk-borsozzuk, majd szűrőbe tesszük, hogy lecsepeghessen. Ugyanabban a serpenyőben ismét olajat forrósítunk, rádobjuk a spenótot, és 1-2 percig pároljuk csupán, míg össze nem esik. Fűszerezzük, és hasonlóan járunk el, mint a gombával. Az újhagymát felaprítjuk, majd tetszés szerint nyersen vagy megdinsztelve a spenóthoz és a gombához adjuk. Az egészet összekeverjük, eldolgozzuk a tojássárgájával, a krémsajttal meg a finomra aprított fokhagymával, sóval és borssal igazítunk az ízén, illetve szerecsendióval ízesítjük. Deszkára terítjük a bárányfátyolt, ráhelyezzük a kiterített gerincet, és eloszlatjuk rajta a tölteléket. A fátyol segítségével óvatosan feltekerjük. Több rétegű alufóliát egymásra helyezünk, a legfelsőt megkenjük olajjal, ráhelyezzük a tekercset, és jó szorosan beletekerjük, a végeket jól összeszorítva. Hőálló edénybe tesszük, kevés vizet öntünk alá (hogy az esetlegesen kifolyó szaft ne süljön oda, ne égjen meg), és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 ór alatt puhára pároljuk. Ekkor a fóliát óvatosan kibontjuk, majd eltávolítjuk, a tekercset pedig további 10-15 percig az immár 220 fokra forrósított sütőben pirítjuk úgy, hogy közben egyszer meg is fordítjuk. Bármilyen körettel kínálható, a tavasz jegyében azonban csupán valamilyen friss salátával is kitűnő.

Megjegyzés: Szerintem ez a recept nagyon jól működne borjúszűzzel is. A bárány- vagy borjúfátyol azonban elengedhetetlen lenne finom, jellegzetes ízéhez. Ha valaki nem szereti, hagyja el, csak akkor valami másba kellene burkolni, hogy ne száradhasson ki (pl. bacon).

EK - 2016/3

2016. február 4., csütörtök

Almahabos róló

Bejegyezte: sedith dátum: 15:55 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Úgy tűnhet, mostanában csak tiszta édességen élünk, pedig csaka  véletlen műve, hogy most ezek a receptek kerülnek fel rendre a blogra, hiszen már mind megírtam őket egyik vagy másik lapnak, úgyhogy egyzserűbb csak bemásolni a szövegeket. :P
Almahabos rólót készítettem már úgy is, hogy egyszerűen pudingot főztem meg házi almalében , úgy is nagyon finom volt, de így, az almadarabkákkal még finomabb, tartalmasabb. Friss almából is készülhet, de nagyon jó hozzá az ősszel lepárolt-lefagyasztott alma is.

Almahabos róló

Hozzávalók kb. 18 darabhoz: 40 dkg leveles tészta, 1 tojásfehérje, 2 dl habtejszín, 20 dkg ricotta vagy mascarpone, 25-30 dkg párolt alma, 1-2 evőkanál porcukor.

Elkészítése: A leveles tésztát lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, majd derelyevágóval kb. 1 ujjnyis csíkokra vágjuk. A csíkokat habrólóformákra tekerjük, majd lekenjük tojásfehérjével, és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. 220 fokos sütőben aranyszínűre sütjük őket. Miután megsültek, hagyjuk kihűlni, majd óvatosan lehúzuk a tésztát a formáról, és megtöltjük a krémmel. A habtejszínt keményre verjük az ízlés szerinti porcukorral, majd habosra kavarjuk a ricottával, végül pedig beleforgatjuk a párolt almát is. A krémet kerek csöves habzsákba töltjük, és megtöltjük vele a kihűlt rólókat. Megszórhatjuk további porcukorral.

KT - 2016/2

2016. február 3., szerda

Vörösbársony-tündértorta, azaz Red velvet cupcake

Bejegyezte: sedith dátum: 12:24 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Nem vagyok az a Bálint-nap rajongó, mégis úgy hozta a élet, hogy olyankor egy fontos ünnepet ünnepeljünk. S bár maga a nap éppen 13-a, eddig sok egyéb 13-ával egyetemben sok-sok örömöt, boldogságot tartogatott számunkra. Ez a muffin pedig, itt alább, éppen jó egy olyan alkalomra, amikor valaki valami széppel és nagyon finommal szeretne kedveskedni párjának. Legyen az akár Valentin-nap, akár a 19. évforduló, akár egy egyszerű, no name csütörtök este. :) 

Vörösbársony-tündértorta 

Hozzávalók 12 darabhoz: 1 tojás, 10-15 dkg cukor, 1,8 dl olaj, 1,5 dl joghurt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál ecet, 1 teáskanál vaníliakivonat, 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 1 késhegynyi só, 22 dkg liszt, piros ételfesték; a krémhez: 2 tojásfehérje, 3 evőkanál porcukor, 10-12 dkg lágy vaj; a tetejére: piros szórócukor.

Elkészítése: A tojást habosra dolgozzuk a cukorral, az olajjal meg a joghurttal, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Végül tetszés szerint folyékony vagy gélfestékkel pirosra festjük. A masszát papírkapszlival bélelt muffinformákba adagoljuk, és 170 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni, majd csillagcsöves nyomózsákból krémet nyomunk mindegyikre, és megszórjuk piros szórócukorral. A krémhez a tojásfehérjét keményre verjük a porcukorral, majd kb. teáskanálnyi adagonként elkezdjük hozzáadni a jó puha vajat, miközben kézi mixerrel folyamatosan verjük. Miután az összes vajat hozzáadtuk, még néhány percig verni kell ahhoz, hogy szép, sima, habos krémet kapjunk. Nem baj, ha közben úgy néz ki, mintha összeugrott volna, a kellő idő után a krém kisimul.

KT - 2016/2
Related Posts with Thumbnails