2016. december 5., hétfő

Borsos kenyér ünnepi ruhában

A kenyérnek sem muszáj mindig kenyér formájúnak lennie, néha különleges ruhába is öltözhet. Karácsonykor például "beöltözhet" karácsonyfának. Ha szeretnénk, díszeket is "aggathatunk" rá, pl. piros "gömböket" paprikából, illetve zöld "girlandot" valamilyen zöldfűszerből. :) 

Borsos kenyér ünnepi ruhában

Hozzávalók: 30 dkg finomliszt, 15 dkg 650-es kenyérliszt, 10 dkg zabpehelyliszt, 2-2 evőkanál zabpehely és kukoricadara, 1 evőkanál só, 1 teáskanál őrölt bors, 3 evőkanál olaj, 1,7 dl tej, 2,5 dl víz; továbbá: 1 tojásfehérje, kevés bors, 1 evőkanál kukoricapehely, liszt.

Elkészítése:
                  1.      A kenyér hozzávalóit kimérjük, és kenyérsütőgépben vagy kézzel megdagasztjuk.
                  2.      A tésztát hagyjuk jól megkelni.
                  3.      Ezután lisztezett deszkára borítjuk, kissé átgyúrjuk, majd egyik felét kilapítjuk, és csillag   alakú nagyobb kiszúróval kiszúrunk egy csillagot. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük.
                  4.      A többi tésztát összegyúrjuk, és 10 egyforma részre osztjuk.
                  5.      Mindegyik részt szép kerek gombóccá alakítjuk, és karácsonyfa alakban a csillag alá helyezzük egyet, kettőt, hármat, illetve négyet téve egy-egy sorba.
                  6.      Kb. 30 percig kelesztjük még, majd lekenjük tojásfehérjével, a csillagot megszórjuk morzsolt kukoricapehellyel, a többit pedig 1-2 csipetnyi borssal.
            7.  180 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen 20-25 perc alatt szép aranysárgára sütjük. 

FI - 2016/12

1 megjegyzés:

Ani írta...

Csudajó ötlet!

Related Posts with Thumbnails