2016. július 25., hétfő

Barackos-pudingos lepény

Hiába "őszi" a neve, mert az idei korai és nagy melegek, mindent legalább egy hónappal előbbre hoztak, A kertünkben is lassan érik már a barack; van, ami már leérett (korai kajszi), és van, ami most kezd, ám van olyan is, ami csak őszre lesz ehető. Legalábbis reméljük, hogy hamarosan elkezdjük a szezont, és jó sokáig élvezhetjük kis fiatal fáink gyümölcseit. :) Ez a sütemény nem a kertiből készült, a következő adag azonban már remélem, azzal fog. 

Barackos-pudingos lepény

Hozzávalók 18-20 darabhoz: 60 dkg liszt, 10 g szárított élesztő, 10-15 dkg cukor, 1 egész tojás, 2 tojássárgája, ¼ mokkáskanál só, 3 evőkanál olaj, 3 dl langyos tej; a krémhez: 3 tojás, 2 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 12 dkg liszt, 8 dl tej, 1 vaníliarúd, 1 tasak vaníliás cukor; továbbá: 5-6 őszibarack, kevés liszt, ½ dl tej, 1 teáskanál cukor, porcukor.
Elkészítése: A tészta hozzávalóit tálba tesszük, összegyúrjuk, majd hólyagos tésztává dagasztjuk. Kb. 1 óráig kelesztjük letakarva, langyos helyen, majd lisztezett felületen 4-5 mm vastag téglalappá nyújtjuk. Ezután kb. 8x8 cm-es négyzetekre vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. A krémhez a tej felét fölforraljuk a kikapart vaníliamagvakkal és –rúddal. A tojássárgáját simára kavarjuk 10 dkg cukorral, a vaníliás cukorral, a liszttel meg a maradék tejjel, és a lángról félrevett fölforralt tejhez öntjük. Állandóan kavargatva sűrűre főzzük, végül a vaníliahéjat eltávolítjuk belőle. A tojásfehérjét (a tésztától megmaradt kettőt is) kemény habbá verjük a maradék 5 dkg cukorral, majd beleforgatjuk a tojáskrémbe. A tésztadarabokra egy-egy jó evőkanálnyi pudingot rakunk, majd mindegyikre 3-4 szelet barackot helyezünk. Még kelesztjük kb. 20 percig, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük. Miután kivettük, a tészta széleit lekenjük cukros tejjel, és hagyjuk megszáradni, kihűlni. Tálaláskor megszórjuk porcukorral.

Megjegyzés: Nagy méretű fánkszaggatóval is kiszaggathatjuk a tésztát, csak úgy veszítődik valamennyi belőle, illetve a maradékot újra kell gyúrni és nyújtani; négyzetekre vágva praktikusabb. Sőt, úgy is lehetne, hogy az egész tésztát kinyújtjuk, tepsibe terítjük, ráanalazzzk-kenjük a pudingot, kirakjuk a gyümölccsel, és megsütjük. Sütés után pedig vágjuk. 
KT-2016/8

1 megjegyzés:

Katalin írta...

De szépek lettek! Szeretem a barackos-pudingos párosítást, azok mindig finomak :-)

Related Posts with Thumbnails