2016. február 4., csütörtök

Almahabos róló

Úgy tűnhet, mostanában csak tiszta édességen élünk, pedig csaka  véletlen műve, hogy most ezek a receptek kerülnek fel rendre a blogra, hiszen már mind megírtam őket egyik vagy másik lapnak, úgyhogy egyzserűbb csak bemásolni a szövegeket. :P
Almahabos rólót készítettem már úgy is, hogy egyszerűen pudingot főztem meg házi almalében , úgy is nagyon finom volt, de így, az almadarabkákkal még finomabb, tartalmasabb. Friss almából is készülhet, de nagyon jó hozzá az ősszel lepárolt-lefagyasztott alma is.

Almahabos róló

Hozzávalók kb. 18 darabhoz: 40 dkg leveles tészta, 1 tojásfehérje, 2 dl habtejszín, 20 dkg ricotta vagy mascarpone, 25-30 dkg párolt alma, 1-2 evőkanál porcukor.

Elkészítése: A leveles tésztát lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, majd derelyevágóval kb. 1 ujjnyis csíkokra vágjuk. A csíkokat habrólóformákra tekerjük, majd lekenjük tojásfehérjével, és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. 220 fokos sütőben aranyszínűre sütjük őket. Miután megsültek, hagyjuk kihűlni, majd óvatosan lehúzuk a tésztát a formáról, és megtöltjük a krémmel. A habtejszínt keményre verjük az ízlés szerinti porcukorral, majd habosra kavarjuk a ricottával, végül pedig beleforgatjuk a párolt almát is. A krémet kerek csöves habzsákba töltjük, és megtöltjük vele a kihűlt rólókat. Megszórhatjuk további porcukorral.

KT - 2016/2

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails