2015. október 22., csütörtök

Savanyú tojásleves kolbásszal

Bizonyára, mindenkivel előfordul néha, hogy valami szupergyors ételre, levesre lenne szükség. Nos, az alábbi leves valóban az, sőt mondhatni szinte a "semmiből" is el lehet készíteni. Olyan dolgok kellenek hozzá, amelyek általában megtalálhatók minden háziasszony konyhájában. A kolbász az extra benne, amire azonban nincs feltétlenül szükség, nélküle is nagyon finom. Vele azonban egyáltalán nem olyan ételnek tűnik, amit 5-10 perc alatt dob össze az ember. :P :D

Savanyú tojásleves kolbásszal

Hozzávalók 4 személyre: 5 evőkanál olaj, 1 hagyma, 1 evőkanál darált paprika (paprikalekvár), 2 csapott evőkanál liszt, 1 marék rizs, 2 tojás, 15-20 dkg kolbász, 1 dl tejföl, só, ecet, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A finomra aprított hagymát megdinszteljük a felforrósított olajon, majd rászórjuk a lisztet, és elkeverjük. Felöntjük hideg vízzel, csomómentesre keverjük, majd tetszés szerint hígítjuk tovább. Beletesszük a  paprikalekvárt meg a rizst, és addig főzzük, amíg a rizs meg nem puhul. Az utolsó 5 percben beledobjuk a karikára vágott kolbászt is, majd a tejfölt elkeverjük kevés forró lével, és a leveshez öntjük. A tojást felverjük, enyhén megsózzuk, és állandóan kavargatva a levesbe csorgatjuk. Utánasózunk (a paprikalekvár sós, ezért sózunk csak a végén), illetve ízlés szerint borecettel savanyítjuk, és megszórjuk aprított petrezselyemzölddel.

Megjegyzés: Rizs helyett cérnametéltet is főzhetünk bele, azzal hamarabb is elkészül. A végén adjuk a leveshez, a kolbásszal egyszerre.

FI - 2016/2

1 megjegyzés:

Katalin írta...

Hű de guszta :-) és a rétesed is! Sőt, így egymás után de finom vacsora lehet :-)

Related Posts with Thumbnails