2015. július 20., hétfő

Zöld fűszeres makréla sütőben sült szalmakrumplival

Most megint halat hozok, bár ez nem a nyaralásunk alatt készült. De még ettünk halat Görögországban, nem is akármilyet! :) Ez egy finom, különleges halétel amit itthon vásárolt alapanyagokból könnyen és aránylag olcsón össze lehet hozni. A makréla amúgyis egy nagyon finom, tömör húsú hal, kevés csonttal és szálkával. Ha találunk frisset, feltétlenül azt vegyünk, de ha nincs rá lehetőség, jó a fagyasztott is. Arra figyeljünk, hogy kizsigerelve legyen lefagyasztva, különben eléggé gusztustalan kiolvadás után. 

Hozzávalók 4 személyre: 4 konyhakész makréla, só, bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 4-5 szál friss tárkony, 10-12 szál metélőhagyma, 4-5 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál balzsamecet, 1 teáskanál barna cukor, néhány szem paprikával töltött zöld olajbogyó; a körethez: 80 dkg krumpli, só, bors, 4-5 evőkanál olaj.

Elkészítése: A makrélát átmossuk, papírtörlővel fölitatjuk róla a nedvességet, majd ujjnyi távolságonként beirdaljuk mindkét oldalán. (Tetszés szerint lehet fejjel együtt vagy fej nélkül sütni.) Megszórjuk sóval és borssal. A zöld fűszereket finomra aprítjuk, elkeverjük az olívaolajjal, és kívül-belül bedörzsöljük-kenjük vele a halakat. A cukrot föloldjuk a balzsamecetben, majd a keveréket a halakra locsoljuk. Az olajbogyót karikákra vágjuk, és a halakra helyezzük. 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. A szalmakrumplihoz a krumplit meghámozzuk, nagyon vékony hasábokra vágjuk, és tálba tesszük. Alaposan megszórjuk sóval és borssal, majd rálocsoljuk az olajat, és kézzel jól összeforgatjuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, elterítjük benne a krumplit, és 220 fokra előmelegített sütőben, légkeverésen 30-35 perc alatt megsütjük. Ezután a hőt 220 fokra emeljük, a krumplit óvatosan átforgatjuk kissé, és további 5-10 perc alatt kissé rápirítunk.

A hal és szalmakrumpli mellé tárkonyos joghurtöntettel meglocsolt vegyes salátát kínálunk. (Az öntethez  a joghurtot finomra aprított tárkonnyal és sóval ízesítjük, majd belekeverünk 2-3 evőkanál extra szűz olívaolajat.)

KT - 2015/8

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails