2015. január 27., kedd

Csirkebrassói krumplikrokettel

A csirkebrassói az elfoglalt nők fogása. Jó alternatíva a lassabban elkészülő disznóhúsos fogásra. Akkor is jó, ha kevesebb hús áll rendelkezésünkre, mert a zöldborsóval és krumplival kissé "felszaporítjuk". A krumplit készíthetjük úgy is, hogy megfőzzük héjában, darabokra vágva megpirítjuk kevés olajon, és hozzákeverjük a kész ételhez. Vagy kínálhatjuk mellé is. Nálunk úgy jött ki a lépés, hogy éppen krumplikrokettel tálaltam. :)

Csirkebrassói krumplikrokettel

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg kicsontozott csirkemell, 50 dkg zöldborsó, 2 kisebb piros húsú paprika, 1 hagyma, 5 cikk fokhagyma, 1 evőkanál liszt, só, bors, 1 teáskanál szárított majoránna, olaj; a tálaláshoz krumplikrokett.
Elkészítése: A hagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk, majd üvegesre pároljuk kevés felforrósított olajon. Rádobjuk a szeletekre, majd vékony csíkokra vágott csirkemellet, és kavargatva fehéredésig pirítjuk. Saját levében hagyjuk párolódni egy keveset, majd hozzáadjuk a zöldborsót meg a kis kockákra vágott paprikát, megsózzuk, megborsozzuk, aláöntünk kevés vizet (vagy fehérbort), és készre pároljuk (10-15 perc). Végül zsírjára sütjük, rászórjuk a lisztet, elkavarjuk, majd kevés vizet öntünk hozzá, épp csak annyit, hoyg a lisztet összefogja, és krémszerű felületet képezzen a húson. Szükség szerint utánaízesítünk és az időközben elkészített krumplikrokettel tálaljuk.

EK - 2018/5

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails