2014. június 6., péntek

Levendulás meggylekvár (fruktózzal)

Tavaly rengeteg meggyet tettem el, így többféle lekvárt is. Sajnos akkor nem fotóztam le őket, ezer szerencse azonban, hogy az adagokat lejegyeztem, így most, miután fotóztam is, már felkerülhetnek a blogra. Az egyik a levendulás ízesítésű volt, és másik különlegessége, hogy fruktózzal édesíettem. Vannak, akik azt mondják, a lekvár legyen édes. Mi nem kedveljük a túlzottan édes dolgokat, ezért az édesítést a mi ízlésünknek megfelelően igazítottam, ki-ki azonban a sajátja után veheti magát. A lekvárt - természetesen - cukorral is el lehet készíteni, annyit azonban tudni kell, hogy a fruktóz jobban édesít, tehát cukorból mindenképpen több kell, mint a receptben feltüntetett adag.

Levendulás meggylekvár (fruktózzal) 

Hozzávalók: 3 kg meggy (tiszta tömeg, kimagvalás után), 1 citrom, 60 dkg +3 evőkanál fruktóz, 3 tasak dzsemfix, 2 nagy evőkanál levendulavirág.
Elkészítése: A meggyet kimagvalás után tiszta, ép zománcú edénybe tesszük, és ráöntjük a kifacsart citromlevet. Fölforraljuk, 2-3 percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni. Ekkor botmixerrel tetszés szerint enyhébben vagy jobban pürésítjük. A dzsemfixet elkavarjuk a 3 evőkanál fruktózzal, ráöntjük a gyümölcsre, majd odatesszük főni. Amikor fölforrt, hozzáadjuk a többi gyümölcscukrot meg a jól összemorzsolt levendulavirágot, és az újraforrástól számított 5-10 percig főzzük. Forrón üvegekbe adagoljuk, ledugaszoljuk, fejtetőre állítjuk, majd szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.

BEF-ELTEV. - 2014.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails