2013. december 11., szerda

Kolbászos hordók

Ismét egy gyors (már ha az olvadási időszakot nem tekintjük), leveles tésztával készült harapnivaló. Mi vacsorára ettük, langyosan citromos teával, de uzsonnának, italkorcsolyának is ideális. 15 darab lett ebből az adagból, négyünknek éppenhogy elég volt. A "hordó" nevet kisebbik lányom adta neki, mert szerinte olyan kövérek lettek a kis tobozok (nyersen még toboznak nevezte :D), mint valami hordók. Az igazságnak pedig tökéletesen megfelelt. Jó étvágyat!

Kolbászos hordók

Hozzávalók: 40 dkg fagyasztott leveles tészta, 5 db kb. arasznyi hosszú vékony, pikáns kolbász (nálunk Cabanos néven kapható), 1-2 evőkanál liszt, 1 tojás, csipetnyi só, köménymag, lenmag, napraforgómag.

Elkészítése: A tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni. Lisztezett deszkán kb. 35*30 cm-es téglalappá nyújtjuk, majd éles késsel kb. ujjnyi széles, 30 cm-es csíkokra szabdaljuk (úgy osszuk be, hogy 15 csík jöjjön ki belőle). A kolbászokat háromba vágjuk, majd mindegyik darabra feltekerünk egy-egy tésztacsíkot úgy, hogy kissé fedjék egymást. A végén a tésztát jól összenyomjuk. Sütőpapíros tepsire helyezzük őket, megkenjük a sóval felvert tojással, majd tetszés szerint megszórjuk különféle magvakkal vagy magvak keverékével. 200 fokos sütőben 10-15 perc alatt szép pirosra sütjük.

FF - 2014/1
BA - 2017/12

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails