2013. október 24., csütörtök

Paradicsomleves mandulával főzés nélkül

Ha most nyár lenne, és friss paradicsomból készítettem volna, akkor egyből nyers paradicsomlevest írtam volna címnek. De minthogy ilyenkor már nem veszek friss paradicsomot, s így ez a leves is konzervből készült, hát csak főzés nélkülinek nevezem. De akárhogyan is neveznénk, nagyon finom, laktató, és egészséges. Próbáljátok ki ti is, nem fogjátok bánni!

Paradicsomleves mandulával főzés nélkül

Hozzávalók 2 személyre: 5-6 friss paradicsom vagy 7-8 paradicsom konzervből, levével együtt, 1/2 zöld paprika, 2 cikk fokhagyma, 1 teáskanál szárított bazsalikom (persze, friss is lehet), 2 evőkanál balzsamecet, 3 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál méz vagy agavészirup, só, esetleg bors (de nem muszáj), 1/2-1 dl víz, 1 maréknyi mandula durvára darálva.

Elkészítése: A zöldségeket magas falú pohárba vagy edénybe pakoljuk, és botmixerrel simára turmixoljuk. Hozzáadjuk az ízesítőket és annyi vizet, amennyire hígíteni szeretnénk, és ismét jól összemixeljük. Ha szükséges, utánaízesítünk, majd tányérokba öntjük, meglocsoljuk néhány csepp olívaolajjal és megszórjuk durvára darált mandulával. A lányaim pirított kenyérkockákat is kaptak hozzá.

Kertész - 2013/tél
KAL - 2016.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails