2013. október 29., kedd

Karamelles-mascarponés palacsinta csipkebogyólekvárral

Mert most már ideje, hogy valami édes is kerüljön ide. Ritkán édességeztem az utóbbi időben, de azért készítettem ezt-azt. Mint pl. múltkor ezt az isteni palacsintát. Mást nem tudok mondani róla, próbáljátok ki ti is. :)

Hozzávalók a palacsintához: 15 dkg teljes kiőrlésű liszt, 10 dkg fehérliszt, 2 tojás, csipetnyi só, 1 kávéskanál sütőpor, 2 dl tej, 2-3 dl víz, 3 evőkanál olaj; a töltelékhez: 25 dkg mascarpone, 2 evőkanál barna cukor, 1,5 dl tejszín, 3-4 evőkanál csipkebogyólekvár.

Elkészítése: A cukrot karamellizáljuk, majd felöntjük a tejszínnel, és addig forraljuk kis lángon, amíg a megkeményedett cukor teljesen fel nem olvad, és a karamell enyhén be nem sűrűsödik. Hideg vízbe állítjuk, és hagyjuk jól kihűlni. A palacsintamassza hozzávalóit simára keverjük. Vízből annyit használunk hozzá, hogy jó híg masszát kapjunk eredményül (ez mindig a liszt minőségétől, milyenségétől függ). Forró serpenyőben 10-12 palacsintát sütünk belőle. A mascarponét kézi mixerrel kissé kikeverjük, majd kanalanként hozzáadagoljuk a karamell kb. 2/3-át. A palacsintákat megtöltjük 1-1 púpozott evőkanál krémmel, majd szorosan feltekerjük. A maradék karamellel és csipkebogyólekvárral meglocsolva kínáljuk.

FF - 2014/1

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails