2013. szeptember 12., csütörtök

Vöröskáposzta-saláta füstölt hallal, csilis-fokhagymás öntettel

Elég régen nyomtam meg utoljára a Új bejegyzés gombot... Hosszú és zsúfolt hetek vannak mögöttem, és ettől arrafelé pedig csak még rosszabb lesz. No, de lesz valahogy. Az elmúlt időben voltak időszakok, amikor borsófőzelék-diós laska-gombapaprikás kaliberű ételek készültek a konyhámban, esetleg rántottával, tükörtojással tarkítva, főleg, amikor a lányok nem voltak itthon egy hétig, majd ismét visszatért a főzős kedvem, és készültek normálisabb fogások is. Sorakoznak a fotók, csak idő legyen a receptek lejegyzésére.
Most egy ma készített salátát hozok. Nem hatalmas művészet az elkészítése, egyszerű hozzávalókból van, de annál finomabb az ízklkombináció. Bevallom, még én is meglepődtem, hogy az öntet milyen jól harmonizált a káposztával. A férjemnek is nagyon ízlett, kb. 2 személy adagját vágta be. Igaz, csak úgy magában, mintegy uzsonnaként. :)

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg vöröskáposzta, 20 dkg fehér káposzta, 4 kisebb lila hagyma, 10 dkg füstölt halfilé, só; az öntethez: 4-5 cikk fokhagyma, 1 diónyi friss gyömbér, 1 csilipaprika (ízlés szerint, de el is hagyható, vagy helyettesíthető kápiával), 1 kis csokor petrezselyemzöld, 6 evőkanál olívaolaj, 4-5 evőkanál citromlé, 1-1,5 dl hideg víz.

Elkészítése: A kétféle káposztát legyaluljuk, vagy nagyon vékony csíkokra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Hozzáadjuk a káposztához a csíkokra vágott füstölt hallal együtt, majd enyhén megsózzuk, és lazán összeforgatjuk. Az öntethez a meghámozott fokhagymát és gyömbért mozsárban összetörjük, vagy átnyomjuk fokhagymanyomón, és egy tálkába tesszük. Megsózzuk, majd elkeverjük az olívaolajjal. Hozzáadjuk a finomra aprított csilit és petrezselyemzöldet meg a citromlevet, majd felhígítjuk vízzel. Ráöntjük a salátára, összeforgatjuk, hogy a káposztát mindenütt érje az öntet, és már tálalhatjuk is.

Megjegyzés: Ez az adag akkor elég 4 személynek, ha a salátát előételként szolgáljuk fel, a főétel előtt, vagy esetleg a főétel kísérőjeként. Ha önálló fogásnak tervezzük, pl. vacsorára, legalább másfélszer növeljük az adagot, vagy egyéb hozzávalókkal is, pl. pirított kenyérkockákkal dúsítjuk.

EK - 2013/10

2 megjegyzés:

Györgyi írta...

Ez a sali nagyon a kedvemre való lenne :) Szerintem én is úgy belapátolnám, mint a férjed :)

Kati írta...

Sedith, ennek olyan szép színe van, nekem is kell...
Elkezdődött nálunk is a haddelhadd a suliban...:)

Related Posts with Thumbnails