2013. június 24., hétfő

Majoránnás nyúlraguleves

"Ismerkedés" a majoránnával. Nagyon ritkán használom, igazából nem is tudom, mibe is járna igazán, én ezt a finom savanykás levest ízesítettem vele. Mindenkinek ízlett. 

Majoránnás nyúlraguleves

Hozzávalók: 1 nyúl csontos részei (gerinccsont, farok, lapockák, bordák), 2-3 sárgarépa, 1-2 petrezselyemgyökér, 1 darabka zeller, 1 hagyma, 1 teáskanál szárított majoranna, 1 púpozott evőkanál liszt, 2 dl tejföl vagy tejszín, só, ecet, petrezselyemzöld, 2-3 evőkanál olaj.

Elkészítése: A nyúlcsontot főni tesszük 2-3 l hideg vízben, nagy lángon felforraljuk, majd lehabozzuk. Fedő nélkül kis lángon főzzük tovább, amíg a hús meg nem puhul. Végül a levest leszűrjük, a csontokról a húst leszedjük, és félretesszük. Az olajat felforrósítjuk, megdinszteljük rajta a finomra aprított hagymát, majd rádobjuk a kockára vágott sárgarépát, és együtt pirítjuk néhány percig. Ekkor rászórjuk a majorannát, elkeverjük, 1 percig pirítjuk még, majd felöntjük a nyúlhúslevessel. Amikor felforrt, megsózzuk, beledobjuk a többi kockára vágott zöldséget, és addig főzzük mérsékelt lángon, amíg minden meg nem puhul. Végül a lisztet simára keverjük a tejföllel, hozzákeverünk egy keveset a forró levesből, majd a keveréket visszaöntjük az edénybe, és állandóan kevergetve jól kiforraljuk. Beletesszük a csontokról leszedett húsdarabokat, ízlés szerint utánasózunk, ecettel savanyítjuk, illetve megszórjuk kevés aprított petrezselyemzölddel. 

Tipp: Hogy még tartalmasabbá tegyük, 2-3 evőkanálnyi rizst is belefőzhetünk.

Megjegyzés: A főtt húsból a múltkori habot is elkészíthetjük a meglévő húsmennyiséghez arányítva az adagot.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails