2013. május 4., szombat

Fokhagymás nyúlcomb krumplipürével és cukros salátával

Egy hagyományos, klasszikus menü, de annál finomabb. A férjem nagyon szereti a krumplipürét, és ünnepnapnak könyveli el azon alkalmakat, amikor készítek, mert én meg nagyon ritkán teszem asztalra. A cukros saláta pedig csak nevében maradt az - no meg azért ízében is - mert cukor helyett most fruktózzal készült. Ez a nyúl most nagyon fiatal volt, úgyhogy aránylag gyorsan elkészült a sült.

Hozzávalók 4 személyre: 4 hátsó nyúlcomb (nálam 2-2 volt, de az elsők nagyon kicsik), só, bors, 1 kisebb fej fokhagyma, olaj; a cukros salátához: 2-3 friss kerti fejes saláta, 2-3 szál friss fokhagymaszár, só, ecet, cukor, víz, esetleg kevés kapor.

Elkészítése: A húst jól megmossuk, felitatjuk róla a vizet, majd jól bedörzsöljük sóval és borssal. Hőálló tálba tesszük, meglocsoljuk kevés olajjal, rászórjuk a felaprított fokhagymát, majd kb 2 dl vizet öntünk alá, lefedjük és a 220 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Légkeverésen kb. 35-40 percig pároljuk (ha az állat nem túl fiatal, akkor ennél többet), majd levesszük a fedelét, és a pecsenyelével néha meglocsolva 10-15 perc aatt szép pirosra sütjük. Ezalatt megfőzzük a krumplipürét és elkészítjük a salátát. A fejes salátát leveleira bontjuk és több vízben, alaposan megmossuk. A vizet jól lerázzuk róla, és kisebb darabokra tépkedjük. Sóval, cukorral és ecettel ízlés szerint ízesítjük, majd kézzel jól összegyúrjuk. Mennyiségtől függően 1-2 dl vizet öntünk hozzá, és néha megkavarva megvárjuk, hogy a fűszerek jól feloldódjanak benne. Ekkor, ha szükséges, utánaízesítünk. Végül hozzáadjuk a nagyon finomra aprított fokhagymaszárat és kaprot (ha használjuk ez utóbbit), összeforgatjuk, és tálalásig hagyjuk összeérni az ízeket.

Tipp: A sültet víz helyett borral is felönthetjük, de úgy másabb íze lesz. Nekem most nem volt borom, de a férjem azt mondta, kár is lett volna "elrontani" vele. Így natúrabb ízű volt.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails