2013. május 30., csütörtök

Báránygulyás

Írtam múltkoriban, hogy mostanában elég sok bárányos ételt ettünk. A blogon is látszik ez, mert rendre mind felkerülnek ezek a receptek, de a mostanin kívül még mindig van egy salátalevesem, amit nem posztoltam. Igyekeztem sokféleképpen elkészíteni, olyan ételeket főzni, amiket még nem ettünk bárányból, de azért igyekeztem különlegesebb és hagyományosabb ízeket is kihozni belőle. Az alábbi egy "egyszerű" báránygulyás, amit azonban szokásomtól eltérően kevés sárgarépával gazdagítottam. A férjem a sűrűbb gulyást szereti, tehát nálunk ez semmiképpen sem levesféle, hanem egytálétel, de ízléstől függően lehet ezt hígabbra is főzni.

Báránygulyás

Hozzávalók 4-5 személyre: 60 dkg fiatal bárányhús (csontosabb fajta is jó), 1 kg krumpli, 2 nagy sárgarépa, 2 nagy hagyma, 1 csapott evőkanál pirospaprika, só, bors, zsiradék, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A hagymát finomra aprítjuk, a sárgarépát kisebb, a krumplit nagyobb kockákra vágjuk. Felforrósítjuk a zsiradékot (olaj, zsír), rádobjuk a hagymát, megdinszteljük, majd rádobjuk a sárgarépát és együtt is pirítjuk néhány percig. Ekkor beletesszük a feldarabolt húst, és néhányszor átforgatjuk a hagymás zsíron. Amikor kezd kifehéredni, megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Sózzuk, borsozzuk, felforraljuk, majd fedő alatt, közepes lángon főzzük kb. 15 percig. Ekkor hozzáadjuk a krumplit, és fedő nélkül, néha megkavarva addig főzzük az egészet, amíg minden meg nem puhul. Végül megszórjuk petrezselyemzölddel, és valamilyen salátával vagy savanyúsággal tálaljuk.

FI - 2014/4

3 megjegyzés:

Kati írta...

Jajj, de szép, s a tálkád is:) Bárcsak lenne még bárányhús a fagyasztóban, de már nincs:)
Nálunk/nálam is több bárányos étel volt az idén, meg nyúlhús, és az lesz is még:)
Nagyon kívánatos ez a gulyás, mi is így sűrűn szeretjük:)

sedith írta...

Kati, szintén úgy, nyulat is többször ettünk ezen a tavaszon. :) A tálka az az anyósomtól kapott tizenkétszemélyes készletem egyik tálalótálja. Nagyon szeretem ezt a készletet, sok és különlegesebb formájú darabja van.

sedith írta...

Apropó, "ott túl" válaszoltam neked és kérdeztem is tőled. :)

Related Posts with Thumbnails