2013. május 30., csütörtök

Báránygulyás

Írtam múltkoriban, hogy mostanában elég sok bárányos ételt ettünk. A blogon is látszik ez, mert rendre mind felkerülnek ezek a receptek, de a mostanin kívül még mindig van egy salátalevesem, amit nem posztoltam. Igyekeztem sokféleképpen elkészíteni, olyan ételeket főzni, amiket még nem ettünk bárányból, de azért igyekeztem különlegesebb és hagyományosabb ízeket is kihozni belőle. Az alábbi egy "egyszerű" báránygulyás, amit azonban szokásomtól eltérően kevés sárgarépával gazdagítottam. A férjem a sűrűbb gulyást szereti, tehát nálunk ez semmiképpen sem levesféle, hanem egytálétel, de ízléstől függően lehet ezt hígabbra is főzni.

Báránygulyás

Hozzávalók 4-5 személyre: 60 dkg fiatal bárányhús (csontosabb fajta is jó), 1 kg krumpli, 2 nagy sárgarépa, 2 nagy hagyma, 1 csapott evőkanál pirospaprika, só, bors, zsiradék, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A hagymát finomra aprítjuk, a sárgarépát kisebb, a krumplit nagyobb kockákra vágjuk. Felforrósítjuk a zsiradékot (olaj, zsír), rádobjuk a hagymát, megdinszteljük, majd rádobjuk a sárgarépát és együtt is pirítjuk néhány percig. Ekkor beletesszük a feldarabolt húst, és néhányszor átforgatjuk a hagymás zsíron. Amikor kezd kifehéredni, megszórjuk pirospaprikával, elkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Sózzuk, borsozzuk, felforraljuk, majd fedő alatt, közepes lángon főzzük kb. 15 percig. Ekkor hozzáadjuk a krumplit, és fedő nélkül, néha megkavarva addig főzzük az egészet, amíg minden meg nem puhul. Végül megszórjuk petrezselyemzölddel, és valamilyen salátával vagy savanyúsággal tálaljuk.

FI - 2014/4

2013. május 29., szerda

Gyümölcsös tésztafelfújt – azaz majdnem vargabéles

Készítettem múltkor azt a gyümölcsös tésztát, ami azonban rengetegnek bizonyult négyünk számára. Kb. fele megmaradt, és sajnáltam kidbni, ezért "újragondoltam". Volt némi túróm, tojásom is akadt, így aztán egy kicsit felturbóztam. A végeredmény nagyon hasonlított a vargabéleshez, de azért nem az volt. Főleg, hoyg a tészta nem széles- vagy cérnametélt volt, hanem masnitészta. :)

Gyümölcsös tésztafelfújt

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg száraztészta, 10-15 dkg bogyós gyümölcs, 35 dkg tehéntúró, 4 tojás, 15 dkg cukor vagy 10 dkg fruktóz, 2 tasak vaníliás cukor, citromfű, olaj, 1-2 evőkanál búzadara.

Elkészítése: A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, majd összekeverjük a bogyós gyümölcsökkel és a finomra aprított citromfűvel. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük a cukorral meg a vaníliás cukorral, majd óvatosan összekeverjük a tojássárgájával és a túróval, végül pedig a gyümölcsös tésztát is beleforgatjuk. A masszát olajjal kikent, darával megszórt hőálló edénybe simítjuk, és 200 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük, vagy addig, amíg a közepe is megkocsonyásodik. Langyosan és hidegen egyaránt finom.

2013. május 28., kedd

Zúza-szívpörkölt puliszkával, káposztasalátával

Néha megkívánjuk a klasszikus, hagyományos ízeket is. Mostanában elég sok hagyományos ízvilágú ételt készítettem, bár legalább ugyanannyi különlegeset, "bolondságot" is főztem mellettük. :) A zúza-szívpörkölt nagyon kedvelt nálunk, és amióta kuktában készítem, a főzési idő is jócskán lerövidült. Köretként csakis a puliszka képzelhető el mellé, savanyúságként viszont bármi jöhet. Ezúttal friss káposztasaláta volt.

Hozzávalók 4-5 személyre: 1 kg csirkezúza és -szív vegyesen, 2-3 hagyma (és/vagy újhagyma), 1,5 teáskanál pirospaprika, só, bors, 2 evőkanál sűrített paradicsom vagy házi ketchup, 1 púpozott evőkanál liszt, kevés olaj vagy zsír; a tálaláshoz: puliszka, friss káposztasaláta. 

Elkészítése: A hagymát csíkokra vágjuk, megdinszteljük az olajon, megszórjuk pirospaprikával, majd beletesszük a jól lekapargatott, minden oda nem illőtől megtisztított zúzát és szívet. Felengedjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, megsózzuk, megborsozzuk, majd hagyjuk felforrni. Amikor felforrt, a kuktát lefedjük, és kis lángon főzzük kb. egy órán át. Ekkor levesszük a fedőt, ellenőrizzük, hogy megfőtt-e a hús, és ha megpuhult, akkor behabarjuk a paradicsomsűrítménnyel és kevés vízzel elkevert liszttel. Jól kiforraljuk, ha szükséges, utánasózunk, majd puliszkával és káposztasalátával tálaljuk. 

KAL - 2014.

2013. május 26., vasárnap

Mentás citromfűszörp

Készítettem citromfűszörpöt tavaly és tavalyelőtt is (mert 2010-ben kaptam citromfűtövet, addig nem is tudtam milyen), és bár finom volt, bevallom, mégsem voltam maradéktalanul elégedett vele. S ha elmondom, hogy a legnagyobb bajom mégis mi volt vele, talát ki is nevettek: a színe. :P Az ilyen zöld dolgokból nekem furcsa, hogy egy kvázi olajszínű valami legyen, hígítva meg színtelen folyadékká változzon. Így aztán arra gondoltam, hogy "megzöldítem" egy picit azt a szörpöt, és reméltem, hogy még az aromája is intenzívebb lesz így. Nem csalódtam, nagyon finom lett így a szörp, és bár a színe kissé "furcsa" zöld, felhígítva nagyon szép lesz. S bár már valamikor múlthét elején készült a szörp, még nem adtam fotózásra a fejem. De holnap, amikor normális fényviszonok lesznek, végre megejtem ezt is. :) A receptet azonban leírom, nehogy feledésbe merüljenek az adagok. Saját kísérletezés volt. Először kevesebb cukorral próbálkoztam, de úgy nem volt annyira szörpös. Így 1/4 - 1/3 rész szörp (ízléstől függően) bőven elég 1 pohár italhoz.

Mentás citromfűszörp

Hozzávalók: 2 l + 4 dl víz, 80 dkg cukor, 10 dkg citromfű (szárával együtt), 2 dkg menta (szárastól), 3-4 citrom.

Elkészítése: A 2 l vizet fölforraljuk, hozzáadjuk a cukrot, majd állandóan kavargatva ismét hagyjuk fölforrni. Kis lángon hagyjuk csendesen gyöngyözni néhány percig, majd félrevesszük a lángról, belefacsarjuk a citromlevet, végül pedig beletesszük a feldarabolt citromhéjakat is. A zöldeket összetépkedjük, keskenyebb tálba tesszük, ráöntjük a 4 dl vizet, és botmixerrel (vagy nagyobb aprítógépben/robotban) összeturmxoljuk. Ezt a kétes színű masszát végül a langyosra hűlt sziruphoz öntjük, jól elkeverjük, majd letakarva, néha megkavargatva másnapig állni hagyjuk. Ekkor átszűrjük, üvegekbe öntjük, és a hűtőszekrényben tároljuk. Hogy hogyan lehetne hosszú távon tartósítani, még nem tudom, talán kipróbálom úgy, hogy újra felforralom, és szárazdunsztban hagyom kihűlni. Vagy üvegbe töltés után kidunsztolom. Ki kell kísérleteznem. Jelenleg egy hatalmas csokor mentám van, illetve a bodzavirág is várja, hogy elkészítsem, úgyhogy a következő napokban nem fogok unatkozni szörpügyileg (sem).

BEF-ELTEV. - 2014.

Bodzás, citromos muffin

Sikerült elkapni a múlthét legjobb napját arra, hogy bodzát gyűjtsünk. Nálunk még nagyon az elején tart a bodza virágzása, eleinte nem is láttunk csak bimbódzó bokrokat. Aztán tovább és tovább haladva, amellett, hogy olyan helyeket fedeztünk fel, amelyeken még sosem jártunk, gyönyörű bodzabokrokat is találtunk, tányérnyi kinyílt virágokkal, élvezet volt szedni. Két nagy szatyorral gyűjtöttünk, amellett, hogy nekünk is jócskán maradt, még másoknak is adtam belőle. Még aznap este készült ez a muffin, stílszerűen - bodzával. Sütöttem néhányat hagyományos muffinformában, néhányat pedig a kolléganőmtől szülinapomra kapott rózsamuffinformában. Nagyon ízlett mindenkinek.

Bodzás, citromos muffin

Hozzávalók 12 darabhoz: 25 dkg liszt, 5 evőkanál fruktóz, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só, 1 citrom reszelt héja, 4-5 friss bodzavirág, 10 dkg olaj, 3 tojás, 1 citrom leve, 1/2-1 dl tej.

Elkészítése: Tálba mérjük a lisztet, és hozzáadjuk a többi száraz hozzávalót. A bodzavirágot egy villa segítségével lefejtjük a szárról, és szintén a liszthez adjuk. Egy külön tálban felverjük a tojást, simára keverjük az olajjal, majd eldolgozzuk a citromlével. A keveréket a liszthez öntjük, és összedolgozzuk. Ezután a masszához annyi tejet öntünk, amennyi szükséges ahhoz, hogy egy enyhén folyós, amolyan szottyanó tésztát kapjunk belőle. A masszát muffinformákba adagoljuk, és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Langyosan, hideg tejjel isteni.

KT - 2015/5

2013. május 25., szombat

Dobrudzsai bárányborscs

A receptet egy román lapocskában, a Practic in bucatarie májusi számában (ez nem a recept linkje, csupán a lapé) találtam. Éppen kapóra jött, mert volt egy adag levesnek való báránycsontom, és így már nem kellett tovább töprengenem, milyen levest főzzek belőle. A dobrudzsai előtagot én tettem a leves nevéhez annál az egyszerű oknál fogva, hogy egy konstancai valaki küldte be a laphoz, de a hozzávalókat tekintve lehetne moldvai vagy regáti is, sőt, ha a korpaciberét nem számítjuk, akár erdélyi is. Bár lassan az erdélyiek is átveszik a korpaciberét... :)

Dobrudzsai bárányborscs

Hozzávalók 4-5 személyre: 40-50 dkg húsosabb báránycsont, 1 nagy csokor újhagyma, 8 dkg rizs, 2 tojássárgája, 2 dl korpacibere, 2-3 szál lestyán, néhány szelet piros húsú paprika, só, esetleg citromlé.

Elkészítése: A húst hideg vízben főni tesszük, majd miután fölforrt, lehabozzuk, megsózzuk, és közepes lángon, fedő alatt majdnem puhára főzzük. Ezalatt fölforraljuk a korpaciberét, és feldaraboljuk az újhagymát. A karikára vágott újhagymát zöldjével együtt a leveshez adjuk, beledobjuk a megmosott rizst is, majd az egészet puhára főzzük. A tojássárgáját simára keverjük a kicsinként adagolt ciberével, a leveshez öntjük, és jól összeforrósítjuk, de nem forraljuk fel. Megszórjuk finomra aprított lestyánnal, nagyon kicsi darabokra vágott piros paprikával, illetve ha szükséges, utánasózunk, és citromlével savanyítjuk.

Megjegyzés: Az eredeti recept szerint sokkal több korpaciberét kellett volna használni, de én már kitapasztaltam, hogy ha a fenti mennyiségnél többet használok, úgymond "elviszi az ízét" a levesnek, és a családomnak nem ízlik annyira. Mert amellett, hogy savanyít, egy bizonyos jellegzetes ízt is kölcsönöz az ételeknek, ezért én inkább citromlével savanyítom tovább a levest.

Tipp: Ha valaki nem jut hozzá friss korpaciberéhez, a nálunk elterjedt zacskós cibere-alapot is használhatja, a Bors Magic-ot.

EK - 2015/4
NÚ - 2019/ápr.

2013. május 23., csütörtök

Gyümölcsös, mézes tészta

Hiába néztek nagyot, fogalmam sincs, honnan jött az ötlet. Egyszerűen csak vacsorát akartam adni a családnak. Gondoltam, lesz diós laska. Aztán nem találtam a diót a fagyasztóban... Mit tehetnék rá, mit tehetnék rá? Hát gyümölcsöt. Összekevertem fagyasztott bogyós gyümölccsel és néhány szem friss, kerti eperrel. Aztán megszórtam mandulával, összekevertem aprított citromfűvel, és végül meglocsoltam mézzel. És ezzel ennyi is. Egyedüli bajom csak az volt vele, hogy a tésztát nem tudtam rendesen megfőzni, és én nem szeretem (de nagyon nem) az al dente tésztát. A másik baj meg az volt, hogy négyünknek ez hatalmas adag volt, fele elég volt, úgyhogy a maradék felét újragondolom valami más desszertbe. :)

Mentás báránynyárs mentás-tejfölös uborkasalátával

Tudtam, hogy délebbre tőlünk nagy divat (vagy csak egyszerűen szokás, helyi sajátosság) mentával ízesíteni a bárányt, de eddig nem sikerült "rávetemednem", hogy kipróbáljam. Mondjuk, nem magam miatt "féltem", inkább a férjem miatt aggódtam, bár már megtanulhattam, hogy nem mumus ő, a jónak semmiképpen sem elrontója.:D Így aztán a vasárnap készített mentás báránynyárs mindenkinek nagyon ízlett, sőt, a mentás-tejfölös uborkasaláta isjól csúszott mellé. Azért, bevallom, nem használtam túl sok mentát, megbírt volna többet is, de első próbaként remek volt. Még lesz ismétlése szerintem. :)

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg nem túl sovány bárányhús (comb, nyak, gerinc), só, bors, 8-10 mentalevél, kevés olívaolaj; a salátához: 1 nagy kígyóuborka, 1 csokor újhagyma, 5-10 mentalevél, 2 dl tejföl, só, bors, citromlé.

Elkészítése: A húst falatnyi kockákra vágjuk, majd megsózzuk, megborsozzuk, illetve hozzáadjuk a finomra aprított mentát is. Meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajjal, és jól összeforgatjuk. Letakarva hűvös helyre tesszük 3-4 órára. A pácolás után a húsdarabokat nyársra húzzuk, és grillrácson, vagy a sütőben szép pirosra sütjük. Én sütőben sütöttem, 220 fokon, 20 percig sima légkeverésen, majd megforgatva a nyársakat 10 perc alatt rápirítottam. A salátához az uborkát legyaluljuk, a hagymát vékony karikákra vágjuk, majd sózzuk, borsozzuk, és összekeverjük a tejföllel. Végül belekeverjük az aprított mentát, illetve ízlés szerint citromlével savanyítjuk.

NÚ - 2019/júl.

2013. május 21., kedd

Főtt tészta kukoricás paradicsomszósszal

Amikor délutános vagyok, előfordul, hogy mire hazaérek (késődélután), már a vacsorát követelik rajtam. Én meg állok, mint borjú az új kapuban, mert fogalmam sincs, mit csinálhatnék. Aztán mindig jön valami mentőötlet. Ilyenkor áldom spájzoló természetemet, hogy mindig törekszem arra, hogy legyenek tartalékaim - hosszú ideig tárolható alapanyagok, amikből ripsz-ropsz összedobható valami. Száraztészta, konzervek (tartósítószermentesek), házi paradicsomlé, zöld fűszerek, sajtfélék szinte mindig vannak itthon; elég ha benézek ide-oda, meglátok ezt-azt, és máris összeállt a fejemben valami ételféle. Így volt ez jómúltkoriban is, amikor az éppen fellelhető alapanyagokból kb. negyedóra alatt finom, laktató vacsorát tettem a család elé.

Hozzávalók 4 személyre: 40-50 dkg tetszés szerinti száraztészta (nálam gramigna), 1 közepes hagyma, 3-4 fokhagymaszár, 1 kukoricakonzerv (kb. 25 dkg morzsolt kukorica), 2 púpozott evőkanál liszt, 5 dl házi natúr paradicsomlé, só, bors, olaj, petrezselyemzöld, cukor, reszelt parmezán.

Elkészítése: A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és átöblítjük. A hagymát meghámozzuk, finomra reszeljük, és kevés olajon megdinszteljük. Rádobjuk a finomra aprított fokhagymaszárat, egyet-kettőt kavarunk rajta, majd beleszórjuk a lisztet, és elkeverjük. Felöntjük paradicsomlével, beletesszük a leszűrt kukoricakonzervet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd állandóan kevergetve 5-6 percig rotyogtatjuk. Ha szükséges, vízzel hígíthatjuk is közben. Végül megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel, és cukorral ízlés szerint édesítjük. 
Tálaláskor reszelt parmezánt szórunk a tetejére. 

FF - 2013/10

2013. május 20., hétfő

Labodás káposztaleves pirított kolbásszal

Lassan lejár egyes tavaszi "zöldek" ideje. Ma egy hete még vettem egy kis csokor medvehagymát, gondolom, az utolsót ebben az évben, és találtam nagyon szép, friss labodát. Ez utóbbit nagyon szeretem krémlevesnek, de annál változatosabban felhasználható. Most valamilyen egyszerű, salátaleveshez hasonló levesnek képzeltem el, de aztán összeházasítottam a káposztasalátától megmaradt fél fej újkáposztával. A fagyasztóban pedig még lapult egy szálacska füstölt kolbász, abból pirítottam meg egy darabot kevés olajban mellé. Úgyhogy egy téliesre hajazó, ám friss és üde ízű meg színű tavaszi leves lett belőle. Mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók 4 személyre: 40-50 dkg friss káposzta, 5 csokor laboda, 1 ágacska szárított vagy friss csombor, só, bors, 1 arasznyi füstölt kolbász, olaj, tejföl, esetleg petrezselyemzöld.

Elkészítése: Felforralunk kb. 1,2 l vizet, enyhén megsózzuk, és beledobjuk a vékony csíkokra vágott káposztát. Amikor a káposzta félig megfőtt, beletesszük a csombort és az összetépkedett vagy csíkokra vágott labodaleveleket is. 5-10 percig főzzük még, ezalatt megpirítjuk a kolbászt. A kolbásznak lehúzzuk a bőrét, karikára vágjuk, majd forró olajon a karikák mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Végül a csombort eltávolítjuk a levesből, megszórjuk aprított petrezselyemzölddel (elhagyható), és beletesszük a kolbászkarikákat, illetve 1-2 evőkanálnyit a sütéstől visszamaradt zsiradékból. Tejföllel tálaljuk.

KÁP. - 2015.

2013. május 19., vasárnap

Tojásos rakott csirkemell

A saját fejem után mentem, és felhasználtam hozzá mindazt, ami a hűtőben-fagyasztóban éppen volt. Csupán a bacont vettem direkt hozzá, hogy legyen, amivel befedjem. Nagyon finom lett, bár a társaságot kissé megosztotta: nagylányom imádta, a kicsi csak turkált benne (de azt hiszem, nem volt túl éhes), a férjem pedig, akinek amúgy szintén nagyon ízlett, a kukoricát kifogásolta benne; szerinte annak az édeskés íze nem passzolt annyira a többihez, úgy vélte, zöldborsóval jobb lett volna. No, úgy majd máskor. Szerintem meg isteni lett, és úgy volt jó, ahogy készült. Ebből a bevezetőből pedig ki-ki vonja le a következtetéseket, és saját szájíze szerint készítse, ha hozzálát.

Tojásos rakott csirkemell

Hozzávalók 4-5 személyre: 50 dkg filézett csirkemell, 6 nagy szelet sonka, 5 keményre főtt tojás, 1/2 piros húsú paprika, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 20 dkg morzsolt kukorica, 15 dkg reszelt sajt, 25 dkg tejföl, 8-10 vékony szelet bacon, só, bors, olaj.

Elkészítése: A csirkemellet nem túl vékony szeletekre vágjuk, enyhén kiveregetjük, majd megszórjuk sóval és borssal. A tojást kockára vágjuk, a paprikát és a ptrezselyemzöldet finomra aprítjuk. Egy hőálló tálat kikenünk olajjal, és az aljára terítjük a csirkemellszeleteket. Betakarjuk sonkával, majd elterítjük rajta a tojást meg a kukoricát, és rászórjuk a paprikát meg a petrezselyemzöldet. Kissé megsózzuk és megborsozzuk. A sajtot elkeverjük a tejföllel, elsimítjuk a tojás tetején, végül pedig betakarjuk baconszeletekkel. Az egészet meglocsoljuk 1-2 evőkanálnyi olajjal, majd 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig légkeverésen sütjük, majd további 10 percig pirítjuk. Tálalás előtt rövid ideig hűlni hagyjuk, úgy szebben lehet szeletelni. Bármilyen körettel tálalható (körettel, több személy is ehet belőle), mi egyszerű káposztasalátát ettünk vele. Hidegen is kitűnő. Szétválasztó étrendben húsnapi fehérjebomba.

Tipp: Kukorica helyett zöldborsóval is készíthető.

EK - 2014/10

2013. május 18., szombat

Habos tejbegríz karamellizált almával

Gyors és a lányok kedvében járó vacsorának szántam. Sikerült örömöt szerezni vele, mert nem a sablonos tejbegríz lett, be is kanalazták mind egy szálig. Kicsit gondban voltam, mert túl hamar beletettem az almát a mézbe, és az még nem karamellizálódott teljesen, de végül aztán sikerült. Aki akarja, cukorral is készítheti.

Habos tejbegríz karamellizált almával

Hozzávalók 2 személyre: 4 dl tej, 5 dkg búzadara, 2 tojás, 6 evőkanál cukor, csipetnyi só, 2 alma, 2 evőkanál méz.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük a cukorral. A tejet felforraljuk, beleszórjuk a bázadarát, és híg tejbegrízt főzünk belőle. Félrehúzzuk, és állandóan kavargartva beledolgozzuk a tojássárgáját, majd 1-2 percig a láng fölött kavargatjuk, de csak jól összeforrósítjuk. Ezután ismét félrevesszük, és belekavarjuk a tojáshabot. Eldolgozzuk, és tányérokra osztjuk. Egy serpenyőbe öntjük a mézet, és kis lángon világosra karamellizáljuk. Az almát meghámozzuk, nem túl vékony szeletekre/cikkekre vágjuk, majd a forró mézre dobjuk, és 3-4 perc alatt átpároljuk, illetve forgatva hagyjuk, hogy a karamellizált méz jól bevonja. Végül ráhelyezzük a grízre, és meglocsoljuk a visszamaradt mézzel.

FF - 2014/1

2013. május 16., csütörtök

Zöldséges töltött krumpli

Még egy töltöttkrumpli-változat, ezúttal hús nélkül. Én nem tettem bele sajtot sem, pedig eredetileg akartam, csak végül elfelejtettem venni hozzá. Azért így is nagyon finom volt. 

Zöldséges töltött krumpli 

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg kisebb méretű krumpli, 25-30 dkg mexikói zöldségkeverék, 5 dkg vaj, 5+2 evőkanál olaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 1,5 dl tej vagy tejszín, 1 tojás, só, bors, szerecsendió, petrezselyemzöld, esetleg 10 dkg sajt. 

Elkészítése: A krumplit alaposan megmossuk, majd héjában megfőzzük. Hagyjuk kihűlni, meghámozzuk, majd mindegyiknek a belsejét óvatosan kivájjuk. A vajat az 5 evőkanál olajjal összeolvasztjuk, és roppanósra pároljuk rajta a zöldségeket. Amikor kellően megpuhultak, sózzuk, borsozzuk, illetve szerecsendióval ízesítjük, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, majd felöntjük a tejjel vagy tejszínnel. Kavargatva besűrítjük, ha szükséges, utánafűszerezünk, majd belekeverjük a tojást meg az aprított petrezselyemzöldet, illetve – ha használunk – a sajtot is. A kivájt krumplikat hőálló tálba helyezzük, köréjük tesszük a kivájt részeket is, sózzuk és borsozzuk. Ezután a zöldséget betöltjük az ürekegbe, az egészet meglocsoljuk 2 evőkanálnyi olajjal, majd fedő nélkül 15-20 percre 200 fokos sütőbe toljuk addig, míg a tetejük kissé meg nem pirul. Friss zöldségsalátával tálaljuk. Nálam fejes saláta, uborka, paradicsom, hónapos retek, sárgarépa és újhagyma volt benne. Az öntete egyszerű: só, balzsamecet, olívaolaj volt. Zöldség- és tésztanapon ehető.

EK - 2013/6

2013. május 15., szerda

Csirkemell béarni módra

Egy másik mód. :) Finom, méghozzá nagyon, csak cseppet sem diétás. De ki mondta egyáltalán, hogy a francia konyha diétás lenne? ;):) A béarni módra készült ételekben a béarni mártás adja a lényeget. Ez egy majonézszerű szósz, csak nem hidegen, hanem gőz fölött készül, és tárkonyos ízesítésű. Sok receptet átnéztem, de szinte mindegyik hatalmas adag volt, de végül egy nagyon egyszerűt is találtam, ami közel állt az én eredeti elképzelésemhez is: kis adag, kevesebb vaj, és nem is kellett felolvasztani hozzá. Tartottam magam a recepthez, csupán annyit változtattam, hogy friss tárkony híján már eleve tárkonyecetet használtam, illetve végül szárított, morzsolt tárkonyt kevertem bele. Voltak receptek, amikhez egy-egy más fűszert is írtak (pl. turbolya, csombor), de nem éltem ezekkel a zöldekkel, hanem 2-3 friss petrezselyemlevélkét aprítottam bele, hogy szép zöld legyen benne. Újkrumplit pedig nem kaptam aprószeműt, pedig azzal lett volna az igazi. A családnak nagyon ízlett.

Béarni csirkemell sült újkrumplival

Hozzávalók 4 személyre: 1-1,2 kg csirkemell (4 fél csirkemell), só, bors, kevés csilipor, olaj; a mártáshoz: 1 közepes hagyma, 5 evőkanál fehérbor, 3 evőkanál tárkonyecet (vagy 2-3 szál friss tárkony és 3 evőkanál borecet), só, bors,  2 tojássárgája, 15 dkg vaj, 1 teáskanál szárított tárkony, 2-3 kis petrezselyemlevélke; a körethez: 1 kg (ha lehet) aprószemű újkrumpli, só, bors, szárított tárkony, olívaolaj.

Elkészítése: A fél csirkemelleket megszórjuk sóval, borssal és kevés őrölt csípős paprikával, majd hagyjuk állni, amíg a többi mindennel elkészülünk. Az újkrumplit megmossuk, héját ledörzsöljük (ha valakit ez nem zavar, nem muszáj ledörzsölje, csak akkor nagyon alaposan meg kell mosni-sikálni), majd tálba tesszük, és megfűszerezzük sóval, borssal, illetve szárított tárkonnyal. 2-3 evőkanálnyi olívaolajat locsolunk rá, kézzel jól összeforgatjuk, majd hőálló tálba terítjük, lefedjük alufóliával, és 20-25 percre 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Ezalatt elkészítjük a mártást, illetve megpirítjuk a húst. A mártáshoz szeletekre vágjuk a hagymát, egy edénykébe tesszük, hozzáöntjük a bort meg a tárkonyecetet, sózzuk, borsozzuk, és kb. 5 percig kis lángon forraljuk. Ezután leszűrjük. Egy nyeles edénybe tesszük a tojássárgáját, hozzáöntjük a tárkonyos kivonatot, simára keverjük, majd gőz fölött besűrítjük. Ezután kis darabokban rendre hozzáadjuk a vajat, miközben habverővel állandóan kavarjuk. Hogy ne forrósódjon túl, és a tojás nehogy kicsapódjon, néha félrevesszük az edényt a gőz fölül, és úgy kavargatjuk. Addig kavarjuk, amíg bele nem dolgozzuk az összes vajat, és a mártásunk szépen be nem sűrűsödik. Végül belekavarjuk a szárított tárkonyt és a finomra aprított petrezselyemzöldet. Egy másik serpenyőben nagyon kevés olajat forrósítunk, és körbepirítjuk rajta a csirkemelldarabokat. Miután aranyszínű kérget kaptak mindenhol, kivesszük a sütőből a krumplis edényt, és ráhelyezzük a húsdarabokat. Alufóliával lefedve további 10 percig pároljuk, majd a fóliát levéve 10-15 percig pirítjuk, hogy szépen megpiruljanak. A húst tálalás előtt állni hagyjuk néhány percig, majd rézsútosan felszeletelve kínáljuk az aranyszínű krumpli és a tárkonyos mártás kíséretében.

EK - 2013/6

2013. május 12., vasárnap

Báránycurry párolt zöldségekkel

Ez a másik étel, amit az anyósomtól kapott bárányhúsból készítettem. Teljesen más ízvilág az előzőhöz képest; erőteljes keleties ízesítés, mégis karakteres bárányízű volt. A húgom szerint azonban nem érződött rajta a bárány, ezért ezt ő is szívesen megette. A húst végül össze is lehet keverni a zöldséggel, én viszont külön-külön tálaltam. Vagy a rizst is össze lehet keverni a zöldséggel. (Még egy hozzáfűzni valóm: évek óta nem használok zöldborsókonzervet, de valaki megajándékozott eggyel, így most azt használtam. Rossz nem volt, de a színe...) Ehhez az ételhez Lajos Mari Currys-zöldséges bárányragu-receptjét vettem alapul, ami a 66 húsétel című könyvben - a Nagykönyvemben :D - jelent meg, de kiegészítettem egyéb hozzávalókkal, illetve a fűszerezése is más.

Báránycurry párolt zöldségekkel

Hozzávalók 4-5 személyre: 
- a húsraguhoz: kb. 60 dkg bárányhús, só, bors, 2 evőkanál Worcestershire-szósz, 1 evőkanál liszt, olaj, 2 dl bor, 1 kávéskanál zúzott koriandermag, 1/2 kávéskanál őrölt római kömény, 1/2 kávéskanál őrölt fahéj, 1 csapott evőkanál zöld currypaszta;
- a zöldségraguhoz: 2 nagy sárgarépa vagy 25 dkg bébirépa, 20 dkg friss gomba, 20 dkg zöldborsó, 20 dkg morzsolt kukorica, 1 nagy hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, 1 teáskanál koriandermag, só, bors, 10 dkg vaj.
- a tálaláshoz: 20 dkg rizs, 2 evőkanál olaj, só.

Elkészítése: A húst kisujjnyi méretű csíkokra vágjuk, tálba tesszük, enyhén sózzuk és borsozzuk, majd ráöntjük a Worcestershire-szószt, és jól összeforgatjuk. Ha van időnk, legalább 1-2 órán át hagyjuk pácolódni hideg helyen, ezalatt előkészítjük a zöldségragu hozzávalóit: a sárgarépát nagyobb hasábokra vágjuk, a gombát és a hagymát felszeleteljük, a fokhagymát finomra aprítjuk. Elkészítéskor arra kell törekednünk, hogy az étel részei nagyjából egyidőben készüljenek el.
Egy vastag aljú edényben felforrósítjuk a 2 evőkanál olajat, beleöntjük a rizst, és állandóan kavargatva néhány percig pirítjuk, amíg ki nem fehéredik. Ekkor ráöntünk 2 és fél pohár vizet, megsózzuk, összekavarjuk, majd közepes lángon hagyjuk felforrni. Amikor felforrt, a lángot minimálisra vesszük - ha van, vasalátétet is helyezhetünk az edény alá - lefödjük, és kb. 15 percig hagyjuk lassan főni. 15 perc után a lángot elzárjuk, és további 10-15 percig hagyjuk a szemeket duzzadni. Ezalatt egyszer sem kavarjuk meg. Lefedve melegen tartjuk tálalásig.
Ezalatt odatesszük a zöldség- és a bárányragut is. A húsdarabokat kiemeljük a pácból, megszórjuk 1 evőkanál liszttel, összeforgatjuk, majd felforrósított olajon állandóan kavargatva hirtelen megpirítjuk. Amikor halvány kérget kapott, rászórjuk a fűszereket, illetve hozzáadjuk a currypasztát, elkeverjük, és felöntjük a borral. Fedő nélkül, közepes lángon, néha kavargatva addig pároljuk, amíg a hús meg nem puhul (kb. 10 perc).
A zöldségraguhoz megolvasztjuk a vajat, és üvegesre pároljuk benne a hagymát. Ezután hozzáadjuk a sárgarépát, kavargatva pároljuk kb. 5 percig, majd hozzáadjuk a gombát, a zöldborsót meg a kukoricát. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, megszórjuk az összezúzott korianderrel és az aprított fokhagymával, majd kavargatva pároljuk további 10 percig. Ha szükséges, kevés vizet önthetünk alá, de mindig csak keveset, és hagyjuk teljesen elpárologni.

Tipp: A zöldséget és a rizst, vagy a húst és a zöldséget tetszés szerint összevegyíthetjük, és úgy tálaljuk, én viszont a három komponenst külön-külön tettem a tányérra.

HÚSV. - 2014.

2013. május 11., szombat

Báránypörkölt puliszkával

Múltkor anyósom lepett meg egy szép adag bárányhússal. Volt benne comb is, illetve kevésbé nemes részek, de mindenesetre, elég nagy adag volt. Háromféle étel született belőle: az alábbi hagyományos báránypörkölt, amit puliszkával tálaltam, egy zöldséges báránycurry, illetve a csontokat salátalevesbe főztem bele. Rendre ezek is felkerülnek a blogra.
A teljesen hagyományos pörköltbe igazából nem jár sűrítés, inkább sok hagyma kell, ami szétfő, és ez adja a mártás konzisztenciáját, én viszont jobban szeretem, ha egy kicsit fellazítom a szaftot, nem annyira tömény az íze. Ehhez kevés lisztet és paradicsomlevet vagy -sűrítményt szoktam használni. Igazából nem változtat az ízén, de azért mégis. Próbáljátok ki egyszer így.

Báránypörkölt puliszkával

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg bárányhús, 3 nagy hagyma, kb. 1/2 dl olaj vagy 5 dkg zsír, 2 teáskanál pirospaprika, só, bors, 1 dl sűrű paradicsomlé vagy 3 evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál liszt, petrezselyemzöld (elhagyható); a tálaláshoz: puliszka. 

ElkészítéseA hagymát csíkokra vágjuk, és megdinszteljük a felforrósított zsiradékon. Megszórjuk pirospaprikával, felengedjük 1 pohár vízzel, és addig forraljuk, amíg zsírjára nem sül. Ekkor rádobjuk a kis kockákra vágott húst, és jól átforgatjuk rajta. Megszórjuk sóval és borssal, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi jól ellepi, és fedő alatt addig főzzük, amíg minden meg nem puhul. A lisztet simára keverjük a paradicsomlével, fellazítjuk vízzel, és besűrítjük vele a pörköltet. Jól kiforraljuk, ha szükséges, utánasózunk, végül pedig, ha szeretnénk, megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. (Én most nem tettem bele.) Puliszkával és savanyúsággal kínáljuk. 

FI - 2014/4

2013. május 10., péntek

Túrókehely málnával és bogyós gyümölcsökkel

Túrót csináltam múltkoriban, egy kis adag lett belőle. Megkívántam valami édeset, és hirtelen felindulásból ezt a gyors, pohárba rétegezett, és még kvázi egészségesnek is mondható desszertet hoztam ki belőle. Ebben az időszakban fagyasztott gyümölcsöből készült, de nyáron, természetesen, frissből az igazi. "Ciglizgettem" is vele egy kicsit a családtagok különféle allergiái miatt (cukor, méz, laktóz), de végül sikerült mindenki számára ehetőnek tálalni. (Fruktózzal édesítettem, illetve laktózmentes tejszínt használtam hozzá, a férjemnek a gyümölcsöt méz helyett fruktózzal szórtam meg, a nagylányom adagjába pedig nem tettem túrót.)

Hozzávalók 4 pohárhoz: 30-35 dkg tehéntúró, 2 tojásfehérje, 2 dl habtejszín, 1 tasak habfixáló, pici só, 6 evőkanál fruktóz vagy kb. 15 dkg cukor, 25 dkg málna és bogyós gyümölcs (piros és fekete ribizli, áfonya) vegyesen, méz; a díszítéshez: mandulaforgács, málnaszemek, citromfű.

Elkészítése: A tojásfehérjét és a habtejszínt külön edényekben kemény habbá verjük 2-2 evőkanál fruktózzal, vagy 3-3 evőkanál cukorral. A habtejszínhez a habfixálót is hozzáadjuk, illetve a tojáshabhoz egy csipetnyi sót is teszünk. Ezután óvatosan összevegyítjük őket, majd a kiürült tálban (így csak 2 edény mocskolódik össze végül :D) összetörjük a túrót, és kikavarjuk a maradék fruktózzal vagy cukorral. Végül a túróba rendre belekeverjük a vegyes habot. Ezután tetszés szerinti kelyhekbe rétegezzük a gyümölccsel. A kehely aljára kevés krémet teszünk, ujjnyi vastagon megszórjuk gyümölccsel, mézet csorgatunk rá, majd bevonjuk krémmel. Addig ismételjük a rétegezést, amíg a pohár meg nem telik, illetve a hozzávalók el nem fogynak. A tetejét enyhén megpirított mandulaforgáccsal, málnaszemekkel és citromfűlevélkékkel díszítjük.

FF - 2013/6

Csirkés töltött krumpli

Rákaptunk a töltött krumplira. Nagyon laktató ételt lehet kihozni így, és millióféleképpen variálható - akár minimális hozzávalóból is. Pl. lesz az alábbinál olcsóbb változata is a közeljövőben. :)

Csirkés töltött krumpli

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg kisebb méretű krumpli, 50 dkg darált csirkehús, 2 sárgarépa, 1 kicsi hagyma, 5-6 cikk fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 tojás, só, bors, olaj.

Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, és sós vízben félpuhára főzzük. Leszűrjük, majd - a nagyobb darabokat kettéhasítva, a kisebbeket egészben hagyva - belsejüket kikaparjuk. Olajjal kikent tűzálló tálba helyezzük őket üregükkel felfele, és megszórjuk sóval meg borssal. A töltelékhez a húst alaposan összedolgozzuk a finomra reszelt sárgarépával és hagymával, a zúzott fokhagymával meg az aprított petrezselyemzölddel, illetve a tojással meg az ízlés szerinti fűszerekkel. Kiskanál segítségével megtöltjük a krumplikat (a kivájt részeket is mellétehetjük) a töltelékkel, meglocsoljuk őket kevés olajjal, és 20-25 percre 220 fokos sütőbe toljuk. Salátával, fűszeres tejföllel tálalható.

EK - 2013/6.

2013. május 9., csütörtök

Nyúlgerinc marengói módra

A marengói csirke receptje állítólag Napoleónhoz kötődik, mert a legenda szerint a Marengónál megnyert csata után készített ételt nevezték el - a hely neve szerint - marengóinak. Akkoriban kb. olyan étel lehetett, mint amilyet mi is sokszor nap-mint-nap készítünk, azaz abból főzünk, ami éppen van otthon. Azóta azonban előkelő helyre lépett, és bár teljesen egyszerű, hétköznapi hozzávalókból áll, egy nagyon finom, laktató ételt takar. Szerintem bármilyen húsból elkészíthető, csak a főzési idő változik ennek függvényében. Az alábbi ismét egy olyan recept, amit sok más receptből kombináltam össze (pl. INNEN, INNEN és INNEN stb.). Bár azért azt is el kell mondanom, hogy túl nagy különbségek nincsenek a receptekben, a hozzávalók nagyjából megegyeznek, esetleg az arányok változnak kissé, illetve néhol a fűszerezése. Így aztán ez lett az én marengói nyulam, amit nyúlgerincből készítettem, de természetesen, egész nyulat is fel lehet hozzá használni. Finom, kiadós étel. Krumplipürével tálaltam, de lehet rizst vagy tésztafélét is adni mellé.

Nyúlgerinc marengói módra

Hozzávalók 4 személyre: 2 nyúlgerinc csontostól, só, bors, 2 közepes vöröshagyma, 2 dl paradicsomlé vagy 3 evőkanál paradicsompüré, 2 dl bor (nálam fehér volt), 30 dkg csiperkegomba, 1 púpozott evőkanál liszt, húsalaplé vagy házi ételízesítő, kevés cukor, 5 evőkanál olaj, 5 dkg vaj, 1 babérlevél, 1 nagy csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A nyúlgerinceket méretüktől függően 3-4 darabba vágjuk, majd alaposan megsózzuk-borsozzuk, és félretesszük. Ha van rá időnk, hagyjuk egy ideig pácolódni. A vajat és az olajat felhevítjük, majd megdinszteljük rajta a finomra aprított hagymát. Rádobjuk a húsdarabokat, majd felöntjük a borral és kb. 2 dl húsalaplével, illetve ennek hiányában vízben feloldott házi ételízesítővel. Beletesszük a babérlevelet, és közepes lángon, fedő alatt majdnem készre főzzük (a főzési idő változik a nyúl korától függően). Ha szükséges, a folyadékot pótoljuk. Ezalatt a gombát szeletekre vágjuk, majd hozzáadjuk az ételhez a paradicsomlével/-pürével együtt. Addig főzzük, amíg minden meg nem puhul. Ekkor a lisztet elkeverjük kb. 1 dl vízzel, hozzákavarunk egy keveset a mártásból, majd az edénybe öntjük. Állandóan kavargatva néhány percig főzzük, amíg a mártás jól be nem sűrűsödik. Végül kiszedjük belőle a babérlevelet, és belekeverjük a finomra aprított petrezselyemzöldet, illetve ízlés szerint kevés cukorral ízesíthető. Krumplipürével, főtt rizzsel vagy valamilyen tésztafélével tálalhatjuk, de önmagában, kenyérrel is ehető.

EK - 2013/6

2013. május 7., kedd

Gyors paradicsomleves

Amikor nem eléggé laktató a főfogás, vagy van egy kiadós desszertünk, de kellene mellé még valami, akkor ez a paradicsomleves nagyon jó szolgálatot tehet. (Nálunk éppen így történt: paradicsomlevest és brownie-t ebédeltünk pénteken.) Nagyon hamar elkészül, és általában mindenki szereti. Lánykáim rengeteget meg tudnak enni belőle. Végülis nekik mindegy milyen leves, csak laska (tészta) legyen benne. Főleg a kicsi él-hal a laskás levesekért. :) 

Gyors paradicsomleves 

Hozzávalók 4 személyre: 5 evőkanál olaj, 1 kisebb hagyma, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál paprikalekvár (darált paprika), 5 dl paradicsomlé, só, 1 teáskanál cukor, ½ dl tej, aprított zeller- és lestyánlevél, 2 maréknyi apró kockatészta.

Elkészítése: A hagymát lereszeljük, és megdinszteljük a felhevített olajon. Ezután rászórjuk a lisztet, simára keverjük vele, majd hozzáadjuk a paprikalekvárt, és felöntjük paradicsomlével. Hozzáöntjük a tejet is, majd vízzel hígítjuk leves sűrűségűre, és állandóan kavargatva felforraljuk. Amikor fölforrt, beledobjuk a tésztát, és tovább kavarva néhány percig főzzük, amíg a tészta is meg nem puhul. Ekkor sóval és cukorral ízesítjük, végül pedig megszórjuk az aprított zöld fűszerekkel.

FF - 2013/5

2013. május 6., hétfő

Diós, aszalt gyümölcsös brownie

Nagyon megkedveltük a brownie-kat. És nagyon jól lehet variálni is őket. Vaj helyett, ami éppen "nem volt a háznál", amikor megkívántam a sütikészítést, olajat használtam, meg a maradék mogyoróvajat, de nagyon jól sikerült így is. És most a sütési időt is jól eltaláltam. :) Végül stracciatella fagyival ettük, csak a fagylalt a fotózás után érkezett. A maradék pedig, diófagylalttal, egyenesen mennyei volt. 

Diós, aszalt gyümölcsös brownie 

Hozzávalók: 20 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, 15 dkg olaj, 7 dkg mogyoróvaj, 3 tojás, 20 dkg cukor, 15 dkg őrölt dióbél, 5 dkg finomliszt, 5 dkg aszalt vörösáfonya, 5 dkg mazsola, 5 dkg rahát (elhagyható), késhegynyi só; a tálaláshoz: porcukor, mentalevél, esetleg vaníliafagylalt.

Elkészítése: A csokoládét összetördeljük, és mikróban vagy gőz fölött összeolvasztjuk az olajjal. Simára keverjük, majd beledolgozzuk a mogyoróvajat is. A tojást habosra kavarjuk a cukorral. A dióbelet elvegyítjük a liszttel meg a sóval, és belekeverjük a mazsolát, az apró kockákra vágott rahátot meg a meggyet is. A csokoládés keverékhez adjuk a tojásos masszát, majd simára keverjük a száraz hozzávalókkal. 26 cm átmérőjű szilikonformába öntjük, és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 10 perc sütés után a sütőt kikapcsoljuk, és a süteményt még 5 percig benne hagyjuk. Akkor jó, ha a közepe még enyhén nyersnek tűnik, miután kihűlt, szépen szeletelhető. Porcukorral megszórva, mentabóbitával, kánikulában pedig vaníliafagylalttal tálaljuk.

Tipp1: Aszalt gyümölcsök helyett 15 dkg kimagozott meggyet is használhatunk hozzá. 
Tipp2: Ha valaki allergiás a dióra, helyette 25 dkg diópótlót is használhat, de akkor felére kell csökkenteni a cukormennyiséget. Én 15 dkg gyümölcscukrot használtam a sütihez.

FF - 2013/5

2013. május 5., vasárnap

Csirkés-brokkolis tészta

Múltkor a nagycsalád egy részét vártam ebédre, és amikor előző nap, éjfél körül elővettem 5 csirkecombot a fagyasztóból, valahogy meg sem gondoltam rendesen, hogy mi lesz belőle, hiszen annyi hús nem lett volna elég mindannyiunknak, ha sültfélében gondolkodom, mégha a combok egészek és hatalmasak is voltak. Aztán másnap, amikor már főznöm kellett, jött a kétségbeesés: úristen, hát ebből ki lakik jól? No, de máris jött a mentőötlet. Kicsontoztam őket (lett vagy másfél kiló hús), a csontjából leves készült (salátaleves), a felcsíkozott húsból pedig ez az étel. Végül hatalmas adag lett, kb. háromszorosa az itt leírt receptnek, és mindenki jóllakott istenesen, mindenkinek ízlett, sőt, nénémék nem győztek betelni vele: ilyen ételt életükben nem ettek, nem láttak. :)  

Csirkés-brokkolis tészta

Hozzávalók 3-4 személyre: 50 dkg csont nélküli csirkecomb, 40 dkg brokkoli, 40 dkg száraztészta, 5 dkg vaj, 2 púpozott evőkanál liszt, 5 dl tej, 2 dl tejszín, 2 tojás, 1 csokor petrezselyemzöld, 8-10 levél medvehagyma, só, bors, olaj, citromlé, ½ kápia paprika, zsemlemorzsa.
.
Elkészítése: A csirkét kisujjnyi méretű csíkokra vágjuk, tálba tesszük, megszórjuk sóval és borssal, jól összekeverjük, majd hideg helyen legalább 1 órán át érleljük. A tésztát sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük. A brokkolit kis rózsákra szedjük, és enyhén sós vízben 5 percig főzzük, majd leszűrjük. Egy serpenyőben olajat forrósítunk, majd több részletben, nagy lángon, megpirítjuk benne a húst. A megsült adagokat kiszedjük és félretesszük. Egy másik serpenyőben felolvasztjuk a vajat kb. ½ dl olaj társaságában, majd beleszórjuk a lisztet, elkeverjük, amíg ki nem habosodik, majd felöntjük a hideg tejjel. Simára keverjük, hozzáadjuk a tejszínt, és jól kiforraljuk. Félrevesszük a lángról, jól megsózzuk-borsozzuk, citromlével ízesítjük, majd hozzáadjuk a finomra aprított zöldeket és a felvert tojást. Egy nagy tálba tesszük a pirított húst, a brokkolit meg a főtt tésztát, ráöntjük a mártást, és jól összeforgatjuk. Olajjal kikent, morzsával megszórt tűzálló edénybe tesszük át, elsimítjuk, a tetejét kirakjuk piros paprikakarikákkal, meglocsoljuk kevés olajjal, és 220 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

Tipp: A tetejét megszórhatjuk sajttal is, illetve a mártásba is tehetünk reszelt sajtot.

FF - 2013/5

2013. május 4., szombat

Fokhagymás nyúlcomb krumplipürével és cukros salátával

Egy hagyományos, klasszikus menü, de annál finomabb. A férjem nagyon szereti a krumplipürét, és ünnepnapnak könyveli el azon alkalmakat, amikor készítek, mert én meg nagyon ritkán teszem asztalra. A cukros saláta pedig csak nevében maradt az - no meg azért ízében is - mert cukor helyett most fruktózzal készült. Ez a nyúl most nagyon fiatal volt, úgyhogy aránylag gyorsan elkészült a sült.

Hozzávalók 4 személyre: 4 hátsó nyúlcomb (nálam 2-2 volt, de az elsők nagyon kicsik), só, bors, 1 kisebb fej fokhagyma, olaj; a cukros salátához: 2-3 friss kerti fejes saláta, 2-3 szál friss fokhagymaszár, só, ecet, cukor, víz, esetleg kevés kapor.

Elkészítése: A húst jól megmossuk, felitatjuk róla a vizet, majd jól bedörzsöljük sóval és borssal. Hőálló tálba tesszük, meglocsoljuk kevés olajjal, rászórjuk a felaprított fokhagymát, majd kb 2 dl vizet öntünk alá, lefedjük és a 220 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Légkeverésen kb. 35-40 percig pároljuk (ha az állat nem túl fiatal, akkor ennél többet), majd levesszük a fedelét, és a pecsenyelével néha meglocsolva 10-15 perc aatt szép pirosra sütjük. Ezalatt megfőzzük a krumplipürét és elkészítjük a salátát. A fejes salátát leveleira bontjuk és több vízben, alaposan megmossuk. A vizet jól lerázzuk róla, és kisebb darabokra tépkedjük. Sóval, cukorral és ecettel ízlés szerint ízesítjük, majd kézzel jól összegyúrjuk. Mennyiségtől függően 1-2 dl vizet öntünk hozzá, és néha megkavarva megvárjuk, hogy a fűszerek jól feloldódjanak benne. Ekkor, ha szükséges, utánaízesítünk. Végül hozzáadjuk a nagyon finomra aprított fokhagymaszárat és kaprot (ha használjuk ez utóbbit), összeforgatjuk, és tálalásig hagyjuk összeérni az ízeket.

Tipp: A sültet víz helyett borral is felönthetjük, de úgy másabb íze lesz. Nekem most nem volt borom, de a férjem azt mondta, kár is lett volna "elrontani" vele. Így natúrabb ízű volt.

2013. május 2., csütörtök

Nyúlhúsleves

Ilyet még sosem főztem. De még ősszel kaptunk szüleimtől egy nyulat, és most jött el az ideje a felhasználásának. Sok minden készült belőle: a combját sültnek készítettem el, fokhagymásan, a gerincéből Marengói nyulat csináltam, a csontos részeiből és a belsőségekből főtt ez a leves, majd a belsőségekből és a csontokról lefejtett húsból nyúlhabot készítettem. Mindegyik nagyon finom volt, rendre felkerülnek a blogra is.

A húslevest egy-az-egyben úgy készítettem, mintha szárnyasból csináltam volna, de nem főztem olyan sokáig. (Különben sem vagyok biztos benne, hogy érdemes 2-3 órán át főzni azt a levest is, hiszen, ugye, általában mind arra törekszünk, hogy minél kevesebb főzéssel, minél natúrabban készítsül el az ételeket... ) A végeredmény nagyon finom lett. Igaz, 1 deka zsiradék nem sok, de annyi sem volt rajta - gondoltam is, vajon miféle leves lesz így -, mégis, amikor megkóstoltam, mintha a mennyországban lettem volna: egy aromás, intenzív ízű, finom leves volt. Bátran ajánlom mindenkinek.

Nyúlhúsleves

Hozzávalók: 1 nyúl csontos részei, belsőségei (nekem kb. 35 dkg volt összesen), 4-5 sárgarépa, 1 kisebb zeller, 1 petrezselyemgyökér vagy 1 paszternák (nálam ez utóbbi volt), 1 hagyma, só, cérnametélt, petrezselyemzöld.

Elkészítése: A húst (a máj kivételével) hideg vízben főni tesszük, majd miután fölforrt, lehabozzuk. Hozzáadjuk a megtisztított, egészben hagyott zöldségeket meg a jól megmosott, de héjastól hagyott hagymát, megsózzuk, és kis lángon kb. 1 órán át főzzük. Ekkor, ha a hús már megfőtt, félre is vesszük, és hagyjuk leülepedni, ha még nem teljesen puha, addig főzzük, amíg meg nem puhul. (Ez attól függ, milyen idős volt az állat.) Ha a leves leülepedett, leszűrjük, és ha szükséges, utánasózunk. A cérnametéltet sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és a levesbe tesszük. A levest a benne főtt zöldségekkel, kevés hússal és aprított petrezselyemzölddel tálaljuk.

EK - 2019/6.

Szalonnás, vöröslencsés tészta

Ott álltam múltkor a tény előtt: "10 perc múlva érkezünk, legyen kaja, mert éhen halok." Na puffff..... Akkor érkeztem én is haza, még időm sem volt elgondolkodni, hogy aznap mit készítsek. (Férjecském általában nem éhes, amikor hazajön munkából, mert eszik a munkahelyén, most viszont az volt.) Benéztem a hűtőbe, és megláttam a főtt vöröslencsét, amit előző este valami kenyérre kenhető krémnek főztem, de végül palacsintát vacsoráztunk. Ott volt mellette a szalonna is, gondoltam, összeházasítom. Hamar tettem a vizet forrni, és már főztem is a laskát... Olyat ettünk belőle, hogy a 10 ujjunkat is megnyaltuk utána. (Még a hullámvasutazás is jobban esett ezután... :D) És kb. 15 perc alatt el is készült.

Szalonnás, vöröslencsés tészta

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg vöröslencse, 5-7 dkg házi szalonna, 1-2 evőkanál olaj, 1 nagy hagyma, 40 dkg lebbencstészta, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 8-10 levél medvehagyma, só, bors; a tálaláshoz: tejföl.

Elkészítése: A vöröslencsét több vízben átmossuk, és kétszeres hideg vízben főni tesszük. Forrástól számítva 10-15 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük.  Közben a lebbencstésztát is kifőzzük, majd leszűrjük, és folyó víz alatt átöblítjük. A szalonnát nagyon apró kockákra vágjuk, és az olajon kiolvasztjuk a zsírját. Ekkor rádobjuk, és megdinszteljük rajta a finomra aprított hagymát. Amikor üvegessé vált, rádobjuk a leszűrt lencsét meg a finomra aprított zöld fűszereket, megsózzuk, megborsozzuk, és 2-3 percig állandóan kavargatva pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a tésztát, és alacsony láng fölött jól összeforgatjuk. Szükség szerint utánasózunk, illetve borssal ízesítjük, majd tejföllel meglocsolva kínáljuk.

Tipp: Gondolom, szalonna nélkül is nagyon finom, úgy egy klassz, laktató vega étel lenne belőle.

KAL - 2016.

2013. május 1., szerda

Tavaszi krémleves különleges zöldekkel, rántottával

Nagyon szeretem a zöldeket, tavasszal pedig különösen sokat fogyasztunk. Ez a leves is a kedvencek közé tartozik. A hozzá felhasznált zöldeket nyugodtan lehet variálni tetszés és meglévő alapanyagok szerint.

Hozzávalók 4 személyre: 1 csokor újhagyma zöldjével együtt, 5 csokor retek friss levele, 3 nagy marék salátaboglárka, 1 marék sóska, 1 nagy csokor medvehagyma, 1 csokor metélőhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csokor kapor, 2 dl tejszín, olaj, só, citromlé vagy ecet; a levesbetéthez: 4 tojás, 1 evőkanál liszt, só, bors, olaj.

Elkészítése: A zöldeket alaposan megtisztítjuk, és több vízben átmossuk. Az újhagyma fehér részét karikára vágjuk, és 3-4 evőkanál olajon megdinszteljük. Ezután rádobjuk a feldarabolt zöldjét, a reteklevelet meg a salátaboglárkát, megsózzuk, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ezeket éppen ellepi. Hagyjuk felforrni, majd forrástól számítva max. 5 percig főzzük. Félrevesszük a lángról, beletesszük a további zöldeket (enyhén feldarabolva), majd botmixerrel az egészet simára dolgozzuk. Ezután beleöntjük a tejszínt, és tetszés szerint hígítjuk további vízzel vagy tejjel. Jól kiforraljuk, végül utánasózunk, és ízlés szerint savanyítjuk. A levesbetéthez felütünk 2 tojást, simára keverjük a liszttel, majd egyenként elkeverjük a másik két tojással is. Sózzuk és borsozzuk, majd felforrósított serpenyőben kevés olajon aranysárgára sütjük. Tetszés szerint daraboljuk, és szétosztjuk a tányérokban.

EK - 2015/4
Related Posts with Thumbnails