2013. április 18., csütörtök

Zöld fűszeres borjúmáj lyoni módra

Most már simán hozzájutok medvehagymához, és továbbra is tart a "nagy szerelem". Esszük nyersen is, de  az ételekbe is beleteszem,sőt, szinte minden medvehagymásan készül mostanában. És mivel anyósom kertjében már jó nagy a petrezselyemzöld meg a metélőhagyma, hát azokat is előszeretettel használom. Egyik este ezt a finom májat ízesítettem velük. S hogy még különlegesebb legyen a fogás, hagymakarikákat is sütöttem mellé.

Zöldfűszeres borjúmáj lyoni módra

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg friss borjúmáj, olaj, bors, 1 csokor medvehagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1/2 csokor metélőhagyma, só; továbbá: 3 közepes vöröshagyma, 4-5 evőkanál liszt, kb. 40 dkg hasábokra vágott burgonya, bő olaj.

Elkészítése: Fontos, hogy a fogás különböző részei nagyjából egyszerre készüljenek el, mert minden csak frissen igazán finom. Odatesszük forrósodni a burgonya és a hagyma sütéséhez szükséges olajat. A hagymát meghámozzuk, kb. 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk, majd a karikákat szétszedjük, és megforgatjuk a lisztben. A májat először szeletekre, majd kisujjnyi vastag csíkokra vágjuk. Felforrósítunk néhány evőkanál olajat, rádobjuk a májat, megborsozzuk, és nagy lángon, állandóan kavargatva addig pirítjuk, míg ki nem fehéredik, át nem sül. Közben a forró olajban megsütjük először a szalmakrumplit, majd a lisztben megforgatott, de kissé lerázott hagymakarikákat. Papírtörlőre szedjük, hogy lecsepegjenek. Amikor a máj elkészült, rászórjuk a nagyon finomra vágott zöldfűszereket, elkavarjuk, és már el is zárjuk alatta a lángot. Ezután sózzuk ízlés szerint sózzuk. Szalmakrumplival és sült hagymakarikákkal tálaljuk.

Tipp: A fentieken kívül bármilyen egyéb zöldfűszer (is) használható, amit a család szeret.

EK - 2013/5

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails