2013. január 9., szerda

Mézeskalácsos túrótorta

Ilyet akartam készíteni, aztán közbejött az, hogy nem voltam eléggé figyelmes, mert a megvásárolt natúr krémsajt sós volt. A sarki boltban azonban csak túrót lehetett kapni, így azt vettem. A végeredmény természetesen, más volt, mint ha mascarponét használtam volna, mert így nem tiramisu lett, hanem túrótorta, de attól nagyon-nagyon finom lett, és ízlett a társaságnak. A mézeskalács pedig, amit felhasználtam hozzá, az általam sütött cukor- és mézmentes mézeskalács.

Mézeskalácsos túrótorta

Hozzávalók: 1 adag mézeskalács (kb. 30-35 db 3x4 cm-es pogácsa), 50 dkg tehéntúró, 8 dl habtejszín, 10 dkg porított fruktóz vagy 12-15 dkg porcukor, 3 tasak habfixáló, 1 lime héja; a kávéhoz: 4 púpozott teáskanál cikória- vagy gabonakávé (esetleg 3 teáskanál nescafé), 1 evőkanál fruktóz (vagy 1,5 evőkanál cukor), 2 dl víz; továbbá 1-2 evőkanálnyi mézeskalácsmorzsa.

Elkészítése: Egy 26 cm-es tortaformát kibélelünk fóliával. A túrót habosra keverjük a porított gyümölcscukor (porcukor) felével, a habtejszínt pedig keményre verjük a maradék porcukorral és a habfixálóval. A túrót összekeverjük a tejszínhabbal, majd beleforgatjuk a lereszelt limehéjat is. A vizet meglangyosítjuk, majd feloldjuk benne a fruktózt és a kávéport. A krém felét belesimítjuk a kibélelt tortaformába, majd kirakjuk a kávéba mártogatott mézeskaláccsal. Miután kiraktuk, egy-két evőkanálnyit rálocsolhatunk csak úgy is. A rétegezést megismételjük, majd a tortát fóliával letakarva néhány órára hideg helyre tesszük. Felszeletelés előtt a tortaát kiborítjuk a formából, óvatosan lehúzzuk róla a fóliát, és megszórjuk mézeskalácsmorzsával. Evés előtt jó, ha kb. félórácskát szobahőmérsékleten tartjuk, hogy kissé átpuhuljon. Úgy sokkal finomabb.
A cikória- vagy gabonakávé azért jó hozzá, mert így gyerekek is nyugodtan fogyaszthatják.

KAL - 2014.

1 megjegyzés:

iri írta...

Ez olyan jol hangzik, meg ahogy kinez...oh...tudod te!

Related Posts with Thumbnails