2012. május 17., csütörtök

Tudtam, tudtam! Avagy medvehagyma forever! - Medvehagymás pogácsa

Vagyis tudtam, tudtam, hogy nem telhet el ez a tavasz is úgy, hogy ne legyen szerencsém a medvehagymához! Mert hiába tudok róla évek óta, hiába keresem-vadászom évek óta, még sosem volt szerencsém hozzá. Idénig. Mert éppen akkor, amikor ketten is "reklámozták", hogy a "közelben" hol lehet "kaszálni" a medvehagymát, és amikor azon keseregtem, hogy hiábavaló minden erőfeszítésem, hogy oda eljussak, egyszercsak az ölembe hullt egy csokrocska a szomszédasszonyom jóvoltából. Mintegy mellékesen megemlítette, hogy képzeljem, mit vett a piacon! Hát medvehagymát. És megosztotta velem. :) Az első étel, amit ízesítettem vele, az a tökfőzelék volt, amit éppen akkor készítettem, miután kaptam. Isteni lett. Aztán készítettem medvehagymás, aszalt paradicsomos rizset is, illetve a maradékot megettük nyersen, szendvicsben.

Múltkor az egyik bevásárlóközpontban, miközben azon morfondíroztam, hogy mit is kellene még vennem, egyszercsak megláttam: három csokor árválkodott még belőle. De szépek, frissek voltak. Meg is vettem. A hazaúton pedig már el is döntöttem, hogy pogácsát fogok sütni belőle. Valamilyen gyors pogácsát: nem élesztőset, hogy ne kelljen keleszteni. Kicsit tanulmányoztam Edó receptjét, de végül kicsit másképp készítettem, úgy, ahogy nekem jött. Mindenesetre, a végeredmény csodás lett. Másnap vittem belőle egy zacskóval a munkahelyemre, és mindenki dicsérte.:) Sőt, tegnap is finom, puha volt még.

Medvehagymás pogácsa megvehagymás tejföllel

Hozzávalók: 65 dkg liszt (nálam 20 dkg fehérliszt, 45 dkg teljes kiőrlésű), 20 dkg vaj, 2 tojás, 2 csapott teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 2 teáskanál szódabikarbóna, 5-6 evőkanál tejföl, 20 szál medvehagyma, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál tejszín, tökmag, liszt.

Elkészítése: A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a sót meg a szódabikarbónát, majd összedolgozzuk 1 egész tojással meg 1 tojásfehérjével és a tejföllel. (A szükséges tejfölmennyiség változhat a liszt milyensége, illetve a tejföl sűrűsége függvényében). A medvehagymát összetépkedjük, magasfalú pohárba teszsük, ráöntjük az olajat, és botmixerrel pépesítjük. A tésztát lsiztezett deszkán kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, és rákenjük a medvehagymás masszát. Ezután úgy hajtogatjuk, mint a leveles tésztát, vagyis a kinyújtott lapot gondolatban háromfelé osztjuk, először a jobb oldalát hajtjuk középre, utána pedig a bal oldalát úgy, hogy eltakarja a jobbról behajtott részt. A hajtogatást megismételjük fentről és lentről is. Ezután megszórjuk liszttel, és kinyújtjuk szintén kb. 1 cm vastagra. Kisméretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. Ezután lekenjük a tejszínnel elkevert tojássárgájával, megszórjuk tökmaggal - vagy bármilyen már maggal -, és forró sütőben aranybarnára sütjük.
Bevallom, annyira késő volt már, és annyira siettem, hoyg végül nem szaggattam ki az összeset, hanem fogtam a kést, kis kockákra vágtam a tésztát, és úgy sütöttem meg. Ennek az volt még az előnye, hogy a tésztát eleve lekenhettem tojással, és nem lett maradék a pogácsák között. Összesen lett vagy 75-80 darabom belőle. medvehagymás mártogatóssal ettük, amihez a tejfölt sóval és apróra vágott medvehagymával ízesítettem.

FŰSZ - 2013.

4 megjegyzés:

Kati írta...

Most irigyellek egy kicsit, mert én még nem tudtam szert tenni rá:)

krinsz írta...

Szuper, hogy sikerült szerezned medvehagymát, ha nem is a lelőhelyét találtad meg:)

Kisildi írta...

Nem tudtam, hogy nálatok nem lehet medvehagymát kapni. Nálunk telistele volt a piac, olcsó is volt, pár csokrot le is fagyasztottam télire...a pogácsa szuper lett

sedith írta...

Kati, hadd el, jövőben együtt megyünk el Görgénybe, és annyit szedünk...:)

Krinsz, mint írtam, a lelőhelyét megtaláltam, csak nem tudtam eljutni oda. Majd jövőre.

Kisildi, ezek szerint árulják itt is a piacon, bár gondolom, hogy csak elvétve. Igaz, én anagyon ritkán járok a városi piacra, általában csak akkor, ha valamit kimondottan onnan szeretnék megvenni. Amióta a szomszédom megvette viszont többször is elmentem, és nem is csak egy piacra, de én nem találtam.

Related Posts with Thumbnails