2012. január 30., hétfő

Céklahumusz

Na, kérem szépen, ne tessék felszisszenni, hogy már megint egy céklás recept, de annyira friss és elragadó az élmény, hogy muszáj ennek következnie. Valahol kommentben már említettem tegnap, hogy ismét van főtt céklám, és keresem a rendeltetését. Nos, sokáig nem keresgéltem, mert beírván a google-ba, hogy "beetrot salad", rögtön a hatodik találatra rákattintván egy elég hosszú lista nyílt meg, persze tele céklás receptekkel. Itt sem sokat állomásoztam, hiszen lefele gördítvén, rögtön megakadt a szemem a következő recepten: Beetrot houmous. Néztem gyorsan a hozzávalókat, és nem győztem áldani az eszemet, hogy múlt héten csak úgy mintegy mellékesen betettem a kosárba egy csicseriborsó-konzervet. Tahinim nem volt, de pillanatok alatt gyártottam Szepyke receptje szerint, úgyhogy már teljes volt a hozzávalók arzenálja. Mert fokhagyma minden rendes háznál akad, só, citromlé meg olaj is, sőt, még olyasmi is "akadt", amit nem írt a recept, de én tettem bele, véleményem szerint cseppet sem kárára.:) Céklaimádók, gyorsan kipróbálni!:) Az én receptem így alakult:

Céklahumusz

Hozzávalók: 25 dkg hámozott főtt cékla, 25 dkg főtt csicseriborsó (egy kis konzerv tiszta tömege), 3 evőkanál tahini (Szepy adagjának a fele), 3 cikk fokhagyma, 3 evőkanál olívaolaj, citromlé, só, bors ízlés szerint, 1/2 kávéskanál őrölt kömény, 1/2 kávéskanál gyömbérpor.

Elkészítése: A csicseriborsót leszűrjük, és tálba tesszük. A hámozott céklát feldaraboljuk, és a borsóhoz adjuk. Hozzáadjuk a hámozott fokhagymát meg az olívaolajat, kevés sót, borsot meg citromlevet, és botmixerrel néhány perc alatt simára turmixoljuk. Megkóstoljuk, szükség szerint ízesítjük további sóval, citromlével meg borssal, végül pedig belekeverjük az őrölt köményt és a gyömbérport is. Teljes kiőrlésű sokmagvas kenyérrel (én ezzel ettem), pirítóssal isteni, de mártogatósként is nagyon finom. Szalmakrumplit evő férjecském minduntalan belenyúlt a tálba, hogy mártogasson. :)
Zöldségnapon, tésztanapon egyaránt ehető.
A fotó miatt elnézést kérek, ez tipikusan az a fotó, ami két falat között készült, kutyafuttában. No meg, amúgyis este volt, tehát a fényviszonyok sem éppen az ételfotózásnak kedveztek...

4 megjegyzés:

Kósa Márta írta...

Finom lehet!
Mivel úgy látom, hogy Te elég jártas vagy a receptek világában lenne egy kérdésem.
Bár nem a témába vágó...
Gyerek koromban ettem paradicsomos, torma krémet, vagy tormás paradicsomkrémet - nagyon finom volt, de sajnos már nincs kitől megkérdeznem hogyan készült...
Ha segítenél, nagy örömöt szereznél vele!

Ottis írta...

Jaj úgy megkívántattad velem ezt a sok céklás receptet, már nagyon várom hogy elkészítsük a csíki mártást Ivóban :)

sedith írta...

Márta, elnézést, hogy csak most válaszolok, de kissé körül kellett járnom a témát. A családomban és az ismeretségi körömben sem tudnak ilyen receptről, amit említettél. Sajnálom, pedig rossz nem lehet!:)

Ottis, én már mindent várok, ami Ivóval kapcsolatos. :)

Dankóné R. Magdi írta...

Nagyon jo otlet! :) Kiprobalom majd, koszonom :)

Related Posts with Thumbnails