2011. november 30., szerda

Mindentbele-muffin

Múltkor vettem egy klassz kis szilikon sütőformát: kör, négyzet és téglalap alakú minikuglófokat lehet sütni vele. És mivel már nagyon ki szerettem volna próbálni, receptet viszont nem volt időm keresgélni hozzá, hát abban sütöttem meg a szombaton reggelire szánt sós muffinokat. A kis mélyedéseket megtöltöttem fokhagymás tejföllel, és csak gyúrtuk magunkba. Az adag 12 normál muffinra szól, nekem viszont lett 12 minikuglófom és 3 muffinom belőle.

Mindentbele-muffin (sós)

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 sárgarépa, 1 kicsi póréhagyma, 5 dkg sonka, 5 dkg sajt, 2-3 cikk fokhagyma, 5 dkg fekete olajbogyó, 1 evőkanál aprított petrezselyemzöld, 1 kávéskanál só, 1 teáskanál szódabikarbóna vagy sütőpor, 2 tojás, 5 evőkanál olaj, 3 púpozott evőkanál tejföl, 1,5-2 dl tej.
Elkészítése: A sárgarépát és a fokhagymát finomra reszeljük, a hagymát, a sonkát, a sajtot és az olajbogyót pedig apró kockákra vágjuk. Kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, a szódabikarbónát és a zöldségeket, és jól összeforgatjuk. A tojást felverjük, beledolgozzuk az olajat, a tejfölt és kb. 1 dl tejet, majd az egészet a zöldséges liszthez adjuk. Jól összekeverjük, és annyi tejet adunk még hozzá, hogy nem túl lágy, de a kanálról kissé leszottyanós masszát kapjunk (liszt minőségétől függően ez még 0,5-1 dl lehet). Muffinformákba adagoljuk és 20-25 perc alatt forró sütőben megsütjük. Fokhagymás tejföllel tálaljuk.

EK - 2012/2

2011. november 28., hétfő

Csirkemájhab - fotó nélkül

Nem lesz fotó. Egyszerűen nem jutott kézre, olyan hamar elfogyott. Előtte meg szó sem lehetett fotózásról, olyan éhes volt a "banda". :) De kár lenne, hogy elfelejtsem az ötletet, úgyhogy inkább lejegyzem. Az ötlet onnan jött, hogy volt némi hagymás csirkemájmaradékom, amit kár lett volna kidobni, és vajam túl kevés volt ahhoz, hogy finom krémet keverhessek belőle a májjal együtt. Tejszínem viszont volt, és bár az állaga nem olyan volt, mint a tejszínhabnak, lényegesen különbözött a vajjal készült társáétól: könnyedebb, szellősebb ... habosabb volt.:)

Csirkemájhab

Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 1 hagyma, kevés olaj, 1 dl fehérbor, 2,5 dl édesítetlen habtejszín, só, bors, szerecsendió, esetleg szegfűbors.

Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a megmosott csirkemájat, felöntjük a borral, és fedő nélkül kb. 10 percig pároljuk. Végül zsírjára sütjük, és megszórjuk sóval meg borssal. A csirkemájat a visszamaradt szafttal és kevés tejszínnel sima péppé dolgozzuk (pl. aprítógépben, vagy le lehet darálni). A maradék tejszínt kemény habbá verjük csipetnyi sóval, majd óvatosan hozzákeverjük a májpéphez. Végül további sóval és borssal, illetve őrölt szerecsendióval és csipetnyi szegfűborssal ízesítjük. Friss vagy pirított kenyérrel egyaránt finom.Citromos tea is jól illik mellé.

KIFŐZTÜK KARÁCSONY 2011

A tavalyi akció sikerén felbuzdulva a KIFŐZTÜK gasztromagazin stábja, idén is megjelentette KIFŐZTÜK KARÁCSONY című adománygyűjtő különszámát. A különszámhoz ezúttal 82 blogger járult hozzá, a szerkesztőcsapat pedig egész éven át dolgozott azon, hogy most is egy tartalmas, igényes kiadvány kerüljön az olvasók, az adományozók "kezébe".

A Kifőztük Karácsony  különszámot megkaphatja bárki, aki  adakozik. Az adomány összegének nincs megszabott minimuma. Minden segítő szándékú támogató annyit adhat az újságért, amennyit képes egy ilyen jó ügyre áldozni. A legkisebb összeget is hálás szívvel köszönjük, amivel a Velemi Camphill Gyermek Lakóotthont és a békéscsabai Degré utcai Gyermekotthont támogatja minden kedves adományozó.
A velemi otthonban autista és értelmi fogyatékkal élő gyerekek nevelése, oktatása folyik. A békéscsabai intézményben önmagukat ellátni nem tudó, többnyire mozgásképtelen, halmozottan sérült gyerekekről, fiatalokról gondoskodnak.
A gyűjtés során befolyó pénzt a SoSe Közhasznú Alapítvány kezeli, ők egyeztetnek a két szervezettel, hogy hol, mire van szükség, és vásárolják meg a kért felszereléseket, eszközöket. A teljes befolyt adományösszeg a két gyermekotthon kis lakóit fogja segíteni.

Az alapítvány a kiválasztott támogatottak számára szükséges, tárgyi jellegű adományokat szerez be a kapott adományösszegekből és ezeket juttatja el a támogatottakhoz.

Kedves adományozók! Minden kis összeg számít, tehát segítsenek, hogy segíthessünk. Szerezzünk boldog perceket, boldog ünnepet másoknak is!

Szerény hozzájárulásom a laphoz ezen aranyos hóemberkék receptje:

2011. november 23., szerda

Svéd húsgolyók - Köttbullar

Ha már Skandináviában jártam :D, Svédország sem maradhatott ki... :) A recept alapjául Padparadsa leírása szolgált, de persze, összeolvastam még millióegy változatot a neten is, úgyhogy végül egy sajátos kompozíció eredménye lett a fogás. Mindenkinek nagyon ízlett.

Köttbullar, avagy svéd húsgolyók

Hozzávalók: 70 dkg darált sertés- és marhahús vegyesen (nálam csirke és marha volt), 4 nagyon vékony szelet kenyér, 1-2 dl tej, 1 hagyma, 1 tojás, só, bors, ½ teáskanál gyömbérpor, ½ kávéskanál szegfűbors, aprított petrezselyemzöld,  olaj vagy vaj; a barna mártáshoz: 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál liszt, 3 evőkanál szójaszósz, 2 dl tej vagy tejszín, só, bors, esetleg kevés citromlé; a tálaláshoz: aprószemű főtt krumpli, vaj, 1 evőkanál cukor, vörösáfonya-lekvár.

Elkészítése: A kb. ½ cm vastag kenyérszeleteket nagyon apró kockákra vágjuk, sütőpapíros tepsibe terítjük, és forró sütőben kiszárítjuk, illetve enyhén megpirítjuk. Áttesszük egy tálba, és annyi tejet öntünk rá, hogy jól átnedvesítse, de ne tocsogjon benne. A darált húst egy nagyobb tálba tesszük, hozzáadjuk a nagyon finomra aprított hagymát, a beáztatott kenyeret, a tojást és a fűszereket, majd egynemű masszává dolgozzuk. Nedves kézzel dióbyi gombócokat formázunk belőle, és felhevített olajban vagy vajban szép pirosra sütjük őket. A sütés után visszamaradt zsiradékhoz hozzáadunk még 1 evőkanál vajat, majd beleszórjuk a lisztet, hagyjuk felhabzani, és felengedjük hideg tejjel vagy tejszínnel. Belekeverjük a szójaszószt, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, esetleg kevés citromlevet is kavarhatunk bele, és jól kiforraljuk. Ha túl sűrű lenne, további tejjel vagy vízzel hígíthatjuk. A körethez felolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a cukrot, és addig pirítjuk, amíg enyhén karamellizálódik. Ekkor beleforgatjuk a meghámozott főtt krumplit, és megrázogatjuk, hogy a karamelles máz bevonja. A húsgolyókat főtt krumplival, barna mártással és vörösáfonya-lekvárral tálaljuk.
Krumpli nélkül húsnapon fogyasztható.

EK - 2011/12

2011. november 21., hétfő

Mókás muffinok

Kezdem a végével :) ...
Szebbeket, profibbakat is lehetett volna csinálni, de idő és valamivel több türelem kellett volna ahhoz. Ellenben az ízük mindenért kárpótolt. Bizton állíthatom, hogy eddig ez volt életem legfinomabb muffinja. Krém nélkül is isteni: puha, szaftos, gyümölcsös... Nyamm... Kár, hogy elfogyott.

Mókás muffinok - tejszínhabbal és csokoládékrémmel

Hozzávalók 12 darabhoz: 15 dkg vaj vagy zsír, 10 dkg cukor, 2 tojás, 20 dkg liszt, 15 dkg kimagozott meggy (fagyasztott vagy cukorban eltett), 5 dkg tejföl, kb. 1 dl tej, 1 kávéskanál sütőpor, csipetnyi só; a díszítéshez: 4 dl habtejszín, 10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, 2 evőkanál porcukor, 1 tasak habfixáló, különféle szórócukorkák, gumicukrok, színes írókák, esetleg ételfesték. 

Elkészítése: Kimérünk 2 dl habtejszínt, beletördeljük a csokoládét, illetve belekeverünk 1 evőkanál porcukrot, és lassú tűzön vagy mikrohullámú sütőben addig melegítjük, amíg a csokoládé elolvad. Eztán jól összekeverjük, és hideg helyen hagyjuk kihűlni, dermedni. (Akár előző nap is elkészíthetjük.)
A muffinhoz a vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyenként beledolgozzuk a tojásokat is. Hozzáadjuk a sót, a sütőport, a lisztet és a meggyet, összekavarjuk, majd beledolgozzuk a tejfölt és a tejet is. A masszát kikent-lisztezett, vagy papírkapszlival bélelt muffinformákba adagoljuk, és forró sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Amíg a muffinok hűlnek, kézi mixerrel kemény habbá verjük a maradék habtejszínt 1 evőkanál porcukorral és a habfixálóval, illetve, szintén mixerrel, habosra kavarjuk a csokoládés tejszínt. A muffinokat tetszés szerint bevonjuk a krémek valamelyikével, majd mókás állatokat, mintákat alakítunk ki a díszítőelemek segítségével. A tejszínhabot akár meg is színezhetjük ételfestékkel.

2011. november 20., vasárnap

Mai menünk

Húsleves:

Fokhagymás csirkecomb krumplipürével és Kata-féle indiai sárgarépával:

Mókás muffinok:

Receptek hamarosan ...

2011. november 19., szombat

Virágos, rózsaszín torta

Babalátogatóba készült. Amikor Nagylányom meglátta, összecsapta a kezeit, és azt mondta: Ez a leggyönyörűbb!:D:D:D És teljesen odavolt érte. (Megsúgom az a sok rózsaszín hozta annyira lázba, ilyen tortát - tőlem - még nem látott.:D:D:D)
A belseje a múltkori erdei gyümölcsös diplomatatortának a leegyszerűsített változata volt, 26 cm-es tortaformában megsütve: a krémhez csupán tejszínhabot használtam, gyümölcs helyett pedig jó sok eper-, málna- és áfonyalekvárt. Nem mondanám, hogy ugyanolyan volt, mint a múltkori torta, de valójában nem sokkal maradt el mögötte.:) Kívül ételfestékkel megszínezett tejszínhabbal vontam be, és piros fondantvirágokkal díszítettem.

Adag: 3 db kéttojásos piskóta; a krémhez: 6 dl habtejszín + cukor ízlés szerint, 2-2 evőkanál málna-, eper- és áfonyalekvár; kívülre: 4 dl habtejszín, illetve ízlés szerinti cukor; a locsoláshoz: 2 dl rumos szirup.

Tonhalkrémes falatkák

A halat nem lehet megunni. Legalábbis mi nem tudjuk. Sülve, főve, salátában, kikavarva, nálunk mindenféleképpen "megy".  Legutóbb tojással kavartam ki egy adagot, és mivel fel kellett használni némi levesben főtt murkot:D is, hát az is belekerült. Csak gyúrta mindenki magába! Jó citromos tea kíséretében.:) 

Tonhalkrémes falatkák

Hozzávalók: 2 doboz olajos tonhalkonzerv, 5 főtt tojás, 10-15 dkg levesben főtt sárgarépa, 1 kis hagyma fele, tejföl vagy joghurt, só, bors, citromlé; a tálaláshoz: kenyér, citrom, petrezselyemzöld, ecetes paprika.

Elkészítése: A konzerveket leszűrjük, a halhúst tálba tesszük. A főtt tojást és a sárgarépát villával összetörjük, a hagymát finomra reszeljük, és a halhoz adjuk. Sóval meg borssal ízesítjük, majd annyi tejfölt vagy joghurtot keverünk hozzá, hogy jól kenhető, de formját megtartó masszát kapjunk belőle. Végül, ha szükséges, citromlével savanyíthatjuk. A vékony kenyérszeletekből tetszés szerinti formákat szúrunk ki, a halkrémet habzsákba töltjük, és a kenyérfalatkákra nyomjuk. Citromdarabkákkal, ecetespaprika-csíkokkal és aprított petrezselyemzölddel díszítjük.
Húsnapon ehető.

EK - 2011/12

2011. november 18., péntek

Rakott csirke birsalmával

A régi gyümölcsös csirkereceptem enyhén egyszerűsítve, és enyhén ... szebben tálalva.:P:P:P (Bár tény, hogy ez az étel nem a legszebben fotózható.)

Rakott csirke birsalmával

Hozzávalók: 8-10 szelet császárszalonna, 1 csirkemell, 20 dkg birsalma - befőttből, 25 dkg füstölt sajt, 4 dl tejföl, 2-3 evőkanál olaj, só, őrölt bors, 1 teáskanál egész rózsabors.

Elkészítése: A csirkemellett felszeleteljük, enyhén kiveregetjük, majd megszórjuk sóval és borssal. A birsalmát falatnyi darabokra vágjuk, a tejfölt elkeverjük az olajjal, és enyhén megsózzuk, illetve borsozzuk. A szalonnaszeleteket egy tűzálló tál aljára fektetjük, befedjük csirkemellszeletekkel, megszórjuk reszelt sajttal, megkenjük a fűszeres tejföl felével, és szétterítjük rajta a birsalmakockákat. Ráhelyezzük a maradék húst, rászórjuk a megmaradt reszelt sajtot, és elkenjük rajta a maradék tejfölt is. A rózsaborsot durvára törjük, megszórjuk vele a rakottast, majd 35-40 percre forró sütőbe toljuk, és szép pirosra sütjük. Tálalás előtt hagyjuk 10-15 percig hűlni, utána szépen szeletelhető. Hidegen is nagyon finom. Húsnapon ehető.

2011. november 17., csütörtök

Kransekake, avagy norvég koszorútorta

Az utóbbi időben Skandináviába "költöztem" ....:)

Kransekake - norvég karácsonyi sütemény

Hozzávalók 18 koszorúhoz: 50 dkg héj nélküli mandula, 50 dkg porcukor, 4 tojásfehérje; a glazúrhoz: 1 tojásfehérje, 15 dkg porcukor, ½ teáskanál citromlé.
Elkészítése: A mandulát ledaráljuk, majd összekeverjük 1 tojásfehérjével. Hozzászitáljuk a porcukrot, és a maradék 3 tojásfehérjével együtt alaposan eldolgozzuk. Az eredményezett ragacsos masszát vastag falú edénybe tesszük, és lassú tűzön, fakanállal kevergetve addig melegítjük-főzzük, amíg a massza kezd elválni az edény oldalától, és összeáll. Ahogy a massza kézmelegre hűlt, jól átgyúrjuk, és lisztezett deszkán kisujjnyi vastag rudakká sodorjuk. A rudakból 18 különböző méretű (arányosan növekvő vagy csökkenő) koszorút készítünk, és sütőpapíros tepsire helyezzük. 200 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük őket, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A glazúrhoz a tojásfehérjét felverjük a porcukorral és a citromlével, majd habzsákba töltve összeállítjuk vele a „tortát”. A legnagyobb koszorút alulra helyezzük, cikcakkosan kidíszítjük a glazúrral, ráhelyezzük a következő koszorút, és ezt addig folytatjuk, amíg a gyűrűk el nem fogynak. A glazúr összetartja a koszorúkat és díszíti is egyben.
Általában 1-2 nappal korábban szokás elkészíteni, és szorosan zárt dobozban tárolják egy szelet kenyérrel vagy almával együtt, hogy megőrizze a puhaságát.

Tipp: Mandula helyett dióval is elkészíthető.

EK - 2011/12

A Kransekake eredeti receptjéért köszönet Trollanyunak :) http://trollakonyhamban.blogspot.com/ !

2011. november 16., szerda

Halszeletek ropogós bundában

Halas fotóim-receptjeim között "kotorászva" felfedeztem ezt a jó kis halat, ami ropogós magvas bundába bújt. Valamikor nagyon régen készült, bár fogalmam sincs hogyan történhetett, hogy a blogra nem került fel. Mindenesetre, kár lenne érte, mert tisztán emlékszem, milyen finom volt.

Halszeletek ropogós bundában

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg halfilé (pl. merlucius vagy bármi más), só, bors, fokhagymapor; a bundához és a sütéshez: 3-4 tojás, 5 dkg pörkölt sós mogyoró, 1 evőkanál szezámmag, 1 evőkanál lenmag, zsemlemorzsa, liszt, olaj; a fokhagymás mártáshoz: 2 dl tejföl, 2 cikk fokhagyma, só, snidling, a tálaláshoz: snidling, citrom.

Elkészítése: A halat átmossuk, papírtörlővel jól felitatjuk róla a vizet, majd megszórjuk a só, a bors meg a fokhagymapor keverékével, és állni hagyjuk egy keveset. A mogyorót durvára törjük, majd összekeverjük a magvakkal és néhány evőkanálnyi zsemlemorzsával. A halszeleteket lisztbe, felvert tojásba és a zsemlemorzsás keverékbe forgatjuk, majd forró, bő olajban aranyszínűre sütjük. A mártáshoz a tejfölt elkeverjük a zúzott fokhagymával, sóval és apróra vágott snidlinggel. A bundás halszeleteket fokhagymás mártással és citrommal tálaljuk, snidlingszálakkal díszítjük.
Húsnapon ehető.

EK - 2010/12

2011. november 12., szombat

Kainuulainen kalakeitto - avagy finn halleves férfi módra

A különböző ünnepeket más-más népek különbözőképpen ünnepelik. Az ünnepléshez pedig az egyes alkalmakkor elfogyasztott ételek is hozzátartoznak. A finnek pl. gyakran főzik karácsonykor a kainuulainen kalakeitto-t, azaz a férfi módra készített halászlét. Mondjuk, én inkább halas krumplilevesnek nevezném, és bár a karácsonyi asztalon nem tudnám elképzelni, azért egy nagyon finom, tartalmas leves, amit az év többi napján bármikor megennék.:) A receptet a neten finn nyelven keringő sok-sok receptből kompiláltam össze, mindössze annyit magyarosítottam rajta, hogy tettem bele egy teáskanálnyi paprikalekvárt azért, hogy ne legyen olyan sápadt színű.:) Bár akár sápadtan is maradhatott volna: jól illett volna ahhoz az átszellemült vajhoz, amivel tálalni kellett.:O (A google átszellemültnek fordította a tisztított vajat.:D:D:D)

Kainuulainen kalakeitto (finn karácsonyi halleves)

Hozzávalók: 50 dkg pisztráng- vagy lazacfilé, 5 közepes krumpli, 1 hagyma, 2 evőkanál rozsliszt, 1 teáskanál paprikalekvár, só, vaj, petrezselyemzöld, kapor , 2 l halalaplé (vagy 70 dkg apró hal, 3-4 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 2 babérlevél, 15 szem fekete bors, 15 szem szegfűbors, 3 l víz); a tálaláshoz: olvasztott vaj, szeletekre vagy apróra vágott lila hagyma.

Elkészítése: Ha nincs halalaplevünk, akkor az apró halból, a zöldségekből és a fűszerekből alaplevet készítünk. (A hozzávalókat hideg vízben főni tesszük, és 1-1,5 órán át lassú tűzön gyöngyözve főzzük, majd leszűrjük.) A hagymát apróra vágjuk, kevés olvasztott vajon megdinszteljük, majd rászórjuk a lisztet, elkeverjük, és felöntjük a halalaplével. Megsózzuk, kevergetve fölforraljuk, majd hozzáadjuk az apró kockákra vágott krumplit és a paprikalekvárt. Tízpercnyi főzés után beletesszük a kb. 2x2 cm-es darabokra vágott halat, és további 10 percig főzzük. Ha túl sűrű lenne, vízzel hígíthatjuk. Amikor félrevesszük a lángról, megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel és kaporral. Tálaláskor meglocsoljuk olvasztott vajjal, és vágott hagymát kínálunk mellé.

EK - 2011/12

2011. november 11., péntek

Hagymatorta

Mostanában sok receptes lapot, könyvet forgattam, és mindenhol feltűnt egy cím: hagymatorta. Nafene, gondoltam, amikor láttam, és legyintettem is mellé. De a gondolat csak nem hagyott nyugodni, jól befészkelődött az agyamba. Az utolsó löketet viszont a KIFŐZTÜK magazin múlt héten megjelent legfrissebb számában lévő hagymatorta adta meg, amikor elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, én hagymatortát sütök. Nem a recept szerint, hanem csak úgy, ahogy én elképzeltem. Olyan finom lett, hogy a férjem, aki a sós pitékért nincs túlságosan oda, három nagy szelettel vágott be belőle. Mondjuk, fájt is a hasa tőle rendesen.:)

Hagymatorta (ami inkább pite)

Hozzávalók a tésztához (szokásos pitetésztám): 30 dkg liszt, 8 dkg zsír (vagy 10 dkg vaj), 1 tojás, 1 csapott teáskanál só, 5-6 ek. hideg tej vagy víz; a töltelékhez: 7 közepes hagyma, 3 tojás, 3 dl tej, 2 púpozott evőkanál liszt, 3 evőkanál tejföl, só, bors, szerecsendió, olaj vagy vaj.

Elkészítése: A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, fóliába csavarjuk, és félórára hűtőbe tesszük. A hagymát megtisztítjuk, félbevágjuk, majd felszeleteljük. Felforrósítunk kevés olajat/vajat, a hagymát üvegesre dinszteljük rajta, enyhén megsózzuk, majd félretesszük. Egy másik serpenyőben vajat/olajat hevítünk, beleszórjuk a lisztet, elkavarjuk, és amikor habzani kezd, felöntjük a hideg tejjel. Gyorsan elkavarjuk, és addig forraljuk, amíg jól besűrűsödik. Ekkor félrevesszük a lángról, és egyenként belekavarjuk a tojásokat, majd a tejfölt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, illetve szerecsendióval ízesítjük, végül pedig összekeverjük a félretett hagymával.
A tésztát kinyújtjuk, magasabb falú piteformába terítjük (legyen pereme is!), villával megszurkáljuk, és forró sütőben kb. 10 percig elősütjük. Ekkor beletöltjük a hagymás tölteléket, visszatoljuk a  sütőbe, és közepes hőfokon további 40-45 percig sütjük. Ha netán igen pirulna a teteje, takarjuk le alufóliával vagy sütőpapírral, hogy a belseje is tudjon jól átsülni. Tálalás előtt hagyjuk 10-15 percig a formában hűlni, utána (még jó melegen is) szépen szeletelhető. Melegen, hidegen egyaránt finom. Tejfölt, friss salátát, savanyúságot, bármit adhatunk mellé. Szétválasztó diétában tésztanapon ehető.

2011. november 10., csütörtök

Egyszerű, hétköznapi galuskás zöldborsóleves

Volt némi maradék csirkeszárnyam (vagy 12 csirkeszárny vége). Abból készült. És mélyhűtött zöldségből. 20 perc alatt kész volt a finom leves.

Galuskás zöldborsóleves

Hozzávalók: 2-3 csirkeszárny, vagy a csirkeszárnyak külső csontosabb vége, 2 marék fagyasztott sárgarépa, 4 marék fagyasztott zöldborsó, házi ételízesítő, só, 2 evőkanál paradicsomlé; a galuskához: 1 tojás, búzadara, só.

Elkészítése:
A csirkeszárnyat hideg vízben főni tesszük, majd amikor fölforrt, a habját leszedjük. 5 percnyi főzés után beledobjuk a sárgarépát és a zöldborsót, ízesítjük házi ételízesítővel és sóval, majd további kb. 10 percig főzzük. Ezalatt a tojást felverjük kevés sóval, majd annnyi búzadarát adunk hozzá, hogy közepesen kemény masszát kapjunk belőle. (Ne kérdezzétek, hogy ez mennyi, életem második jól sikerült galuskája volt ez, és az egészet csak úgy szemre csináltam.) A lobogó levesbe teáskanállal ügyes kis galuskákat szaggatunk, mérsékeljük a tüzet, és kb. 2 percnyi főzés után megfordítjuk őket. Ekkor beletesszük a paradicsomlevet is, és még 2-3 percig főzzük. A lángot elzárjuk, az edényt lefedjük, és 10-15 percig hagyjuk, hogy a galuskák jól megduzzadjanak.

EK - 2012/1

2011. november 6., vasárnap

Diplomatatorta erdei gyümölcsökkel

Azt a "parancsot" kaptam, hogy max. 2 kiló legyen (na, ez volt a legnehezebb), erdei gyümölcsös, a díszítése pedig amolyan őszies. Ilyen lett:

 Erdei gyümölcsös diplomatatorta

Hozzávalók a piskótához: 6 tojás, 9 evőkanál cukor, 3 tasak vaníliás cukor, 3 csapott kávéskanál sütőpor, 12 evőkanál  liszt; a krémhez: 2 tasak tejszínízű pudingpor, 6 dl tej, 5 evőkanál cukor, 5 dl habtejszín, 20 g zselatin, 35 dkg erdeigyümölcs-keverék, porcukor ízlés szerint; a locsoláshoz: 3 dl víz, 2 evőkanál cukor, citromlé ízlés szerint; a bevonáshoz, díszítéshez: 5 dl habtejszín, porcukor ízlés szerint, 2 tasak habfixáló, fondantrózsák, vagy tetszés szerinti díszek.

Elkészítése: Készítünk 3 darab kéttojásos piskótát, amit egy kb. 20x30-as tepsiben sütünk meg. Ehhez a két tojást egy kisebb tálba ütjük, hozzáadunk 3 evőkanál cukrot és egy vaníliás cukrot, majd kézi mixerrel addig verjük, amíg a massza habos nem lesz, ki nem fehéredik. Ekkor hozzáadunk 1 csapott kávéskanál sütőport meg 4 evőkanál lisztet, és fakanállal óvatosan összedolgozzuk. A sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és forró sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Így járunk el a másik két piskóta esetében is.
A krémhez beáztatjuk a zselatint 80 ml langyos vízbe, és félretesszük. A pudingport elkeverjük a cukorral és a tejjel, majd sűrű pépet főzünk melőle, és kihűtjük. Közben a habtejszínt keményre verjük ízlés szerinti porcukorral (lehet picit édesebb, mert a gyümölcs felveszi az ízét, és tökéletes lesz). Amikor a pép kihűlt, a zselatint felolvasztjuk, hozzákeverünk 2-3 evőkanál tejszínhabot, majd hozzákeverjük a péphez. Végül pedig a zselatinos pépet óvatosan összeforgatjuk a gyümölccsel és a tejszínhabbal. A locsoláshoz szükséges hozzávalókat alaposan elkeverjük. Tálcára helyezzük az egyik kihűlt piskótát, meglocsoljuk, és rákenjük a krém felét. Ráhelyezzük a második piskótát, azt is meglocsoljuk, és rásimítjuk a maradék krémet. A harmadik piskótát ráborítjuk a krémre tetejével lefele, a tetejét pedig enyhén meglocsoljuk. A bevonáshoz szükséges habtejszínt ízlés szerint édesítjük, és a habfixálóval együtt kemény habbá verjük. A hab egy részével egyenletesen bevonjuk a torta tetejét, a maradékot pedig habzsákba töltjük, és kosármintát (vagy bármiylen más mintát) nyomunk vele a torta oldalára. A különböző színű fondantmasszát kinyújtjuk, és tetszés szerinti virágokat meg leveleket szúrunk ki belőle. Ezekkel díszítjük a torta tetejét.

Mivel a torta több lett, mint 2 kg, levágtam belőle egy darabot, és úgy vontam be, így aztán mi is megkóstolhattuk. A férjem szerint az egyik legfinomabb torta, amit valaha is készítettem. A megrendelőnek is nagyon tetszett, illetve utólagos visszajelzésként megtudtam, hogy az ízével is nagyon elégedettek voltak. :)

2011. november 4., péntek

Hamarosan indul az idei KIFŐZTÜK KARÁCSONY akció!!!

Idén is lesz Kifőztük Karácsony jótékonysági akció. A bloggerek ismét összefogtak, és sikerült egy gyönyörűszép kiadványt összehozni, amivel segíthetünk a rászorulókon. Részletek hamarosan a Kifőztük Karácsony oldalon.

A kiadvány borítója:

Novemberi Erdélyi konyha

Megjelent az Erdélyi konyha magazin novemberi lapszáma telis-tele jobbnál jobb őszi receptekkel, beszámolókkal, olvasni valókkal. Részletes lapszemlét OTTIS-nál olvashattok.

Ezenkívül viszont NAGYON JÓ HÍRREL is szolgálhatok MAGYARORSZÁGI olvasóinknak:
Novembertől az ERDÉLYI KONYHA gasztromagazin szabad árusításban is megvásárolható Magyarországon a Tesco, a Spar, a CBA és a Kaiser’s üzletekben, a Shell kutaknál, az Inmedio és a Relay boltokban, illetve az újságos pavilonoknál!

Ugyanakkor hamarosan egy új könyvkiadványunk is megjelenik, az:

2011. november 3., csütörtök

Grillezett borjúmáj

Szombaton tortát készítettem, és amikor reggel bevásároltam, szerencsére eszembe jutott, hogy azért valamit ennünk is kell majd aznap! Gyönyörűszép friss borjúmáj volt az üzletben, ezért már el is dőlt, hogy mit fogunk ebédelni. Minimális munkánk van vele, nagyon gyorsan elkészül, és nálunk mindenki nagyon szereti.

Grillezett borjúmáj

Hozzávalók: borjúmáj tetszés szerinti mennyiségben - nekem kb. 70 dkg-m volt, frissen őrölt bors, só, kevés olaj

Elkészítése: A májat megmossuk, felutatjuk róla a vizet, és 5-6 mm vastag szeletekre vágjuk. Megszórjuk őrölt borssal mindkét oldalát, és néhány percig állni hagyjuk. A grillserpenyőt felforrósítjuk, megkenjük egy leheletnyi olajjal, majd a májszeleteket megsütjük benne, minden oldalát kb. 2-3 percig. Akkor jó, amikor a tetején már nem csapódik ki a véres szaftja. Ha szükséges, többször is átfordíthatjuk egy-egy oldalára. Azért vigyázat, 5-6 perc alatt megsül, tovább nem szabad sütni, mert kiszárad és élvezhetetlen lesz! A tányéron sózzuk meg. Mi friss kenyérrel és csalamádéval (Csalamádé 1.) ettük. Húsnapi étel.

2011. november 30., szerda

Mindentbele-muffin

Bejegyezte: sedith dátum: 9:46 2 megjegyzés

Bejegyezte: sedith dátum: 21:22 4 megjegyzés

Bejegyezte: sedith dátum: 19:59 1 megjegyzés
A tavalyi akció sikerén felbuzdulva a KIFŐZTÜK gasztromagazin stábja, idén is megjelentette KIFŐZTÜK KARÁCSONY című adománygyűjtő különszámát. A különszámhoz ezúttal 82 blogger járult hozzá, a szerkesztőcsapat pedig egész éven át dolgozott azon, hogy most is egy tartalmas, igényes kiadvány kerüljön az olvasók, az adományozók "kezébe".

A Kifőztük Karácsony  különszámot megkaphatja bárki, aki  adakozik. Az adomány összegének nincs megszabott minimuma. Minden segítő szándékú támogató annyit adhat az újságért, amennyit képes egy ilyen jó ügyre áldozni. A legkisebb összeget is hálás szívvel köszönjük, amivel a Velemi Camphill Gyermek Lakóotthont és a békéscsabai Degré utcai Gyermekotthont támogatja minden kedves adományozó.
A velemi otthonban autista és értelmi fogyatékkal élő gyerekek nevelése, oktatása folyik. A békéscsabai intézményben önmagukat ellátni nem tudó, többnyire mozgásképtelen, halmozottan sérült gyerekekről, fiatalokról gondoskodnak.
A gyűjtés során befolyó pénzt a SoSe Közhasznú Alapítvány kezeli, ők egyeztetnek a két szervezettel, hogy hol, mire van szükség, és vásárolják meg a kért felszereléseket, eszközöket. A teljes befolyt adományösszeg a két gyermekotthon kis lakóit fogja segíteni.

Az alapítvány a kiválasztott támogatottak számára szükséges, tárgyi jellegű adományokat szerez be a kapott adományösszegekből és ezeket juttatja el a támogatottakhoz.

Kedves adományozók! Minden kis összeg számít, tehát segítsenek, hogy segíthessünk. Szerezzünk boldog perceket, boldog ünnepet másoknak is!

Szerény hozzájárulásom a laphoz ezen aranyos hóemberkék receptje:

2011. november 23., szerda

Svéd húsgolyók - Köttbullar

Bejegyezte: sedith dátum: 14:05 7 megjegyzés
Ha már Skandináviában jártam :D, Svédország sem maradhatott ki... :) A recept alapjául Padparadsa leírása szolgált, de persze, összeolvastam még millióegy változatot a neten is, úgyhogy végül egy sajátos kompozíció eredménye lett a fogás. Mindenkinek nagyon ízlett.

Köttbullar, avagy svéd húsgolyók

Hozzávalók: 70 dkg darált sertés- és marhahús vegyesen (nálam csirke és marha volt), 4 nagyon vékony szelet kenyér, 1-2 dl tej, 1 hagyma, 1 tojás, só, bors, ½ teáskanál gyömbérpor, ½ kávéskanál szegfűbors, aprított petrezselyemzöld,  olaj vagy vaj; a barna mártáshoz: 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál liszt, 3 evőkanál szójaszósz, 2 dl tej vagy tejszín, só, bors, esetleg kevés citromlé; a tálaláshoz: aprószemű főtt krumpli, vaj, 1 evőkanál cukor, vörösáfonya-lekvár.

Elkészítése: A kb. ½ cm vastag kenyérszeleteket nagyon apró kockákra vágjuk, sütőpapíros tepsibe terítjük, és forró sütőben kiszárítjuk, illetve enyhén megpirítjuk. Áttesszük egy tálba, és annyi tejet öntünk rá, hogy jól átnedvesítse, de ne tocsogjon benne. A darált húst egy nagyobb tálba tesszük, hozzáadjuk a nagyon finomra aprított hagymát, a beáztatott kenyeret, a tojást és a fűszereket, majd egynemű masszává dolgozzuk. Nedves kézzel dióbyi gombócokat formázunk belőle, és felhevített olajban vagy vajban szép pirosra sütjük őket. A sütés után visszamaradt zsiradékhoz hozzáadunk még 1 evőkanál vajat, majd beleszórjuk a lisztet, hagyjuk felhabzani, és felengedjük hideg tejjel vagy tejszínnel. Belekeverjük a szójaszószt, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, esetleg kevés citromlevet is kavarhatunk bele, és jól kiforraljuk. Ha túl sűrű lenne, további tejjel vagy vízzel hígíthatjuk. A körethez felolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a cukrot, és addig pirítjuk, amíg enyhén karamellizálódik. Ekkor beleforgatjuk a meghámozott főtt krumplit, és megrázogatjuk, hogy a karamelles máz bevonja. A húsgolyókat főtt krumplival, barna mártással és vörösáfonya-lekvárral tálaljuk.
Krumpli nélkül húsnapon fogyasztható.

EK - 2011/12

2011. november 21., hétfő

Mókás muffinok

Bejegyezte: sedith dátum: 15:15 3 megjegyzés
Kezdem a végével :) ...
Szebbeket, profibbakat is lehetett volna csinálni, de idő és valamivel több türelem kellett volna ahhoz. Ellenben az ízük mindenért kárpótolt. Bizton állíthatom, hogy eddig ez volt életem legfinomabb muffinja. Krém nélkül is isteni: puha, szaftos, gyümölcsös... Nyamm... Kár, hogy elfogyott.

Mókás muffinok - tejszínhabbal és csokoládékrémmel

Hozzávalók 12 darabhoz: 15 dkg vaj vagy zsír, 10 dkg cukor, 2 tojás, 20 dkg liszt, 15 dkg kimagozott meggy (fagyasztott vagy cukorban eltett), 5 dkg tejföl, kb. 1 dl tej, 1 kávéskanál sütőpor, csipetnyi só; a díszítéshez: 4 dl habtejszín, 10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé, 2 evőkanál porcukor, 1 tasak habfixáló, különféle szórócukorkák, gumicukrok, színes írókák, esetleg ételfesték. 

Elkészítése: Kimérünk 2 dl habtejszínt, beletördeljük a csokoládét, illetve belekeverünk 1 evőkanál porcukrot, és lassú tűzön vagy mikrohullámú sütőben addig melegítjük, amíg a csokoládé elolvad. Eztán jól összekeverjük, és hideg helyen hagyjuk kihűlni, dermedni. (Akár előző nap is elkészíthetjük.)
A muffinhoz a vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyenként beledolgozzuk a tojásokat is. Hozzáadjuk a sót, a sütőport, a lisztet és a meggyet, összekavarjuk, majd beledolgozzuk a tejfölt és a tejet is. A masszát kikent-lisztezett, vagy papírkapszlival bélelt muffinformákba adagoljuk, és forró sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Amíg a muffinok hűlnek, kézi mixerrel kemény habbá verjük a maradék habtejszínt 1 evőkanál porcukorral és a habfixálóval, illetve, szintén mixerrel, habosra kavarjuk a csokoládés tejszínt. A muffinokat tetszés szerint bevonjuk a krémek valamelyikével, majd mókás állatokat, mintákat alakítunk ki a díszítőelemek segítségével. A tejszínhabot akár meg is színezhetjük ételfestékkel.

2011. november 20., vasárnap

Mai menünk

Bejegyezte: sedith dátum: 18:53 4 megjegyzés
Húsleves:

Fokhagymás csirkecomb krumplipürével és Kata-féle indiai sárgarépával:

Mókás muffinok:

Receptek hamarosan ...

2011. november 19., szombat

Virágos, rózsaszín torta

Bejegyezte: sedith dátum: 22:55 6 megjegyzés
Babalátogatóba készült. Amikor Nagylányom meglátta, összecsapta a kezeit, és azt mondta: Ez a leggyönyörűbb!:D:D:D És teljesen odavolt érte. (Megsúgom az a sok rózsaszín hozta annyira lázba, ilyen tortát - tőlem - még nem látott.:D:D:D)
A belseje a múltkori erdei gyümölcsös diplomatatortának a leegyszerűsített változata volt, 26 cm-es tortaformában megsütve: a krémhez csupán tejszínhabot használtam, gyümölcs helyett pedig jó sok eper-, málna- és áfonyalekvárt. Nem mondanám, hogy ugyanolyan volt, mint a múltkori torta, de valójában nem sokkal maradt el mögötte.:) Kívül ételfestékkel megszínezett tejszínhabbal vontam be, és piros fondantvirágokkal díszítettem.

Adag: 3 db kéttojásos piskóta; a krémhez: 6 dl habtejszín + cukor ízlés szerint, 2-2 evőkanál málna-, eper- és áfonyalekvár; kívülre: 4 dl habtejszín, illetve ízlés szerinti cukor; a locsoláshoz: 2 dl rumos szirup.

Tonhalkrémes falatkák

Bejegyezte: sedith dátum: 18:35 5 megjegyzés
A halat nem lehet megunni. Legalábbis mi nem tudjuk. Sülve, főve, salátában, kikavarva, nálunk mindenféleképpen "megy".  Legutóbb tojással kavartam ki egy adagot, és mivel fel kellett használni némi levesben főtt murkot:D is, hát az is belekerült. Csak gyúrta mindenki magába! Jó citromos tea kíséretében.:) 

Tonhalkrémes falatkák

Hozzávalók: 2 doboz olajos tonhalkonzerv, 5 főtt tojás, 10-15 dkg levesben főtt sárgarépa, 1 kis hagyma fele, tejföl vagy joghurt, só, bors, citromlé; a tálaláshoz: kenyér, citrom, petrezselyemzöld, ecetes paprika.

Elkészítése: A konzerveket leszűrjük, a halhúst tálba tesszük. A főtt tojást és a sárgarépát villával összetörjük, a hagymát finomra reszeljük, és a halhoz adjuk. Sóval meg borssal ízesítjük, majd annyi tejfölt vagy joghurtot keverünk hozzá, hogy jól kenhető, de formját megtartó masszát kapjunk belőle. Végül, ha szükséges, citromlével savanyíthatjuk. A vékony kenyérszeletekből tetszés szerinti formákat szúrunk ki, a halkrémet habzsákba töltjük, és a kenyérfalatkákra nyomjuk. Citromdarabkákkal, ecetespaprika-csíkokkal és aprított petrezselyemzölddel díszítjük.
Húsnapon ehető.

EK - 2011/12

2011. november 18., péntek

Rakott csirke birsalmával

Bejegyezte: sedith dátum: 10:16 10 megjegyzés
A régi gyümölcsös csirkereceptem enyhén egyszerűsítve, és enyhén ... szebben tálalva.:P:P:P (Bár tény, hogy ez az étel nem a legszebben fotózható.)

Rakott csirke birsalmával

Hozzávalók: 8-10 szelet császárszalonna, 1 csirkemell, 20 dkg birsalma - befőttből, 25 dkg füstölt sajt, 4 dl tejföl, 2-3 evőkanál olaj, só, őrölt bors, 1 teáskanál egész rózsabors.

Elkészítése: A csirkemellett felszeleteljük, enyhén kiveregetjük, majd megszórjuk sóval és borssal. A birsalmát falatnyi darabokra vágjuk, a tejfölt elkeverjük az olajjal, és enyhén megsózzuk, illetve borsozzuk. A szalonnaszeleteket egy tűzálló tál aljára fektetjük, befedjük csirkemellszeletekkel, megszórjuk reszelt sajttal, megkenjük a fűszeres tejföl felével, és szétterítjük rajta a birsalmakockákat. Ráhelyezzük a maradék húst, rászórjuk a megmaradt reszelt sajtot, és elkenjük rajta a maradék tejfölt is. A rózsaborsot durvára törjük, megszórjuk vele a rakottast, majd 35-40 percre forró sütőbe toljuk, és szép pirosra sütjük. Tálalás előtt hagyjuk 10-15 percig hűlni, utána szépen szeletelhető. Hidegen is nagyon finom. Húsnapon ehető.

2011. november 17., csütörtök

Kransekake, avagy norvég koszorútorta

Bejegyezte: sedith dátum: 9:43 11 megjegyzés
Az utóbbi időben Skandináviába "költöztem" ....:)

Kransekake - norvég karácsonyi sütemény

Hozzávalók 18 koszorúhoz: 50 dkg héj nélküli mandula, 50 dkg porcukor, 4 tojásfehérje; a glazúrhoz: 1 tojásfehérje, 15 dkg porcukor, ½ teáskanál citromlé.
Elkészítése: A mandulát ledaráljuk, majd összekeverjük 1 tojásfehérjével. Hozzászitáljuk a porcukrot, és a maradék 3 tojásfehérjével együtt alaposan eldolgozzuk. Az eredményezett ragacsos masszát vastag falú edénybe tesszük, és lassú tűzön, fakanállal kevergetve addig melegítjük-főzzük, amíg a massza kezd elválni az edény oldalától, és összeáll. Ahogy a massza kézmelegre hűlt, jól átgyúrjuk, és lisztezett deszkán kisujjnyi vastag rudakká sodorjuk. A rudakból 18 különböző méretű (arányosan növekvő vagy csökkenő) koszorút készítünk, és sütőpapíros tepsire helyezzük. 200 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük őket, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A glazúrhoz a tojásfehérjét felverjük a porcukorral és a citromlével, majd habzsákba töltve összeállítjuk vele a „tortát”. A legnagyobb koszorút alulra helyezzük, cikcakkosan kidíszítjük a glazúrral, ráhelyezzük a következő koszorút, és ezt addig folytatjuk, amíg a gyűrűk el nem fogynak. A glazúr összetartja a koszorúkat és díszíti is egyben.
Általában 1-2 nappal korábban szokás elkészíteni, és szorosan zárt dobozban tárolják egy szelet kenyérrel vagy almával együtt, hogy megőrizze a puhaságát.

Tipp: Mandula helyett dióval is elkészíthető.

EK - 2011/12

A Kransekake eredeti receptjéért köszönet Trollanyunak :) http://trollakonyhamban.blogspot.com/ !

2011. november 16., szerda

Halszeletek ropogós bundában

Bejegyezte: sedith dátum: 9:38 5 megjegyzés
Halas fotóim-receptjeim között "kotorászva" felfedeztem ezt a jó kis halat, ami ropogós magvas bundába bújt. Valamikor nagyon régen készült, bár fogalmam sincs hogyan történhetett, hogy a blogra nem került fel. Mindenesetre, kár lenne érte, mert tisztán emlékszem, milyen finom volt.

Halszeletek ropogós bundában

Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg halfilé (pl. merlucius vagy bármi más), só, bors, fokhagymapor; a bundához és a sütéshez: 3-4 tojás, 5 dkg pörkölt sós mogyoró, 1 evőkanál szezámmag, 1 evőkanál lenmag, zsemlemorzsa, liszt, olaj; a fokhagymás mártáshoz: 2 dl tejföl, 2 cikk fokhagyma, só, snidling, a tálaláshoz: snidling, citrom.

Elkészítése: A halat átmossuk, papírtörlővel jól felitatjuk róla a vizet, majd megszórjuk a só, a bors meg a fokhagymapor keverékével, és állni hagyjuk egy keveset. A mogyorót durvára törjük, majd összekeverjük a magvakkal és néhány evőkanálnyi zsemlemorzsával. A halszeleteket lisztbe, felvert tojásba és a zsemlemorzsás keverékbe forgatjuk, majd forró, bő olajban aranyszínűre sütjük. A mártáshoz a tejfölt elkeverjük a zúzott fokhagymával, sóval és apróra vágott snidlinggel. A bundás halszeleteket fokhagymás mártással és citrommal tálaljuk, snidlingszálakkal díszítjük.
Húsnapon ehető.

EK - 2010/12

2011. november 12., szombat

Kainuulainen kalakeitto - avagy finn halleves férfi módra

Bejegyezte: sedith dátum: 18:57 3 megjegyzés
A különböző ünnepeket más-más népek különbözőképpen ünnepelik. Az ünnepléshez pedig az egyes alkalmakkor elfogyasztott ételek is hozzátartoznak. A finnek pl. gyakran főzik karácsonykor a kainuulainen kalakeitto-t, azaz a férfi módra készített halászlét. Mondjuk, én inkább halas krumplilevesnek nevezném, és bár a karácsonyi asztalon nem tudnám elképzelni, azért egy nagyon finom, tartalmas leves, amit az év többi napján bármikor megennék.:) A receptet a neten finn nyelven keringő sok-sok receptből kompiláltam össze, mindössze annyit magyarosítottam rajta, hogy tettem bele egy teáskanálnyi paprikalekvárt azért, hogy ne legyen olyan sápadt színű.:) Bár akár sápadtan is maradhatott volna: jól illett volna ahhoz az átszellemült vajhoz, amivel tálalni kellett.:O (A google átszellemültnek fordította a tisztított vajat.:D:D:D)

Kainuulainen kalakeitto (finn karácsonyi halleves)

Hozzávalók: 50 dkg pisztráng- vagy lazacfilé, 5 közepes krumpli, 1 hagyma, 2 evőkanál rozsliszt, 1 teáskanál paprikalekvár, só, vaj, petrezselyemzöld, kapor , 2 l halalaplé (vagy 70 dkg apró hal, 3-4 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 2 babérlevél, 15 szem fekete bors, 15 szem szegfűbors, 3 l víz); a tálaláshoz: olvasztott vaj, szeletekre vagy apróra vágott lila hagyma.

Elkészítése: Ha nincs halalaplevünk, akkor az apró halból, a zöldségekből és a fűszerekből alaplevet készítünk. (A hozzávalókat hideg vízben főni tesszük, és 1-1,5 órán át lassú tűzön gyöngyözve főzzük, majd leszűrjük.) A hagymát apróra vágjuk, kevés olvasztott vajon megdinszteljük, majd rászórjuk a lisztet, elkeverjük, és felöntjük a halalaplével. Megsózzuk, kevergetve fölforraljuk, majd hozzáadjuk az apró kockákra vágott krumplit és a paprikalekvárt. Tízpercnyi főzés után beletesszük a kb. 2x2 cm-es darabokra vágott halat, és további 10 percig főzzük. Ha túl sűrű lenne, vízzel hígíthatjuk. Amikor félrevesszük a lángról, megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel és kaporral. Tálaláskor meglocsoljuk olvasztott vajjal, és vágott hagymát kínálunk mellé.

EK - 2011/12

2011. november 11., péntek

Hagymatorta

Bejegyezte: sedith dátum: 15:06 7 megjegyzés
Mostanában sok receptes lapot, könyvet forgattam, és mindenhol feltűnt egy cím: hagymatorta. Nafene, gondoltam, amikor láttam, és legyintettem is mellé. De a gondolat csak nem hagyott nyugodni, jól befészkelődött az agyamba. Az utolsó löketet viszont a KIFŐZTÜK magazin múlt héten megjelent legfrissebb számában lévő hagymatorta adta meg, amikor elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, én hagymatortát sütök. Nem a recept szerint, hanem csak úgy, ahogy én elképzeltem. Olyan finom lett, hogy a férjem, aki a sós pitékért nincs túlságosan oda, három nagy szelettel vágott be belőle. Mondjuk, fájt is a hasa tőle rendesen.:)

Hagymatorta (ami inkább pite)

Hozzávalók a tésztához (szokásos pitetésztám): 30 dkg liszt, 8 dkg zsír (vagy 10 dkg vaj), 1 tojás, 1 csapott teáskanál só, 5-6 ek. hideg tej vagy víz; a töltelékhez: 7 közepes hagyma, 3 tojás, 3 dl tej, 2 púpozott evőkanál liszt, 3 evőkanál tejföl, só, bors, szerecsendió, olaj vagy vaj.

Elkészítése: A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, fóliába csavarjuk, és félórára hűtőbe tesszük. A hagymát megtisztítjuk, félbevágjuk, majd felszeleteljük. Felforrósítunk kevés olajat/vajat, a hagymát üvegesre dinszteljük rajta, enyhén megsózzuk, majd félretesszük. Egy másik serpenyőben vajat/olajat hevítünk, beleszórjuk a lisztet, elkavarjuk, és amikor habzani kezd, felöntjük a hideg tejjel. Gyorsan elkavarjuk, és addig forraljuk, amíg jól besűrűsödik. Ekkor félrevesszük a lángról, és egyenként belekavarjuk a tojásokat, majd a tejfölt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, illetve szerecsendióval ízesítjük, végül pedig összekeverjük a félretett hagymával.
A tésztát kinyújtjuk, magasabb falú piteformába terítjük (legyen pereme is!), villával megszurkáljuk, és forró sütőben kb. 10 percig elősütjük. Ekkor beletöltjük a hagymás tölteléket, visszatoljuk a  sütőbe, és közepes hőfokon további 40-45 percig sütjük. Ha netán igen pirulna a teteje, takarjuk le alufóliával vagy sütőpapírral, hogy a belseje is tudjon jól átsülni. Tálalás előtt hagyjuk 10-15 percig a formában hűlni, utána (még jó melegen is) szépen szeletelhető. Melegen, hidegen egyaránt finom. Tejfölt, friss salátát, savanyúságot, bármit adhatunk mellé. Szétválasztó diétában tésztanapon ehető.

2011. november 10., csütörtök

Egyszerű, hétköznapi galuskás zöldborsóleves

Bejegyezte: sedith dátum: 14:43 4 megjegyzés
Volt némi maradék csirkeszárnyam (vagy 12 csirkeszárny vége). Abból készült. És mélyhűtött zöldségből. 20 perc alatt kész volt a finom leves.

Galuskás zöldborsóleves

Hozzávalók: 2-3 csirkeszárny, vagy a csirkeszárnyak külső csontosabb vége, 2 marék fagyasztott sárgarépa, 4 marék fagyasztott zöldborsó, házi ételízesítő, só, 2 evőkanál paradicsomlé; a galuskához: 1 tojás, búzadara, só.

Elkészítése:
A csirkeszárnyat hideg vízben főni tesszük, majd amikor fölforrt, a habját leszedjük. 5 percnyi főzés után beledobjuk a sárgarépát és a zöldborsót, ízesítjük házi ételízesítővel és sóval, majd további kb. 10 percig főzzük. Ezalatt a tojást felverjük kevés sóval, majd annnyi búzadarát adunk hozzá, hogy közepesen kemény masszát kapjunk belőle. (Ne kérdezzétek, hogy ez mennyi, életem második jól sikerült galuskája volt ez, és az egészet csak úgy szemre csináltam.) A lobogó levesbe teáskanállal ügyes kis galuskákat szaggatunk, mérsékeljük a tüzet, és kb. 2 percnyi főzés után megfordítjuk őket. Ekkor beletesszük a paradicsomlevet is, és még 2-3 percig főzzük. A lángot elzárjuk, az edényt lefedjük, és 10-15 percig hagyjuk, hogy a galuskák jól megduzzadjanak.

EK - 2012/1

2011. november 6., vasárnap

Diplomatatorta erdei gyümölcsökkel

Bejegyezte: sedith dátum: 10:21 8 megjegyzés
Azt a "parancsot" kaptam, hogy max. 2 kiló legyen (na, ez volt a legnehezebb), erdei gyümölcsös, a díszítése pedig amolyan őszies. Ilyen lett:

 Erdei gyümölcsös diplomatatorta

Hozzávalók a piskótához: 6 tojás, 9 evőkanál cukor, 3 tasak vaníliás cukor, 3 csapott kávéskanál sütőpor, 12 evőkanál  liszt; a krémhez: 2 tasak tejszínízű pudingpor, 6 dl tej, 5 evőkanál cukor, 5 dl habtejszín, 20 g zselatin, 35 dkg erdeigyümölcs-keverék, porcukor ízlés szerint; a locsoláshoz: 3 dl víz, 2 evőkanál cukor, citromlé ízlés szerint; a bevonáshoz, díszítéshez: 5 dl habtejszín, porcukor ízlés szerint, 2 tasak habfixáló, fondantrózsák, vagy tetszés szerinti díszek.

Elkészítése: Készítünk 3 darab kéttojásos piskótát, amit egy kb. 20x30-as tepsiben sütünk meg. Ehhez a két tojást egy kisebb tálba ütjük, hozzáadunk 3 evőkanál cukrot és egy vaníliás cukrot, majd kézi mixerrel addig verjük, amíg a massza habos nem lesz, ki nem fehéredik. Ekkor hozzáadunk 1 csapott kávéskanál sütőport meg 4 evőkanál lisztet, és fakanállal óvatosan összedolgozzuk. A sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és forró sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. Így járunk el a másik két piskóta esetében is.
A krémhez beáztatjuk a zselatint 80 ml langyos vízbe, és félretesszük. A pudingport elkeverjük a cukorral és a tejjel, majd sűrű pépet főzünk melőle, és kihűtjük. Közben a habtejszínt keményre verjük ízlés szerinti porcukorral (lehet picit édesebb, mert a gyümölcs felveszi az ízét, és tökéletes lesz). Amikor a pép kihűlt, a zselatint felolvasztjuk, hozzákeverünk 2-3 evőkanál tejszínhabot, majd hozzákeverjük a péphez. Végül pedig a zselatinos pépet óvatosan összeforgatjuk a gyümölccsel és a tejszínhabbal. A locsoláshoz szükséges hozzávalókat alaposan elkeverjük. Tálcára helyezzük az egyik kihűlt piskótát, meglocsoljuk, és rákenjük a krém felét. Ráhelyezzük a második piskótát, azt is meglocsoljuk, és rásimítjuk a maradék krémet. A harmadik piskótát ráborítjuk a krémre tetejével lefele, a tetejét pedig enyhén meglocsoljuk. A bevonáshoz szükséges habtejszínt ízlés szerint édesítjük, és a habfixálóval együtt kemény habbá verjük. A hab egy részével egyenletesen bevonjuk a torta tetejét, a maradékot pedig habzsákba töltjük, és kosármintát (vagy bármiylen más mintát) nyomunk vele a torta oldalára. A különböző színű fondantmasszát kinyújtjuk, és tetszés szerinti virágokat meg leveleket szúrunk ki belőle. Ezekkel díszítjük a torta tetejét.

Mivel a torta több lett, mint 2 kg, levágtam belőle egy darabot, és úgy vontam be, így aztán mi is megkóstolhattuk. A férjem szerint az egyik legfinomabb torta, amit valaha is készítettem. A megrendelőnek is nagyon tetszett, illetve utólagos visszajelzésként megtudtam, hogy az ízével is nagyon elégedettek voltak. :)

2011. november 4., péntek

Hamarosan indul az idei KIFŐZTÜK KARÁCSONY akció!!!

Bejegyezte: sedith dátum: 18:50 0 megjegyzés
Idén is lesz Kifőztük Karácsony jótékonysági akció. A bloggerek ismét összefogtak, és sikerült egy gyönyörűszép kiadványt összehozni, amivel segíthetünk a rászorulókon. Részletek hamarosan a Kifőztük Karácsony oldalon.

A kiadvány borítója:

Novemberi Erdélyi konyha

Bejegyezte: sedith dátum: 9:51 1 megjegyzés
Megjelent az Erdélyi konyha magazin novemberi lapszáma telis-tele jobbnál jobb őszi receptekkel, beszámolókkal, olvasni valókkal. Részletes lapszemlét OTTIS-nál olvashattok.

Ezenkívül viszont NAGYON JÓ HÍRREL is szolgálhatok MAGYARORSZÁGI olvasóinknak:
Novembertől az ERDÉLYI KONYHA gasztromagazin szabad árusításban is megvásárolható Magyarországon a Tesco, a Spar, a CBA és a Kaiser’s üzletekben, a Shell kutaknál, az Inmedio és a Relay boltokban, illetve az újságos pavilonoknál!

Ugyanakkor hamarosan egy új könyvkiadványunk is megjelenik, az:

2011. november 3., csütörtök

Grillezett borjúmáj

Bejegyezte: sedith dátum: 10:31 2 megjegyzés
Szombaton tortát készítettem, és amikor reggel bevásároltam, szerencsére eszembe jutott, hogy azért valamit ennünk is kell majd aznap! Gyönyörűszép friss borjúmáj volt az üzletben, ezért már el is dőlt, hogy mit fogunk ebédelni. Minimális munkánk van vele, nagyon gyorsan elkészül, és nálunk mindenki nagyon szereti.

Grillezett borjúmáj

Hozzávalók: borjúmáj tetszés szerinti mennyiségben - nekem kb. 70 dkg-m volt, frissen őrölt bors, só, kevés olaj

Elkészítése: A májat megmossuk, felutatjuk róla a vizet, és 5-6 mm vastag szeletekre vágjuk. Megszórjuk őrölt borssal mindkét oldalát, és néhány percig állni hagyjuk. A grillserpenyőt felforrósítjuk, megkenjük egy leheletnyi olajjal, majd a májszeleteket megsütjük benne, minden oldalát kb. 2-3 percig. Akkor jó, amikor a tetején már nem csapódik ki a véres szaftja. Ha szükséges, többször is átfordíthatjuk egy-egy oldalára. Azért vigyázat, 5-6 perc alatt megsül, tovább nem szabad sütni, mert kiszárad és élvezhetetlen lesz! A tányéron sózzuk meg. Mi friss kenyérrel és csalamádéval (Csalamádé 1.) ettük. Húsnapi étel.

Related Posts with Thumbnails