2011. augusztus 29., hétfő

Húspác (bármilyen húsnak)

Mint írtam, a férjem születésnapjára csirkecombot sütöttem, és hideg krumplissalátával tálaltam. A húst előzőleg 1 napig érleltem egy nagyon finom, fűszeres pácban. A pácot először egy ebédhez dobtam össze, és csirkemellet érleltem benne, és miután megettük a húst döntöttem úgy, hogy bizony így fogom bepácolni a szülinapi húst is. Nagyon finom lett, ajánlom mindenkinek.

Húspác (nagy mennyiségnek - kb. 25 db egész csirkecombnak)

Hozzávalók: 1 hagyma, 8-10 cikk fokhagyma, 2 evőkanál só, 1 evőkanál bors, 1 evőkanál pirospaprika, 4-5 babérlevél, 1 evőkanál porított mustármag, 1 kávéskanál őrölt kömény, 1 teáskanál szárított oregánó, 1,5-2 l  forró víz, 1 dl olaj

Elkészítése: a hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, majd tetszés szerint feldaraboljuk. Egy nagy tálba tesszük, majd rendre rászórjuk a többi fűszert is. A vizet felforraljuk, majd kavargatás közben ráöntjük a fűszerekre. Hozzáadjuk az olajat is, majd amikor hűlt egy keveset, beletesszük a megtisztított, megmosott csirkecombot vagy bármilyen hússzeletet. Vigyázni kell arra, hogy a lé mindenütt fedje a húst, ha véletlenül nem elég, akkor szórjuk kevés sót a tetejére és öntsük fel még annyi vízzel amennyi szükséges. Hűvös helyen, néha átforgatva, 1 napig érleljük, majd a combokat tepsibe tesszük, aláöntünk keveset a pácból, lefedjük, és forró sütőben kb. 1 órán át pároljuk. Végül levesszük a fedőt/fóliát és addig sütjük, amíg a combok szép pirosak, ropogósak nem lesznek.

Húspác kisebb mennyiségnek - pl. 1 csirkemellnek:

Hozzávalók: 1 kicsi hagyma vagy 1 teáskanálnyi hagymapehely, 2-3 cikk fokhagyma, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál bors, 1 teáskanál pirospaprika, 1-2 teáskanál magos mustár, 1 babérlevél, késhegynyi őrölt kömény, késhegynyi szárított oregánó, 1-1,5 dl forró víz, 1-2 evőkanál olaj.

Az elkészítése ugyanaz, mint az előző leírásnál.

2011. augusztus 27., szombat

A férjem szülinapi menüje

Vacsorára jöttek a vendégek. Csak szokásosan, a család. Csirkecombot készítettem (jó sokat) meg sokzöldséges krumplisalátát. Tortaként a szokásos kedvence volt, a zselatinos gyümölcstorta, illetve még készítettem egy tortát, ami azóta birizgálta a fantáziámat, amióta megláttam Szepynél: gesztenyegolyó-torta.
Minden finom volt. Nemcsak én állítom, hanem mindenki aki itt volt, főleg azáltal, hogy szinte mindent "elpusztítottunk". A torták receptjei megtalálhatók a linkeken, a hús pácát - mert az adta a savát-borsát a sültnek - pedig hamarosan lejegyzem.

Addig itt vannak a fotók:

Csirkesült krumplisalátával:

Gyümölcstorta:
(Eszközöltem egy aprócska, de annál lényegesebb módosítást az eredeti recepthez képest. Abban 50 dkg cukrot ír, és bevallom, valahogy nem akaródzott annyit beletenni. Végül 30 dkg került bele, és senki sem mondta, hogy nem elég. Úgyhogy, ezután mindig annyit fokok használni hozzá.)

Gesztenyegolyó-torta:

II. Nemzeti Gulyás Nap

Második alkalommal kerül sor ma a Nemzeti Gulyás Napra. A tavalyi esemény sokakat megmozgatott világszerte olyannyira, hogy világrekord született a résztvevők számát és a megmozdulás kiterjedtségét illetően.
Idén, azaz ma, többen is lehetnénk, mint tavaly, ahhoz viszont részt kell venni.

Csupán annyit kell tenni, hogy a mai napon valamilyen magyaros ízesítésű bográcsos ételt (gulyást, pörköltet, lecsót, bármit) kell főzni a családnak vagy a baráti társaságnak, netán egy falu/város népének, és máris résztvevői vagyunk a világra szóló eseménynek. Csatlakozzatok ti is!

Tavaly csirkés lencsegulyást főztem, idén .... majd kiderül...:)

További infók a Food and Wine blogon találhatók.

2011. augusztus 26., péntek

Áfonyalekvár

Nagyon kevés áfonyát vettem, inkább csak próbából, és inkább csak gyógyszer gyanánt (hasmenésre jó).
Sokáig filozófáltam azon, hogy mi legyen belőle, végül a lekvár mellett döntöttem. De mivel még sosem főztem áfonyalekvárt, segítségért folyamodtam a Befőzési praktikák című gyűjteményhez, amit Erdélyi konyhás kolléganőimmel közösen állítottunk össze. Találtam is benne áfonyalekvárt, és annak a menete szerint kezdtem el főzni a sajátomat, de végül cukrot nem tettem bele annyit, amennyit a recept írt. Hasmenésre jobb is, ha nem túl édes.

Áfonyalekvár

Hozzávalók: 40 dkg áfonya, 10 dkg cukor, 1 citrom leve

Elkészítése: Az áfonyát alaposan megmossuk, és lecsepegtetjük. Az áfonyát a citromlével felforraljuk, majd kb. 5 perc főzés után hozzáadjuk a cukrot. Újraforrástól számítva még 10 percig főzzük állandóan kavargatva, majd tiszta, száraz üvegekbe töltjük (ebből a mennyiségből 2 kicsi üvegem lett). Ledugaszoljuk őket, felfordítjuk néhány percre, majd szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.

Bevallom, az egyik üveg tetejére tettem egy borsónyi szalicilt is, a másikra viszont nem. Eddig viszont a szalicilmentesnek sincs semmi semmi baja, úgyhogy, ha ezután sem lesz, a továbbiakban sosem fogok tenni. Most nagyon ráálltam arra, hogy amit csak lehet, tartósítószermentesen tegyek el. Eddig siker koronázza a kísérletezéseimet.

Fotó csak az üres lábosról készült, de amilyen színe volt! Hát nem lehetett kihagyni. A két kicsi üvegem amúgysem lenne annyira érdekes !:)

2011. augusztus 25., csütörtök

Jogosítvány-saláta

Hogy miért éppen ez a címe a salátámnak, talán meglepő, de nem véletlen. Ugyanis tegnap vizsgáztam vezetésből, és sikerült. Mától pedig hivatalosan is vezethetek. (Megsúgom, már vezettem is.:P) Maga a jogosítvány csak jövő héten érkezik meg, de ma kivehettem a rendőrségről egy igazolást, ami addig érvényes, amíg megkapom a sofőrkönyvet (ahogy nálunk hívják:)). Ezt a salátát meg azért neveztem el így, mert bár nem most készült, de szorosan összefügg a jogosítvánnyal: amikor ettem, akkor intenzíven készültem az elméleti vizsgára, éppen ezért volt időm "csak egy ilyen" ebéd összedobására. Azért nagyon finom volt, és persze, ismét olyan lássukmivanahűtőben-típusú saláta.

Színes saláta mézes öntettel

Hozzávalók 4 személyre: 1 karalábé, 1 sárga húsú paprika, 1 zöld húsú paprika, 2 uborka, 2 nagyobb paradicsom, 10 dkg sonka, 10 dkg száraz szalámi, 10 dkg sajt, 5 dkg fekete olajbogyó; az öntethez: 1 evőkanál méz, 1 teáskanál mustár, 1-2 evőkanál balzsamecet, 5-6 evőkanál olívaolaj, 2-3 evőkanál víz, só, bors ízlés szerint
Elkészítése:
A zöldségeket meghámozzuk-tisztítjuk, az olajbogyó magvait eltávolítjuk. A karalábét és a sajtot lereszeljük a nagylyukú reszelőn, a többi hozzávalót pedig vékony szeletekre vágjuk. Az öntet hozzávalóit befőttesüvegbe rakjuk, rácsavarjuk a fedelét, majd erőteljesen összerázzuk. Az öntetet csak rögtön tálalás előtt öntjük a salátára, a zöldségeket pedig ízlés szerint sózhatjuk még. Húsnapon ehető.

EK - 2011/9

2011. augusztus 23., kedd

Töltött karfiol

Annyi receptem összegyűlt az utóbbi napokban (a befőzősekről nem is beszélve), hogy igazából most azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Talán mégis az egyik legújabbal...
Román receptes füzeteket forgattam (Practic in bucatarie, Bucataria pentru toti), és az egyikben megakadt a szemem ezen a fogáson. Éppen aznap vettem egy karfiolt, így nem volt kérdéses, hogy mit fogunk vacsorázni. Nagyon finom lett, férjecském is nagyon szívesen ette. Nagy plusz pontja pedig, hogy melegen és hidegen egyaránt finom.

Töltött karfiol(fej)

Hozzávalók: egy 1-1,2 kg-os karfiol, 50-60 dkg darált sertés- vagy borjúhús, 2 szelet kenyér, 1 hagyma, 1 tojás, 2 cikk fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, pici olaj; a mártáshoz: 5 evőkanál olaj vagy 5 dkg vaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 2,5 dl tej, 1 dl tejföl, só, bors, őrölt szerecsendió; a tetejére: 5 dkg reszelt sajt

Elkészítése:
A karfiolt enyhén sós vízben 10 percig előfőzzük. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk, a hagymát, a fokhagymát és a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. A húst tálba tesszük, hozzáadjuk a kifacsart kenyeret, a hagymát, a fokhagymát, a petrezselyemzöldet és a tojást, sózzuk, borsozzuk, majd jól összedolgozzuk. A karfiolt óvatosan kiemeljük a főzőlevéből, és hagyjuk néhány percig lecsepegni és hűlni. Egy kerek jénait vékonyan kikenünk olajjal. A karfiolt felfordítjuk, a torzsájánál lévő mélyedésekbe húsmasszát töltünk-nyomkodunk, majd húsos felével lefele beletesszük a jénaiba. Ezután óvatosan megfogunk egy-egy karfiolrózsát, egy kicsi késsel benyúlunk mellette, és finoman levágjuk. A keletkezett üreget jól megtömködjük húsmasszával. (ne féljünk használni a kezünket: villával, kanállal csak tökéletlenkedünk), majd a karfiolrózsát visszaszúrjuk a helyére. Ezt a műveletet többször elvégezzük, de nem kell kivágnunk és "visszaragasztanunk" az összes rózsát, mert anélkül is meg lehet jól tölteni a réseket. Végül, ha még marad húsmassza, azt oda lehet tapasztani a karfiol oldalára-tetejére is. A mártáshoz megolvasztjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, felforraljuk, majd felöntjük a hideg tejjel és simára keverve kiforraljuk. Hozzáadjuk a tejfölt, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, majd ráöntjük a megtöltött karfiolfejre. Forró sütőben félórán át sütjük, majd kivesszük, megszórjuk a reszelt sajttal, és visszatesszük, hogy a sajt ráolvadjon, és kissé megpiruljon rajta. Kenyeret, friss salátát lehet enni mellé. A visszamaradt szaftját nagyon jól lehet mártogatni és (az is) nagyon finom.
Húsnapon ehető.

EK - 2011/11

2011. augusztus 22., hétfő

Uborka télire - a jól bevált receptem

Mivel most van szezonja az uborkaeltevésnek, és ennek következtében naponta legalább 40-50-en jönnek hozzám az "uborka télire" kifejezést beírva a keresőkbe, hát ismét leírom a jól bevált receptemet, ami - kissé körülményesen leírva ugyan - de már két éve fenn van a blogomon. Azóta viszont eszközöltem egy aprócska módosítást is rajta, amire azonban nagy szükség volt helytakarékosság szempontjából.
A lé összetétele nem változott. A felhasznált fűszerek pedig ízlés és lehetőség szerint variálhatóak. Fontos lenne, hogy az üvegekbe tett uborkák minél kisebbek legyenek, de van aki nem idegenkedik a picivel nagyobbaktól sem, mint pl. én, de ha van elegendő kicsi, akkor természetesen, én is inkább azokat használom. A kb. 10 centisek még mehetnek üvegekbe, az annál nagyobbak, pedig hordóba, illetve az egészen nagyok, ideálisak a vágott vegyeshez, avagy uborkasalátához.

Hozzávalók a léhez:
10 l víz, 2 l 9%-os ecet, 40 dkg jódozatlan só, 70 dkg cukor, 3 dkg szalicil, illetve hordós savanyúság esetén: 2 teáskanál borkén

A hozzávalókat kimérjük, nagy edénybe tesszük, és addig kavarjuk, amíg a cukor és a só teljesen feloldódik. A szalicilt, illetve szükség esetén a borként csak a végén keverjük bele, de lehet adagolni direkt az üvegekbe, hordóba is. Az elkészített felöntőlevet így, hidegen az üvegekbe/hordóba tett zöldségekre öntjük.
Ez az adag eléggé hatalmas, de nem kell megijedni tőle, hiszen arányosan elosztva a hozzávalókat, akár 1 liter vízből is készíthetünk felöntőlevet!

Hozzávalók egy kisebb adag uborka eltevéséhez:
4-5 kg uborka,  2-3 l vízből és a hozzá járó többi hozzávalóból felöntőlé, kb.10 g szalicil, szárított csombor, szárított kaporszár, hámozott torma, babérlevél, mustármag, szemes bors, csípős paprika, illetve bármi, amit még szoktak vagy a családnak ízlik

Elkészítése:
Az uborkát több vízben, egyenként (akár körömkefével is) jól átmossuk, majd nagyobbacska tálba tesszük. Egy edényben vizet forralunk, majd ráöntjük az előkészített uborkára. Ez az a művelet, amit eddig nem csináltam, de nagyon hasznos, mert a leforrázott uborka jóval hajlékonyabb, mint teljesen nyers társa, így pedig több is fér belőle egy üvegbe. Illetve pozitív hozadéka még a dolognak, hogy az így eltett uborka már nem fő fel (ahogy ennél a receptnél szokott történni), vagy legalábbis nagyon kicsi a valószínűsége ennek.
Nos, az uborkát leforrázzuk, majd addig hagyjuk a forró vízben, amíg lehűl annyira, hogy már kényelmesen kiemelhessük belőle az uborkát. 2-3 literes üvegek alját megpakoljuk a fent említett fűszerekkel, majd az uborkákat tetszés szerint fektetve vagy lábra, belerakjuk az üvegekbe. Vigyázzunk, hogy jó szorosan töltsük az üvegeket, minden apró kis részt igyekezzünk megtölteni.
Ekkor kimérjük a lé hozzávalóit: 2 l vízhez 8 dkg jódozatlan só, 14 dkg cukor és 4 dl ecet jár; 3 l vízhez pedig 12 dkg só, 21 dkg cukor és 6 dl ecet. Hogy pontosan mennyi lére van szükség, az változó attól függően, hogy mekkora uborkákat teszünk el, és hogy mennyire szorosan pakoltuk meg az üvegeket. Ezért azt javasolom, hogy először a kisebb mennyiséget készítsük el, majd ha még szükséges, akkor ki lehet egészíteni. De az sem baj, ha a nagyobb mennyiséget kavarjuk össze, mert ha megmarad valamennyi, azt palackba töltve fel lehet használni egy másik savanyúságakciókor.
Amikor betöltöttük az üvegeket és elkészült a felöntőlé is, már csak annyi van hátra, hogy feltöltsük az üvegeket. A szalicilt elkeverhetjük a vízben, vagy minden üveg tetejére szórhatunk kb. 1 csapott kávéskanálnyit. (Az üvegbe eltett uborkához én nem szoktam borként használni, mert nem igazán szeretem az ízét, ez inkább a hordós, nagy mennyiségű savanyúságnál fontos, hogy amikor megkezdjük, és ugye, hosszabb idő alatt fogy el teljesen, ne penészedjen meg.) Ezután öntjük a levet addig, hogy a legfelső uborkát is teljesen ellepje. Az üveg szájára egy celofán- vagy fóliadarabot helyezünk, és így csavarjuk rá a fedelét.

Ha hordós savanyúság készül:
Idén 40 l-es hordót vettem, hogy legyen helye az összes uborkának. Nagyon jó volt a termés, három helyről is ontották rám. A nagyobbacska uborkák tökéletesek a hordóba. Jól megmostam-sikáltam őket, több vízben, majd forrázatlanul beleborítottam a hordóba. (Az aljára előzőleg beleszórtam a fűszereket.) Rászórtam 1 tasak (15 g) és még egy pici szalicilt, illetve 1 teáskanál borként, majd ráöntöttem a 6 l vízből készült levet. Meghámoztam és felkarikáztam 3-4 darab naaaaaagy sárgarépát, és azt is beledobtam, illetve, próbából, mert éppen megmaradt, és már senkinek sem kellett, beledobtam egy nagyobbacska szelet, darabokra vágott dinnyét. Ezután, hogy a zöldségek víz alatt maradjanak, három kistányérral lenyomtattam őket, illetve másnap, a biztonság kedvéért egy forró vízzel tisztára sikált nagyobbacska követ is tettem a tányérokra. Az ősz folyamán kerül még bele paprika, hagyma, káposzta és karfiol, a felöntőlevet pedig igény szerint kiegészítem, és a végén már tele lesz a hordó. Azért érdemes figyelni arra, hogy a zöldségek mindig a víz alatt legyenek!

Remélem, nem maradt ki semmi, de ha valami nem világos, vagy felmerül más kérdés, akkor szívesen válaszolok. Mindenesetre, az így eltett uborka nagyon finom, ropogós marad egész télen, sőt egy évnél tovább is bírja, ha neadjisten megéri! Fotók idén még nem készültek, kicsit igen befőzési nagyüzem volt itt a múlt héten (és holnap is befőzök - paradicsomot), fotózni, cifrázgatni nem volt idő. Majd ezután...

Egyben sült hot dog, virslis, szalámis fonat

Virslit kívánt a nagyobbik lányom. Legyen, gondoltam, és már pakoltam is a kifli hozzávalóit a kenyérsütőgépbe. Aztán menet közben megváltozott a dolog, mert elhatároztam, hogy nem kiflit sütök, hanem a virslit egyenesen belesütöm a "kiflibe". És ha már amúgyis tésztáztam meg virsliztem, hát persze, hogy fonatokat is készítettem, hogy ha már fonatláz van, hát én se maradjak ki belőle. Trinitynél, Szepykénél, Szamócánál, Mohánál, Gabojszánál, Biankánál, és régebbről idegen nyelvű blogokon ITT, ITT és a legrégebbi, ITT, nagy sikernek örvendett, és elmondhatom, hogy az én lányaim is imádták. Mivel a virsli elfogyott, és tésztám még maradt, hát egy fonatot száraz szalámival is készítettem.

Receptet nem írok hozzá, szerintem itt nem is a recept a lényeg, inkább csak a forma, a kivitelezés. Én egyszerű, teljes kiőrlésű búzaliszttel készült kenyértésztát csináltam hozzá.

KT - 2014/1

2011. augusztus 20., szombat

Vörösboros gombaragu

Eltevések közepette is kellett valamit enni. Természetes, hogy ilyenkor (is) a gyors ételek kerülnek terítékre. Ezt vacsoráztuk egyik este.

Vörösboros gombaragu

Hozzávalók: 40-50 dkg csiperkegomba (vagy bármi más), 1 hagyma, 1 zöld paprika, 2 csapott evőkanál liszt, 1 dl vörösbor, 1 dl paradicsomlé, 1,5 dl tejföl, só, bors, pirospaprika, olaj, petrezselyemzöld

Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajon megdinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, felöntjük féldeci vízzel, hagyjuk felforrni, majd rádobjuk az apróra vágott gombát. Megsózzuk, és saját levében hagyjuk párolódni egy ideig, majd, ha elfőtte levét, kicsinként pótoljuk a vizet, amíg a gomba megpuhul. Ha puha, zsírjára sütjük, megszórjuk a liszttel, és elkavarjuk. Folyamatos kavargatás közben felöntjük a borral, a paradicsomlével és annyi vízzel, amilyen hígra szeretnénk a mártásunkat. Végül a tejfölt elkeverjük kevés forró szósszal, és hozzáöntjük a mártáshoz. Megszórjuk borssal és jól kiforraljuk. Végül apróra vágott petrezselyemzöldet keverünk bele, és főtt tésztával, puliszkával, krumplipürével, vagy csak simán, kenyérrel és valamilyen salátával tálaljuk. Szétválasztózóknak tésztanapon ehető bármelyik körettel, zöldségnapon pedig puliszkával vagy krumplipürével, esetleg nagyon kevés kenyérrel.

EK - 2011/10

2011. augusztus 18., csütörtök

Az utóbbi napok eredményei

Egész múlt hétvégén és azóta befőztem, eltettem, sóztam, eceteztem, kavartam...

A végeredmény igazán szép:
- 17 különböző méretű (7 dl-estől 3,5 l-esig, de legtöbb a 2 l-es) uborka E RECEPT szerint, bár némi update-tel (hamarosan következik)
- egy 40 l-es hordó kb. félig megtöltve nagyobbacska uborkákkal, sárgarépakarikákkal, és próbából dinnyeszeletekkel (jön még bele majd paradicsompaprika, karfiol és káposzta) - az előző recept szerint készült a lé
- 2 üvegecske, azaz egy nagyon mini adag áfonyalekvár
- 7 kg-nyi csalamádénak vágott zöldség várja, hogy üvegekbe kerüljön. A recept a Csalamádé 1.-é, amit anno Duendétől vettem át, de ezen is módosítottam ezt-azt.
- 4 kg-nyi, azaz 4 jókora tepsinyi reszelt-vágott zöldség szárított ételízesítőnek (még nincs kész, most szárad)
- kb. 2,5 kg piros és sárga paradicsom, ami szintén aszalódik pillanatnyilag
- 10 kg őszibarack befőttnek (még folyamatban van) és talán némi ivólének is
- és a "melléktermékek": zöldségkivonat és csorbaízesítő.

Ahogy időm engedi, jövök a beszámolókkal, részletes leírásokkal, eddigiek szerinti változtatásokkal stb. Fotó még nem készült mindenről, mások meg még nincsenek feldolgozva. Azért ízelítőnek itt van egy a napon száradó zöldségekről:

2011. augusztus 16., kedd

Juhtúrós, gombás tekercs

Ez a recept is az augusztusi KIFŐZTÜK-ben jelent meg. Rengeteg a dolgom mostanában, így nézzétek el nekem, hogy most dominálnak a "konzerv" anyagok a blogon, és nem az éppen megfőzött-sütött-elkészített ételeinket blogolom. Pedig gyűlnek a receptek és a fotók szép számmal! Ezt a juhtúrós, gombás tekercset mindenkinek ajánlom, aki hosszabb útra indul, vagy csak egyszerűen uzsonnát szeretne pakolni a munkahelyre-iskolába, és aki már unja a sajtos-sonkás szendvicset. Kiadós, laktató, finom... kell-e ennél több? A Kifőztük magazin 8-as számát letölthetitek EZEN AZ OLDALON

Juhtúrós, gombás tekercs  

Hozzávalók:
3 g szárított vagy 2,5 dkg friss élesztő
50 dkg kenyérliszt
1,5 teáskanál só
1,5 evőkanál cukor
3 evőkanál olaj
3 dl víz és tej vegyesen
1 tojás

a töltelékhez:
25 dkg juhtúró
1 csokor petrezselyemzöld
4-5 evőkanál tejföl
25 dkg gomba
1 hagyma
2-3 evőkanál sűrített paradicsom
bors
olaj
zsemlemorzsa

Elkészítése: 
Ha van kenyérsütőgépünk, belepakoljuk a hozzávalókat a gép útmutatóján szereplő sorrendben, és dagasztó-kelesztő programra kapcsoljuk. Ha nincs, akkor a következőképpen járunk el. A cukrot feloldjuk a vízzel vegyített langyos tejben, majd belemorzsoljuk a friss élesztőt. Amíg felhabosodik, kimérjük a lisztet, és belszórjuk a sót, majd hozzáadjuk az élesztős keveréket. Összedolgozzuk, hozzáadjuk az olajat, és szép sima, rugalmas tésztává dagasztjuk. Olajjal vékonyan kikent tálba téve, konyharuhával letakarva hagyjuk duplájára kelni.
Amíg a tészta kel, elkészítjük a tölteléket. Tálba morzsoljuk a juhtúrót, finomra aprítjuk a petrezselyemzöldet, és a tejfölt kanalanként adagolva hozzá, kézi mixerrel habosra kavarjuk. Jól kenhető, de nem túl lágy masszát kell kapnunk.
A hagymát apróra vágjuk, megdinszteljük 2-3 evőkanál olajon, majd hozzáadjuk a felszeletelt gombát is. Megszórjuk sóval, borssal, addig pároljuk, amíg zsírjára nem sül, majd hozzákeverjük a sűrített paradicsomot. Botmixerrel pépesítjük, és ha túl híg lenne, 1-2 evőkanál zsemlemorzsát kavarunk bele.
A megkelt tésztát négyfelé osztjuk, és mindegyiket egy kb. 45x20 cm-es téglalappá nyújtjuk. Kettőt megkenünk túrós, kettőt pedig gombás töltelékkel, majd feltekerjük. Ezután egy gombás és egy túrós tekercs végeit összefogjuk, összesodorjuk, végeit pedig a tekercs alá hajtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, a tetejét részútosan bevagdossuk, és még kb. 20 percig kelesztjük. Megkenjük felvert tojással, majd forró sütőben kb. félóra alatt megsütjük. Langyosan fogyasztható. 

2011. augusztus 13., szombat

Borş de jume - avagy Csülkös cibereleves

Van egy könyvem, ami tulajdonképpen egy spirálos füzetecske, és ami tulajdonképpen nem is az enyém, hanem húgomé, csak kölcsönvettem egy ideje, de anno Édesanyám vette valami Delikát-os akció keretében. Na, ezt jól megaszontam!
Lényeg a lényeg, hogy ez a füzetecske egy szponzorált kiadvány, és mint már említettem, a Delikát támogatta. No, de nem ez a baj, illetve, félrebeszélek: nincs is ezzel baj, mert pl. nem is említik minden receptnél a D-s ételízesítőt, sőt a fotók közül is csak némelyiken van rajta valamelyik termékük. A füzet címe: Reţete Delikate de prin ţară adunate, amit, ha szó szerint fordítunk, azt jelenti, hogy Ízletes/finom receptek, az országból összegyűjtögetve, és persze, "rámentek" a szójátékra, amit a Delikát és a román delicat =  ízletes, ízléses, finom, kecses, gyöngéd stb. szavak eredményeznek. És, amint címe is mutatja, az ország különböző részeiből gyűjtöttek össze benne recepteket, és átlapozás, illetve tüzetes átvizsgálás után is az volt a véleményem, hogy innen a felhozatalnak legalább 80 %-a feltétlenül kipróbálandó. Hogy a végére mikor jutok a kipróbálandó recepteknek, nem tudom, de tény, hogy elkezdtem, megfőztem belőle a legelső receptet, egy levest, aminek címe: Borş de jume.

A recept Havasalföldről származik, Dâboviţa megye környékéről, és nagy bajba ütköztem már itt az elején, ugyanis mai napig nem tudom, mit jelent az a szó, hogy "jume". Megmagyarázták ugyan a hozzávalóknál zárójelben (cărăţele de porc), de az a baj, hogy a cărăţele még annyira sem ismerős. Természetesen, nem azt vártam, hogy magamtól kitaláljam, fellapoztam a net több román oldalát, sok helyen megtalálható az említett leves, de hogy mit jelent a szó, sehol sem írja. És nem írja sem a román értelmező szótár , illetve nem találtam meg a szót a tájszavak és archaizmusok szótárában sem. Egyedüli kiindulópontom az volt, hogy a jumări mifelénk töpörtyűt jelent, és a fotó alapján valóban, valami húsos szalonnaféleségnek tippelem a rejtélyes különlegességet. Így aztán elmentem valamilyen húsos szalonnát venni, de olyan szép csülköt találtam éppen az üzletben, hogy úgy gondoltam, nem lesz nagy szentségtörés, ha azzal főzöm meg a levest. Bizton állítom, nem vált kárára. Az egyik legfinomabb leves volt ez, amit az utóbbi időben készítettem, és Férjecském is, amikor megkóstolta, felkapta a fejét és hangos szóval (is) dicsérte.
És bármennyire is lemondtam az utóbbi években a különféle bolti ételízesítők használatáról, éppen kapóra jött, hogy néhány hónapja, az egyik receptes lapot egy reklámajándékkal együtt, a Borş Magic-kal együtt árulták, ami nem más, mint korpacibere-kivonat sok-sok szárított zöld fűszerrel, köztük a jellegzetes lestyánnal. Ha ez nem lett volna kéznél, akkor nem lett volna ennyire hiteles ízű a leves, mégha igazából sima ecettel is lehetett volna savanyítani.

Csülkös cibereleves

Hozzávalók: 60-70 dkg csontos csülök, 1-2 sárgarépa, 1 paszternák vagy petrezselyemgyökér, 1 kicsi zeller, 2 hagyma, 3 paradicsom, 2 evőkanál zsír, 1 csésze korpacibere vagy 1 evőkanál Bors Magic-por elvegyítve némi vízzel, só, petrezselyemzöld, aki szereti, plusz lestyán; tejföl a tálaláshoz.

Elkészítése: A csülköt jól megmossuk, lekapargatjuk és hideg vízben odatesszük főni. Legjobb, ha ezt kuktában végezzük, lényegesen lerövidül az idő. Közben meghhámozzuk a zöldségeket és tetszés szerint feldaraboljuk. A hagymát apróra vágjuk, a paradicsomot szintén meghámozzuk és kicsire daraboljuk. Amikor a csülök puha, kiszedjük a főzőléből, és hagyjuk hűlni egy kicsit.
Közben a zsírt felhevítjük, megdinszteljük rajta a hagymát, felengedjük a főzőlével, majd beledobjuk a feldarabolt sárgarépát, paszternákot és zellert. Amikor ezek is majdnem puhák, hozzáadjuk a paradicsomot és még kb. 10 percig főzzük. Ezalatt kicsontozzuk és ügyes darabokra vágjuk a csülköt, visszatesszük ezt is a levesbe, majd felöntjük a külön felfőzött korpaciberével vagy a cibere-kivonattal, és hagyjuk még néhány percig főni. Végül megszórjuk apróra vágott petrezselyem-, illetve lestyánzölddel, sózzuk, ha szükséges (lehet, hogy a csülök elég sós volt), tálaláskor pedig tejfölt isadhatunk mellé. De nélküle is nagyon finom, laktató. Húsnapon ehető.

2011. augusztus 11., csütörtök

Halfalatok salátaágyon

Továbbra is azon igyekszem, hogy a halat minél változatosabb formában készítsem el. Próbálkozom, kísérletezem, és eddig még mindig sikerült nagyon finomakat kihozni belőle. Ezúttal egy nagyon érdekes és (számunkra legalábbis) különleges salátával tálaltam, amit zsenge karalábé- és céklalevelekből készítettem. Isteni az aromájuk ezeknek a "zöldeknek", eddig még sosem kóstoltam őket nyersen (a cékláét egyáltalán), de annyira kellették magukat Édesanyám kertjében, hogy muszáj volt leszedni és kipróbálni. 
A recept szintén a KIFŐZTÜK magazin augusztusi lapszámában található, amit ingyenesen lehet letölteni az előbbi linkről.  

Halfalatok különleges salátával

Hozzávalók 2 személyre:
1 kg halfilé
1 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál balzsamecet
3 evőkanál olívaolaj
bors
1 dl száraz fehérbor

a salátához:
4-5 zsenge karalábélevél
8-10 zsenge céklalevél
1 kis lila hagyma
2 paradicsom
almaecet
olívaolaj
1 evőkanál aprított ecetes tárkony 

Elkészítése:
A halat átmossuk, felitatjuk róla a vizet, majd kb. 2x2 cm-es kockákra vágjuk. Tálba tesszük, megszórjuk sóval és borssal, rálocsoljuk a szójaszószt, a balzsamecetet, illetve 1 evőkanál olívaolajat, és jól összekeverjük. 15-20 percig hagyjuk pácolódni, ezalatt elkészítjük a salátát. A zsenge leveleket megmossuk, nagyságuktól függően hosszában kettőbe vagy háromba hasítjuk, majd kisujjnyi vastag csíkokra vágjuk. A paradicsomot kisebb darabokra, a hagymát pedig vékony karikákra vágjuk. A hozzávalókat összekeverjük, rászórjuk az aprított tárkonyt, majd ízlés szerint sózzuk és savanyítjuk. Tálalás előtt meglocsoljuk 1-2 evőkanálnyi olívaolajjal is. 
Felforrósítunk 2 evőkanál olívaolajat, rádobjuk a halat, és erős lángon, 2-3 percig pirítjuk. Ekkor ráöntjük a bort, és addig pároljuk – szintén nagy lángon – amíg zsírjára nem sül. A salátát tányérokba szedjük, és a tetejére halmozzuk a haldarabokat. Friss kenyér fogyasztható mellé. Húsnapon ehető.  

2011. augusztus 10., szerda

Töltött csillagtök

Ez a finom, és látványra sem éppen utolsó fogás az augusztusi KIFŐZTÜK magazinban jelent meg. Kitűnő nyári ebéd vagy vacsora, és "mellesleg":) húsmentes is. Az augusztusi lapszám letölthető ingyenesen ITT.

Töltött csillagtök

Ez a fogás a véletlen folytán született azokból a hozzávalókból, amiket az adott pillanatban otthon találtam. De ilyen látványos, finom, könnyű nyári ebédet rég az ideje, hogy nem ettünk! A fogást csillagtök helyett zsenge főzőtökből is elkészíthetjük.

Hozzávalók 2 személyre:
1 közepes csillagtök
2 közepes sárgarépa
1 nagy paradicsom
10 dkg sajt
fél csokor kapor
bors
olaj

Elkészítése:
A tököt megmossuk, hámozatlanul lapjában félbevágjuk, és a belsejét jól kikaparjuk. Lekenjük vékonyan olajjal, megsózzuk, és hőálló edényben, féldeci vizet öntve alá, lefedve, kb. 15 percig előpároljuk. Ezalatt a sárgarépát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, és 1-2 evőkanál olajon néhány percig pároljuk. A paradicsomot félbevágjuk, belsejét kikaparjuk, a húsát kockára vágjuk, majd a sárgarépához adjuk. Kb. 5 percig pároljuk együtt, sózzuk, borsozzuk, majd félrevesszük. Hozzákeverjük a kis kockákra vágott sajtot és a finomra aprított kaprot, a töltelékkel pedig megtöltjük az előpárolt tököt. Fedő nélkül, további 10 percre visszatoljuk a forró sütőbe, majd azonnal tálaljuk. 

Tipp: a tök belsejét hozzáadhatjuk a töltelékhez, vagy belefőzhetjük zöldséglevesbe is.

Hús-, zöldség- és tésztanapon is ehető.

2011. augusztus 9., kedd

Töktzatziki, tökdzadziki

Errefelé is mindenhol tzatzikinek írják, mondják, valahogy megszoktam már. Nagyon furcsa a dzadziki, pedig úgy lenne helyes a kiejtése. De bárhogy is legyen, a lényeg, hogy egy nagyon finom salátaféle, ami egyszerűsége ellenére is nagyon sokféleképpen variálható.

Tegnap pl. Szepy arról mesélt, hogy éppen tzatzikit eszik. Ő kívánta az én fagyimat, nekem meg összefutott a nyál a számban a tzatziki hallatára. Éppen kapóra jött az ötlet, úgysem tudtam, mit ebédeljek. De nem volt uborkám. Mind beraktam üvegekbe a múlt héten. Elmentem a sarki boltba: nincs. (Mert nem nagyon veszik, mert szinte mindenkinek van otthon, a kertjében.) A sarki zöldséges zárva, mert szabadságol. Anyuhoz lusta voltam elmenni két uborkáért, így amikor megláttam a kis karcsú, zsenge tököket, már el is döntöttem, hogy abból fog készülni. Végülis a tök és az uborka egycsaládba tartozik!:D

Töktzatziki

Hozzávalók (én ezt egyedül vágtam be:P): 3 kicsi, zsenge tök, 3 dl joghurt, fokhagyma ízlés szerint, só, durvára tört zöld bors, 1 teáskanál aprított kapor, 1 evőkanálnyi citromlé

Elkészítése: A tököt megmossuk, meghámozzuk (ezúttal jobb meghámozni, mégha zsenge is, mert finomabb lesz, hiszen nyersen fogyasztjuk), majd fél x fél centis kockákra vágjuk. Lesózzuk, és 10-15 percig állni hagyjuk. Végül a kiengedett levét leöntjük, hozzáadjuk a joghurtot (ha van időnk jobb kicsepegtetni ezt is), a zúzott fokhagymát, a borsot és a kaprot, ízlés szerint sózzuk, és jól összekeverjük. Ha szükséges, kevés citromlével is ízesíthetjük.
Nagyon finom, tartalmas saláta. Húsnapon ehető.

2011. augusztus 8., hétfő

Szederfagylalt

Fagyiszezon van. Nálunk is.:) Múlt héten úgy adódott, hogy a lányokkal sétáltam egyet az erdőn, és szedtem egy jó maréknyi szedret meg néhány szem málnát. Aztán a lányok elmentek nyaralni, én meg péntek reggel, amikor a hűtőbe néztem, megláttam a kis zacskót a gyümölccsel és olyan szomorúság tört rám, hogy csak na. "Csak egy hét múlva jönnek haza a lányok, addig nem áll meg a gyümölcs, pedig már alig várták, hogy egyenek belőle!" - keseregtem magamban, miközben a tejszínes dobozra esett a pillantásom, és hiába kellett sietnem, mert kora délután én is utaztam, még nekiálltam fagyit gyártani. Így a lányok is ehetnek belőle, amikor hazajönnek.
Persze, az a maréknyi szeder édeskevés lett volna a fagyihoz, de eszembe jutott, hogy még van a fagyasztóban egy félzacskónyi fagyasztott szeder, és azt is hozzáadtam. Így töményen gyümölcsös, ugyanakkor jó krémes is lett. Ezentúl a tejszínt mindig kemény habbá fogom verni, mert fagylaltgép híján így lesz a legfinomabb, legkrémesebb az eredmény.

Szederfagylalt

Hozzávalók: 5 dl tejszín, 1 tasak habfixáló (el is hagyható), 2 tojás, 3-4 evőkanál cukor vagy méz, fél citrom meghámozva, 2 tasak vaníliás cukor vagy 2 evőkanál vaníliaaroma, 35-40 dkg friss vagy fagyasztott szeder

Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük 1-2 evőkanál cukorral. A tejszínt is keményre verjük a maradék cukorral és a habfixálóval. A szedret magas falú edénybe tesszük, hozzáadjuk a feldarabolt citromot, a tojások sárgáját meg a vaníliás cukrot, és botmixerrel simára dolgozzuk. A gyümölcsös krémet és a kétféle habot óvatosan, de alaposan összekavarjuk, majd dobozba töltjük, és néhány órára fagyasztóba tesszük.

Sárgadinnyesorbet

Van egy svájci mesterszakács, Jakob Haussmann, aki Bukarestben éttermet vezet (a sajátját:)), és amelynek neve Kis Svájc (Mica Elveţie). Nos, Hausmann úr néhány éve már rendszeresen publikál az egyik legszebb és legjobb román nyelvű gasztromagazinban, a Secretele bucătăriei-ben. A 2007-es augusztusi lapszámban pedig a sorbet-k finom művészetéről ír. Többféle sorbet-receptet is megosztott az olvasókkal, én kettőnek a kombinációjából hoztam ki a magam változatát. Itt olvastam először, hogy érdemes egy tojásfehérjét hozzáadni a masszához, mert krémesebb, finomabb lesz a végeredmény. Kipróbáltam, és valóban...
Próbáljátok ki ti is! (Tudom, hogy sokan ódzkodnak azért a nyers tojás használatától. Én évek óta használok házi és üzleti nyers tojást egyaránt, soha egyikünknek sem volt semmi baja eddig. Talán csak szerencsénk volt, nem tudom. Aki irtózik tőle, az ne tegyen tojásfehérjét bele.)

Lányaim kedvéért ezúttal pálcikás "fagyit" csináltam belőle:

Sárgadinnyesorbet

Hozzávalók: 25-30 dkg sárgadinnye, kb. 1 dl víz, 1 kb. egyujjnyis citromkarika külső és belső héja nélkül, 1-2 evőkanál méz, 1 tojásfehérje

Elkészítése: Mindent egy magas falú pohárba teszünk és botmixerrel simára dolgozzuk. Végül dobozba töltjük és fagyasztóba tesszük néhány órára, vagy kis pohárkákba adagoljuk, és pálcikát szúrunk bele. Ha nagyobb dobozba tesszük, félóránként-óránként kavarjuk át, hogy egyenletesen fagyjon, és ne legyenek benne jégszemcsék.

2011. augusztus 7., vasárnap

Csíki Pityókafesztivál - az eredmény

ELSŐK LETTÜNK!!!:) Sült ételek kategóriában. 47 versenyző csapat közül.

Teljes menüsort készítettünk, falatkáktól kezdve, levesen és főételen át, a desszertig.

Pityókás-juhtúrós harapnivaló:

Belevaló pityókagombócos bogrács Erdélyi módra:

Császárszalonnába göngyölt tört burgonya krumplikrokettel és uborkás-pityókás mártással - recept OTTIS blogján:

Csokoládés pityókatorta:

A győztes csapat:

2011. augusztus 5., péntek

Csíki Pityókafesztivál

Aki csak teheti, holnap délelőtt - de délutánba nyúlóan! - jöjjön el Csíkszeredába, és vegyen részt az idei év Pityókafesztiválján. Az Erdélyi konyha szerkesztősége is kivonul testületileg, és sok-sok krumplis finomsággal várja (a zsűrizés után:D) az illatkavalkádtól már-már kóválygó korgó gyomrúakat!
Várunk!!!:)

2011. augusztus 4., csütörtök

Kifőztük 2011/8

Megjelent a Kifőztük magazin augusztusi száma is!
Sok-sok nyári étel receptje található benne kezdőknek és gyakorlottabbaknak, húsevőknek és vegetáriánusoknak egyaránt, töltsétek le (ingyenesen, regisztráció nélkül) és lapozzátok jókedvvel, főzzetek belőle lelkesedéssel! Mi mindent beleadtunk...
Sőt, hamarosan meglepetéssel is előrukkolunk!

A menü másik része: paradicsomos töltött káposzta és tejberizstorta

A töltött káposzta receptjét most nem írom le, mert már van a blogon egy ilyenszerű receptem, és a tortát sem írom le részletesen, hiszen az eljárás ugyanaz, mint a múltkorinál, de azért megmutatom őket.

A torta ezúttal barackkal készült, és mellette anyu beledobott némi mazsolát és apróra vágott színes rahátot is. És a múltkoritól eltérően, mindezeket belekeverte a tejberizsmasszába. Isteni lett. Ha fokozni lehetne, azt mondanám, hogy még jobb is, mint a málnás. Mindenkinek nagyon ízlett.

És a töltött káposzta:

2011. augusztus 3., szerda

Húsgombócos karalábéleves

Vasárnap Anyósomnál ebédeltünk. Nem bántuk meg, isteni traktában volt részünk.:) Húsgombócos karalábélevest főzött és paradicsomos töltött káposztát, desszertként pedig ismét tejberizstortát Moha receptje szerint, csak ezúttal nem málnával, hanem más gyümölccsel-ezzel-azzal, ami a háznál volt.

Húsgombócos karalábéleves

Hozzávalók: 60 dkg darált hús, 10 dkg rizs, 1 tojás, só, bors, 2 cikk fokhagyma, 2-3 zsenge karalábé, 2-3 kisebb sárgarépa, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, lestyán- és petrezselyemzöld

Elkészítése: A húst összekeverjük a rizzsel, az áttört fokhagymával, a tojásfehérjével, sóval meg borssal fűszerezzük, majd ügyes gombócokat bögyörgetünk belőle. Vizet forralunk, enyhén megsózzuk, majd beledobjuk a gombócokat. 5-10 percnyi főzés után beledobjuk a kis hasábokra vágott karalábét és sárgarépát. Addig főzzük tovább, amíg a zöldségek is megpuhulnak (kb. 15-20 perc). ekkor a tojássárgáját simára keverjük a liszttel és a tejföllel és behabarjuk vele a levest. Ha szükséges, hígítjuk is, illetve utánasózunk. Végül megszórjuk apróra vágott lestyánnal és petrezselyemzölddel. További tejföllel tálaljuk. 
Húsnapon ehető.

EK - 2012/8

2011. augusztus 2., kedd

Dinnyeleves

Mondjuk ... kicsit túlzás levesnek nevezni, de én és a lányok sok ilyen és hasonló "levest" szoktunk enni. Mindegy, hogy miből készül, egy a lényeg: finom és egészséges.
Most dinnyeszezon van, nyilvánvaló, hogy dinnyéből készült. Magamnak csináltam ebédre, de nagyobbik lányom szinte mind elette előlem. Azt mondta, neki ma dinnyenapja van. No, persze, a dinnyék mellé neki némi töltött káposzta is becsúszott ebédre!:)

Dinnyeleves

Hozzávalók: 2 szelet sárgadinnye, 1 nagyobb szelet görögdinnye

Elkészítése: A sárgadinnyét (nekem most a fehéres-halványsárga fajtából való volt) feldaraboljuk, majd leturmixoljuk. Tányérba öntjük, betétként pedig görögdinnyegömböket teszünk bele. Kész. Már ehető is.
Gyümölcsreggelinek, gyümölcsnapi fogásnak kitűnő. És teljesen más érzés, mintha csak elmajszolnál egy-egy szelet gyümölcsöt.

2011. augusztus 1., hétfő

Mogyorós kenyér

Hirtelen ötlettől vezérelve született ez a kenyér. Pakoltam a hozzávalókat a soron következő kenyerünkhöz, hogy amire hazaérkezünk, készen várjon a frissen sült kenyér. Amikor már a programot állítottam volna be, akkor esett a pillantásom a mogyorós zacskóra. Majdnem üres volt már, de még egy maréknyi azért volt benne. Összetörtem kissé, és beleraktam a magadagolóba. 5 óra múlva pedig, isteni, aromás kenyérkét szedtem ki a gépből.

Mogyorós kenyér

Hozzávalók: 4 g szárított élesztő, 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 10 dkg rétesliszt, 40 dkg kenyérliszt (nálunk 550-es), 3 evőkanál krumplipehely, 1 evőkanál cukor, 1 csapott evőkanál só, 1 teáskanál ecet, 3 evőkanál olaj, 420 ml víz, 6 dkg durvára tört, pörkölt sós mogyoró

Elkészítése: Most nagyon szégyellem azt írni, hogy a hozzávalókat a fenti sorrendben (a mogyoró kivételével - azt a magadagolóba kell tenni) pakoljuk a kenyérsütőgépbe, kapcsoljuk be a teljes kiőrlésű magvas kenyér programot, és 5 óra múlva szedjük ki belőle a kész kenyeret, de csak ezt írhatom. Mert amióta van a gépem, hát, bizony, csak azzal dolgozom.
Viszont az is elkészítheti, akinek nincs gépe, csak akkor a mogyorót a már megkelt tésztába kell belegyúrni, majd újra keleszteni.

2011. augusztus 29., hétfő

Húspác (bármilyen húsnak)

Bejegyezte: sedith dátum: 10:32 4 megjegyzés

Bejegyezte: sedith dátum: 21:16 10 megjegyzés
Vacsorára jöttek a vendégek. Csak szokásosan, a család. Csirkecombot készítettem (jó sokat) meg sokzöldséges krumplisalátát. Tortaként a szokásos kedvence volt, a zselatinos gyümölcstorta, illetve még készítettem egy tortát, ami azóta birizgálta a fantáziámat, amióta megláttam Szepynél: gesztenyegolyó-torta.
Minden finom volt. Nemcsak én állítom, hanem mindenki aki itt volt, főleg azáltal, hogy szinte mindent "elpusztítottunk". A torták receptjei megtalálhatók a linkeken, a hús pácát - mert az adta a savát-borsát a sültnek - pedig hamarosan lejegyzem.

Addig itt vannak a fotók:

Csirkesült krumplisalátával:

Gyümölcstorta:
(Eszközöltem egy aprócska, de annál lényegesebb módosítást az eredeti recepthez képest. Abban 50 dkg cukrot ír, és bevallom, valahogy nem akaródzott annyit beletenni. Végül 30 dkg került bele, és senki sem mondta, hogy nem elég. Úgyhogy, ezután mindig annyit fokok használni hozzá.)

Gesztenyegolyó-torta:

II. Nemzeti Gulyás Nap

Bejegyezte: sedith dátum: 12:00 3 megjegyzés
Második alkalommal kerül sor ma a Nemzeti Gulyás Napra. A tavalyi esemény sokakat megmozgatott világszerte olyannyira, hogy világrekord született a résztvevők számát és a megmozdulás kiterjedtségét illetően.
Idén, azaz ma, többen is lehetnénk, mint tavaly, ahhoz viszont részt kell venni.

Csupán annyit kell tenni, hogy a mai napon valamilyen magyaros ízesítésű bográcsos ételt (gulyást, pörköltet, lecsót, bármit) kell főzni a családnak vagy a baráti társaságnak, netán egy falu/város népének, és máris résztvevői vagyunk a világra szóló eseménynek. Csatlakozzatok ti is!

Tavaly csirkés lencsegulyást főztem, idén .... majd kiderül...:)

További infók a Food and Wine blogon találhatók.

2011. augusztus 26., péntek

Áfonyalekvár

Bejegyezte: sedith dátum: 10:20 16 megjegyzés
Nagyon kevés áfonyát vettem, inkább csak próbából, és inkább csak gyógyszer gyanánt (hasmenésre jó).
Sokáig filozófáltam azon, hogy mi legyen belőle, végül a lekvár mellett döntöttem. De mivel még sosem főztem áfonyalekvárt, segítségért folyamodtam a Befőzési praktikák című gyűjteményhez, amit Erdélyi konyhás kolléganőimmel közösen állítottunk össze. Találtam is benne áfonyalekvárt, és annak a menete szerint kezdtem el főzni a sajátomat, de végül cukrot nem tettem bele annyit, amennyit a recept írt. Hasmenésre jobb is, ha nem túl édes.

Áfonyalekvár

Hozzávalók: 40 dkg áfonya, 10 dkg cukor, 1 citrom leve

Elkészítése: Az áfonyát alaposan megmossuk, és lecsepegtetjük. Az áfonyát a citromlével felforraljuk, majd kb. 5 perc főzés után hozzáadjuk a cukrot. Újraforrástól számítva még 10 percig főzzük állandóan kavargatva, majd tiszta, száraz üvegekbe töltjük (ebből a mennyiségből 2 kicsi üvegem lett). Ledugaszoljuk őket, felfordítjuk néhány percre, majd szárazdunsztban hagyjuk kihűlni.

Bevallom, az egyik üveg tetejére tettem egy borsónyi szalicilt is, a másikra viszont nem. Eddig viszont a szalicilmentesnek sincs semmi semmi baja, úgyhogy, ha ezután sem lesz, a továbbiakban sosem fogok tenni. Most nagyon ráálltam arra, hogy amit csak lehet, tartósítószermentesen tegyek el. Eddig siker koronázza a kísérletezéseimet.

Fotó csak az üres lábosról készült, de amilyen színe volt! Hát nem lehetett kihagyni. A két kicsi üvegem amúgysem lenne annyira érdekes !:)

2011. augusztus 25., csütörtök

Jogosítvány-saláta

Bejegyezte: sedith dátum: 14:09 12 megjegyzés
Hogy miért éppen ez a címe a salátámnak, talán meglepő, de nem véletlen. Ugyanis tegnap vizsgáztam vezetésből, és sikerült. Mától pedig hivatalosan is vezethetek. (Megsúgom, már vezettem is.:P) Maga a jogosítvány csak jövő héten érkezik meg, de ma kivehettem a rendőrségről egy igazolást, ami addig érvényes, amíg megkapom a sofőrkönyvet (ahogy nálunk hívják:)). Ezt a salátát meg azért neveztem el így, mert bár nem most készült, de szorosan összefügg a jogosítvánnyal: amikor ettem, akkor intenzíven készültem az elméleti vizsgára, éppen ezért volt időm "csak egy ilyen" ebéd összedobására. Azért nagyon finom volt, és persze, ismét olyan lássukmivanahűtőben-típusú saláta.

Színes saláta mézes öntettel

Hozzávalók 4 személyre: 1 karalábé, 1 sárga húsú paprika, 1 zöld húsú paprika, 2 uborka, 2 nagyobb paradicsom, 10 dkg sonka, 10 dkg száraz szalámi, 10 dkg sajt, 5 dkg fekete olajbogyó; az öntethez: 1 evőkanál méz, 1 teáskanál mustár, 1-2 evőkanál balzsamecet, 5-6 evőkanál olívaolaj, 2-3 evőkanál víz, só, bors ízlés szerint
Elkészítése:
A zöldségeket meghámozzuk-tisztítjuk, az olajbogyó magvait eltávolítjuk. A karalábét és a sajtot lereszeljük a nagylyukú reszelőn, a többi hozzávalót pedig vékony szeletekre vágjuk. Az öntet hozzávalóit befőttesüvegbe rakjuk, rácsavarjuk a fedelét, majd erőteljesen összerázzuk. Az öntetet csak rögtön tálalás előtt öntjük a salátára, a zöldségeket pedig ízlés szerint sózhatjuk még. Húsnapon ehető.

EK - 2011/9

2011. augusztus 23., kedd

Töltött karfiol

Bejegyezte: sedith dátum: 7:35 9 megjegyzés
Annyi receptem összegyűlt az utóbbi napokban (a befőzősekről nem is beszélve), hogy igazából most azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Talán mégis az egyik legújabbal...
Román receptes füzeteket forgattam (Practic in bucatarie, Bucataria pentru toti), és az egyikben megakadt a szemem ezen a fogáson. Éppen aznap vettem egy karfiolt, így nem volt kérdéses, hogy mit fogunk vacsorázni. Nagyon finom lett, férjecském is nagyon szívesen ette. Nagy plusz pontja pedig, hogy melegen és hidegen egyaránt finom.

Töltött karfiol(fej)

Hozzávalók: egy 1-1,2 kg-os karfiol, 50-60 dkg darált sertés- vagy borjúhús, 2 szelet kenyér, 1 hagyma, 1 tojás, 2 cikk fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, pici olaj; a mártáshoz: 5 evőkanál olaj vagy 5 dkg vaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 2,5 dl tej, 1 dl tejföl, só, bors, őrölt szerecsendió; a tetejére: 5 dkg reszelt sajt

Elkészítése:
A karfiolt enyhén sós vízben 10 percig előfőzzük. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk, a hagymát, a fokhagymát és a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. A húst tálba tesszük, hozzáadjuk a kifacsart kenyeret, a hagymát, a fokhagymát, a petrezselyemzöldet és a tojást, sózzuk, borsozzuk, majd jól összedolgozzuk. A karfiolt óvatosan kiemeljük a főzőlevéből, és hagyjuk néhány percig lecsepegni és hűlni. Egy kerek jénait vékonyan kikenünk olajjal. A karfiolt felfordítjuk, a torzsájánál lévő mélyedésekbe húsmasszát töltünk-nyomkodunk, majd húsos felével lefele beletesszük a jénaiba. Ezután óvatosan megfogunk egy-egy karfiolrózsát, egy kicsi késsel benyúlunk mellette, és finoman levágjuk. A keletkezett üreget jól megtömködjük húsmasszával. (ne féljünk használni a kezünket: villával, kanállal csak tökéletlenkedünk), majd a karfiolrózsát visszaszúrjuk a helyére. Ezt a műveletet többször elvégezzük, de nem kell kivágnunk és "visszaragasztanunk" az összes rózsát, mert anélkül is meg lehet jól tölteni a réseket. Végül, ha még marad húsmassza, azt oda lehet tapasztani a karfiol oldalára-tetejére is. A mártáshoz megolvasztjuk a vajat, rászórjuk a lisztet, felforraljuk, majd felöntjük a hideg tejjel és simára keverve kiforraljuk. Hozzáadjuk a tejfölt, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, majd ráöntjük a megtöltött karfiolfejre. Forró sütőben félórán át sütjük, majd kivesszük, megszórjuk a reszelt sajttal, és visszatesszük, hogy a sajt ráolvadjon, és kissé megpiruljon rajta. Kenyeret, friss salátát lehet enni mellé. A visszamaradt szaftját nagyon jól lehet mártogatni és (az is) nagyon finom.
Húsnapon ehető.

EK - 2011/11

2011. augusztus 22., hétfő

Uborka télire - a jól bevált receptem

Bejegyezte: sedith dátum: 23:31 2 megjegyzés
Mivel most van szezonja az uborkaeltevésnek, és ennek következtében naponta legalább 40-50-en jönnek hozzám az "uborka télire" kifejezést beírva a keresőkbe, hát ismét leírom a jól bevált receptemet, ami - kissé körülményesen leírva ugyan - de már két éve fenn van a blogomon. Azóta viszont eszközöltem egy aprócska módosítást is rajta, amire azonban nagy szükség volt helytakarékosság szempontjából.
A lé összetétele nem változott. A felhasznált fűszerek pedig ízlés és lehetőség szerint variálhatóak. Fontos lenne, hogy az üvegekbe tett uborkák minél kisebbek legyenek, de van aki nem idegenkedik a picivel nagyobbaktól sem, mint pl. én, de ha van elegendő kicsi, akkor természetesen, én is inkább azokat használom. A kb. 10 centisek még mehetnek üvegekbe, az annál nagyobbak, pedig hordóba, illetve az egészen nagyok, ideálisak a vágott vegyeshez, avagy uborkasalátához.

Hozzávalók a léhez:
10 l víz, 2 l 9%-os ecet, 40 dkg jódozatlan só, 70 dkg cukor, 3 dkg szalicil, illetve hordós savanyúság esetén: 2 teáskanál borkén

A hozzávalókat kimérjük, nagy edénybe tesszük, és addig kavarjuk, amíg a cukor és a só teljesen feloldódik. A szalicilt, illetve szükség esetén a borként csak a végén keverjük bele, de lehet adagolni direkt az üvegekbe, hordóba is. Az elkészített felöntőlevet így, hidegen az üvegekbe/hordóba tett zöldségekre öntjük.
Ez az adag eléggé hatalmas, de nem kell megijedni tőle, hiszen arányosan elosztva a hozzávalókat, akár 1 liter vízből is készíthetünk felöntőlevet!

Hozzávalók egy kisebb adag uborka eltevéséhez:
4-5 kg uborka,  2-3 l vízből és a hozzá járó többi hozzávalóból felöntőlé, kb.10 g szalicil, szárított csombor, szárított kaporszár, hámozott torma, babérlevél, mustármag, szemes bors, csípős paprika, illetve bármi, amit még szoktak vagy a családnak ízlik

Elkészítése:
Az uborkát több vízben, egyenként (akár körömkefével is) jól átmossuk, majd nagyobbacska tálba tesszük. Egy edényben vizet forralunk, majd ráöntjük az előkészített uborkára. Ez az a művelet, amit eddig nem csináltam, de nagyon hasznos, mert a leforrázott uborka jóval hajlékonyabb, mint teljesen nyers társa, így pedig több is fér belőle egy üvegbe. Illetve pozitív hozadéka még a dolognak, hogy az így eltett uborka már nem fő fel (ahogy ennél a receptnél szokott történni), vagy legalábbis nagyon kicsi a valószínűsége ennek.
Nos, az uborkát leforrázzuk, majd addig hagyjuk a forró vízben, amíg lehűl annyira, hogy már kényelmesen kiemelhessük belőle az uborkát. 2-3 literes üvegek alját megpakoljuk a fent említett fűszerekkel, majd az uborkákat tetszés szerint fektetve vagy lábra, belerakjuk az üvegekbe. Vigyázzunk, hogy jó szorosan töltsük az üvegeket, minden apró kis részt igyekezzünk megtölteni.
Ekkor kimérjük a lé hozzávalóit: 2 l vízhez 8 dkg jódozatlan só, 14 dkg cukor és 4 dl ecet jár; 3 l vízhez pedig 12 dkg só, 21 dkg cukor és 6 dl ecet. Hogy pontosan mennyi lére van szükség, az változó attól függően, hogy mekkora uborkákat teszünk el, és hogy mennyire szorosan pakoltuk meg az üvegeket. Ezért azt javasolom, hogy először a kisebb mennyiséget készítsük el, majd ha még szükséges, akkor ki lehet egészíteni. De az sem baj, ha a nagyobb mennyiséget kavarjuk össze, mert ha megmarad valamennyi, azt palackba töltve fel lehet használni egy másik savanyúságakciókor.
Amikor betöltöttük az üvegeket és elkészült a felöntőlé is, már csak annyi van hátra, hogy feltöltsük az üvegeket. A szalicilt elkeverhetjük a vízben, vagy minden üveg tetejére szórhatunk kb. 1 csapott kávéskanálnyit. (Az üvegbe eltett uborkához én nem szoktam borként használni, mert nem igazán szeretem az ízét, ez inkább a hordós, nagy mennyiségű savanyúságnál fontos, hogy amikor megkezdjük, és ugye, hosszabb idő alatt fogy el teljesen, ne penészedjen meg.) Ezután öntjük a levet addig, hogy a legfelső uborkát is teljesen ellepje. Az üveg szájára egy celofán- vagy fóliadarabot helyezünk, és így csavarjuk rá a fedelét.

Ha hordós savanyúság készül:
Idén 40 l-es hordót vettem, hogy legyen helye az összes uborkának. Nagyon jó volt a termés, három helyről is ontották rám. A nagyobbacska uborkák tökéletesek a hordóba. Jól megmostam-sikáltam őket, több vízben, majd forrázatlanul beleborítottam a hordóba. (Az aljára előzőleg beleszórtam a fűszereket.) Rászórtam 1 tasak (15 g) és még egy pici szalicilt, illetve 1 teáskanál borként, majd ráöntöttem a 6 l vízből készült levet. Meghámoztam és felkarikáztam 3-4 darab naaaaaagy sárgarépát, és azt is beledobtam, illetve, próbából, mert éppen megmaradt, és már senkinek sem kellett, beledobtam egy nagyobbacska szelet, darabokra vágott dinnyét. Ezután, hogy a zöldségek víz alatt maradjanak, három kistányérral lenyomtattam őket, illetve másnap, a biztonság kedvéért egy forró vízzel tisztára sikált nagyobbacska követ is tettem a tányérokra. Az ősz folyamán kerül még bele paprika, hagyma, káposzta és karfiol, a felöntőlevet pedig igény szerint kiegészítem, és a végén már tele lesz a hordó. Azért érdemes figyelni arra, hogy a zöldségek mindig a víz alatt legyenek!

Remélem, nem maradt ki semmi, de ha valami nem világos, vagy felmerül más kérdés, akkor szívesen válaszolok. Mindenesetre, az így eltett uborka nagyon finom, ropogós marad egész télen, sőt egy évnél tovább is bírja, ha neadjisten megéri! Fotók idén még nem készültek, kicsit igen befőzési nagyüzem volt itt a múlt héten (és holnap is befőzök - paradicsomot), fotózni, cifrázgatni nem volt idő. Majd ezután...

Egyben sült hot dog, virslis, szalámis fonat

Bejegyezte: sedith dátum: 10:28 3 megjegyzés
Virslit kívánt a nagyobbik lányom. Legyen, gondoltam, és már pakoltam is a kifli hozzávalóit a kenyérsütőgépbe. Aztán menet közben megváltozott a dolog, mert elhatároztam, hogy nem kiflit sütök, hanem a virslit egyenesen belesütöm a "kiflibe". És ha már amúgyis tésztáztam meg virsliztem, hát persze, hogy fonatokat is készítettem, hogy ha már fonatláz van, hát én se maradjak ki belőle. Trinitynél, Szepykénél, Szamócánál, Mohánál, Gabojszánál, Biankánál, és régebbről idegen nyelvű blogokon ITT, ITT és a legrégebbi, ITT, nagy sikernek örvendett, és elmondhatom, hogy az én lányaim is imádták. Mivel a virsli elfogyott, és tésztám még maradt, hát egy fonatot száraz szalámival is készítettem.

Receptet nem írok hozzá, szerintem itt nem is a recept a lényeg, inkább csak a forma, a kivitelezés. Én egyszerű, teljes kiőrlésű búzaliszttel készült kenyértésztát csináltam hozzá.

KT - 2014/1

2011. augusztus 20., szombat

Vörösboros gombaragu

Bejegyezte: sedith dátum: 10:48 4 megjegyzés
Eltevések közepette is kellett valamit enni. Természetes, hogy ilyenkor (is) a gyors ételek kerülnek terítékre. Ezt vacsoráztuk egyik este.

Vörösboros gombaragu

Hozzávalók: 40-50 dkg csiperkegomba (vagy bármi más), 1 hagyma, 1 zöld paprika, 2 csapott evőkanál liszt, 1 dl vörösbor, 1 dl paradicsomlé, 1,5 dl tejföl, só, bors, pirospaprika, olaj, petrezselyemzöld

Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajon megdinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, felöntjük féldeci vízzel, hagyjuk felforrni, majd rádobjuk az apróra vágott gombát. Megsózzuk, és saját levében hagyjuk párolódni egy ideig, majd, ha elfőtte levét, kicsinként pótoljuk a vizet, amíg a gomba megpuhul. Ha puha, zsírjára sütjük, megszórjuk a liszttel, és elkavarjuk. Folyamatos kavargatás közben felöntjük a borral, a paradicsomlével és annyi vízzel, amilyen hígra szeretnénk a mártásunkat. Végül a tejfölt elkeverjük kevés forró szósszal, és hozzáöntjük a mártáshoz. Megszórjuk borssal és jól kiforraljuk. Végül apróra vágott petrezselyemzöldet keverünk bele, és főtt tésztával, puliszkával, krumplipürével, vagy csak simán, kenyérrel és valamilyen salátával tálaljuk. Szétválasztózóknak tésztanapon ehető bármelyik körettel, zöldségnapon pedig puliszkával vagy krumplipürével, esetleg nagyon kevés kenyérrel.

EK - 2011/10

2011. augusztus 18., csütörtök

Az utóbbi napok eredményei

Bejegyezte: sedith dátum: 10:27 9 megjegyzés
Egész múlt hétvégén és azóta befőztem, eltettem, sóztam, eceteztem, kavartam...

A végeredmény igazán szép:
- 17 különböző méretű (7 dl-estől 3,5 l-esig, de legtöbb a 2 l-es) uborka E RECEPT szerint, bár némi update-tel (hamarosan következik)
- egy 40 l-es hordó kb. félig megtöltve nagyobbacska uborkákkal, sárgarépakarikákkal, és próbából dinnyeszeletekkel (jön még bele majd paradicsompaprika, karfiol és káposzta) - az előző recept szerint készült a lé
- 2 üvegecske, azaz egy nagyon mini adag áfonyalekvár
- 7 kg-nyi csalamádénak vágott zöldség várja, hogy üvegekbe kerüljön. A recept a Csalamádé 1.-é, amit anno Duendétől vettem át, de ezen is módosítottam ezt-azt.
- 4 kg-nyi, azaz 4 jókora tepsinyi reszelt-vágott zöldség szárított ételízesítőnek (még nincs kész, most szárad)
- kb. 2,5 kg piros és sárga paradicsom, ami szintén aszalódik pillanatnyilag
- 10 kg őszibarack befőttnek (még folyamatban van) és talán némi ivólének is
- és a "melléktermékek": zöldségkivonat és csorbaízesítő.

Ahogy időm engedi, jövök a beszámolókkal, részletes leírásokkal, eddigiek szerinti változtatásokkal stb. Fotó még nem készült mindenről, mások meg még nincsenek feldolgozva. Azért ízelítőnek itt van egy a napon száradó zöldségekről:

2011. augusztus 16., kedd

Juhtúrós, gombás tekercs

Bejegyezte: sedith dátum: 23:13 6 megjegyzés

Ez a recept is az augusztusi KIFŐZTÜK-ben jelent meg. Rengeteg a dolgom mostanában, így nézzétek el nekem, hogy most dominálnak a "konzerv" anyagok a blogon, és nem az éppen megfőzött-sütött-elkészített ételeinket blogolom. Pedig gyűlnek a receptek és a fotók szép számmal! Ezt a juhtúrós, gombás tekercset mindenkinek ajánlom, aki hosszabb útra indul, vagy csak egyszerűen uzsonnát szeretne pakolni a munkahelyre-iskolába, és aki már unja a sajtos-sonkás szendvicset. Kiadós, laktató, finom... kell-e ennél több? A Kifőztük magazin 8-as számát letölthetitek EZEN AZ OLDALON

Juhtúrós, gombás tekercs  

Hozzávalók:
3 g szárított vagy 2,5 dkg friss élesztő
50 dkg kenyérliszt
1,5 teáskanál só
1,5 evőkanál cukor
3 evőkanál olaj
3 dl víz és tej vegyesen
1 tojás

a töltelékhez:
25 dkg juhtúró
1 csokor petrezselyemzöld
4-5 evőkanál tejföl
25 dkg gomba
1 hagyma
2-3 evőkanál sűrített paradicsom
bors
olaj
zsemlemorzsa

Elkészítése: 
Ha van kenyérsütőgépünk, belepakoljuk a hozzávalókat a gép útmutatóján szereplő sorrendben, és dagasztó-kelesztő programra kapcsoljuk. Ha nincs, akkor a következőképpen járunk el. A cukrot feloldjuk a vízzel vegyített langyos tejben, majd belemorzsoljuk a friss élesztőt. Amíg felhabosodik, kimérjük a lisztet, és belszórjuk a sót, majd hozzáadjuk az élesztős keveréket. Összedolgozzuk, hozzáadjuk az olajat, és szép sima, rugalmas tésztává dagasztjuk. Olajjal vékonyan kikent tálba téve, konyharuhával letakarva hagyjuk duplájára kelni.
Amíg a tészta kel, elkészítjük a tölteléket. Tálba morzsoljuk a juhtúrót, finomra aprítjuk a petrezselyemzöldet, és a tejfölt kanalanként adagolva hozzá, kézi mixerrel habosra kavarjuk. Jól kenhető, de nem túl lágy masszát kell kapnunk.
A hagymát apróra vágjuk, megdinszteljük 2-3 evőkanál olajon, majd hozzáadjuk a felszeletelt gombát is. Megszórjuk sóval, borssal, addig pároljuk, amíg zsírjára nem sül, majd hozzákeverjük a sűrített paradicsomot. Botmixerrel pépesítjük, és ha túl híg lenne, 1-2 evőkanál zsemlemorzsát kavarunk bele.
A megkelt tésztát négyfelé osztjuk, és mindegyiket egy kb. 45x20 cm-es téglalappá nyújtjuk. Kettőt megkenünk túrós, kettőt pedig gombás töltelékkel, majd feltekerjük. Ezután egy gombás és egy túrós tekercs végeit összefogjuk, összesodorjuk, végeit pedig a tekercs alá hajtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, a tetejét részútosan bevagdossuk, és még kb. 20 percig kelesztjük. Megkenjük felvert tojással, majd forró sütőben kb. félóra alatt megsütjük. Langyosan fogyasztható. 

2011. augusztus 13., szombat

Borş de jume - avagy Csülkös cibereleves

Bejegyezte: sedith dátum: 17:40 3 megjegyzés
Van egy könyvem, ami tulajdonképpen egy spirálos füzetecske, és ami tulajdonképpen nem is az enyém, hanem húgomé, csak kölcsönvettem egy ideje, de anno Édesanyám vette valami Delikát-os akció keretében. Na, ezt jól megaszontam!
Lényeg a lényeg, hogy ez a füzetecske egy szponzorált kiadvány, és mint már említettem, a Delikát támogatta. No, de nem ez a baj, illetve, félrebeszélek: nincs is ezzel baj, mert pl. nem is említik minden receptnél a D-s ételízesítőt, sőt a fotók közül is csak némelyiken van rajta valamelyik termékük. A füzet címe: Reţete Delikate de prin ţară adunate, amit, ha szó szerint fordítunk, azt jelenti, hogy Ízletes/finom receptek, az országból összegyűjtögetve, és persze, "rámentek" a szójátékra, amit a Delikát és a román delicat =  ízletes, ízléses, finom, kecses, gyöngéd stb. szavak eredményeznek. És, amint címe is mutatja, az ország különböző részeiből gyűjtöttek össze benne recepteket, és átlapozás, illetve tüzetes átvizsgálás után is az volt a véleményem, hogy innen a felhozatalnak legalább 80 %-a feltétlenül kipróbálandó. Hogy a végére mikor jutok a kipróbálandó recepteknek, nem tudom, de tény, hogy elkezdtem, megfőztem belőle a legelső receptet, egy levest, aminek címe: Borş de jume.

A recept Havasalföldről származik, Dâboviţa megye környékéről, és nagy bajba ütköztem már itt az elején, ugyanis mai napig nem tudom, mit jelent az a szó, hogy "jume". Megmagyarázták ugyan a hozzávalóknál zárójelben (cărăţele de porc), de az a baj, hogy a cărăţele még annyira sem ismerős. Természetesen, nem azt vártam, hogy magamtól kitaláljam, fellapoztam a net több román oldalát, sok helyen megtalálható az említett leves, de hogy mit jelent a szó, sehol sem írja. És nem írja sem a román értelmező szótár , illetve nem találtam meg a szót a tájszavak és archaizmusok szótárában sem. Egyedüli kiindulópontom az volt, hogy a jumări mifelénk töpörtyűt jelent, és a fotó alapján valóban, valami húsos szalonnaféleségnek tippelem a rejtélyes különlegességet. Így aztán elmentem valamilyen húsos szalonnát venni, de olyan szép csülköt találtam éppen az üzletben, hogy úgy gondoltam, nem lesz nagy szentségtörés, ha azzal főzöm meg a levest. Bizton állítom, nem vált kárára. Az egyik legfinomabb leves volt ez, amit az utóbbi időben készítettem, és Férjecském is, amikor megkóstolta, felkapta a fejét és hangos szóval (is) dicsérte.
És bármennyire is lemondtam az utóbbi években a különféle bolti ételízesítők használatáról, éppen kapóra jött, hogy néhány hónapja, az egyik receptes lapot egy reklámajándékkal együtt, a Borş Magic-kal együtt árulták, ami nem más, mint korpacibere-kivonat sok-sok szárított zöld fűszerrel, köztük a jellegzetes lestyánnal. Ha ez nem lett volna kéznél, akkor nem lett volna ennyire hiteles ízű a leves, mégha igazából sima ecettel is lehetett volna savanyítani.

Csülkös cibereleves

Hozzávalók: 60-70 dkg csontos csülök, 1-2 sárgarépa, 1 paszternák vagy petrezselyemgyökér, 1 kicsi zeller, 2 hagyma, 3 paradicsom, 2 evőkanál zsír, 1 csésze korpacibere vagy 1 evőkanál Bors Magic-por elvegyítve némi vízzel, só, petrezselyemzöld, aki szereti, plusz lestyán; tejföl a tálaláshoz.

Elkészítése: A csülköt jól megmossuk, lekapargatjuk és hideg vízben odatesszük főni. Legjobb, ha ezt kuktában végezzük, lényegesen lerövidül az idő. Közben meghhámozzuk a zöldségeket és tetszés szerint feldaraboljuk. A hagymát apróra vágjuk, a paradicsomot szintén meghámozzuk és kicsire daraboljuk. Amikor a csülök puha, kiszedjük a főzőléből, és hagyjuk hűlni egy kicsit.
Közben a zsírt felhevítjük, megdinszteljük rajta a hagymát, felengedjük a főzőlével, majd beledobjuk a feldarabolt sárgarépát, paszternákot és zellert. Amikor ezek is majdnem puhák, hozzáadjuk a paradicsomot és még kb. 10 percig főzzük. Ezalatt kicsontozzuk és ügyes darabokra vágjuk a csülköt, visszatesszük ezt is a levesbe, majd felöntjük a külön felfőzött korpaciberével vagy a cibere-kivonattal, és hagyjuk még néhány percig főni. Végül megszórjuk apróra vágott petrezselyem-, illetve lestyánzölddel, sózzuk, ha szükséges (lehet, hogy a csülök elég sós volt), tálaláskor pedig tejfölt isadhatunk mellé. De nélküle is nagyon finom, laktató. Húsnapon ehető.

2011. augusztus 11., csütörtök

Halfalatok salátaágyon

Bejegyezte: sedith dátum: 21:58 2 megjegyzés
Továbbra is azon igyekszem, hogy a halat minél változatosabb formában készítsem el. Próbálkozom, kísérletezem, és eddig még mindig sikerült nagyon finomakat kihozni belőle. Ezúttal egy nagyon érdekes és (számunkra legalábbis) különleges salátával tálaltam, amit zsenge karalábé- és céklalevelekből készítettem. Isteni az aromájuk ezeknek a "zöldeknek", eddig még sosem kóstoltam őket nyersen (a cékláét egyáltalán), de annyira kellették magukat Édesanyám kertjében, hogy muszáj volt leszedni és kipróbálni. 
A recept szintén a KIFŐZTÜK magazin augusztusi lapszámában található, amit ingyenesen lehet letölteni az előbbi linkről.  

Halfalatok különleges salátával

Hozzávalók 2 személyre:
1 kg halfilé
1 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál balzsamecet
3 evőkanál olívaolaj
bors
1 dl száraz fehérbor

a salátához:
4-5 zsenge karalábélevél
8-10 zsenge céklalevél
1 kis lila hagyma
2 paradicsom
almaecet
olívaolaj
1 evőkanál aprított ecetes tárkony 

Elkészítése:
A halat átmossuk, felitatjuk róla a vizet, majd kb. 2x2 cm-es kockákra vágjuk. Tálba tesszük, megszórjuk sóval és borssal, rálocsoljuk a szójaszószt, a balzsamecetet, illetve 1 evőkanál olívaolajat, és jól összekeverjük. 15-20 percig hagyjuk pácolódni, ezalatt elkészítjük a salátát. A zsenge leveleket megmossuk, nagyságuktól függően hosszában kettőbe vagy háromba hasítjuk, majd kisujjnyi vastag csíkokra vágjuk. A paradicsomot kisebb darabokra, a hagymát pedig vékony karikákra vágjuk. A hozzávalókat összekeverjük, rászórjuk az aprított tárkonyt, majd ízlés szerint sózzuk és savanyítjuk. Tálalás előtt meglocsoljuk 1-2 evőkanálnyi olívaolajjal is. 
Felforrósítunk 2 evőkanál olívaolajat, rádobjuk a halat, és erős lángon, 2-3 percig pirítjuk. Ekkor ráöntjük a bort, és addig pároljuk – szintén nagy lángon – amíg zsírjára nem sül. A salátát tányérokba szedjük, és a tetejére halmozzuk a haldarabokat. Friss kenyér fogyasztható mellé. Húsnapon ehető.  

2011. augusztus 10., szerda

Töltött csillagtök

Bejegyezte: sedith dátum: 11:01 11 megjegyzés
Ez a finom, és látványra sem éppen utolsó fogás az augusztusi KIFŐZTÜK magazinban jelent meg. Kitűnő nyári ebéd vagy vacsora, és "mellesleg":) húsmentes is. Az augusztusi lapszám letölthető ingyenesen ITT.

Töltött csillagtök

Ez a fogás a véletlen folytán született azokból a hozzávalókból, amiket az adott pillanatban otthon találtam. De ilyen látványos, finom, könnyű nyári ebédet rég az ideje, hogy nem ettünk! A fogást csillagtök helyett zsenge főzőtökből is elkészíthetjük.

Hozzávalók 2 személyre:
1 közepes csillagtök
2 közepes sárgarépa
1 nagy paradicsom
10 dkg sajt
fél csokor kapor
bors
olaj

Elkészítése:
A tököt megmossuk, hámozatlanul lapjában félbevágjuk, és a belsejét jól kikaparjuk. Lekenjük vékonyan olajjal, megsózzuk, és hőálló edényben, féldeci vizet öntve alá, lefedve, kb. 15 percig előpároljuk. Ezalatt a sárgarépát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, és 1-2 evőkanál olajon néhány percig pároljuk. A paradicsomot félbevágjuk, belsejét kikaparjuk, a húsát kockára vágjuk, majd a sárgarépához adjuk. Kb. 5 percig pároljuk együtt, sózzuk, borsozzuk, majd félrevesszük. Hozzákeverjük a kis kockákra vágott sajtot és a finomra aprított kaprot, a töltelékkel pedig megtöltjük az előpárolt tököt. Fedő nélkül, további 10 percre visszatoljuk a forró sütőbe, majd azonnal tálaljuk. 

Tipp: a tök belsejét hozzáadhatjuk a töltelékhez, vagy belefőzhetjük zöldséglevesbe is.

Hús-, zöldség- és tésztanapon is ehető.

2011. augusztus 9., kedd

Töktzatziki, tökdzadziki

Bejegyezte: sedith dátum: 10:04 8 megjegyzés
Errefelé is mindenhol tzatzikinek írják, mondják, valahogy megszoktam már. Nagyon furcsa a dzadziki, pedig úgy lenne helyes a kiejtése. De bárhogy is legyen, a lényeg, hogy egy nagyon finom salátaféle, ami egyszerűsége ellenére is nagyon sokféleképpen variálható.

Tegnap pl. Szepy arról mesélt, hogy éppen tzatzikit eszik. Ő kívánta az én fagyimat, nekem meg összefutott a nyál a számban a tzatziki hallatára. Éppen kapóra jött az ötlet, úgysem tudtam, mit ebédeljek. De nem volt uborkám. Mind beraktam üvegekbe a múlt héten. Elmentem a sarki boltba: nincs. (Mert nem nagyon veszik, mert szinte mindenkinek van otthon, a kertjében.) A sarki zöldséges zárva, mert szabadságol. Anyuhoz lusta voltam elmenni két uborkáért, így amikor megláttam a kis karcsú, zsenge tököket, már el is döntöttem, hogy abból fog készülni. Végülis a tök és az uborka egycsaládba tartozik!:D

Töktzatziki

Hozzávalók (én ezt egyedül vágtam be:P): 3 kicsi, zsenge tök, 3 dl joghurt, fokhagyma ízlés szerint, só, durvára tört zöld bors, 1 teáskanál aprított kapor, 1 evőkanálnyi citromlé

Elkészítése: A tököt megmossuk, meghámozzuk (ezúttal jobb meghámozni, mégha zsenge is, mert finomabb lesz, hiszen nyersen fogyasztjuk), majd fél x fél centis kockákra vágjuk. Lesózzuk, és 10-15 percig állni hagyjuk. Végül a kiengedett levét leöntjük, hozzáadjuk a joghurtot (ha van időnk jobb kicsepegtetni ezt is), a zúzott fokhagymát, a borsot és a kaprot, ízlés szerint sózzuk, és jól összekeverjük. Ha szükséges, kevés citromlével is ízesíthetjük.
Nagyon finom, tartalmas saláta. Húsnapon ehető.

2011. augusztus 8., hétfő

Szederfagylalt

Bejegyezte: sedith dátum: 13:17 8 megjegyzés
Fagyiszezon van. Nálunk is.:) Múlt héten úgy adódott, hogy a lányokkal sétáltam egyet az erdőn, és szedtem egy jó maréknyi szedret meg néhány szem málnát. Aztán a lányok elmentek nyaralni, én meg péntek reggel, amikor a hűtőbe néztem, megláttam a kis zacskót a gyümölccsel és olyan szomorúság tört rám, hogy csak na. "Csak egy hét múlva jönnek haza a lányok, addig nem áll meg a gyümölcs, pedig már alig várták, hogy egyenek belőle!" - keseregtem magamban, miközben a tejszínes dobozra esett a pillantásom, és hiába kellett sietnem, mert kora délután én is utaztam, még nekiálltam fagyit gyártani. Így a lányok is ehetnek belőle, amikor hazajönnek.
Persze, az a maréknyi szeder édeskevés lett volna a fagyihoz, de eszembe jutott, hogy még van a fagyasztóban egy félzacskónyi fagyasztott szeder, és azt is hozzáadtam. Így töményen gyümölcsös, ugyanakkor jó krémes is lett. Ezentúl a tejszínt mindig kemény habbá fogom verni, mert fagylaltgép híján így lesz a legfinomabb, legkrémesebb az eredmény.

Szederfagylalt

Hozzávalók: 5 dl tejszín, 1 tasak habfixáló (el is hagyható), 2 tojás, 3-4 evőkanál cukor vagy méz, fél citrom meghámozva, 2 tasak vaníliás cukor vagy 2 evőkanál vaníliaaroma, 35-40 dkg friss vagy fagyasztott szeder

Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük 1-2 evőkanál cukorral. A tejszínt is keményre verjük a maradék cukorral és a habfixálóval. A szedret magas falú edénybe tesszük, hozzáadjuk a feldarabolt citromot, a tojások sárgáját meg a vaníliás cukrot, és botmixerrel simára dolgozzuk. A gyümölcsös krémet és a kétféle habot óvatosan, de alaposan összekavarjuk, majd dobozba töltjük, és néhány órára fagyasztóba tesszük.

Sárgadinnyesorbet

Bejegyezte: sedith dátum: 11:42 2 megjegyzés
Van egy svájci mesterszakács, Jakob Haussmann, aki Bukarestben éttermet vezet (a sajátját:)), és amelynek neve Kis Svájc (Mica Elveţie). Nos, Hausmann úr néhány éve már rendszeresen publikál az egyik legszebb és legjobb román nyelvű gasztromagazinban, a Secretele bucătăriei-ben. A 2007-es augusztusi lapszámban pedig a sorbet-k finom művészetéről ír. Többféle sorbet-receptet is megosztott az olvasókkal, én kettőnek a kombinációjából hoztam ki a magam változatát. Itt olvastam először, hogy érdemes egy tojásfehérjét hozzáadni a masszához, mert krémesebb, finomabb lesz a végeredmény. Kipróbáltam, és valóban...
Próbáljátok ki ti is! (Tudom, hogy sokan ódzkodnak azért a nyers tojás használatától. Én évek óta használok házi és üzleti nyers tojást egyaránt, soha egyikünknek sem volt semmi baja eddig. Talán csak szerencsénk volt, nem tudom. Aki irtózik tőle, az ne tegyen tojásfehérjét bele.)

Lányaim kedvéért ezúttal pálcikás "fagyit" csináltam belőle:

Sárgadinnyesorbet

Hozzávalók: 25-30 dkg sárgadinnye, kb. 1 dl víz, 1 kb. egyujjnyis citromkarika külső és belső héja nélkül, 1-2 evőkanál méz, 1 tojásfehérje

Elkészítése: Mindent egy magas falú pohárba teszünk és botmixerrel simára dolgozzuk. Végül dobozba töltjük és fagyasztóba tesszük néhány órára, vagy kis pohárkákba adagoljuk, és pálcikát szúrunk bele. Ha nagyobb dobozba tesszük, félóránként-óránként kavarjuk át, hogy egyenletesen fagyjon, és ne legyenek benne jégszemcsék.

2011. augusztus 7., vasárnap

Csíki Pityókafesztivál - az eredmény

Bejegyezte: sedith dátum: 20:04 14 megjegyzés
ELSŐK LETTÜNK!!!:) Sült ételek kategóriában. 47 versenyző csapat közül.

Teljes menüsort készítettünk, falatkáktól kezdve, levesen és főételen át, a desszertig.

Pityókás-juhtúrós harapnivaló:

Belevaló pityókagombócos bogrács Erdélyi módra:

Császárszalonnába göngyölt tört burgonya krumplikrokettel és uborkás-pityókás mártással - recept OTTIS blogján:

Csokoládés pityókatorta:

A győztes csapat:

2011. augusztus 5., péntek

Csíki Pityókafesztivál

Bejegyezte: sedith dátum: 10:04 4 megjegyzés
Aki csak teheti, holnap délelőtt - de délutánba nyúlóan! - jöjjön el Csíkszeredába, és vegyen részt az idei év Pityókafesztiválján. Az Erdélyi konyha szerkesztősége is kivonul testületileg, és sok-sok krumplis finomsággal várja (a zsűrizés után:D) az illatkavalkádtól már-már kóválygó korgó gyomrúakat!
Várunk!!!:)

2011. augusztus 4., csütörtök

Kifőztük 2011/8

Bejegyezte: sedith dátum: 19:16 1 megjegyzés
Megjelent a Kifőztük magazin augusztusi száma is!
Sok-sok nyári étel receptje található benne kezdőknek és gyakorlottabbaknak, húsevőknek és vegetáriánusoknak egyaránt, töltsétek le (ingyenesen, regisztráció nélkül) és lapozzátok jókedvvel, főzzetek belőle lelkesedéssel! Mi mindent beleadtunk...
Sőt, hamarosan meglepetéssel is előrukkolunk!

A menü másik része: paradicsomos töltött káposzta és tejberizstorta

Bejegyezte: sedith dátum: 10:37 6 megjegyzés
A töltött káposzta receptjét most nem írom le, mert már van a blogon egy ilyenszerű receptem, és a tortát sem írom le részletesen, hiszen az eljárás ugyanaz, mint a múltkorinál, de azért megmutatom őket.

A torta ezúttal barackkal készült, és mellette anyu beledobott némi mazsolát és apróra vágott színes rahátot is. És a múltkoritól eltérően, mindezeket belekeverte a tejberizsmasszába. Isteni lett. Ha fokozni lehetne, azt mondanám, hogy még jobb is, mint a málnás. Mindenkinek nagyon ízlett.

És a töltött káposzta:

2011. augusztus 3., szerda

Húsgombócos karalábéleves

Bejegyezte: sedith dátum: 10:19 2 megjegyzés
Vasárnap Anyósomnál ebédeltünk. Nem bántuk meg, isteni traktában volt részünk.:) Húsgombócos karalábélevest főzött és paradicsomos töltött káposztát, desszertként pedig ismét tejberizstortát Moha receptje szerint, csak ezúttal nem málnával, hanem más gyümölccsel-ezzel-azzal, ami a háznál volt.

Húsgombócos karalábéleves

Hozzávalók: 60 dkg darált hús, 10 dkg rizs, 1 tojás, só, bors, 2 cikk fokhagyma, 2-3 zsenge karalábé, 2-3 kisebb sárgarépa, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, lestyán- és petrezselyemzöld

Elkészítése: A húst összekeverjük a rizzsel, az áttört fokhagymával, a tojásfehérjével, sóval meg borssal fűszerezzük, majd ügyes gombócokat bögyörgetünk belőle. Vizet forralunk, enyhén megsózzuk, majd beledobjuk a gombócokat. 5-10 percnyi főzés után beledobjuk a kis hasábokra vágott karalábét és sárgarépát. Addig főzzük tovább, amíg a zöldségek is megpuhulnak (kb. 15-20 perc). ekkor a tojássárgáját simára keverjük a liszttel és a tejföllel és behabarjuk vele a levest. Ha szükséges, hígítjuk is, illetve utánasózunk. Végül megszórjuk apróra vágott lestyánnal és petrezselyemzölddel. További tejföllel tálaljuk. 
Húsnapon ehető.

EK - 2012/8

2011. augusztus 2., kedd

Dinnyeleves

Bejegyezte: sedith dátum: 8:34 7 megjegyzés
Mondjuk ... kicsit túlzás levesnek nevezni, de én és a lányok sok ilyen és hasonló "levest" szoktunk enni. Mindegy, hogy miből készül, egy a lényeg: finom és egészséges.
Most dinnyeszezon van, nyilvánvaló, hogy dinnyéből készült. Magamnak csináltam ebédre, de nagyobbik lányom szinte mind elette előlem. Azt mondta, neki ma dinnyenapja van. No, persze, a dinnyék mellé neki némi töltött káposzta is becsúszott ebédre!:)

Dinnyeleves

Hozzávalók: 2 szelet sárgadinnye, 1 nagyobb szelet görögdinnye

Elkészítése: A sárgadinnyét (nekem most a fehéres-halványsárga fajtából való volt) feldaraboljuk, majd leturmixoljuk. Tányérba öntjük, betétként pedig görögdinnyegömböket teszünk bele. Kész. Már ehető is.
Gyümölcsreggelinek, gyümölcsnapi fogásnak kitűnő. És teljesen más érzés, mintha csak elmajszolnál egy-egy szelet gyümölcsöt.

2011. augusztus 1., hétfő

Mogyorós kenyér

Bejegyezte: sedith dátum: 18:20 4 megjegyzés
Hirtelen ötlettől vezérelve született ez a kenyér. Pakoltam a hozzávalókat a soron következő kenyerünkhöz, hogy amire hazaérkezünk, készen várjon a frissen sült kenyér. Amikor már a programot állítottam volna be, akkor esett a pillantásom a mogyorós zacskóra. Majdnem üres volt már, de még egy maréknyi azért volt benne. Összetörtem kissé, és beleraktam a magadagolóba. 5 óra múlva pedig, isteni, aromás kenyérkét szedtem ki a gépből.

Mogyorós kenyér

Hozzávalók: 4 g szárított élesztő, 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 10 dkg rétesliszt, 40 dkg kenyérliszt (nálunk 550-es), 3 evőkanál krumplipehely, 1 evőkanál cukor, 1 csapott evőkanál só, 1 teáskanál ecet, 3 evőkanál olaj, 420 ml víz, 6 dkg durvára tört, pörkölt sós mogyoró

Elkészítése: Most nagyon szégyellem azt írni, hogy a hozzávalókat a fenti sorrendben (a mogyoró kivételével - azt a magadagolóba kell tenni) pakoljuk a kenyérsütőgépbe, kapcsoljuk be a teljes kiőrlésű magvas kenyér programot, és 5 óra múlva szedjük ki belőle a kész kenyeret, de csak ezt írhatom. Mert amióta van a gépem, hát, bizony, csak azzal dolgozom.
Viszont az is elkészítheti, akinek nincs gépe, csak akkor a mogyorót a már megkelt tésztába kell belegyúrni, majd újra keleszteni.
Related Posts with Thumbnails