2011. október 22., szombat

Nyers (élő) töltött káposzta

Ez volt a Parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon az egyik töltöttkáposzta-fajta, amit az Erdélyi konyha csapata   készített. A receptet magam kísérleteztem ki, természetesen, miután többször is konzultáltam a témában egyik legjártasabb hozzáértővel, Gittával, és megfogadtam javaslatait, tanácsait, illetve alapul vettem Élő székelykáposzta receptjét, ami a Kifőztük 2011/márciusi számában jelent meg. Egyszerű hozzávalókból dolgoztam, és a különlegessége (illetve első hallásra - valljuk be - furcsasága ) ellenére is egy nagyon finom, a kollégák, de főleg a szakmai zsűri által is finomnak tartott fogást sikerült kihoznom belőle. Rendesen: káposztával, töltelékkel, paradicsomos szósszal és tejföllel. A férjemnek is ízlett, bár azért hozzátette, hogy ha töltött káposztát kérne (ami nála szörnyű nagy ritkaságnak számít: általában évente egyszer eszik ilyent, karácsonykor), akkor nem ilyenre fájna a foga. Végül megmagyarázta, hogy hogyan érti, és ezzel én is, illetve mindenki más egyetértett: ez így finom, ahogy van. Nem kell a hagyományos töltött káposzta ízeit keresni benne, mert egyszerűen nem lehet, és nem szabad. Szerintem érdemes kipróbálni mindenkinek. Legfeljebb többször nem fogja készíteni, bár azért kétlem.

Nyers töltött káposzta

Hozzávalók a töltelékhez: 30 dkg napraforgómag, 4 evőkanál lenmag, 2 cikk fokhagyma, 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb hagyma, 1 szeletke zeller, 1 szeletke cékla, só, bors, pirospaprika; a mártáshoz: 2 kisebb paradicsom, 2 paprika, 1 kicsi lila hagyma, 1 teáskanál pirospaprika, bors, őrölt kömény, kevés víz; a tejfölhoz: 10 dkg napraforgómag, 15 dkg kesudió, csipetnyi só, 1-2 teáskanál méz, 1-2 teáskanál citromlé, kevés víz; továbbá: 20 darab savanyított káposztalevél, 20 petrezselyem- vagy sárgarépaszár leveleikkel együtt, pirospaprika.

Elkészítése:
A káposztaleveleket lemossuk, vastagabb ereiket levágjuk. A töltelékhez a zöldségeket meghámozzuk, feldaraboljuk, majd a beáztatott, leszűrt napraforgómaggal, a lenmaggal és a fűszerekkel együtt késes aprítóban finomra aprítjuk. Jól összedolgozzuk, majd kézzel gombócokat formázunk belőle. Mindegyik káposztalevél közepére helyezünk egy-egy gombócot, batyuszerűen összefogjuk, majd mindegyiket átkötjük egy-egy zöld szárral, hogy ki ne bomoljanak. A mártás hozzávalóit a fűszerekkel együtt turmixgépben simára dolgozzuk. Ha szükséges, adjunk hozzá vizet a jó krémes állag érdekében. A tejföl hozzávalóit szintén leturmixoljuk annyi vízzel, hogy tejföl állagú masszát kapjunk. Egy tányér aljára öntünk a paradicsomos mártásból, ráhelyezünk 2-3 káposztabatyut, ezt meglocsoljuk tejföllel, végül pedig megszórjuk pirospaprikával. A többi tejfölt mellé kínáljuk. 

LIGET - 2018/9.
BA - 2017/7
Edó fotója a fesztiválról

3 megjegyzés:

Edó írta...

Helyesbítek:nem a csapat készítette,hanem te magad!Egyébként nekem nagyon-nagyon ízlett,különösen jól esett a nagy káposztafőzésben valami üde,élő ételt fogyasztani.Szuper recept.

Vicuska írta...

Nekem nagyon is tetszik, mindenképpen elkészítem!!!!

szannalina írta...

Finom, ízletes volt!

Related Posts with Thumbnails