2011. augusztus 3., szerda

Húsgombócos karalábéleves

Vasárnap Anyósomnál ebédeltünk. Nem bántuk meg, isteni traktában volt részünk.:) Húsgombócos karalábélevest főzött és paradicsomos töltött káposztát, desszertként pedig ismét tejberizstortát Moha receptje szerint, csak ezúttal nem málnával, hanem más gyümölccsel-ezzel-azzal, ami a háznál volt.

Húsgombócos karalábéleves

Hozzávalók: 60 dkg darált hús, 10 dkg rizs, 1 tojás, só, bors, 2 cikk fokhagyma, 2-3 zsenge karalábé, 2-3 kisebb sárgarépa, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, lestyán- és petrezselyemzöld

Elkészítése: A húst összekeverjük a rizzsel, az áttört fokhagymával, a tojásfehérjével, sóval meg borssal fűszerezzük, majd ügyes gombócokat bögyörgetünk belőle. Vizet forralunk, enyhén megsózzuk, majd beledobjuk a gombócokat. 5-10 percnyi főzés után beledobjuk a kis hasábokra vágott karalábét és sárgarépát. Addig főzzük tovább, amíg a zöldségek is megpuhulnak (kb. 15-20 perc). ekkor a tojássárgáját simára keverjük a liszttel és a tejföllel és behabarjuk vele a levest. Ha szükséges, hígítjuk is, illetve utánasózunk. Végül megszórjuk apróra vágott lestyánnal és petrezselyemzölddel. További tejföllel tálaljuk. 
Húsnapon ehető.

EK - 2012/8

1 megjegyzés:

Adél írta...

Nagyon guszta ez a leves és finom,régebb készítettem én is húsgombóccal a karalábélevest,mostanában feledésbe merült,de köszi,hogy eszembe juttattad, tervbe veszem.

Related Posts with Thumbnails