2011. július 31., vasárnap

Nyers gazpacho

Biztos furcsának tűnhet a cím, hiszen a gazpachot mindenki nyers levesnek ismeri, de az eredeti receptbe kenyér is jár, az pedig már nem nyers semmiképpen. Én viszont abszolút nyers levest szerettem volna készíteni, így ezt a receptet hoztam össze. Az adag 1 személyre szól, a létszám függvényében lehet növelni az adagot.

Nyers gazpacho

Hozzávalók: ½ kígyóuborka, 1 kicsi lila hagyma, 1-2 leveses paradicsom, 1 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj, 1/2 kávéskanál só, 1 teáskanál méz, néhány bazsalikomlevél. 

Elkészítése: Az uborkából és a hagymából levágunk néhány karikát, és apró kockákra vágjuk. A paradicsomból kikanyarítunk egy cikket, belsejét kikaparjuk, külső húsát pedig szintén felaprítjuk. A hagymával és az uborkával együtt félretesszük. A maradék zöldséget földaraboljuk, magas falú pohárba tesszük, hozzáadjuk a bazsalikomot, a balzsamecetet, az olívaolajat, a mézet és a sót, és botmixerrel sima péppé zúzzuk. Tányérba öntjük, közepére halmozzuk az aprított zöldséget, és bazsalikombóbitával díszítjük.
Nagyon finom, üdítő, ugyanakkor laktató nyári leves. Szétválasztózók bármelyik napon ehetik, ha nagyon megkívánják, akár gyümölcsnapon is.  

EK - 2011/8
BA - 2017/7

4 megjegyzés:

Kati írta...

Még sosem készítettem. Ideje, hogy kipróbáljam? :-)

Petra írta...

Nagyon megtetszett! Szuper finom. :)

Kati írta...

Érdekesnek hangzik.:)

Bianka írta...

Nagyon jól néz ki

Related Posts with Thumbnails