2011. június 23., csütörtök

Túrós-sajtos csirkefasírt

Még egy fasírt. Hogy legyenek egyhelyen.:)
És nálam szinte mindig csirke, mert ha darált húsról van szó, akkor csakis azt veszek. Disznóvágások idején szoktam kapni egy-két zacskó darált sertést is, természetesen, azt is felhasználom, de ha már veszem, mindig csirkét veszek. Az egyik áruházban, a madárkásban, nálunk kitűnő áron lehet kapni a darált csirkét, nos, mi ki is használjuk. :)

Ez a fasírt a véletlen műve, jobban mondva fantáziám szüleménye annak érdekében, hogy ilyen-olyan maradékokat felhasználjak.

Túrós-sajtos csirkefasírt

Hozzávalók: 60 dkg darált csirkehús, 20-25 dkg tehéntúró, 10 dkg juhsajt, 2-3 darab aszalt paradicsom, 1 fej friss fokhagyma zöldjével együtt, 1 tojás, zsemlemorzsa, só, bors, olaj a sütéshez

Elkészítése: A húst egy tálba tesszük, majd hozzáadjuk a szétmorzsolt túrót, az apró kockákra vágott sajtot és aszalt paradicsomot, majd a felaprított fokhagymát és a tojást. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd alaposan eldolgozzuk. Ugyanaz érvényes, mint a másik fasírtnál: ha túl lágy lenne a massza, és a tapasztalatom azt mutatja, hogy a csirkehúst, bizony, 1 tojás is kissé ellágyítja, kevés zsemlemorzsát is dolgozzunk bele. Nem kell sokat, valóban, csupán 1-2 evőkanálnyit, különben nagyon száraz lesz a fasírtunk. Aki szereti, friss bazsalikomot is apríthat bele, úgy teljesen mediterrán ízvilágú lesz a húspogácsája. Én nem tehettem, mert a férjem "nem komálja". Végül tetszés szerint pogácsákat vagy gombócokat formálunk a masszából és forró olajban szép pirosra sütjük. Szétválasztásban húsnapon ehető.

KAL - 2012

4 megjegyzés:

Kati írta...

Nagyon jó, nagyon tetszik, nálunk inkább a disznóhús megy örölve, de kedvet kaptam a csirkéhez is , ezt a fasírtot olvasva.

sedith írta...

Kati, nálunk disznóból csak annyi fogy, amennyit kapunk. Pénzt érte nem adunk. Max. a miccsre, ami abból készül, mert a Selgros-i a legfinomabb.:) Pulyka, csirke, borjú, ezeket vesszük. :)

Bianka írta...

Izgamas, talomba teszem

Éva írta...

Nagyon finom lehet, guszta így szeretem ha jól megsül szép a színe is hátmég az íze! Szép lett a fejléced is!

Related Posts with Thumbnails