2011. január 18., kedd

Tochitura moldoveneasca - Moldvai disznótoros

Ez a másik recept, ami a 2011/1-es Kifőztükben megjelent. A lapot le lehet tölteni ITT, regisztráció és/vagy belépés után.

Hozzávalók: 
60 dkg sertéstarja
50 dkg belsőség (máj, vese, szív, tüdő vegyesen)
20 dkg házi füstölt kolbász
2 közepes hagyma
1-2 dl paradicsomlé vagy 3-4 evőkanál paradicsompüré
3 gerezd fokhagyma
3-4 evőkanál olaj
bors

Elkészítése: 
A húsféléket jól átmossuk és papírtörlővel megtörölgetjük. A húst és a belsőségeket falatnyi darabokra, a kolbászt pedig ujjnyi vastag karikákra vágjuk. A hagymát meghámozzuk, félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Az olajat felforrósítjuk és a húskockákat erős tűzön fehéredésig pirítjuk rajta. Ekkor rádobjuk a hagymaszeleteket, elkeverjük és felöntjük egy csészényi vízzel. Hozzáadjuk a belsőségeket is, a máj kivételével. Sózzuk, borsozzuk és lassú tűzön főzzük; közben az elpárolgó vizet kevés forró vízzel pótolgatjuk. Amikor már minden majdnem puha, mellédobjuk a májat és a kolbászkarikákat, illetve belenyomjuk a fokhaymát is. Ha kell, öntünk kevés vizet is rá és fedő nélkül még 10-15 percig főzzük. Zsírjára sütjük, majd ráöntjük a paradicsomlevet vagy a kevés vízzel hígított paradicsompürét, rottyantunk még néhányat rajta, utánasózunk, ha kell, és már tálalható is. Hagyományosan puliszkával, morzsolt juhtúróval, esetleg ráhelyezett tükörtojással tálalják, ezek közül én csak egyszerű puliszkával kínáltam, mellé pedig savanyú uborkát ettünk. - 
BA - 2017/2

10 megjegyzés:

Bianka írta...

Ettől az ételtől és tálalástól csak ájuldozom annyira tetszik

4Gyerek írta...

na, az a kis kerámia (?) amiben a husit a fotóhoz tálaltad....ez nagyon tetszik. honnan van?
annyira illik ehhez a puliszkás-husis menühöz.

sedith írta...

Bianka, nekünk is ízlett, pedig az ilyen hagyományos "disznóságoknak" nem igazán van keletje nálunk. De néha-néha elmegy, sőt jólesik!:)

Éva, irigykedsz, mi? Azért tettem ebbe, mert tényleg olyan jó rusztikus! És tudod mennyiért vettem? 1 lejért az ócskán. :O:O:O És még van egyfajta, csak annak keskenyebb a szája és vastagabb a nyele, no az drága volt. Az már 2 lej volt. :D:D:D

Amúgy most bejöttek divatba, mert minden nagyüzletben láttam az utóbbi etekben. Persze, egy ilyen kicsi valami 20-30 lej! Kacagtunk is anyósommal tegnap, amikor láttuk, és mi mennyiért vettük!

4Gyerek írta...

jók az 1 lejes cuccok. ma Anyukám hozott tök szuper 1 lejes szoknyát a Középső csajszimnak.
na majd figyelek, hadd látom a dupla pénzest is. ha megmutizod

sedith írta...

Meg, ha lefotózom. :D

Wise Lady írta...

Nagyon érdekes étel, tetszik!

Kati írta...

Hű, ennek örülne az epekövem, az tuti! :-DDD

Bianka írta...

Sok szeretettel vár nálam egy díj nézz be hozzám :)

Kati írta...

Na ez az a recept amit már régen keresek, a párom kedvence lett, amikor megkóstolta egy vendéglőben.

sedith írta...

Bianka, kedves vagy nagyon, köszönöm szépen neked is!:)

Kati, üdvözöllek a blogomon és hálás vagyok ennek az ételnek, hogy általa kereszteződtek útjaink. :)

Related Posts with Thumbnails