2010. augusztus 4., szerda

VKF!-XXXVI. Összefoglaló 0.

Elnézést kérek minden részvevőtől és kíváncsitól, aki talán már tegnap óta várja a beszámolónak legalább az elejét tőlem, de egy elutazás miatt elkerülhetetlen volt a csúszás. Metségemre legyen, hogy internet-hozzáférés nélkül sem ültem tétlenül, hanem papíron megírtam a bevezetőt, ami viszont túl kevés ahhoz, hogy megjelentessem. :) És, a késés fejében, a technika ördögébe is belebújt a kisördög, mert nem hagyja megnyitni azt a fiókomat, ahová a linkek érkeztek. Soha egyik fiókommal sem jártam így, hogy ne tudjak belépni, de most, éppen most, megtörtént. Úgyhogy, még egy kis türelmet kérek mindenkitől; még van munkám a receptek rendszerezésével, csoportosításával, de nem sokáig foglak várakoztatni! Addig is, hogy mégse unatkozzon senki, figyelmetekbe ajánlok néhány olvasmányt, bejegyzést (amelyeknek a linkjeit még sikeresen elmentettem az elején).

Trendo, alias Galagonya, aki most vesz részt először VKF!-en, érdekes történettel szórakoztat bennünket. Humorral átszőtt írásában a töltött paprikáról olvashatunk, arról a klasszikus finomságról, amit több nép vall magáénak. Ha kíváncsiak vagytok a történetre, látogassaok el Trendo Gasztroföldrajz című bejegyzéséhez! Bár, figyelmetekbe ajánlhatom akár a teljes blogját is.

Ági főz. És Ági ír. Igaz, most csupán ez utóbbira futotta tőle, de aki elolvassa írását, annak cseppet sem lesz hiányérzete receptügyben. Garantálom. :)

Érkezett még egy bejegyzés a "felvonulásra". Egy olyan, ami igazából sehová sem illik, mégis bárhol megállná a helyét. Nem más küldte, mint Duende, és nem másról van szó, mint egy gyűjtőbejegyzésről, ahol számtalan link található azokkal az ételekkel, amelyeket más népek konyhájából vett át és készített el. A fotók pedig, mint mindig, lenyűgőzőek.

Nulladik beszámolóm ezennel véget ér, igyekszem jönni majd a "tulajdonképpenivel" ... 2-3 részletben.

5 megjegyzés:

Bianka írta...

Türelem, rózsát terem :))) Ez is tök jó, csak így tovább

sedith írta...

Bianka, köszi, de a következők kicsit másak lesznek. :D Még kérek türelmet!:)

trendo írta...

A Kos jegyben születettekre nem a türelem a jellemző:)

sedith írta...

Tudom, Trendo, tudom, de a 40 kg uborkámat és a 25 kg barackot nem hagyhattam tönkremenni! :(

trendo írta...

Edith, ha tudtam volna, hogy miben mesterkedsz... elküldtem volna a Sváb savanyú uborkám receptjét jó szívvel :)

Related Posts with Thumbnails