2010. július 24., szombat

Zöldséges quiche

A recept a Kifőztük 5. számában jelent meg, közkívánatra.

Zöldséges quiche

Könnyű nyári ebéd vagy vacsora, akár önmagában, akár valamilyen saláta kíséretében. Természetesen elhagyható belőle a szalonna, így azok is fogyaszthatják, akik nem esznek húst. A tésztája ezúttal fele-fele arányban készült fehér és teljes kiőrlésű lisztből, de csupán fehérből is elkészíthető.

Hozzávalók – egy 30 cm-es átmérőjű formához:
A tésztához:
30 dkg liszt
10 dkg vaj
1 egész tojás
5-6 evőkanál tej vagy víz
½ teáskanál sütőpor

A töltelékhez:
10 dkg húsos szalonna
1 fej lilahagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
20-25 dkg juhsajt (vagy bármilyen sajt)
1-1 fél piros és sárga húsú paprika
1 karcsú, zsenge tök (kb. 15-20 dkg )
5 dkg friss, fejtett zöldborsó
5 dkg fekete olajbogyó
3 tojás
3-4 dl tejföl
só, bors, szerecsendió ízlés szerint
1-2 evőkanál olaj

A tésztához a lisztet és a hideg vajat elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a sót, a sütőport és a tojást. Az egészet gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, miközben kanalanként adagoljuk a tejet vagy vizet. A tésztát fóliába csomagoljuk és fél-egy órára a hűtőszekrénybe tesszük.
A töltelékhez csíkokra vágjuk a szalonnát és az olajat aláöntve, kiolvasztjuk a zsírját. Rádobjuk a felaprított hagymát és néhány percig dinszteljük, amíg a hagyma üveges lesz. Elzárjuk a lángot és a szalonnás hagymához keverjük az apróra vágott fokhagymát is. A sajtot felkockázzuk, a paprikát felcsíkozzuk, a tököt félcentis karikákra vágjuk. Egy tálban felverjük a tojásokat, hozzákeverjük a tejfölt, majd sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük.
A tésztát kinyújtjuk akkorára, hogy a formánknak az oldalát is fedje, villával helyenként megszúrkáljuk és 10 percig elősütjük. Ezután ráterítjük a szalonnás hagymát, szétoszlatjuk rajta a sajtkockákat, a paprikát és a tököt, rászórjuk a zöldborsót és díszként az olajbogyót, majd felöntjük a tojásos-tejfölös keverékkel. 30-35 percet sütjük közepes hőfokon, míg a tojásos massza megdermed. Langyosan fogyasztható, de hidegen is nagyon finom.

Tipp: tök helyett cukkinit is lehet használni.

1 megjegyzés:

jókaja írta...

Ilyen gyönyörűségekkel lehet elbizonytalanítani a húsevőket. ;-)

Related Posts with Thumbnails