2010. április 18., vasárnap

Gyümölcskrémleves

(Erre a fotóra nagyon büszke vagyok, mert "kifogtam" benne a napsütést úgy, hogy alufóliával derítettem egy kicsit és teljesen manuális beállításokkal készült. Biztos, hogy nem tökéletes, de szeretek tanulni!:))

Maradt "némi" (kb. 5 dl) tejszínem a múltheti tortától.
Férjecském ma sem volt itthon.
A csajok (én is) imádják a gyümölcsleveseket.
Tehát, mi volt a mai leves? Gyümölcsleves. :)
Még korrektúra közben megtetszett nekem Fahéj és feta eperkrémlevese, ami a Kifőztük 2. számában jelent meg, tudtam, hogy alkalomadtán kipróbálom. Az alkalom eljött, bár én nem eperből készítettem, hanem vegyes (és fagyasztott) gyümölcsből. Volt benne: eper, málna, szeder, ribizli és meggy. És nemcsak egyszreű tejszínnel tálaltam, hanem tejszínhabbal. A nagyobbik lányom ezt mondta rá: anyukám, ez nem is leves, ez krém! De tudod, mit? Hívjuk inkább fagyinak! (Pedig nem is volt külön behűtve!)

Gyümölcskrémleves

Készíthető bármilyen gyümölcsből, önmagában vagy vegyesen.
Hozzávalók: 40 dkg gyümölcs, 5 ek. cukor, 5 dkg vaj, 1,5 ek. liszt, 4 dl hideg tej, 2+3 dl tejszín, 2-3 ek. porcukor, 2 vaníliás cukor, csipet só, opcionálisan citromlé (ha a gyümölcs nem eléggé savanyú).
Elkészítés:
A gyümölcsöt megmossuk, feldaraboljuk (ha kell) és megszórjuk a cukorral. Hagyjuk állni, hogy levet eresszen, néha megkavargatjuk. A vajból, lisztből és tejből besamelt készítünk, amit végül vízfürdőben kihűtünk. A besamelt és a cukrozott gyümölcsöt összetöltjük, majd botmixerrel simára turmixoljuk.
Beletesszük a vaníliás cukrot és 2 dl tejszínt és még egy keveset pépesítjük. A maradék tejszínt kemény habbá verjük a porcukorral és egy vaníliás cukorral. A "levest" jól behűtjük, majd tálkákba vagy tányérokba töltjük és teszínhab-galuskákat szaggatunk bele. Esetleg tejszínhabrózsákat nyomhatunk rá.

FÉL ÓRA - 2010.

7 megjegyzés:

pitypang írta...

Nagyon szeretem erdei gyümölcsből:) jövő héten főzök is egyet!! :)
(én nem teszek bele vajat,csak egy tejfölös,vagy tejszines habarást csinálok)

M írta...

Ez nagyon finom lehet. Királyi. :)

Kati írta...

Mnyam!!! :-)

Moha írta...

Gyönyörű színe lett! Ez nálunk is mindig nyerő,azt hiszem megennék minden nap a gyerekek.

Bianka írta...

Jöhet egy adaggal.
Imádom, kellemesen hidegen

Natimi írta...

Biztosan nagyon finom volt,mint azt a lenti kep is mutatja:)

A keseket hasznald egeszseggel!

Puszillak,
Timi

iméon írta...

De szuper a turmixos fotó...ahogy keverednek a színek. Nagyon eltalált kép. Az üres tányér pedig magáért beszél. Mi is nagyon szeretjük a krémleveseket. Puszi. Noémi

Related Posts with Thumbnails