2009. szeptember 30., szerda

Bundáskenyér édesen

Csak mi voltunk otthon, a csajok. Vészesen közelgett a vacsoraidő és halványlilám nem volt, mit adhassak a lányoknak. Amint benéztem a hűtőbe és nyitogattam a szekrényeket, hátha megszáll az ihlet, a szemembe-kezembe akadt egy fél, eléggé szikkadt bagett. A fogaskerekek máris beindultak: magam előtt láttam Palacsintás királylány hagymalevesét mini-bundáskenyerekkel, majd eszembe jutott, hogy időtlen idők óta készülök bundás kalácsot készíteni, de kalács híján megteszi a bagett is. A vékony veknit ujjnyis szeletekre vágtam, felvertem két tojást és csipet sót, egy ek. cukrot és kb. 1 dl-nyi tejet öntöttem hozzá. Jól elkevertem és a kis veknikarikákat gyorsan megforgatva benne kevés forró olajban mindkét oldalukon megsütöttem. Evéskor még megszórtam egy kevés fahéjas cukorral.



Én évente kb. egyszer készítettem bundás kenyeret eddig, de mivel Kisebbikem vagy 6 (igen, nem túlzok) ilyen karikát megevett, lehet, hogy gyakrabban is fog majd az asztalra kerülni. Ahogy meg magamat ismerem, biztos hogy idővel ennek is megtalálom a variálási módozatait!:P:)

2009. szeptember 23., szerda

Paszulyleves

Mindig kíváncsi voltam arra, hogy milyen a zöldséges, csipetkés bableves. Mert az én paszulylevesem teljesen más. Férjecskémnek ez ízlik, ezt tekinti hagyományosnak (pedig anyósom nem így készítette). Múltkoriban viszont Wise Ladynél megláttam a csipetkés változatot és "megígértem" neki, hogy alkalomadtán elkészítem én is. Az alkalom eljött, még múlthéten. A recepthez nem ragaszkodtam teljes mértékben, ugyanis már útnak indítottam a levest, amikor eszembe jutott, hogy ezt a változatot készítem el, de szerintem nem sokban különbözhettek, azért.



Paszulyleves zöldséggel, csipetkével

Én a paszulyt (babot) szinte sosem áztatom be, azon egyszerű oknál fogva, hogy ritkán jut eszembe előző este, hogy másnap azt főzzek. De így sem kell kétségbeesni, már kikísérleteztem, hogy mire a hús, amivel a levest főzöm, megpuhul, addigra a paszuly is pont jó. Így történt most is. A kuktába tettem egy füstölt lábszárcsontot, meg egy másik darab húsos csontot, ami viszont nem volt füstös, beletettem az átválogatott, több vízben átmosott paszulyt, egy fej hagymát jól megmosva, de hámozatlanul és felöntöttem a kukta háromnegyedéig hideg vízzel. Főztem egy ideig (fogalmam sincs mennyit, de aki gyakrabban olvas, az tudja, hogy nem vagyok jó az ilyesmiben, mindent "érzésre" csinálok), akkor hagytam, hogy a gőz "kifusson" a kuktából és ellenőriztem a benne lévőket. Majdnem készen voltak, de még éppen nem. Beletettem 3 sárgarépát négybe hasítva és néhány apró petrezselyemgyökeret (a zeller helyett). Addig főztem most már fedő nélkül, amíg minden teljesen puha lett, de ez már nem volt sok idő. Közben elkészítettem a rántást (most tettem bele pirospaprikát, különben nem szoktam) és a csipetke masszáját szintén úgy, ahogy WL-nél olvastam. Berántottam a levest és végül belecsipegettem a csipetkét. 2-3 percet forraltam még, ezalatt a csipetke is szépen feljött a felszínre, végül pedig petrezselyemzölddel szórtam meg. Tálaláskor tejfölt is tettünk bele.

Az "exotikus" íze ellenére, Férjecskémnek ízlett a leves és azt mondta, nem fog haragudni, ha ilyet készítek majd. De a kedvence úgyis a másik marad. Nekem viszont nagyon ízlett ez is és őszintén, nem tudok választani a kettő közül. :) Jaj, és Kisebbikem volt a szerencsés első, aki megkóstolhatta, ezért díszeleg az ő tányérja a fotón!:)

2009. szeptember 21., hétfő

Keresztelőben voltunk

A menü kitett "magáért". Minden nagyon finom volt, azt mondhatom, semmi kivetnivalót nem találtam benne. (Bár apróságok voltak, de tényleg lényegtelenek, mert ha valakinek kellett, még megsózhatta a krumplit, pl.)

Előétel:



Főfogás:
Párolt karaj és csirkemell gombaszósszal, krumplipürével; uborka- és káposztasaláta, paradicsom



Vacsora:
Sajtos csirkemelltekercs szezámmagos "bundában", rántott sajt, sült krumpli; savanyú uborka és paprika




Leves is volt, erdélyi csorba. Csak azt nem fotóztam le.

És sütemény is volt, de túl sokféle, inkább le sem kattintottam, pedig finomak voltak nagyon.

A félreértések elkerülése végett, tisztázom, hogy ezeket az ételeket egy étteremben szolgálták fel, és nekem csak annyi közöm volt hozzájuk, hogy boldogan elfogyasztottam őket! És bár nem kapok érte semmit, azért nem lesz semmi bajom attól, ha kicsit reklámozom is a panzió-vendéglőt, ahol 3 évvel ezelőtt a Nagyobbikunk keresztelője utáni ebédet is tartottuk.

2009. szeptember 16., szerda

Szardínia

Hogy ennek miért éppen ez a neve, nem tudom, de errefelé többen ismerik és mindenki ugyanígy emlegeti. Pedig nem szardíniából készül! Csupán annyi köze van hozzá, hogy mégiscsak hal az alapanyaga, de hogy milyen, az nem számít. No, de csak szépen rendre, mindent.

Akkor ettem először szardíniát, amikor pár évvel ezelőtt a volt szomszédasszonyom bekopogott hozzánk és átnyújtott egy tálkát. Kissé zavartan magyarázta, csak kóstolásból hozta. Mi is csodálkoztunk, de inkább azért, hogy mit kóstolhatunk egy halkonzerven. Mert meg voltunk győződve róla, hoyg túl sok konzervet bontottak fel, és mivel maradt meg, adtak nekünk is belőle. Egyszer aztán valahogy szóba jött és el voltam képedve, hogy ő készítette a "konzervet". Alig akartam elhinni. Azóta viszont hiszem és vallom, azaz rendszeresen készítem én is.



Hozzávalók:
1 közepes fej hagyma, egy közepes sárgarépa, 1 kg apróhal (bármilyen fajta lehet, de tenyérnyi hossznál nagyobbak ne legyenek), fél l paradicsomlé vagy 5-6 kanál -püré, 1-2 dl víz (paradicsompüré esetén, természetesen, több), só, bors, 2-3 babérlevél, 2-3 ek olaj, kukta.

Elkészítés:
A kuktában felhevítem az olajat és megdinsztelem rajta a csíkokra vágott hagymát. Ezután rádobom a nagylyukú reszelőn lereszelt répát és együtt is párolom 1-2 percig. Rádobom a megtisztított, lefejezett (mi nem szoktuk a fejet rajtahagyni), gondosan megmosott halacskákat, ráöntöm a paradicsomlevet, majd némi vizet is (csak épphogy ellepje a folyadék a "vastagját"), beledobom a babérlevelet, megborsozom és ha kell, még sózom. Én sózott paradicsomlevet is szoktam eltenni, ezért csak azután sózok, miután belekerült az ételbe. Ráteszem a kukta fedelét és legkisebbre véve a lángot, vas alátétet téve a kukta alá, jó másfél-két órát hagyom főni, a halak nagyságától függően. Néha óvatosan megrázogatom az edényt. Azért miután lejár egy óra, általában félreveszem a tűzről és belenézek, hogy áll, és ha esetleg túl soknak ítélem a levét, akkor fedő nélkül hagyom a továbbiakban főni.
Igazából hidegen a legjobb, de mindenképpen legalább langyos, esetleg szobahőmérsékletű legyen. Friss kenyéren kívül nem szoktunk mást enni mellé, de ha valaki szereti és bírja, akkor nyugodtan eheti hagymával. Illetve bármivel, amiről úgy gondolja, hogy talál mellé.

2009. szeptember 14., hétfő

Svédasztalra valók



Kicsit rég volt már Férjecském szülinapja, de akkor frissiben csupán a focilabda-tortát sikerült feltenni a naplóba. Azért, úgy gondolom, az ételek sem voltak éppen megvetni valók, tehát illő, hogy szerepeljenek itt. Ezúttal nem volt kedvem sok apró és mutatós falatkával bíbelődni, mint tavasszal, ezért inkább egy salátás-húsos svédasztalt terveztem. Őszintén? Nem "kifizetődőbb", mint a falatkás változat, mert bár tényleg gyorsabban elkészülnek, de utolsó pillanatban készíthetőek csak el, max. a majonézes krumplit lehetett volna előző nap összeütni. De nyár közepe lévén, nyerstojásos majonézzel nem mertem kísérletezni.

Azért nem bántam meg a választást, mert mindenki dicsérte a fogásokat, evett is mindenki rendesen, úgyhogy, megérte a strapát: ropogós-pirosra sült felső csirkecombokat készítettem, mellette pedig ötféle saláta volt köretként-savanyúságként: majonézes krumpli, svéd gombasaláta, "mexikói" saláta, görög saláta és friss káposztasaláta. (Kész nemzetközi menüsor!:D)

Ismét figyelembe kellett vennem azt, hogy a család jórésze klasszikus ízlésű, tehát nem engedhettem a fantáziámat teljesen szabadjára, de úgy érzem, már sikerült némi rutinra szert tennem ilyen téren: mindig szoktam teljesen hagyományos ízű dolgokat készíteni és mellettük, mintegy mellékesen, néhány újat, érdekeset, különleges fűszerezésűt. És mint általában mindig, érnek meglepetések, mert a gombasaláta éppen apósomnak ízlett legjobban, pedig féltem a babérlevél-cirtomhéj-párosítástól. Vagy esyszer, régebb, sógorom volt az, aki húzodozott a joghurtos-fokhagymás padlizsán megkóstolásától, másnap viszont a maradékot szinte egyedül tüntette el.

Ropogós csirkecombok

A combokat előző nap megtisztítottam, ahol vastagabbak voltak, átvágtam, jól átmostam, majd bepácoltam őket. Egy nagy tálban, amiben majd elfért az összes, sót, borsot, pirospaprikát, őrölt köményt, fokhagymagranulátumot és kevés magamfajta ötfűszert elkevertem 4 ek. szójaszósszal és kb. félliternyi forró húslevessel. A combokat belehelyeztem, és kézzel jól átforgattam benne. Lefóliázva ment a hűtőbe, de többször kivettem és – szintén tiszta kézzel – átforgattam őket. Másnap kiszedtem a combokat a pácból, majd papírtörlővel kissé leitattam a fölösleget, de azért nem teljesen. Lisztbe forgattam és forró olajban (kb. 1 l-nyit öntöttem az edénybe), de lassan, hogy jól átsüljenek, kb. 20-25 perc alatt szép pirosra-ropogósra sütöttem őket. Mire fogyasztottuk, langyosra hűltek, de mikróban megmelegítve ugyanolyan ropogósak voltak, mintha akkor szedtem volna ki az olajból.



Majonézes krumpli

Abszolút egyszerű, teljesen hagyományos. Annyit változtattam rajta a szokásoshoz képest, hogy kissé felturbóztam az összeérési folyamatot. Mivel nem akartam előző nap elkészíteni, így nem lett volna elég ideje összeérni az ízeknek, picit rásegítettem. A kihűlt főtt krumplit feldaraboltam és kb. félórát sós-ecetes-picitcukros vízben érleltem. Végül tésztaszűrővel leszűrtem róla a levet és ezután kevertem össze a majonézzel, 4 keményre főtt és szintén feldarabolt tojással, illetve 2-3 ek. tejföllel. Utólag még sóztam egy picit.




„Mexikói” saláta

Ez a saláta csak alapanyagában mexikói, különben inkább franciás. Mondom, hogy abszolút internacionálé volt az asztalunkon! Két cs. 450 g-os répa-borsó-kukorica-keveréket megfőztem, leszűrtem, majd teljesen kihűtöttem. Még hozzátettem egy leszűrt kukoricakonzervet és tartármártással kevertem össze.
A tartárhoz saját készítésű majonézt, tejfölt, plusz mustárt, kiskanálnyi porcukrot és fehér borsot használtam. A hűtőben egy órácskányi ideje volt az összeérésre.



Svéd gombasaláta

Én Ottisnál fedeztem fel ezt a receptet, bár ő Duendénél talált rá. Elolvastam mindkettőt, sőt Duendétől még néhány tanácsot is kértem pluszban, de végül az egyszerűbb, nem túl délies fűszerezésű változatot készítettem el, megmaradtam a babérlevél és citromhéj exotikumánál. Szerintem nagyon finom lett, apósom is nagyon dicsérte (kétszer is vett belőle), és a többiek sem vetették meg!



Görög saláta

Volt némi ismeretem arról, hogy mi jár a görög salátába, de biztosra akartam menni, ezért próbáltam elsőkézből megszerezni az infót. Mi sem volt egyszerűbb, mint ellátogatni Fahéj és fetához és megfogadni a tanácsait. Az én salátámba került uborka, paradicsom, egy kis zöldpaprika, hagyma, fekete olajbogyó és jó minőségű, isteni finom fetasajt. Oregánóval csak csínján bántam, de az olívaolajat nem sajnáltam belőle. Nem hasznátam sem citromot sem ecetet, a paradicsom eléggé megsavanyította. Só sem kellett hozzá, a feta éppen megfelelőre „sózta”. Nagyon finom lett.



Friss káposztasaláta

Ezt csak kiegészítésként tálaltam, hogyha valaki mégis igényelne igazi savanyúság-féle salátát is. A káposztát nagyon vékony csíkokra vágtam (gyalum nem volt), megsóztam és jól összegyúrtam. Végül ecettel és pici cukorral adtam meg a végleges ízét, legvégül pedig olívaolajat is locsoltam rá.

A fotókért elnézést kérek, nem a legesztétikusabbak, csak éppen, hogy lencsevégre kaptam őket, sőt, már javában ettünk, amikor eszembe jutott, hogy ezt is meg kellene ejteni.

2009. szeptember 10., csütörtök

Mazsolás kifli és magvas kenyér

Múltkoriban rámszakadt az ég 24 darab 25 g-os élesztőcsomag formájában. Véletlenül. Szeptember 22-én járnak le. Miközben és miután két csomaggal (azaz 16 db-ot) sikeresen szétosztogattam, azon törtem a fejemet, mit készítsek velük. Kicsi lányom is besegített, mert időközben megtanulta önállóan is kinyitni a hűtőajtót és egy óvatlan pillanatban megszerzett néhány kis kockát, de kár csak kettőben esett. De még azok is felhasználhatóak voltak. 

Mazsolás kifli

Aztán kitaláltam, hogy napraforgókenyér-masszát gyártok és majd lesz valami belőle, mire megkel, kitalálom. Igyekeztem a otthon fellelhető készletből gazdálkodni. Végül kifliben gondolkodtam, hogy tej mellé valami finommal kedveskedjek vacsorára a Lányoknak. Azért nagy választékom nem volt az otthoni készletekben: némi pudingpor, színes kókusz és mazsola. Ez utóbbi mellett döntöttem. 

Összeállítottam a kenyérmasszát a recept szerint. De természetesen, nem én lennék, ha valamit nem módosítanék, nem újítanék, így tehát kicsit reformosítottam a tésztán. A lisztet úgy mértem ki, hogy a 70 dekában volt 4 púpozott evőkanál búzakorpa is. Nem egyenlő a teljes kiörlésű liszttel, tudom, de mindenképpen több mindent tartalmaz így a tészta, főleg rostokat. Még tettem 5 tk. cukrot is bele, hoyg édes legyen, de a magam ízléséhez kicsit túl szelíden-édes lett. Legközelebb 5 ek-lal fogok tenni. A többi ugyanaz volt. Hagytam a tésztát kelni, majd deszkán kicsit összegyúrtam (liszt nélkül, eléggé olajos, hogy ne tapadjon), végül kettévágtam és két kört nyújtottam belőle. Az első kört kb. félcenti vastagra nyújtottam, ezekből bumfordibb, de puhább kiflik lettek, a másodikat 1-2 mmm-rel vékonyabbra. Az első nekem jobban ízlett, a Lányoknak mindegy volt, csak a csigabigák számítottak. :D 

Nos, a kinyújtott tésztát megszórtam fahéjjal (lehetett volna fahéjas cukorral is), majd 12 darabra vágtam. Utána minden tésztanyelvre mazsolát hintettem és a szélesebb végénél fogva, feltekertem őket. Felvert tojással kentem le és a forró sütőbe toltam. Kb. 20-25 percet süthettem, de pontosan nem tudom. Amikor betettem őket, megnéztem az órát, de amikor vettem ki, már nem. :P 






Magvas kenyér

Ezt meg tegnap gyártottam. Az elv ugyanaz volt, mint az előző kifliknél, azaz, hogy a lisztbe 5 ek. korpát is kevertem, de a recept a Limara-féle fehér kenyéré volt. Összegyúrtam a hozzávalókat az utasítások szerint és hagytam duplájára kelni. Akkor, lisztezett deszkán kissé átgyúrtam és kb. 5 dkg pirított napraforgómagot és 2-3 ek-nyi szezámmagot gyúrtam bele. Kerekre formáztam és egy kikent tortaformába tettem, hogy még keljen egy kicsit. Kb. félóra után két helyen bevágtam, majd további 20 percnyi kelés után a hideg sütőbe tettem megnedvesített sütőpapírral letakarva. Kb. 40 percet sült, az utolsó 15 percben pedig levettem róla a papírt, hogy a héja ropogósabb legyen. Nagyon finom lett, bátran ajánlom! 






Érdekes számot mutat a számláló: a következő lesz a 22222-ik! :D Üdvözlök és továbbra is szeretettel várok mindenkit a naplómba!

2009. szeptember 3., csütörtök

Gyors szilvás gombóc



Nem jártatok soha úgy, hogy egyből tört rátok: jaj, de jó lenne szilvás gombócot enni! De aztán rögtön csillapodni kellett, mert mire krumpli fő, hűl, massza lesz meg minden, elgondolni is hosszú, nemhogy véghezvinni. Legalábbis nekem, már azzal, hogy "krumplit héjában megfőzöl" - szinte esett a dolog. Nem tudom megmagyarázni miért, ezzel mindig így voltam. Lehet Édesanyám "táplálta" belém, mert ő sem szeretett szilvás gombócot, de semmilyen aprósüteményt készíteni, nem volt türelme csecsebecsélni velük. Életemben azt hiszem egyszer csináltam szilvás gombócot krumplis masszából, de emlékszem, hiába voltak megadva az adagok, nekem egy szörnyen ragacsos izé lett belőle és hiába tettem, tettem a lisztet, mégsem akart keményedni, összeállni. A végeredményre már nem emlékszem, hogy finom volt-e, de akkor azt mondtam, inkább kihagyom. Mire meglettem vele, két darabot, ha meg tudtam enni.

Aztán egyszer anyósoméknál voltam és Anyu vidáman vetette fel, együnk szilvás gombócot; én még a gondolatától is megijedtem, de ő, mintegy kitalálva ki nem mondott ellenkezésemet, folytatta: van nekem egy jó receptem, hamar megvan, nem kell gyúrni és puhább is lesz vele a gombóc. Na, kezdtem kíváncsi lenni. És akkor olyan szilvás gombócot rittyentettünk félóra alatt, hogy csak pislogtam és nyaltam a számat utána.

Kb. 30 db-hoz szükséges hozzávalók:
750 ml víz, 8 ek. olaj, 500 g liszt, 2 tojás, csipet só, szilva (kb. 15-20 db, mérettől függően), cukor, fahéj (ízlés szerint), olaj, zsemlemorzsa.

Elkészítés:
Először a szilvát készítjük elő. Jól megmossuk a szemeket, majd kettészedjük őket. Minden félszilvára teszünk fél tk-nyi fahéjas cukrot és egy tálcára helyezzük őket. Olajban zsemlemorzsát pirítunk és félretesszük, ebben hempergetjük meg a kifőtt gombócokat.
A gombóc tésztájához a vizet fölforraljuk, ekkor hozzáöntjük az olajat, majd belezuttyintjuk az összes lisztet és gyors mozdulatokkal elkeverjük. Ha már csomómentes, levesszük a tűzről, egyenként hozzáadjuk a tojásokat is és elkeverjük. Tulajdonképpen hasonlít a massza a képviselőfánkéhoz, csak itt kissé másak az arányok, sokkal keményebb lesz.
Néhány percig hagyjuk hűlni, de csak épp annyira, hogy majd ne égesse a kezünket. Minél melegebb, annál könnyebben tudunk dolgozni vele, annál könnyebben összeragasztható.
Ha már tudunk dolgozni vele, a masszából kb. evőkanálnyi adagokat szaggatunk le, gombóccá formáljuk, mélyedést csinálunk bele, beletesszük a félszilvákat, bevonjuk a masszával és ismét kerek gombóccá formázzuk. Közben egy edényben vizet forralunk és amikor elkezdett forrni, beledobjuk az elkészült gombócokat. Nagyon gyorsan megvannak, ha feljönnek a víz tetejére már szedhetjük is ki őket és mehetnek hempergőzni a pirított prézlibe. Végül, további fahéjas cukorral megszórva, esetleg tejfölt is kínálva mellé tálaljuk.
(Ezt a gombócot Anyu készítette nekünk hétfőn ebédre, amíg nekem elintéznivalóm volt a városban. Én nem szoktam a prézlit ennyire megpirítani.)

 Ezt a gombócot nem én csináltam, én nem szoktam ennyire megpirítani a prézlit.

2009. szeptember 30., szerda

Bundáskenyér édesen

Bejegyezte: sedith dátum: 8:31 12 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Csak mi voltunk otthon, a csajok. Vészesen közelgett a vacsoraidő és halványlilám nem volt, mit adhassak a lányoknak. Amint benéztem a hűtőbe és nyitogattam a szekrényeket, hátha megszáll az ihlet, a szemembe-kezembe akadt egy fél, eléggé szikkadt bagett. A fogaskerekek máris beindultak: magam előtt láttam Palacsintás királylány hagymalevesét mini-bundáskenyerekkel, majd eszembe jutott, hogy időtlen idők óta készülök bundás kalácsot készíteni, de kalács híján megteszi a bagett is. A vékony veknit ujjnyis szeletekre vágtam, felvertem két tojást és csipet sót, egy ek. cukrot és kb. 1 dl-nyi tejet öntöttem hozzá. Jól elkevertem és a kis veknikarikákat gyorsan megforgatva benne kevés forró olajban mindkét oldalukon megsütöttem. Evéskor még megszórtam egy kevés fahéjas cukorral.



Én évente kb. egyszer készítettem bundás kenyeret eddig, de mivel Kisebbikem vagy 6 (igen, nem túlzok) ilyen karikát megevett, lehet, hogy gyakrabban is fog majd az asztalra kerülni. Ahogy meg magamat ismerem, biztos hogy idővel ennek is megtalálom a variálási módozatait!:P:)

2009. szeptember 23., szerda

Paszulyleves

Bejegyezte: sedith dátum: 13:19 7 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Mindig kíváncsi voltam arra, hogy milyen a zöldséges, csipetkés bableves. Mert az én paszulylevesem teljesen más. Férjecskémnek ez ízlik, ezt tekinti hagyományosnak (pedig anyósom nem így készítette). Múltkoriban viszont Wise Ladynél megláttam a csipetkés változatot és "megígértem" neki, hogy alkalomadtán elkészítem én is. Az alkalom eljött, még múlthéten. A recepthez nem ragaszkodtam teljes mértékben, ugyanis már útnak indítottam a levest, amikor eszembe jutott, hogy ezt a változatot készítem el, de szerintem nem sokban különbözhettek, azért.



Paszulyleves zöldséggel, csipetkével

Én a paszulyt (babot) szinte sosem áztatom be, azon egyszerű oknál fogva, hogy ritkán jut eszembe előző este, hogy másnap azt főzzek. De így sem kell kétségbeesni, már kikísérleteztem, hogy mire a hús, amivel a levest főzöm, megpuhul, addigra a paszuly is pont jó. Így történt most is. A kuktába tettem egy füstölt lábszárcsontot, meg egy másik darab húsos csontot, ami viszont nem volt füstös, beletettem az átválogatott, több vízben átmosott paszulyt, egy fej hagymát jól megmosva, de hámozatlanul és felöntöttem a kukta háromnegyedéig hideg vízzel. Főztem egy ideig (fogalmam sincs mennyit, de aki gyakrabban olvas, az tudja, hogy nem vagyok jó az ilyesmiben, mindent "érzésre" csinálok), akkor hagytam, hogy a gőz "kifusson" a kuktából és ellenőriztem a benne lévőket. Majdnem készen voltak, de még éppen nem. Beletettem 3 sárgarépát négybe hasítva és néhány apró petrezselyemgyökeret (a zeller helyett). Addig főztem most már fedő nélkül, amíg minden teljesen puha lett, de ez már nem volt sok idő. Közben elkészítettem a rántást (most tettem bele pirospaprikát, különben nem szoktam) és a csipetke masszáját szintén úgy, ahogy WL-nél olvastam. Berántottam a levest és végül belecsipegettem a csipetkét. 2-3 percet forraltam még, ezalatt a csipetke is szépen feljött a felszínre, végül pedig petrezselyemzölddel szórtam meg. Tálaláskor tejfölt is tettünk bele.

Az "exotikus" íze ellenére, Férjecskémnek ízlett a leves és azt mondta, nem fog haragudni, ha ilyet készítek majd. De a kedvence úgyis a másik marad. Nekem viszont nagyon ízlett ez is és őszintén, nem tudok választani a kettő közül. :) Jaj, és Kisebbikem volt a szerencsés első, aki megkóstolhatta, ezért díszeleg az ő tányérja a fotón!:)

2009. szeptember 21., hétfő

Keresztelőben voltunk

Bejegyezte: sedith dátum: 13:03 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
A menü kitett "magáért". Minden nagyon finom volt, azt mondhatom, semmi kivetnivalót nem találtam benne. (Bár apróságok voltak, de tényleg lényegtelenek, mert ha valakinek kellett, még megsózhatta a krumplit, pl.)

Előétel:



Főfogás:
Párolt karaj és csirkemell gombaszósszal, krumplipürével; uborka- és káposztasaláta, paradicsom



Vacsora:
Sajtos csirkemelltekercs szezámmagos "bundában", rántott sajt, sült krumpli; savanyú uborka és paprika




Leves is volt, erdélyi csorba. Csak azt nem fotóztam le.

És sütemény is volt, de túl sokféle, inkább le sem kattintottam, pedig finomak voltak nagyon.

A félreértések elkerülése végett, tisztázom, hogy ezeket az ételeket egy étteremben szolgálták fel, és nekem csak annyi közöm volt hozzájuk, hogy boldogan elfogyasztottam őket! És bár nem kapok érte semmit, azért nem lesz semmi bajom attól, ha kicsit reklámozom is a panzió-vendéglőt, ahol 3 évvel ezelőtt a Nagyobbikunk keresztelője utáni ebédet is tartottuk.

2009. szeptember 16., szerda

Szardínia

Bejegyezte: sedith dátum: 23:27 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Hogy ennek miért éppen ez a neve, nem tudom, de errefelé többen ismerik és mindenki ugyanígy emlegeti. Pedig nem szardíniából készül! Csupán annyi köze van hozzá, hogy mégiscsak hal az alapanyaga, de hogy milyen, az nem számít. No, de csak szépen rendre, mindent.

Akkor ettem először szardíniát, amikor pár évvel ezelőtt a volt szomszédasszonyom bekopogott hozzánk és átnyújtott egy tálkát. Kissé zavartan magyarázta, csak kóstolásból hozta. Mi is csodálkoztunk, de inkább azért, hogy mit kóstolhatunk egy halkonzerven. Mert meg voltunk győződve róla, hoyg túl sok konzervet bontottak fel, és mivel maradt meg, adtak nekünk is belőle. Egyszer aztán valahogy szóba jött és el voltam képedve, hogy ő készítette a "konzervet". Alig akartam elhinni. Azóta viszont hiszem és vallom, azaz rendszeresen készítem én is.



Hozzávalók:
1 közepes fej hagyma, egy közepes sárgarépa, 1 kg apróhal (bármilyen fajta lehet, de tenyérnyi hossznál nagyobbak ne legyenek), fél l paradicsomlé vagy 5-6 kanál -püré, 1-2 dl víz (paradicsompüré esetén, természetesen, több), só, bors, 2-3 babérlevél, 2-3 ek olaj, kukta.

Elkészítés:
A kuktában felhevítem az olajat és megdinsztelem rajta a csíkokra vágott hagymát. Ezután rádobom a nagylyukú reszelőn lereszelt répát és együtt is párolom 1-2 percig. Rádobom a megtisztított, lefejezett (mi nem szoktuk a fejet rajtahagyni), gondosan megmosott halacskákat, ráöntöm a paradicsomlevet, majd némi vizet is (csak épphogy ellepje a folyadék a "vastagját"), beledobom a babérlevelet, megborsozom és ha kell, még sózom. Én sózott paradicsomlevet is szoktam eltenni, ezért csak azután sózok, miután belekerült az ételbe. Ráteszem a kukta fedelét és legkisebbre véve a lángot, vas alátétet téve a kukta alá, jó másfél-két órát hagyom főni, a halak nagyságától függően. Néha óvatosan megrázogatom az edényt. Azért miután lejár egy óra, általában félreveszem a tűzről és belenézek, hogy áll, és ha esetleg túl soknak ítélem a levét, akkor fedő nélkül hagyom a továbbiakban főni.
Igazából hidegen a legjobb, de mindenképpen legalább langyos, esetleg szobahőmérsékletű legyen. Friss kenyéren kívül nem szoktunk mást enni mellé, de ha valaki szereti és bírja, akkor nyugodtan eheti hagymával. Illetve bármivel, amiről úgy gondolja, hogy talál mellé.

2009. szeptember 14., hétfő

Svédasztalra valók

Bejegyezte: sedith dátum: 11:58 12 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Kicsit rég volt már Férjecském szülinapja, de akkor frissiben csupán a focilabda-tortát sikerült feltenni a naplóba. Azért, úgy gondolom, az ételek sem voltak éppen megvetni valók, tehát illő, hogy szerepeljenek itt. Ezúttal nem volt kedvem sok apró és mutatós falatkával bíbelődni, mint tavasszal, ezért inkább egy salátás-húsos svédasztalt terveztem. Őszintén? Nem "kifizetődőbb", mint a falatkás változat, mert bár tényleg gyorsabban elkészülnek, de utolsó pillanatban készíthetőek csak el, max. a majonézes krumplit lehetett volna előző nap összeütni. De nyár közepe lévén, nyerstojásos majonézzel nem mertem kísérletezni.

Azért nem bántam meg a választást, mert mindenki dicsérte a fogásokat, evett is mindenki rendesen, úgyhogy, megérte a strapát: ropogós-pirosra sült felső csirkecombokat készítettem, mellette pedig ötféle saláta volt köretként-savanyúságként: majonézes krumpli, svéd gombasaláta, "mexikói" saláta, görög saláta és friss káposztasaláta. (Kész nemzetközi menüsor!:D)

Ismét figyelembe kellett vennem azt, hogy a család jórésze klasszikus ízlésű, tehát nem engedhettem a fantáziámat teljesen szabadjára, de úgy érzem, már sikerült némi rutinra szert tennem ilyen téren: mindig szoktam teljesen hagyományos ízű dolgokat készíteni és mellettük, mintegy mellékesen, néhány újat, érdekeset, különleges fűszerezésűt. És mint általában mindig, érnek meglepetések, mert a gombasaláta éppen apósomnak ízlett legjobban, pedig féltem a babérlevél-cirtomhéj-párosítástól. Vagy esyszer, régebb, sógorom volt az, aki húzodozott a joghurtos-fokhagymás padlizsán megkóstolásától, másnap viszont a maradékot szinte egyedül tüntette el.

Ropogós csirkecombok

A combokat előző nap megtisztítottam, ahol vastagabbak voltak, átvágtam, jól átmostam, majd bepácoltam őket. Egy nagy tálban, amiben majd elfért az összes, sót, borsot, pirospaprikát, őrölt köményt, fokhagymagranulátumot és kevés magamfajta ötfűszert elkevertem 4 ek. szójaszósszal és kb. félliternyi forró húslevessel. A combokat belehelyeztem, és kézzel jól átforgattam benne. Lefóliázva ment a hűtőbe, de többször kivettem és – szintén tiszta kézzel – átforgattam őket. Másnap kiszedtem a combokat a pácból, majd papírtörlővel kissé leitattam a fölösleget, de azért nem teljesen. Lisztbe forgattam és forró olajban (kb. 1 l-nyit öntöttem az edénybe), de lassan, hogy jól átsüljenek, kb. 20-25 perc alatt szép pirosra-ropogósra sütöttem őket. Mire fogyasztottuk, langyosra hűltek, de mikróban megmelegítve ugyanolyan ropogósak voltak, mintha akkor szedtem volna ki az olajból.



Majonézes krumpli

Abszolút egyszerű, teljesen hagyományos. Annyit változtattam rajta a szokásoshoz képest, hogy kissé felturbóztam az összeérési folyamatot. Mivel nem akartam előző nap elkészíteni, így nem lett volna elég ideje összeérni az ízeknek, picit rásegítettem. A kihűlt főtt krumplit feldaraboltam és kb. félórát sós-ecetes-picitcukros vízben érleltem. Végül tésztaszűrővel leszűrtem róla a levet és ezután kevertem össze a majonézzel, 4 keményre főtt és szintén feldarabolt tojással, illetve 2-3 ek. tejföllel. Utólag még sóztam egy picit.




„Mexikói” saláta

Ez a saláta csak alapanyagában mexikói, különben inkább franciás. Mondom, hogy abszolút internacionálé volt az asztalunkon! Két cs. 450 g-os répa-borsó-kukorica-keveréket megfőztem, leszűrtem, majd teljesen kihűtöttem. Még hozzátettem egy leszűrt kukoricakonzervet és tartármártással kevertem össze.
A tartárhoz saját készítésű majonézt, tejfölt, plusz mustárt, kiskanálnyi porcukrot és fehér borsot használtam. A hűtőben egy órácskányi ideje volt az összeérésre.



Svéd gombasaláta

Én Ottisnál fedeztem fel ezt a receptet, bár ő Duendénél talált rá. Elolvastam mindkettőt, sőt Duendétől még néhány tanácsot is kértem pluszban, de végül az egyszerűbb, nem túl délies fűszerezésű változatot készítettem el, megmaradtam a babérlevél és citromhéj exotikumánál. Szerintem nagyon finom lett, apósom is nagyon dicsérte (kétszer is vett belőle), és a többiek sem vetették meg!



Görög saláta

Volt némi ismeretem arról, hogy mi jár a görög salátába, de biztosra akartam menni, ezért próbáltam elsőkézből megszerezni az infót. Mi sem volt egyszerűbb, mint ellátogatni Fahéj és fetához és megfogadni a tanácsait. Az én salátámba került uborka, paradicsom, egy kis zöldpaprika, hagyma, fekete olajbogyó és jó minőségű, isteni finom fetasajt. Oregánóval csak csínján bántam, de az olívaolajat nem sajnáltam belőle. Nem hasznátam sem citromot sem ecetet, a paradicsom eléggé megsavanyította. Só sem kellett hozzá, a feta éppen megfelelőre „sózta”. Nagyon finom lett.



Friss káposztasaláta

Ezt csak kiegészítésként tálaltam, hogyha valaki mégis igényelne igazi savanyúság-féle salátát is. A káposztát nagyon vékony csíkokra vágtam (gyalum nem volt), megsóztam és jól összegyúrtam. Végül ecettel és pici cukorral adtam meg a végleges ízét, legvégül pedig olívaolajat is locsoltam rá.

A fotókért elnézést kérek, nem a legesztétikusabbak, csak éppen, hogy lencsevégre kaptam őket, sőt, már javában ettünk, amikor eszembe jutott, hogy ezt is meg kellene ejteni.

2009. szeptember 10., csütörtök

Mazsolás kifli és magvas kenyér

Bejegyezte: sedith dátum: 14:26 8 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Múltkoriban rámszakadt az ég 24 darab 25 g-os élesztőcsomag formájában. Véletlenül. Szeptember 22-én járnak le. Miközben és miután két csomaggal (azaz 16 db-ot) sikeresen szétosztogattam, azon törtem a fejemet, mit készítsek velük. Kicsi lányom is besegített, mert időközben megtanulta önállóan is kinyitni a hűtőajtót és egy óvatlan pillanatban megszerzett néhány kis kockát, de kár csak kettőben esett. De még azok is felhasználhatóak voltak. 

Mazsolás kifli

Aztán kitaláltam, hogy napraforgókenyér-masszát gyártok és majd lesz valami belőle, mire megkel, kitalálom. Igyekeztem a otthon fellelhető készletből gazdálkodni. Végül kifliben gondolkodtam, hogy tej mellé valami finommal kedveskedjek vacsorára a Lányoknak. Azért nagy választékom nem volt az otthoni készletekben: némi pudingpor, színes kókusz és mazsola. Ez utóbbi mellett döntöttem. 

Összeállítottam a kenyérmasszát a recept szerint. De természetesen, nem én lennék, ha valamit nem módosítanék, nem újítanék, így tehát kicsit reformosítottam a tésztán. A lisztet úgy mértem ki, hogy a 70 dekában volt 4 púpozott evőkanál búzakorpa is. Nem egyenlő a teljes kiörlésű liszttel, tudom, de mindenképpen több mindent tartalmaz így a tészta, főleg rostokat. Még tettem 5 tk. cukrot is bele, hoyg édes legyen, de a magam ízléséhez kicsit túl szelíden-édes lett. Legközelebb 5 ek-lal fogok tenni. A többi ugyanaz volt. Hagytam a tésztát kelni, majd deszkán kicsit összegyúrtam (liszt nélkül, eléggé olajos, hogy ne tapadjon), végül kettévágtam és két kört nyújtottam belőle. Az első kört kb. félcenti vastagra nyújtottam, ezekből bumfordibb, de puhább kiflik lettek, a másodikat 1-2 mmm-rel vékonyabbra. Az első nekem jobban ízlett, a Lányoknak mindegy volt, csak a csigabigák számítottak. :D 

Nos, a kinyújtott tésztát megszórtam fahéjjal (lehetett volna fahéjas cukorral is), majd 12 darabra vágtam. Utána minden tésztanyelvre mazsolát hintettem és a szélesebb végénél fogva, feltekertem őket. Felvert tojással kentem le és a forró sütőbe toltam. Kb. 20-25 percet süthettem, de pontosan nem tudom. Amikor betettem őket, megnéztem az órát, de amikor vettem ki, már nem. :P 






Magvas kenyér

Ezt meg tegnap gyártottam. Az elv ugyanaz volt, mint az előző kifliknél, azaz, hogy a lisztbe 5 ek. korpát is kevertem, de a recept a Limara-féle fehér kenyéré volt. Összegyúrtam a hozzávalókat az utasítások szerint és hagytam duplájára kelni. Akkor, lisztezett deszkán kissé átgyúrtam és kb. 5 dkg pirított napraforgómagot és 2-3 ek-nyi szezámmagot gyúrtam bele. Kerekre formáztam és egy kikent tortaformába tettem, hogy még keljen egy kicsit. Kb. félóra után két helyen bevágtam, majd további 20 percnyi kelés után a hideg sütőbe tettem megnedvesített sütőpapírral letakarva. Kb. 40 percet sült, az utolsó 15 percben pedig levettem róla a papírt, hogy a héja ropogósabb legyen. Nagyon finom lett, bátran ajánlom! 






Érdekes számot mutat a számláló: a következő lesz a 22222-ik! :D Üdvözlök és továbbra is szeretettel várok mindenkit a naplómba!

2009. szeptember 3., csütörtök

Gyors szilvás gombóc

Bejegyezte: sedith dátum: 10:05 14 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Nem jártatok soha úgy, hogy egyből tört rátok: jaj, de jó lenne szilvás gombócot enni! De aztán rögtön csillapodni kellett, mert mire krumpli fő, hűl, massza lesz meg minden, elgondolni is hosszú, nemhogy véghezvinni. Legalábbis nekem, már azzal, hogy "krumplit héjában megfőzöl" - szinte esett a dolog. Nem tudom megmagyarázni miért, ezzel mindig így voltam. Lehet Édesanyám "táplálta" belém, mert ő sem szeretett szilvás gombócot, de semmilyen aprósüteményt készíteni, nem volt türelme csecsebecsélni velük. Életemben azt hiszem egyszer csináltam szilvás gombócot krumplis masszából, de emlékszem, hiába voltak megadva az adagok, nekem egy szörnyen ragacsos izé lett belőle és hiába tettem, tettem a lisztet, mégsem akart keményedni, összeállni. A végeredményre már nem emlékszem, hogy finom volt-e, de akkor azt mondtam, inkább kihagyom. Mire meglettem vele, két darabot, ha meg tudtam enni.

Aztán egyszer anyósoméknál voltam és Anyu vidáman vetette fel, együnk szilvás gombócot; én még a gondolatától is megijedtem, de ő, mintegy kitalálva ki nem mondott ellenkezésemet, folytatta: van nekem egy jó receptem, hamar megvan, nem kell gyúrni és puhább is lesz vele a gombóc. Na, kezdtem kíváncsi lenni. És akkor olyan szilvás gombócot rittyentettünk félóra alatt, hogy csak pislogtam és nyaltam a számat utána.

Kb. 30 db-hoz szükséges hozzávalók:
750 ml víz, 8 ek. olaj, 500 g liszt, 2 tojás, csipet só, szilva (kb. 15-20 db, mérettől függően), cukor, fahéj (ízlés szerint), olaj, zsemlemorzsa.

Elkészítés:
Először a szilvát készítjük elő. Jól megmossuk a szemeket, majd kettészedjük őket. Minden félszilvára teszünk fél tk-nyi fahéjas cukrot és egy tálcára helyezzük őket. Olajban zsemlemorzsát pirítunk és félretesszük, ebben hempergetjük meg a kifőtt gombócokat.
A gombóc tésztájához a vizet fölforraljuk, ekkor hozzáöntjük az olajat, majd belezuttyintjuk az összes lisztet és gyors mozdulatokkal elkeverjük. Ha már csomómentes, levesszük a tűzről, egyenként hozzáadjuk a tojásokat is és elkeverjük. Tulajdonképpen hasonlít a massza a képviselőfánkéhoz, csak itt kissé másak az arányok, sokkal keményebb lesz.
Néhány percig hagyjuk hűlni, de csak épp annyira, hogy majd ne égesse a kezünket. Minél melegebb, annál könnyebben tudunk dolgozni vele, annál könnyebben összeragasztható.
Ha már tudunk dolgozni vele, a masszából kb. evőkanálnyi adagokat szaggatunk le, gombóccá formáljuk, mélyedést csinálunk bele, beletesszük a félszilvákat, bevonjuk a masszával és ismét kerek gombóccá formázzuk. Közben egy edényben vizet forralunk és amikor elkezdett forrni, beledobjuk az elkészült gombócokat. Nagyon gyorsan megvannak, ha feljönnek a víz tetejére már szedhetjük is ki őket és mehetnek hempergőzni a pirított prézlibe. Végül, további fahéjas cukorral megszórva, esetleg tejfölt is kínálva mellé tálaljuk.
(Ezt a gombócot Anyu készítette nekünk hétfőn ebédre, amíg nekem elintéznivalóm volt a városban. Én nem szoktam a prézlit ennyire megpirítani.)

 Ezt a gombócot nem én csináltam, én nem szoktam ennyire megpirítani a prézlit.
Related Posts with Thumbnails