2009. február 26., csütörtök

(Nem éppen) Hamvazószerdai menü


Nem szoktunk böjtölni, sem vallásos sem más okokból. Néha diétázom, általában a 90 napossal, amibe jó lenne hamarosan ismét belevágnom. Ilyenkor a család is nagyjából ugyanazokat eszi, amiket én, talán kissé mdosítva, kiegészítve. És persze, nekik nincs gyümölcsnap. De ennyi a "böjt". Esetleg még az, hogy nagypénteken valóban semmi húsosat és lehetőleg semmi állati eredetűt nem főzünk. Ellenben vannak időszakok, mint pl. múlt héten, hogy úgy jön ki a lépés, hogy nem eszünk húst. És gondolom, jó ez így, mert nekünk jó.

Tegnap egy jó adag paszulylevest főztem, füstölt oldalassal, disznólábszárral (ez nem volt füstös). A babot még este beáztattam, reggel pedig a kuktában elég hamar puhára pároltam. Csak sót és egy fej hagymát tettem a vizébe. A füstölt oldalast jól átmostam forró vízzel és a disznólábszárral együtt (még fagyosan) odatettem főni. Külön főztem meg, mert több idő kellett neki, mint a babnak. Amikor a húsok megpuhultak, a paszulyból beletettem annyit, hogy jó sűrű levest kapjak. 2 ek. lisztből rántást készítettem, majd vízzel hígítva a levesbe öntöttem. Jól kiforraltam. Még sóztam ízlés szerint, illetve tárkonyecettel ízesítettem. A tetejére ecetben, sóban eltett, apróra vágott tárkonyt szórtam. Általában paradicsomlevet is szoktam tenni a levesbe, a rántást azzal szoktam felhígítani, de most úgy döntöttem, nem teszek. Apróra vágott vöröshagymával ettük, amit sózni, icipicit ecetezni és 1-2 ek. olívaolajjal meglocsolni szoktunk.



Amíg a levesnek valók főttek, kenyeret is dagasztottam. Ezúttal tiszta fehér kenyér lett. Nagyobb adagot gyúrtam be, így jutott jócskán eltenni is belőle a következő (mai) sütéshez, és „muffinokat” is süthettem. Nos, nem voltak ezek muffinok, csak a muffinsütő formában sütöttem ki a kis gombócokat. Hagytam jól megkelni őket és utána sütöttem ki. Mini-zsemlék lettek, Nagyobbikom viszont ragaszkodott a muffin elnevezéshez. Hát legyen, gondoltam.



 



Délután Ani kívánta meg a képviselőfánkot, és megkért, hogy készítsünk, legalább megtanulja, hogyan kell csinálni.
Anyósom receptje szerint 22 ek. vizet, 6 dkg zsiradékot (zsír, olaj, vaj vagy margarin) és egy csipet sót felforralunk, ekkor pedig 20 dkg lisztet zuttyantunk bele és gyors mozdulatokkal csomómentesre kavarjuk. Le is vesszük a tűzről és még pár percig kavargatjuk csak úgy, hogy hűljön kissé. Ezután 6 tojást kavarunk hozzá egyenként, addig nem tesszük bele a következőt, amíg az előzőt jól el nem dolgoztuk. A masszából kis halmokat rakunk egy tepsibe, nem túl sűrűn, mert megnőnek, és forró sütőben kb. 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük őket. Ezalatt az idő alatt egyszer sem szabad kinyitni a sütő ajtaját.

Mi egy picit spóroltunk tegnap és csak 3 egész tojást raktunk bele, 3-nak pedig csak a sárgáját. A fehérjéket felhasználtuk a krémhez. A krém vaníliás-fehércsokis krém volt, nagyon finomra sikerült. A recept szerint vaníliás pudingot kell főzni, amihez hozzákeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Ugyanígy csináltuk, de mielőtt a habot hozzáadtuk volna, a forró pudingban fehércsokit olvasztottunk fel. Azért előre is fel lehet ezt olvasztani és akkor csak összekeverni kell. Isteni lett az íze. Porcukorral már meg sem szórtuk, mert túl édes lett volna.


2009. február 25., szerda

Főzzünk blogból!


Na, nem kell megijedni, nem egy újabb felhívás, csak ez jellemezte a tegnapi napomat. Blogokból inspirálódva készítettem ételeket.



Előszöris ismét kenyeret sütöttem, a Limara receptje szerint. Betartottam szinte mindent, de mégis más kenyerem lett most. Előszöris 46 deka liszt volt a zacskóban és nem akartam másikat kezdeni, ezért megpótoltam 4 deka vegyes korpával. Így szép barna (félbarna) lett. Aztán kerekre formáztam és nem hosszúkásra, illetve nem lefedve sütöttem, hanem csak vizet tettem a lábos alá egy edénykébe. Más lett a héja, másabb lett az állaga, de az eredmény úgyis NAGYON FINOM volt. Puha, levegős, vékony héjú kenyér lett. Férjecském se talált kivetnivalót benne, csak amúgy gyúrta magába a többi étellel együtt. Igaz, nagyon éhes volt...




Ahogy megsült a kenyér, már nyomtam is a sütőbe a céklát. Mennyei Mignon ihlette a fűszeres sült céklát, amin csak annyit módosítottam, hogy meghámoztam a zöldséget és cikkekre-hasábokra vágtam, ugyanis csak nagyobb példányokat kaptam. A fűszereket pedig nem az olajba tettem, hanem rászórtam a cékladarabokra és utána locsoltam meg olajjal. Kb. féldeci vizet is öntöttem alá, majd alfóliával lefedve sütöttem jó 1 órán át. Így már elkészütek, de még mindig jó roppanósak maradtak. A fokhagymás joghurtszósszal (joghurt, tejföl, só és fokhagymapor) isteni volt.



Végül a cékla a Duende-féle mediterrán sült krumplinak adta a sütő „kilincsét”. Nagyon finom lett, bár én nem díjaztam benne a kesernyés citromhéjat. (Vagy azt nem is kellett volna beletenni csak a ciromgerezdeket?) Nagyobb adagot készítettem, mint amit a receptben írt, egy jó nagy tepsivel lett, és mindenkinek ízlett. Istvánom oylan farkaséhesen jött haza, hogy arra utasított, hogy az összes krumplit, amit meghagytunk, tányérra tegyem, pedig még egy jó fél tepsivel volt! Örültem, hogy ízlett neki. A sült céklámon kissé gúnyolódott, hogy így a répa, meg úgy a répa, de tudom, hogy szereti és el is tűntette az összeset, amit kitettem a tányérjára.


2009. február 24., kedd

IV. Bálványosi disznótoros fesztivál



Negyedik alkalommal rendezték meg az immár hagyományossá vált Bálványosi Disznótoros Fesztivált Daragus Attila torjai polgármester szervezésében. A hazai, magyarországi, horvátországi és szlovákiai versenyző csapatok disznóvágási szokásaikat mutathatták be, összeállítva egy-egy disznótoros asztalt. (...)
A szöveg folytatásáért és további fényképek megtekintéséért, kattints a következő linkre: http://www.sepsiszentgyorgy.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=5469:iv-balvanyosi-disznotoros-fesztival&catid=84&Itemid=184

Csak képek: http://www.sepsiszentgyorgy.ro/index.php?option=com_rsgallery2&gid=196&Itemid=147

Gyerekkori ízek 2. - "Furcsaságok"


Most „furcsaságokról” fogok írni. Már annyiban furcsaságok, hogy nem igazi ételek, nem igényelnek órákig tartó főzést, csak némi előkészítést inkább. Ezeket nem a család ette, inkább csak nekem készültek, illetve mamával ketten ettük, ha a többiek nem voltak otthon vagy csak megkívántunk valami mást is. Mert maradok továbbra is a mama-féle ételeknél.

Szóval, az első ilyen a vajas puliszka. Az éppen elkészült, forró puliszkából mama egy kistányérra vett két-három kanálnyit, kerekre formázta, majd egy mélyedést csinált a közepébe. Ide került bele a friss, házi vaj, amit ő köpült, icipici sót szórt rá és esetleg lefedte még egy pici puliszkával, hogy hamar olvadjon. Leghamarabb ezt a fedőt ettem meg, majd villával faragni kezdtem a „fészek” oldalát és az olvadt vajba mártva ettem. Néha eszembejut és a lányoknak is csinálok.

A másik étel szintén a puliszkához kötődik. Azt tudni kell, hogy mamáéknál, és később nálunk, minden nap volt puliszka. Mikor túróval, mikor paprikással, máskor meg rántottával, paparájával (hagymás-túros rántotta), de pörkölthöz, vagy sült kolbász-májashoz sem lehetett elképzelni mást. Tata hajnalban kelt, és amíg az állatokat el nem látta, sosem evett. Mire bekerült a házba, kb.10- fél 11 lett és ekkor frustukolt. Sosem volt nálunk ízes kenyér, tea reggelire, azzal nem lehetett fizikai munkát végezni és főleg nem egész nap. Mert a következő étkezés, az ebéd, csak olyan 4-5 óra felé volt, délután. Vacsorára viszont már elment a könnyű, valamivel megkent kenyér és egy csésze tea.
De vissza a reggelihez. A túrós puliszkát nem mindig hagyományosan, rétegezve csináltuk, hanem legtöbbször bóc formájában ettük. Ez is hasonlóan készült, mint a vajas puliszka, csak vaj helyett túró került a puliszkafészekbe, befedtük és kézzel szép gömbölyű formát adtunk neki. (A bóc kifejezést a románból vettük át, ami tulajdonképpen egy labdát, galacsint jelent.) Ha tehéntejből készült a túró, akkor isteni folyóssá vált pár percen belül és nagyon finom volt. Sok mindent ettünk mellé: volt, amikor sima, sózott hagymát, télen savanyú káposztát, nyáron uborkasalátát, cukros salátát, de forralt tej, aludttej vagy káposztalé is gyakran volt melléje. Hmmmmmmm.........

Két másik „étel” a saláta kategóriába tartozik. Kezdem az egyszerűbbikkel, mert abba nem kell más, mint fokhagyma, só és olaj. Ez volt a jól bevált étvágygerjesztő elelelem. Amikor úgy gondolták, hogy csak immel-ámmal eszem, jött az olajos fokhagyma. Jó sok fokhagyma nagyon apróra vágva vagy áttörve, picit sózva és leöntve 1-2 kanál olajal. Ezt pedig kenyérrel mártogatni. Ennyi. Most már nem tudnám megenni, mert nem bírná a gyomrom (muzsdéjt is főleg fokhagymaporból készítek), de emlékszem, hogy annakidején nagyon szerettem.

A másik saláta csak nyáron készült. Vöröshagymát (ami nálunk a lilahagyma) mama nagyon apróra vágott, majd paradicsomot szeletelt vékonyra, esetleg paprikát és néhány cikk fokhagymát is tett bele, majd friss petrezselyemzölddel szórta meg. 1-2 kiskanál ecettel és 2-3 kanál olajjal locsolta meg. A szaftot mártottuk, a zöldségeket pedig villával szedegettük ki. Erre is csak annyit tudok mondani, hogy hmmmmmmm...

A képeket innen vettem:


2009. február 23., hétfő

Bécsi szelet “vegyes” bundában


A húst már szombaton kiolvasztottam, de nem került sor a megsütésére végül. Azért este felszeleteltem, kipotyoltam és befűszereztem. Só, bors, fokhagymapor, őrölt kömény és pici pirospaprika keverékével szórtam meg, így álltak aztán tegnap délig. Szezám- és lenmagos bécsit terveztem belőle, gondoltam, nagyon jól fognak mutatni a világos és sötét színű magvak a bundában! Így is volt, csak kissé kalandosabbra sikerült a sütésük.



Amikor előszedegettem a bundázáshoz szükséges hozzávalókat, meglepetten vettem tudomásul, hogy kb. 3 ek-nyi prézlim van. Le Zitához, kérni kölcsön, mert már nem volt nyitva az üzlet. Zitának nincs. Na, most mit tegyek? Irány haza, fel a székre, hogy jobban lássak és kutakodni kezdtem a szekrényben: gríz, liszt, cukor, kukoricapehely, rizs, olaj, olívaolaj, ecet, még egy kis kukoricapehely, korpamix, stb. Egy tányérba beleöntöttem a meglévő prézlit, tettem még vagy két kanál lisztet, az egyik zacskó kukoricapelyhet apróra morzsoltam és azt is odaöntöttem, majd beletettem a magvakat. Jól összekevertem. Felvertem a tojásokat és vagy 3 kanálnyi tejszínnel lazítottam. A húsokat lisztbe, a tejszínes tojásba, majd a bundakeverékbe mártottam és forró olajban kisütöttem. Csak prózaian tálaltam, sima krumplipürével, ami mégiscsak különleges volt, mert nem én, hanem Férjecském készítette el. Mellé vékonyra metélt, pici olívaolajjal meglocsolt hordós savanyúkáposztát ettünk, amit István tegnapelőtt hozott Anyuéktól.




2009. február 22., vasárnap

Hústalan hét


Valahogy úgy adódott, hogy egész héten nem ettünk húst. Csak csütörtökön volt a mindenkori gyorsétel (amit szerencsére nagyon ritkán vetek be), szalmakrumpli kolbásszal. Ez is csak Istvánnak, a lányokkal zöldségkrémlevest ettünk aznap.

Heti lebontásban valahogy így nézett ki.
Hétfőn mártásos krumplit készítettem. Igaz, hogy ez újkrumpliból finom, akkor igazi az íze, de a változatosság kedvéért egyszer-kétszer télen is készítem. Nagyon egyszerű és gyors; sima gulyást készítek, amit végül behabarok tejes-lisztes eresztékkel és tejföllel egy kicsit megsavanyítok. Apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítem.



Kedden zöldséglevest főztem, murokból (sárgarépa), zellerből és hagymából, amit egy kis házi ketchuppal beparadicsomoztam. Különben paradicsomlé vagy püré is jó bele, vagy akár el is maradhat, de így nagyon finom. Vékonylaskát (cérnametélt) is dobtam bele egy-két marékkal. Szárított zellerzölddel ízesítettem. És azt hiszem, hogy ment bele egy lestyános leveskocka is, de már nem vagyok biztos benne.

Szerdára maradt még a levesből és kiegészítettem az ebédet körözöttel töltött gombafejekkel. Kissé kicsik voltak a gombafejek ehhez a fogáshoz, de azért finom lett. A gombafejeket gyorsan átmostam folyó víz alatt és kiszedtem a szárukat (nem szabad eldobni). Kb. 20 deka juhtúrót összekevertem 5 dekányi reszelt sajttal, 1 kisebb fej apróra vágott hagymával, 1 cikk apróra vágott fogkhagymával, 1 kiskanálnyi pirospaprikával, fél kiskanálnyi őrölt köménnyel, sóval és borssal, majd annyi tejfölt adtam hozzá, míg krémes lett, de inkább kemény maradt a massza. Megtöltöttem a gombákat, majd – Kautzky Armandot utánozva – némelyiknek a közepébe egy negyed diót szúrtam. Kb 10-15 percig sütöttem a sütőben, a tepsit csak nagyon vékonyan olajoztam ki.
Itt még sütés előtt.



Csütörtökön, mint írtam, István szalmakrumplit evett kolbásszal, mi pedig zöldségkrémlevest. 1 murkot, egy fél zellert és vagy 4 közepes krumplit megfőztem, majd turmixoltam. Felöntöttem tejszínnel és kiforraltam. Petrezselyemzölldel szórtam meg, sóztam és tálaláskor tejfölt tettünk bele.
Este Melindáéknál virsli- és tortaevés volt. Ebből a tortából:



Pénteken maradék zöldségkrémleves volt és mellé készítettem a Duende-féle szilvalekváros kukoricaprószát, amit nálunk málénak hívnak. De eléggé feledésbe merült étel. Nagyon finom lett, de ha betartottam volna teljesen a receptet, biztos tökéletes lett volna. Nekem kissé száraz lett, de édesített joghurttal ezt jól át lehetett hidalni.



Szombaton megint lazsáltam, mert István csak átutazóban volt itthon, költöztetés közepette Anyuéknál ebédelt. Magunknak ismét krémlevest készítettem, ezúttal gombalevest. Mivel a kicsik gyomra még nem tudja megemészteni az egész gombát, gondoltam, leturmixolva nem lehet baj. 1 nagy hagymát apróra vágtam és kevés olajon megdinszteltem. Rádobtam a karikára vágott gombaszárakat és pár percig együtt pirítottam. Megszórtam egy késhegynyi pirospaprikával, majd öntöttem rá 1-2 kanál vizet, csak épp annyit, hogy a paprika ne égjen meg. Amikor ezt elfőtte, megszórtam 2 ek. liszttel, hamar elkavartam és felöntöttem hideg vízzel. Addig főztem, amíg csomómentes nem lett, ekkor leturmixoltam és tejszínnel felöntve még egyszer felforraltam. Sóztam és pár csepp almaecettel savanyítottam. Pirított kenyérkockákkal ettük, ezenkívül a magam tányérjába még tettem egy kanálnyi hagymás gombát, amit még akkor vettem ki belőle, mielőtt megszórtam volna liszttel.
Úgy elfogyott, hogy csak na! Még Nagyobbikom is jóízűen ette, pedig, ha felismeri, nem eszi meg a gombát.

2009. február 18., szerda

Hamburger


Még sosem készítettem itthon hamburgert, valahogy úgy voltam vele, hogy úgysem lenne olyan, mint amit megveszek. Pl. olyanokat, mint amilyeneket anno Kolozsváron ettem, hmm, sehol sem találtam.

Adta a Fennvaló, hogy szombaton délután éppen G. Garvin adásakor kapcsoltam be a TV Paprikát. Hamburgert készített és éppen azon volt, hoyg bebizonyítsa, otthon is meg lehet csinálni, sőt finomabbá is lehet tenni, mert legalább tudod, hogy mit teszel bele. Az agytekervények rögtön dolgozni kezdtek: darálthús van, amíg kell, kiolvad. Ok. Tojás, olaj, tejföl a majonézhez van. Hoppá, de zsemle nincs és már este van. De ha nyitva lenne a Kovács-üzlet, zsemlét már akkor sem kapnék ilyenkor. Mit volt mit tenni? Hát bedagasztottam egy adag Limara-féle bagettet és zsemlét sütöttem belőle. Még jó, hogy múltkor sok élesztőt vettem, lisztből pedig aznap tankoltunk fel... Igenám, de eléggé gyorsan kellettek a zsemlék. Féltem is hogy mi lesz. Az lett a vége, hogy nem hagytam nagyon sokat kelni, kb. 1 órája volt rá, majd formázás után csak vagy 10 perc, és már ment is a sütőbe. Az „új” sütőmbe. (No nem új, csak nekem. Anyóséktól hozzánk jött a gáztűzhely, mert ez újabb, mint az enyém volt, az enyém pedig megy Melindáékhoz a majdani nyári konyhába.) Aminek a teteje rendesen süt. Igaz, a sóval teli tepsit be kell tenni alul, hogy ne égjenek meg a dolgok, de így tökéletes. A kenyerem is szép aranybarna lett benne, nem mint múltkor a sápadt veknik!

A tésztába lenmagot gyúrtam, majd formázás után a zsemléket megkentem egy pici tojásfehérjével és megszórtam szezámmaggal. Kb. 20-25 perc alatt szépen megsültek. Hát, a végeredmény egyáltalán nem hasonlított a két nappal azelőtti veknikre, nem lett oylan lyukacsos, szellős, de nagyon finom lett. Tartalmas, laktató, amolyan parasztkenyér-szerűség.

Amíg a tészta kelt, fél kiló darálthúst jól eldolgoztam 1 kisebb fej apróra vágott hagymával, egy cikk fokhagymával, 1 tojással, sóval, borssal, kevés őrölt köménnyel és zsemlemorzsával. A tojás kissé felhígította a masszát, ezért tettem bele a prézlit, hogy jól formázható elegyet kapjak. Végül kerek, lapos húspogácsákat formáztam, kb. akkorák voltak, mint a fél tenyerem, és forró olajban kisütöttem őket. Eléggé lassan sütöttem, és többször át is forgattam, hogy nehogy nyersek maradjanak. Végül papírtörlőre szedve leitattam róluk a fölösleges zsiradékot és melegen tartottam.

Amíg a zsemlék megsültek, elkészítettem a majonézt is 1 tojásból és kb. 1,5 dl olajból, mad mustárral, sóval, borssal, citromlével, cukorral ízesítettem és pár kanál tejföllel lazítottam. Hagymát és kaliforniai paprikát karikáztam fel, megsóztam őket és állni hagytam. Amikor megsültek a zsemlék, kettévágtam őket, 1-2 percig hagytam hűlni, megkentem az alsó szeletet majonézzel, erre jöttek a hagyma- és paprikakarikák, rá a húspogácsa, erre is majonéz és befedtem a zsemle kalapjával. Sajtot is szántam rá, de elfelejtettem. Mindenesetre, semmit sem vont le élvezeti értékéből. Sőt, a Férjecském, aki mostanában hadilábon áll a fasírttal, két nagy hamburgert vágott be, és mondta is, hogy így teljesen más dimenzióba kerül a vagdalthús.
Íme:



És a zsemlék:


2009. február 17., kedd

Sóban sült csirke


Ezt készítettem pénteken, hazavárva Férjecskémet a háromnapos útról. Ahhoz képest, hogy
milyen jó hangulatban fogyasztottuk el az ebédet, és ahhoz képest, hogy kapcsolatunk 12. évfordulója volt a nap, eléggé rosszkedvű vége lett, és, ha babonás lennék, talán a péntek 13-ra fognám. Mindegy, lejárt, de pár napig nagyon érezhető volt első számú függőségem!

No, de ha jól emlékszem, csirkérőlvolt szó…



Akkoriban kaptam el a főzőlexikon egy adását, amiben megmutatták, hogyan kell csirkét és halat sütni sóban. Pontos adagokat nem mondtak, ezért úgy készítettem, ahogy a karácsony előtti gyurmázáshoz csináltam a só-liszt gyurmát. A csirkém épp kiolvadt.
3 csésze fehérlisztet összevegyítettem 2 csésze sóval és kb. másfél dl langyos víz segítségével eéggé kemény tésztát gyúrtam belőle. Sokat nem szabad babrálni vele, mert állandóan csak puhul magában. Kinyújtottam kb. fél centi vastagra, ráhelyeztem a szárazra törölgetett csirkét és kívül-belül bedörzsöltem fűszerkeverékkel. Borsot, pici őrölt köménymagot, fahéjat, őrölt kardamomot, durvára tört koriandermagot és pirospaprikát kevertem össze. A belsejébe nagyon kevés sót is szórtam, de lehet, hogy akár el is maradhatott volna. Gyorsan ráhajtogattam a tésztát, ellapogattam, majd úgy fektettem egy tepsibe, hogy a mellével legyen lefele, illetve a tészta összszehajtogatott részeivel. A tetején, ha véletlenül kiszakadt, emég odanyomtam némi tésztát a vastagabb helyekről. Jó órát sütöttem, amíg a tészta szépen megpirult és megkeményedett rajta. Végül lebontottam a krusztát és a  húst feldarabolva tálaltam, mellette szalmakrumplival és tejfölös muzsdéjjal.




Friss, fehér és … isteni


Bár időrendi sorrendben nem ez következik, de annyira friss (az élmény és a végeredmény is), hogy nem tudom csak napokkal későbbre hagyni.



Megtört a jég. A múltkori vekniket Férjecském nem kóstolhatta meg azon egyszerű oknál fogva, hogy nem maradt belőlük, mire hazaérkezett. (Közben evett zsemlét, de az nem olyan lett, mint a veknik, de erről majd később írok.) Mára viszont megint nagy tervem volt: kenyeret akartam sütni. “Elővettem” Limara jól bevált fehérkenyér receptjét és szinte 100%-ban követve az adagokat és utasításait, megszületett életem első igazi kenyere. (Talán több volt az öregtésztám, mint amennyit L. írt, ezért nem kellett bele csak kb. 2,3 dl víz, és nem kellett 50-55 percig sütnöm, elég volt csak kb. 40 perc, mert nem jénaiban sütöttem, jól lefedve, hanem csak egy tepsit borítva egy másik tepsire.)
A történetnek azonban még nincs vége. Kíváncsi voltam Férjecském reakciójára. De hogy kissé megtévesszem, cselhez folyamodtam. Megbeszéltem a kenyeres üzletben a csajjal, hogy felszeleteli nekem, sőt, egy zacskót is adott. István megkóstolta, majd egy újabb szeletet csak úgy magában elmajszolt. Jessz! De hamar kiderült a turpisság, mert nem tudtam nem furcsán mosolyogni. Csak annyit vetett ellene bizonytalanul, hogy az elfogyasztott gáz, meg a többi hozzávalóval töbe kerül, mint az üzleti kenyér, bár én abszolút nem hiszem. Mindenesetre, egyszer majd kiszámolom. Ez a kenyér kb. 1 kilós lett, 92 dekát mértem, amikor 3-4 szeletet megettünk a végekről. És szerintem nem került 2,80-ba, mint az ugyanekkora az üzletben.


2009. február 13., péntek

Bagett vekni-álruhában





Tavaly nyáron elkapott egy kenyérsütési láz, ha nem is mindennap, de kétnaponta kenyeret sütöttem, és állandóan kísérletezgettem, módosítottam a búzaliszt, teljeskiörlésű lisztek és a különféle korpák, magvak arányait. Finom kenyerek születtek (bár nem mondhatom, hogy megtaláltam a tökéletes receptet), de Férjecskémet nem tudtam meggyőzni, hogy jobb nekünk így, és hosszútávon kifizetődőbb, ha itthon készítem, mintsem vesszük. Igaz, dagasztógép híján nem tudom, meddig tartott volna a fellángolás, mindenesetre, lassan visszaszoktunk a bolti kenyérre és maradt az, hogy időnként, amikor időm és kedvem engedte, összegyúrtam valamit.

Amióta írom ezt a naplót, pedig, állandóan elámulok egyes bloggerek-háziasszonyok ügyességén, hogy finomabbnál finomabb, szebbnnél szebb péksüteményekkel, kenyérfélékkel kényeztetik családjaikat. És arra gondoltam, ha egy tapasztalt valaki megosztja a receptjét, és főleg, hogy neki tökéletes lesz belőle az eredmény, hát mégiscsak nekem is sikerülhetne! Gigi a konyhában ajánlása után “felkutattam” Limara bagettreceptjét és el is készítettem. Igaz, hogy vekniket csináltam belőle, de szerintem ez nem osztott nem szorzott a végeredményen. Egy hihetetlenül finom, puha, levegős, ropogós héjú, szájban elolvadós kenyérfélét kaptam belőle. Még langyosan kentünk rá vajat. Semmi mást, még a friss zöldséget sem hiányoltam mellőle.
A játszma viszont csak ma dől el végérvényesen, mert Férjecském csak ma fogja megkóstolni. Persze, nem mondom, hogy ezentúl mindig sütni fogok, de ugyanúgy, mint eddig időnként biztos, hogy előveszem még ezt a receptet.

Nos, azért nem tudtam 100%-osan követni a receptet, de mivel elolvastam még néhány kiegszítést a megjegyzéseknél, azokat is felhasználva sikerült jól kihoznom a dolgokat. Pl. öregtésztám nem volt, helyette kovászt készítettem (bár lehet, kiderül, hogy öregtészta volt, csak nem volt ideje öregedni), joghurt helyett tejfölt használtam, mert ez volt itthon bőven, a krumplipehely helyett (a receptszerző ajánlásával) krumplipüré-port tettem bele és hiába tettem tűvé a gyógyszeres dobozt, C-vitamin után kutatva (ami egyébként mindig szokott itthon lenni), végül egy kis ecetet, kb 1 kanálnyit használtam helyette. Először lisztből, langyos vízből, élesztőből és egy kiskanál cukorból elkészítettem a kovászt, összekevertem a hozzávalókat, míg kb. galuskatészta sűrűségű masszát kaptam és meleg helyet félretettem kelni. Idejében elkészült, így vagy két órát is kelt. Utába összekevertem a többi hozzávalót és a kovászt, majd jó 20-25 percig gyúrtam-dagasztottam, amíg már se a kezemhez, se az edény falához nem ragadt. Az utolsó 1-2 percben szezám- és lenmagot gyúrtam bele. Hagytam kelni, majd Limara utasításai szerint ismét összegyúrtam, megformáztam



és egy jó órát még kelesztettem. Mivel nem állítható hőmérsékletű és nem légkeveréses a sütőm, először maximumra állítottam, majd miután az első adag tésztát betettem, kicsit levettem belőle, az aljára pedig egy edénykébe vizet tettem. Kb. félóra alatt sültek meg.


2009. február 12., csütörtök

Mi lennék ha ...?


Andicinak és nek köszönhetem ezt az újabb játékot...

...hónap lennék: április
...a hét napja lennék: vasárnap
...a nap egy időpontja lennék: éjszaka
...bolygó lennék: Nap
...tengeri állat lennék: delfin
...berendezési tárgy lennék: díszgyertya
...bűn lennék: önzés
...történelmi személy lennék: Jeanne d’Arc
...folyadék lennék: víz
...drágakő lennék: rubin
...fa lennék: borókafenyő
...madár lennék: pacsirta
...szerszám lennék: kalapács
...virág lennék: fehér rózsa



...időjárás lennék: májusi zivatar
...mesebeli lény lennék: királylány
...hangszer lennék: hegedű
...állat lennék: oroszlán
...szín lennék: piros
...érzelem lennék: szeretet
...zöldség lennék: paradicsom
...hang lennék: patakcsobogás
...elem lennék: víz
...dal lennék: Glenn Medeiros: Nothing gonna change my love for you
...film lennék: A szökés
...könyv lennék: Emily Bronte: Üvöltő szelek
...étel lennék: tengeri herkentyűs koktél
...hely lennék: tenger
...íz lennék: édes
...illat lennék: rózsa
...hit lennék: nem tudom
...testrész lennék: szív
...arckifejezés lennék: mosoly
...tanóra lennék: földrajz
...rajzfilm lennék: Tom és Jerry
...mértani alakzat lennék: kör
...szám lennék: 13
...ruhadarab lennék: menyasszonyi ruha
...ékszer lennék: karikagyűrű
...kiegészítő lennék: sál
...szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés
...rovar lennék: katicabogár
...gyümölcs lennék: eper
...smink lennék: enyhén kihúzott szemvonal, ajakrúzs
...épület lennék: kertes ház

... továbbadom: Timinek, Katának, Katinak, Duendének és Palócprovence-nak. 

Gyerekkori ízek 1. - Tejfölös rántotta


Több étel jutott eszembe a gyermekkoromból, le is írom majd az összeset, de mégis van egy, amely kiemelkedő helyet foglal el emlékeimben. Ez a tejfölös rántotta. Tulajdonképpen nem egy hagyományos értelemben vett rántotta, de Mama így hívta és így maradt rá. Mostanában is készítem, eddig mindenkinek ízlett, aki megkóstolta.
Kisiskolás koromban szinte minden reggel ezt ettem, mielőtt iskolába indultam volna, és megunhatatlan volt. Szinte mindig Mama készítette, neki valahogy jobban sikerült, és egy csésze habos tejjel mellé isteni volt. A habos tej a hajnalban fejt és frissen forralt tej volt, amit Mama úgy hűtött iható hőmérsékletűre, hogy egyik csészéből a másikba töltögette és így mindig keletkezett a tetején vagy kétujjnyi hab. Hmm, mintha most lett volna.

A rántottához nem kell más, mint tejföl és tojás, no meg egy pici só. Általában 1-1,5 dl tejfölt és 1 tojást lehet számítani fejenként. A tejfölt egy lábosba öntjük, beleütjük a tojást, elkavarjuk, picit sózzuk és állandóan kavargatva, felforraljuk. 1-2 perc fővés után, amikor már kissé besűrűsödött, már kész is van.



Lehetne mártogatni, de nekem mindig úgy csinálták, hogy beleaprították a kenyeret és összekavarták. Mai napig így szeretem, így adom a gyerekeimnek is.



Változatosságképpen, néha, amikor maradt puliszka előző napról, akkor a hideg puliszkát darabolta fel Mama és azt kavarta bele a rántottába.

2009. február 11., szerda

Gyerekkori ízek - Felhívás




Palócprovence vágott bele egy ilyen nevű-témájú sorozatba, és olvasása közben rájöttem, hogy ez kitűnő lenne körkérdésnek is. Biztos, hogy mindenki őriz a múltból egy ízt, egy illatot vagy akár csak egy érzést, ami megmaradt benne egy-egy étel kapcsán, biztos mindenkinél volt olyan étel, ami végigkísérte, netán meghatározta gyermekkorát, és szívesen emlékezne, írna róla. Mivel P. átadta nekem a kezdeményezést, hát útjára is bocsátom: írjatok olyan ételekről, amiket gyerekkorotokban szoktatok enni, amiket esetleg már elfelejtettetek (mostanig), amiket még most is készíti valaki számotokra, amiket megtanultatok ti is elkészíteni, de akár olyan ételekről is, amiket bár elkészítesz, mégsem ugyanolyanok, mint annak idején! Lehet csak egyszerű emlékezés, jöhetnek receptek vagy bármi, amit úgy éreztek, ebbe a témába belefér. Nem mondom, hány embernek adjátok tovább, mindenki annak továbbítja, aki kedves számára, de nagyon jó lenne, ha rendre minden gasztrobloggerhez eljutna a körkérdés. Gondolom, egy bejegyzésbe senki sem tud mindent belefoglalni, úgyhogy nyugodtan lehet többször is írni, csak éppen legyen megjelölve, hogy a bejegyzés, recept ebbe a témába tartozik.
Ezennel jöjjenek a kiválasztottjaim: Duende, Ottis, Palacsintás királylány, Gabojsza, Mindennapi Manna, , Kati és Mennyei Mignon.

2009. február 10., kedd

Pulykacsíkok majdnem Stroganoff módra

Pulykamellett olvasztottam a szombati ebédhez, de végül nem készítettem el ebédre, mert akkor anyóséknál voltunk. Viszont lett belőle vacsora. Két adag muffin között gyorsan összeütöttem, elég hamar elkészült.

Először nem tudtam, mi legyen belőle, valami olyasmit akartam volna, amit nem ettünk mostanában, esetleg nem is eszünk túl gyakran. És megtaláltam. Ha már amúgyis elöl volt a Lajos Mari-könyvem, belelapozgattam és megtaláltam a Bélszíncsíkokat Stroganoff módra. Láttam is hozzá.

A húst megmostam, szeletekre, majd kisujjnyi csíkokra vágtam. Egy hagymát apróra daraboltam és kevés olajon megdinszteltem. A húst megszórtam liszttel, összeforgattam, majd rádobtam a hagymára és amíg a hús kifehéredett, állandóan kevergetve, erős tűzön pirítottam. Ekkor jött volna bele a feldarabolt gomba, aminek hiánya miatt az én ételem csak majdnem Stroganoff lett. Tettem bele egy cikk áttört fokhagymát, 1 babérlevelet, friss (azaz nálam fagyasztott) kakukkfüvet, 2 ek. paradicsompüré helyett egy fél üvegnyi házi ketchupot, egy nagy, apróra vágott ecetes uborkát, kb. 2 dl bort, és picit sózva, borsozva, főztem kb. 20-25 percig. (Ha üzleti pulykából készül, biztos, hamarabb is megvan, de az én házi pulykám több fővést igényelt.) Közben az elfővő levét kevés forró vízzel pótoltam mindig. Végül elkavartam benne kb. 1 dl-nyi tejfölt (2 dl tejszín is jó) és kevés vízzel igazítottam meg a mártás állagát. Kiforraltam, majd még egy pici sót tettem bele és kész is volt. Köretet már nem csináltam, hanem kenyérrel mártogattuk, de bármilyen semleges ízű köret (krumplipüré, párolt rizs) jó mellé.



Másnap, vasárnap, teljesen hagyományos ételeket készítettem, nem is volt kedvem kísérletezgetni, de amúgy nem is nagyon tehettem, nehogy majd ne tudjanak enni belőle! Tejfölös fokhagymás levest főztem, amibe egy disznó jócskán belelógatta a lábát, majd egyszerű krumplipüré, sült csirkefelsőcomb és bécsi szelet ment az asztalra. Desszertként a
Tündi által hozott joghurtos-ananászos tortát ettük, ami nagyon finom volt.




2009. február 9., hétfő

Kolbászos „borjúk”



Mivel tudtam, hogy kb. reggeliidőben fognak érkezni, erre az alkalomra is kedveskedtem némi finomsággal. Eszembe jutott Lajos Mari tésztában sült húsvéti sonkája és ennek mintájára készítettem el a kolbásszal töltött „borjúkat”. Borjú csak azért, mert olyan jó vaskosak voltak, mint amilyenek Édesanyám töltött káposztái szoktak lenni (amiket ugyanúgy nevezünk), és ez volt az első fogalom, ami beugrott a látványukkor.
Teljes siker volt, és főleg újdonság. Bár én még egyszer készítettem ilyen mini-dolgot, de akkor a csíkokra vágott sonkát csomagoltam be külön-külön.

A tésztához kell:
- fél kiló liszt
- 1 kiskanál cukor
- 2,5 dkg élesztő
- 1 ek. só
- 2 tojás + 1 tojássárgája
- 8 dkg vaj vagy margarin
- 1-1 mokkáskanál friss vagy szárított zöldfűszer (tetszés szerint)
- 1 ek. tej vagy tejszín

A lisztet egy tálba tesszük, a közepébe mélyedést csinálunk. 1 dl langyos vízben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, a liszt közepébe öntjük és a szélekről annyi lisztet keverünk hozzá, hogy galuskalágyságú masszát kapjunk, azaz kovászt készítünk. Letakarva, kb. 15 percig kelesztjük. 1 dl langyos vízben elkeverjük a sót és az egész tojásokat, majd a liszthez-kovászhoz öntjük a felolvasztott vajjal (én 4 ek. olajat használtam) együtt. Beleszórjuk a zöldfűszereket is. Én ezúttal szárított petrezselymet és oregánót tettem, de szórtam bele némi fokhagymagranulátumot is. Jól összegyúrjuk, majd fényesre-hólyagosra kidolgozzuk. Letakarva, meleg helyen kétszeresére kelesztjük.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk és kinyújtjuk. Kockákra-téglalapokra daraboljuk, amikbe belecsavarunk egy-egy 3-4 centis, vékony, pikáns kolbászdarabot. Tepsibe helyezzük őket, még hagyjuk kelni 10-15 percet, majd lekenjük a tejjel elkevert tojássárgájával. Hogy mennyi ideig kell sütni, nem tudom, de kb. félóra alatt készen volt egy adag. Olyan sütőben, aminek állítható a hőfoka, lehet, hoyg hamarabb is elkészül. Én kivettem egyet, kettévágtam és megkóstoltam. Jó volt, a tésztája átsült és így kivettem.
Az én „borjúim” kisé színtelenek lettek, mert csak sima tejjel kenegettem meg őket, ugyanis nem volt több tojásom akkor és az üzletek is már bezártak.

A reggelihez még vinetát is tálaltam, amin viszont újítottam egy kicsit. Férjecském állandóan arra panaszkodott, hogy savas neki a padlizsánkrém, nem bírja a gyomra, ezért hirtelen ötlettől vezérelve meghámoztam 3 közepes krumplit és puhára főztem. Jól lecsepegtettem és a még nagyon hideg padlizsánhússal (fagyasztott padlizsánból készült) és egy kicsi fej hagymával egyszerre leturmixoltam. Ezután, ugyanúgy, mint mindig belekevertem a majonézt és utánasóztam. Még István is meglepődött  végeredményen!

Finom citromos mentateát is főztem mindezek mellé.

Járvány Erdélyben (és máshol is)


Tegnap vendégsereg érkezett. Tündiék jöttek, mind az öten. Köztudott:p, hogy őket nem lehet kevés étellel várni, de figyelembe véve, hogy hogyan szokott roskadozni az asztaluk a sok finomságtól, amikor hozzájuk megyünk, nem is akarnám. Annyira ritkán jönnek hozzánk és megyünk mi Fickóra, és nem utolsó sorban, úgy felpakolnak mindig minden kerti és istállói-óli jóval, hogy megérdemlik a bőséges traktát. Most is 3 l házitejjel, másfél l házi tejföllel, egy hosszú szál füstölt kolbásszal, 1 nagy adag karajjal, egy zacskó oldalassal, 1 adag juhtúróval, 2 nagy üveg zakuszkával, 2 üveg birskompóttal, almaízzel, 2 l „fickói forrásvízzel”, azaz házifőzött almapálinkával megrakodva érkeztek, és nem utolsó sorban egy finom ananászos tortát is hoztak. Mindennek tetejébe, némi biznisz fizetségéül, egy mikrohullámú sütővel is megleptek, tudván, hogy a sajátom elromlott. (Emiatt mérges vagyok, mert István megjavította volna a mienket, csak még nem jött el annak az ideje.)

De ha mindez nem is érkezett volna, én úgyis kellőképpen „felkészülve” vártam volna őket. Így született szombaton este 3 adag muffin, és két tepsi kolbászos „borjú”. A többi már tegnap délelőtt készült.

Hogy miért is ez a címe a bejegyzésnek? Hát csak azért, mert mostanában egy nagyon ragályos járvány ütötte fel a fejét itt mifelénk és Magyarország egyes részein. Kinél hosszabb, kinél rövidebb ideig jelentkeznek a tünetek, az intenzitásuk is más-más mindenkinél, és ettől függ, hogy a jelenség akut vagy krónikus formájával állunk szemben. A neve nem más, mint: muffin-láz.:D Így esett, hogy a vendégváráshoz én is muffint terveztem.

Egy adagot már szombaton délelőtt megsütöttem, de azt el is tűntettük nyomban, alig mentettem meg 4 darabot, amit Sárpatakra vittünk. Ezt az adagot Ré receptje szerint sütöttem, azzal a különbséggel, hogy nem tejfölt, hanem tejet tettem bele (kb. 1 pohárnyit) és nem volt rumom, amit hozzáöntöttem volna. De nagyon finom lett így is. Anyósom is dicsérte, sőt, még apósom is megevett egyet, pedig ő és az édesség két külön fogalom. A tetejük is szép lett, a széle nem lett lapos, mert megfogadtam Ré tanácsát és a formák oldalát nem kentem ki. Igenám, de alig tudtam kiszedni őket a formákból! Papírkapszlim (nem is tudtam, hogy ezt így hívják) nem volt, eddig mindig kikentem a formákat. Amíg papírt veszek pedig maradok is ennél. Mert igaz, hogy így nem lesznek a muffinok olyan szépek, de legalább egyszerűen kigurulnak a formából és nem kell őket késsel körbevágnom, kanálnyéllel kikapargatnom. És persze, ezzel a tepsit is össze-vissza karcolnom. Az ízükön úgysem ront semmit a kalap-forma sem!

A többi adagot már csak estefelé-este sütöttem meg, és mindegyik különböző lett. Az egyik szintén csokidarabos volt, de azt a Szilvinél olvasott recept szerint készítettem. Nagyon finom lett, beismerem, de nekem az tűnt a legbonyolultabbnak. Sokkal egyszerűbb, úgy gondolom, amikor csak összedobom külön-külön a száraz és folyékony dolgokat, majd néhány kavarással össze is vegyítem őket. A végeredmény nem sokban különbözik. És még annyit róhatok fel neki, hogy a 12 formához picit kicsi az adag.
A második adag kakaós-fahéjas lett. Ez már saját kreálmány lett, bár alapjaiban Ré receptjét követtem. 10 kanál (kb 20 deka) liszthez 6 kanál cukrot (kb. 12 deka) tettem, 1 kiskanál sütőport, 2 ek. kakaót és 1 ek. fahéjat. Egy másik edényben felvertem 1 tojást, hozzáöntöttem 3-4 ek. olajat és 2 dl tejet, majd összevegyítettem az egészet. Megtöltöttem a formákat kb. háromnegyedig és kb. 20-25 percig sültek.
A harmadik adag mogyorós lett. Még karácsony óta megmaradt némi darált mogyoróm, jó alkalomnak láttam „megszabadulni” tőle. A recept maradt ugyanaz, csak nem került bele kakaó és fahéj, hanem 10 dkg darált mogyoró (azért darabkák is akadtak benne), és tejből 2,5 dl-re volt szükség. A két utolsó adag nem lett olyan szép formájú, mert nem volt türelmem annyit áztatni, majd súrolni a formákat, ezért jól kikentem őket.

A szombat délelőtti adag:



A későbbi végeredmények. Előtérben, természetesen, a szép darabok, azaz, amiknek nem lapos a szélük. Ezek készültek a Szilvi receptje szerint.



2009. február 7., szombat

Zellerkrémleves



Lányos ebédnek indult. István kiszálláson, gondoltam, csak estére érkezik haza. Végül hamarabb jött és ő is kénytelen volt enni belőle, s bár nem halt bele, tényleg csak arra volt jó, hogy ne haljon éhen a drága. Nem szereti a krémleveseket. Ez van!
Pedig igazán finom volt, legalábbis nekem nagyon ízlett. Kisebbikemnek is kétszer tettem a csészéjébe, Anyu pedig, aki beállt tegnap közénk (’sze csaj ő is), szintén dicsérte. Repetát, igaz, nem kért, de azt hiszem inkább azért nem, hogy ne fogyjon el teljesen. Pedig örültem volna neki, mert akkor már tegnap elmostam volna a főzőedényt. Különben az az érdekessége a tegnapi ebédnek, hogy nem itthon ettük meg, hanem Anyunál. Még délelőtt felmentünk a lányokkal, pakolásztunk, majd én hazajöttem, megfőztem és úgy vittem fel. Igaz, csak ez a leves volt, de bőven elég volt mindenkinek. Jaj, Nagyobbikom meg sem kóstolta, de ő most amúgyis nagyon éhségsztrájkoló periódusában van, és most az az elv működik nálunk, hogy ha kimarad egy étkezés, a következőig nem kap semmit – csak ha mégis szól, hogy éhes. No, csúszott is este a sajtkrémes kenyér és a tükörtojás! (Muszáj ilyen szigorú lennem, különben elnasizná-gyümölcsözné a napot, pedig nincs is itthon ki tudja milyen nasiparadicsom, de müzli, kukoricapehely, egy-egy szelet kalács, keksz, azért akad!)

Szóval zellerkrémleves.

Kicsontozott csirkecomboknak a csontját megfőztem, majd kidobtam, de sajnáltam volna, ha kárbavész az ízük! Közben krumplit (2 nagyobb és egy kisebb), hagymát (egy nagyobbacskának a fele) és zellert (egy nagyobbacskának a háromnegyede) hámoztam, majd ugyanebben a sorrendben beledobtam a fővő vízbe és puhára főztem őket. Picit sóztam is közben. Amikor megfőttek, a vízből leöntöttem egy kicsit és a zöldségeket simára turmixoltam. 2 ek. olajból, 2 csapott ek. lisztből és 2,5 dl tejből besamelt készítettem és belekavartam a zöldségpürébe. A leöntött főzőlével hígítottam fel. Sóztam még és citromlével ízesítettem (De nem savanyítottam!). Tálaláskor egy kiskanál tejfölt tettem egy adaghoz és a tetejét megszórtam pörkölt, sós napraforgómaggal. Eredetileg pirított kenyérkockákat terveztem mellé, szerintem úgy lett volna az igazi, de már nem volt időm rá. Friss kenyérrel is elfogyott.

2009. február 6., péntek

Csirkecombok Waldorf-salátával



A combokat egy éjszakán át pácoltam: 5 cikk fokhagymát áttörtem, elkevertem sóval, borssal, pirospaprikával, 4 ek. szójaszósszal, kb. 1 dl borral és néhány kanál olívaolajjal. A combokat beleforgattam és állni hagytam. Reggel átforgattam őket, majd utána is időnként megrázogattam.
Elkészítés előtt lisztbe mártottam őket és forró, bő olajban elősütöttem, majd egy tepsibe tettem, pici vizet öntöttem alá, lefedtem alufóliával és készre pároltam. Végül egy kicsit pirítottam fólia nélkül.

A salátához zellergumót használtam. Ha jól tudom, az eredetihez a szárzellert használják, de én olyat még sosem ettem, és nem is vettem, mert mindig túl drágának találtam. Ettől az ételtől si féltem, hiszen almát kell összekeverni zöldséggel és majonézzel, nem tudtam, milyen fogadtatásban lesz része, de alaptalan volt a félelmem, Férjecskémnek is nagyon ízlett. Amúgy minden salátát nagyon szeret.
Szóval a zellert és az almát először vékony szeletekre vágtam, majd felcsíkoztam. (Az almát nem szabad reszelni, mert akkor túl sok levet ereszt, a zelelrt viszont lehet.) Jól meglocsoltam citromlével őket, hogy ne barnuljanak. Sóztam és egy icipici cukorral is megszórtam. Közben egy tojásból majonézt készítettem, majd lazítottam tejföllel és joghurttal. Jól összekevertem, még sóztam egy picit és már kész is volt. Akkor nem volt dióm, hogy megszórjam vele, de így is nagyon finom volt.

2009. február 5., csütörtök

Almaleves



Tegnap eszembe jutott, hogy karácsony előtt készítettem egy finom almalevest, amit a lányokkal csak amúgy gyúrtunk magunkba. Semmi ördöngősség nem volt benne, az almát, amit vékony cikkekre vágtam, egy kiskanálnyi vajon elkezdtem párolni, majd felöntöttem forró vízzel és kb. 5 percig forraltam. Az almák így megpuhultak, de nem főttek szét. Tettem bele egy csipet sót, 1-2 ek. cukrot és fűszereztem mézeskalács-fűszerkeverékkel. Kész. Jaj, azért egy kis plusz fahéjat még tettem bele!

2009. február 3., kedd

Tárkony és zöldségek „eltéve”


Mivel érdeklődtetek aziránt, hogy hogyan szoktam tárkonyt, zöldségeket tartósítani, pár szabad percemben (amíg délikávézom) gyorsan leírom.

Zöldségeket, természetesen, főleg frissen használok, de vannak alkalmak, amikor jól jön, ha nem kell répát, zellert hámozni és gyakorlatilag pár perc alatt kész egy leves.
Nálam sokszor adódik olyan eset, hogy hozzák (szüleim, anyósomék) a friss, kerti zöldségeket és nem tudom/tudnám időben felhasználni és tönkremennének. Persze, ezt nem várom meg, hanem gyorsan „elteszem” őket. Ilyenkor általában a fagyasztóba dugom, készen felkockázva, és amikor kell, csak beledobom a fővő vízbe. Van, hogy csak simán murkot (sárgarépát) teszek így, van, hogy keverem petrezselyemgyökérrel, zellerrel, de régebb volt, hogy teljes leveszöldségarzenált (ezekhez hagyma, káposzta stb-t hozzátéve) tettem egybe és adagonként lefagyasztottam.

Ősszel, viszont, amikor már kiszedtük az összes zöldséget, szoktam eltenni üvegbe is, sóval. Csak néhány üveggel, ételízesítő gyanánt. Kétfélét csinálok, „édes” levesnek valót, mármint amiből simán lehetne húslevest is főzni, azaz sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert és petrsezselyemzöldet darálok egybe, jól besózom jódmentes sóval és kis befőttesüvegekbe teszem. A tetejére a biztonság kedvéért egy késhegynyi szalicilt teszek, és így könynű eltávolítani ezt a részt, amikor kibontjuk az üveget. Kibontás után hűtőben kell tárolni. A másik változat a „savanyú” leveseknek való, amikor a fent említettek mellett még színes húsú paprikát, hagymát, paradicsomot és zellerzöldet (lehet lestyánt is, aki szereti) is beledarálok. A többi ugyanaz. Nem kell dunsztolni, csak jó szorosan lezárni az üvegeket. Ezeket főleg olyan levesekbe használom, amit különben is savanyítanék vagy paradicsom is menne bele. Általában 1-2 evőkanállal elég belőlük, vigyázni kell ilyenkor a sózással.

A tárkonyt itt nem is használják másként, mint ecetben vagy ecetben-sóban tartósítva. Igazi aromáját, jellegzetes ízét végülis csak így adja vissza! Nagyon egyszerű: jól megmossuk az ágyacskákat, megszikkasztjuk, majd a leveleket-bóbitákat letépkedjük a szárakról. Befőttesüveg aljára teszünk egy réteg sót, majd leveleket tömködünk bele jó szorosan, amjd só és levélkék, amíg megtelik az üveg vagy elfogy a hozzávaló. Végül az egészet felöntjük ecettel. Tudtommal mindegy, hogy milyen ecetet használunk, én erre általában a normális, 9 fokosat szoktam. Kicsit elváltozik így a színe, nem marad szép fűzöld, de a levesekben, ételekben nagyon jól mutat így is. Egy-egy alkalommal én kb annyit veszek ki belőle, amennyit két ujjammal összecsippentek, apróra vágom és beleteszem az ételbe. Ezt az ecetet pedig savanyításra használom. Itt is vigyázni kell a sózással, inkább csak savanyítás után célszerű megejteni.
A tárkony szárait sem érdemes eldobni, abból is lehet tárkonyecetet készíteni, de akár illatos olaj is születhet belőle. Üvegbe téve csak fel kell önteni ecettel vagy olajjal.



Nem tudom, mi történt... Lefotóztam az üvegeimben lévő maradékokat, feltöltöttem a gépre, de az Irfanwiew, amivel kicsinyíteni szoktam, nem engedi őket megynitni. Most em tudok több időt rászánni, de majd megmutatom, hogyan néz ki a tárkony az üvegben is. :) A feltett képen innen kölcsönöztem. 

Fűszeres csirkeszárnyak nokedlivel



Édesanyámnak volt nokedliszaggatója és nem gyakran, de rendszeresen készített is nokedlit. Nekem aztán nem volt, de valahogy nem is hiányzott, talán egyszer vagy kétszer ha csináltam galuskát, akkor meg kiszaggattam kanállal vagy késsel. Hogy, hogy nem, de karácsonykor az „angyal” meglepett egy szaggatóval, sőt, valami újabb fajtával (legalábbis nekem nagyon új volt, bár másnak meg ez a hagyományos), amibe csak beletöltöd a tésztát és ide-oda mozgatod, amíg kicsurog belőle. Nos, azóta már kétszer ettünk nokedlit. Olcsó, gyors és finom étel, és nem is annyira „tésztakategóriájú”, úgyhogy még Férjecském is szívesen megeszi.

Nokedli
Legutóbb 3 tojáshoz fél kiló lisztet használtam és vízzel lazítottam galuskatészta sűrűségűre. Nem kell nagyon simának lennie! Lobogó sós vízbe kiszaggattam, majd beleforgattam zöldfűszeres vajba. Egy serpenyőbe kevés olajat öntöttem, majd 5 dekányi vajat olvasztottam fel benne. Amikor a víz elpárolgott belőle, beleszórtam egy ek.-nyi tavaszi fűszerkeveréket (petrezselyem, kapor, zellerzöld, csombor (borsikafű), fokhagymaszár, lestyán), de sima petrezselyemzöld is jó, és már mehetett is bele a kifőtt nokedli. Picit sóztam még.
Most pl. úgy főztem ki a nokedlit, hogy egy nagy lábosban forraltam a vizet és beleengedtem a párolóedényemnek a szűrőbetétjét. A galuskák abba csöppentek bele, és így, amikor feljöttek a víz felszínére, csak ki kellett emelni a szűrőt, kissé lerázni és már mehetett is a fűszeres vajba. Magos Zoltánnál láttam ezt a megoldást :D, bár neki igaz, hogy rendes nokedlifőző fazeka van, de így is kivitelezhető és főleg, nagyon praktikus, mert nem kell szűrőkanállal vadászgatni az apróságokat a vízben.

Fűszeres csirkeszárnyak


Grillszárnyat készültem sütni, de nem találtam a gázgrillem rácsát. Még most sem találom. Valahová becsúszhatott... ejj, már tudom is. (Tényleg most jutott eszembe!)
A szárnyak bepácolva, de nem volt, hol sütnöm. Mese nem volt, mentek a sütőbe. A pácot Patríciától tanultam, az ő szakács férje szokta így pácolni a csirkét. Nagyon finom lett!
„Összetevők: húslé, fokhagymapor, vöröshagymapor, (ezekből azért nem jó a rendes,mert megég), paprika (2 féle-édes és csípős), só, bors, és ízlés szerint... rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, citromfű, majoranna.” Így kaptam a „receptet”, annyit módosítottam rajta, hogy mégiscsak rendes hagymát tettem bele, lereszelve, mert én még hagymaport nem láttam errefelé, csípős paprikaport nem tettem, a fűszernövényekből pedig csak egy nagyon kevés majorannát használtam. De tettem pluszban egy kis szerecsendiót és néhány kanálka olívaolajat, ami viszont abszolút nem ártott neki. És igazi húsleves helyett egy csirkekockát oldottam fel kb. 1,5-2 dl vízben. A szárnyakat kb. másfél órát pácoltam ebben, de akár többet is lehet. Végül átpakoltam őket egy tepsiba, rájuk öntöttem a visszamaradt páclevet, még tettem alá fél dl vizet és alufóliával lefedtem. Pirosra kell sütni. Majdnem olyan finom lett, mint grillezve. És nagyon hamar megvan, ha a pácolási időt leszámítjuk, talán 20-25 perc.

2009. február 2., hétfő

Köményes fokhagymaleves tárkonnyal és palacsinta


Lehet, hogy lesz, aki „nagyot néz” ezen a címen, vagyis az ízek ezen társításán, de higgyétek el, e trió szenzációs ízkavalkádot képes teremteni. Ez egy nagyon régi levesem, gyors, és nagyon, nagyon finom.



Most így készült: 3 nagy murkot (sárgarépát) lereszeltem a nagylyukú reszelőn. Két cikk fokhagymát áttörtem és kevés olajon átfuttattam, majd rögtön rádobtam a lereszelt répát. Pár percig együtt pirítottam, állandóan kavargatva, ezalatt az olaj szépen kioldotta a répa színét. Ezután egy ek. darált paprikát dobtam rá (ez anyósom eltevése, sós) és miután gyorsan elkavartam, fel is öntöttem vízzel. Kb. két liternyi kell, de lehet, hogy majd pótolni szükséges, ha a rizs felveszi. Még sóztam picit, beledobtam egy marék rizset és lefedve addig főztem, míg a murok és a rizs megpuhult. Kb. 10-15 perc. Ekkor 1 ek. lisztből és 2 dl aludttejből (joghurt, tejföl, tej, bármi jó hozzá) eresztéket (habarást) készítettem és beleöntöttem a levesbe. Még töltöttem hozzá vizet és hagytam felforrni. Közben apróra vágtam az ecetben-sóban eltett tárkonyt, még hámoztam és áttörtem egy cikk fokhagymát és a levesbe tettem. Még került bele 1 ek. vágott petrezselyem is. Utánasóztam, tárkonyecettel savanyítottam és végül egy fél teáskanálnyi őrölt köményt is elkavartam benne. Kész.

Más készítési mód: Egy kiskanálnyi egész köményt olajban pirítok 1 percig, rádobom az áttört fokhagymát és megszórom 1 kanál liszttel. Elkavarom, felengedem vízzel, majd átszűröm. Ezután jöhet bele a paprikaörlemény, friss reszelt vagy eltett, darált zöldség (én pl. sárgarépát, petrezselyemgyökeret és petrezselyemzöldet szoktam összedarálni és egyszerűen sóban elteszem. Ilyenkor kell vigyázni a sózással.), a rizs, a többi pedig ugyanaz. Lisztes habarás már nem jár bele, csak simán tejföl, joghurt vagy tej.

Palacsinta
Most először készítettem pontos recept szerint, eddig mindig csak úgy, szemre készítettem. Végülis a lényeg ugyanaz, de ha nem kukucskáltam volna meg Duende receptjét, akkor most nem tudnám leírni. Hecsedliízzel (csipkebogyólekvárral) töltöttem meg őket. Az utolsó három, Kisebbikemnek megmentett darab:



Kisebbikem, indián törzsfőnöki díszben, persze, palacsintaevés közben:


Kapros káposztafőzelék


Ezt az ételt nem most készítettem, hanem már régebb, talán még az ünnepek előtt. A zöldségesnél járva megláttam és megéreztem (de lehet, hogy fordítva történt!) a friss kaprot és már tudtam, hogy mit készítek vele! Ezt általában tavasszal szoktam, új káposztából, de addig még várni kell, és az íze talán csak markánsabb valamivel ilyenkor, de semmiképpen sem rosszabb. Így is, úgy is a tavaszt hozta a lakásba, a színes virágos alátétekkel meg abszolút sikerült „igazzá” tenni a fílinget.



Kell hozzá: 1 kis fej káposzta, olaj, 1 hagyma, késhegynyi pirospaprika, 1 ek. liszt, tej, tejföl, só, bors 1 csokor kapor

Elkészítés: A hagymát apróra vágom és olajon üvegesre párolom. Megszórom a pirospsprikával és rögtön felengedem egy kis vízzel. Amikor már majdnem elpárolgott ez a víz, rádobom a csíkokra vágott káposztát és összeforgatom a paprikás hagymával. Megsózom, ismét vizet öntök hozzá és lefedve megpárolom. Mindig csak kevés vizet szoktam önteni és állandóan pótolom azt, ami elfőtt, illetve olyankor jól össze is kavarom, hogy mindenütt egyformán párolodjék. Ha kész van, a lisztből és tejből eresztéket (habarást) készítek és besűrítem vele a főzeléket. Tejfölt is kavarok bele, illetve az állagán további tejjel vagy vízzel igazítok. Jól kiforralom, utánasózok, ha kell, teszek bele egy kis borsot (de sokszor ki is szoktam „felejteni” belőle, főleg, ha Kisebbikem is abból eszik) és beledobom a finomra vágott kaprot is. Összekavarom, azalatt még egyet-kettőt lobban, és kész! Jó étvágyat!

Még annyit, hogy ha valaki nem szereti ennyire „csórén”, azaz meztelenül, akkor lehet egy kis pirított szalonnát, sonkacsíkokat dobni a tetejére. Én viszont különösen szeretem, amikor nincs rajta semmi plusz.

2009. február 1., vasárnap

Párolt szelet vadasmártással és zsemlegombóccal



Már nagyon hiányzott a Nagykönyv. Hónapok óta nem főztem belőle semmit. Talán már egy éve is elmúlt, hogy kinéztem valami receptet belőle, pedig 70-80%-uk már ki van pipálva, azaz próbálva, éppencsak azok maradtak, amiket semmiképpen sem mernék asztalra tenni a hozzávalók párosításának „meredeksége” miatt (pl. Körtés-málnás szűzérmék vagy Mandarinos malacoldalas stb.)

Ez a könyv nem más, mint Lajos Mari 66 húsétel című munkája, Hemző Károly remek fotóival illusztrálva. Kedves számomra, mert Istvántól kaptam évekkel ezelőtt egy karácsonyra. Eldöntöttem: mára ebből főzök.

Az este elővettem egy adag disznóhúst, se nem sovány, se nem kövér comb volt éppen. Ez adott volt, most már csak receptet kellett találni hozzá. (A büdzsé pillanatnyi szűkreszabottsága miatt kénytelen voltam a meglévő dolgokhoz találni receptet és nem fordítva.) Nézegetés, mérlegelés után a Vadas marhaszeletre esett a választásom, de persze, disznóból. Az utasításokat, menetet viszont teljes mértékben követtem. Még délelőtt kb. 1x1 cm-es kockákra vágtam 3 jókora szelet kenyeret (3 zsemle helyett), tepsibe tettem és a sütőben szépen megpirítottam, majd hagytam kihűlni.

Hozzávalók:

- 60 deka vegyes leveszöldség (sárgarépa, zeller, petrezselyem, paszternák, illetve ezek közül, ami van)
- 1 nagy fej hagyma
- 4 cikk fokhagyma
- kb. 60 deka marhahátszín/disznócomb
- 4 + 2 ek. olaj
- 1 babérlevél
- kakukkfű
- só, bors
- 1 dl vörösbor
- 2 ek. liszt
- 3 dl tejföl
- 1 ek. mustár

A zsemlegombóchoz:
- 3 szikkadt zsemle (vagy 3 nagy szelet kenyér)
- 2 dl tej
- 2 tojás
- 10 deka liszt
- 1 csokor petrezselyemzöld
- só, bors, 2 ek. olaj

Elkészítés:
A húst felszeleteltem, sóztam, borsoztam és amíg a zöldséget, hagymát meg a fokhagymát megtisztítottam és feldaraboltam, állni hagytam. Felforrósítottam 4 ek. olajat és a hússzeleteket hirtelen mindkét oldalukon megpirítottam. Ekkor rádobtam a zöldségeket és a hagymát, együtt pirítottam pár percig, majd beletettema fokhagymát, a babérlevelet és a kakukkfüvet is. Még egy pici sót tettem rá, aláöntöttem a bort is és hagytam elpárologni. Ezután lefedtem és néha kavargatva, az elfővő vizet forró vízzel pótolgatva kb. 1 óra alatt puhára pároltam.

Eközben egy tálban felvertem a tojásokat, elkevertem a liszttel, majd felengedtem a tejjel, míg sima palacsintatésztát nem kaptam. Sóztam, borsoztam, beletettem a petrezselyemzöldet, majd a kihűlt pirított kenyérkockákat és jól összekavartam. Min. fél órát kell állni hagyni, időközben kavargattam, hogy egyenletesen puhuljanak a kockák. Végül kézzel jól összekavartam-gyúrtam, még szórtam bele 2-3 ek. zsemlemorzsát, hogy ne legyen ragacsos és 11 db (12-t kellett volna) gömbölyű labdát formáztam belőle. Enyhén sós vízben, gyenge forralással 8-10 perc alatt kifőztem őket. Kivettem egy tálba és meglocsoltam 1-2 ek-nyi olívaolajjal.

Amikor a hús megpuhult, kiszedtem a szeleteket és lefedve, melegen tartottam. Kidobtam a babérlevelet, a zöldségeket pedig összeturmixoltam. 2 ek. olajból és 2 ek. lisztből nagyon világos rántást készítettem, majd felengedtem 2 dl hideg vízzel, jól elkevertem és a zöldségpüréhez adtam. Ezután ment bele a tejföl és a mustár. (Én csak kb. fele tejfölt tettem, a többit aludttejjel pótoltam, de a joghurt is jó) Só, bors már nem kelett bele, de ízlés szerint még lehet tenni. Pár percig forraltam, majd lehetett is tálalni.

Végül bevallom, hogy egyszer már elkészítettem ezt és Férjecskémnek nem ízlett akkor a mártás. Most úgy voltam vele, ha nem kell, nem eszi meg, de kerültem mindenféle plusz édesítést (a recept pl. írt egy kanál cukrot a rántásba)  és a savanyítás is csak minimális volt. Többnyire a zöldségek természetes íze, édessége, illetve a tejföl-aludtej savanyúsága érvényesült.

Férjecském kommentárja: egészen jó ötlet ez a gombóc! És minden finom mellette. Lefényképezted? :D
(Le.)
 


Tejfölös-meggyes desszert


Nálunk eléggé ritkán szokott desszert lenni. Valahogy nincs igény rá (még). Én vagyok az, aki megkívánok ezt-azt vagy éppen megmozdul a fantáziám valamilyen hozzávaló kapcsán.
Tegnapelőtt úgy adódott, hogy Nagyobbikom pár kanálka müzlit evett reggelire, egy kis csirkecombot ebédre, így természetes, hogy estére már jó éhes volt. Ismét müzlire fájt a foga, ám arra gondoltam, valami kedvére való, de tartalmasabb valami nem árt neki! Aztán eszembe jutott Kati desszertje is, a tejfölös-joghurtos-gyümölcsös babapiskóta és már ki is pattant a fejemben az ötlet csírája. Elszaladtam gyorsan hozzávalókat venni és közben azon morfondíroztam, hogy milyen gyümölcsből készítsem. A fagyasztó még tele van meggyel, cseresznyével, szilvával, úgyhogy ezek közül kellett válogatnom. Végül a meggyre esett a választásom.



Használtam hozzá: fagyasztott meggyet, kb. 25-30 dekát, kb. 2,5 dl tejfölt, 4 dl szánát (joghurtféle, de kissé folyósabb, selymesebb és nem annyira savanyú), cukrot (összesen vagy 4 kanállal használtam) és babapiskótát.
A meggyet még fagyosan a blenderbe dobtam, 2-3 kanál cukrot szórtam rá, ráöntöttem a szána felét és jól összeturmixoltam. (Hmm, olyan volt, mint egy finom, friss fagyi!) Egy másik edényben a tejfölt elkevertem a maradék szánával és tettem bele egy kis cukrot. Lehetett volna vaníliás cukrot is, de nekem éppen nem volt. Egy öblösebb pohárba öntöttem a meggyes masszából, rádaraboltam 2 babapiskótát és leöntöttem a tejfölös keverékkel. Azonnyomban enni kell, mert ha a gyümölcs olvadni kezd, folyóssá válik és úgy már nem annyira élvezetes.
A masszákat jó kb. egyenlő arányban használni, de én a lányoknak valamivel több tejfölöset tettem, hogy ne legyen annyira hideg, a mi poharainkba emiatt valamivel kevesebb „fehér” jutott.

2009. február 26., csütörtök

(Nem éppen) Hamvazószerdai menü

Bejegyezte: sedith dátum: 9:59 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Nem szoktunk böjtölni, sem vallásos sem más okokból. Néha diétázom, általában a 90 napossal, amibe jó lenne hamarosan ismét belevágnom. Ilyenkor a család is nagyjából ugyanazokat eszi, amiket én, talán kissé mdosítva, kiegészítve. És persze, nekik nincs gyümölcsnap. De ennyi a "böjt". Esetleg még az, hogy nagypénteken valóban semmi húsosat és lehetőleg semmi állati eredetűt nem főzünk. Ellenben vannak időszakok, mint pl. múlt héten, hogy úgy jön ki a lépés, hogy nem eszünk húst. És gondolom, jó ez így, mert nekünk jó.

Tegnap egy jó adag paszulylevest főztem, füstölt oldalassal, disznólábszárral (ez nem volt füstös). A babot még este beáztattam, reggel pedig a kuktában elég hamar puhára pároltam. Csak sót és egy fej hagymát tettem a vizébe. A füstölt oldalast jól átmostam forró vízzel és a disznólábszárral együtt (még fagyosan) odatettem főni. Külön főztem meg, mert több idő kellett neki, mint a babnak. Amikor a húsok megpuhultak, a paszulyból beletettem annyit, hogy jó sűrű levest kapjak. 2 ek. lisztből rántást készítettem, majd vízzel hígítva a levesbe öntöttem. Jól kiforraltam. Még sóztam ízlés szerint, illetve tárkonyecettel ízesítettem. A tetejére ecetben, sóban eltett, apróra vágott tárkonyt szórtam. Általában paradicsomlevet is szoktam tenni a levesbe, a rántást azzal szoktam felhígítani, de most úgy döntöttem, nem teszek. Apróra vágott vöröshagymával ettük, amit sózni, icipicit ecetezni és 1-2 ek. olívaolajjal meglocsolni szoktunk.



Amíg a levesnek valók főttek, kenyeret is dagasztottam. Ezúttal tiszta fehér kenyér lett. Nagyobb adagot gyúrtam be, így jutott jócskán eltenni is belőle a következő (mai) sütéshez, és „muffinokat” is süthettem. Nos, nem voltak ezek muffinok, csak a muffinsütő formában sütöttem ki a kis gombócokat. Hagytam jól megkelni őket és utána sütöttem ki. Mini-zsemlék lettek, Nagyobbikom viszont ragaszkodott a muffin elnevezéshez. Hát legyen, gondoltam.



 



Délután Ani kívánta meg a képviselőfánkot, és megkért, hogy készítsünk, legalább megtanulja, hogyan kell csinálni.
Anyósom receptje szerint 22 ek. vizet, 6 dkg zsiradékot (zsír, olaj, vaj vagy margarin) és egy csipet sót felforralunk, ekkor pedig 20 dkg lisztet zuttyantunk bele és gyors mozdulatokkal csomómentesre kavarjuk. Le is vesszük a tűzről és még pár percig kavargatjuk csak úgy, hogy hűljön kissé. Ezután 6 tojást kavarunk hozzá egyenként, addig nem tesszük bele a következőt, amíg az előzőt jól el nem dolgoztuk. A masszából kis halmokat rakunk egy tepsibe, nem túl sűrűn, mert megnőnek, és forró sütőben kb. 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük őket. Ezalatt az idő alatt egyszer sem szabad kinyitni a sütő ajtaját.

Mi egy picit spóroltunk tegnap és csak 3 egész tojást raktunk bele, 3-nak pedig csak a sárgáját. A fehérjéket felhasználtuk a krémhez. A krém vaníliás-fehércsokis krém volt, nagyon finomra sikerült. A recept szerint vaníliás pudingot kell főzni, amihez hozzákeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Ugyanígy csináltuk, de mielőtt a habot hozzáadtuk volna, a forró pudingban fehércsokit olvasztottunk fel. Azért előre is fel lehet ezt olvasztani és akkor csak összekeverni kell. Isteni lett az íze. Porcukorral már meg sem szórtuk, mert túl édes lett volna.


2009. február 25., szerda

Főzzünk blogból!

Bejegyezte: sedith dátum: 11:48 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Na, nem kell megijedni, nem egy újabb felhívás, csak ez jellemezte a tegnapi napomat. Blogokból inspirálódva készítettem ételeket.



Előszöris ismét kenyeret sütöttem, a Limara receptje szerint. Betartottam szinte mindent, de mégis más kenyerem lett most. Előszöris 46 deka liszt volt a zacskóban és nem akartam másikat kezdeni, ezért megpótoltam 4 deka vegyes korpával. Így szép barna (félbarna) lett. Aztán kerekre formáztam és nem hosszúkásra, illetve nem lefedve sütöttem, hanem csak vizet tettem a lábos alá egy edénykébe. Más lett a héja, másabb lett az állaga, de az eredmény úgyis NAGYON FINOM volt. Puha, levegős, vékony héjú kenyér lett. Férjecském se talált kivetnivalót benne, csak amúgy gyúrta magába a többi étellel együtt. Igaz, nagyon éhes volt...




Ahogy megsült a kenyér, már nyomtam is a sütőbe a céklát. Mennyei Mignon ihlette a fűszeres sült céklát, amin csak annyit módosítottam, hogy meghámoztam a zöldséget és cikkekre-hasábokra vágtam, ugyanis csak nagyobb példányokat kaptam. A fűszereket pedig nem az olajba tettem, hanem rászórtam a cékladarabokra és utána locsoltam meg olajjal. Kb. féldeci vizet is öntöttem alá, majd alfóliával lefedve sütöttem jó 1 órán át. Így már elkészütek, de még mindig jó roppanósak maradtak. A fokhagymás joghurtszósszal (joghurt, tejföl, só és fokhagymapor) isteni volt.



Végül a cékla a Duende-féle mediterrán sült krumplinak adta a sütő „kilincsét”. Nagyon finom lett, bár én nem díjaztam benne a kesernyés citromhéjat. (Vagy azt nem is kellett volna beletenni csak a ciromgerezdeket?) Nagyobb adagot készítettem, mint amit a receptben írt, egy jó nagy tepsivel lett, és mindenkinek ízlett. Istvánom oylan farkaséhesen jött haza, hogy arra utasított, hogy az összes krumplit, amit meghagytunk, tányérra tegyem, pedig még egy jó fél tepsivel volt! Örültem, hogy ízlett neki. A sült céklámon kissé gúnyolódott, hogy így a répa, meg úgy a répa, de tudom, hogy szereti és el is tűntette az összeset, amit kitettem a tányérjára.


2009. február 24., kedd

IV. Bálványosi disznótoros fesztivál

Bejegyezte: sedith dátum: 21:20 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Negyedik alkalommal rendezték meg az immár hagyományossá vált Bálványosi Disznótoros Fesztivált Daragus Attila torjai polgármester szervezésében. A hazai, magyarországi, horvátországi és szlovákiai versenyző csapatok disznóvágási szokásaikat mutathatták be, összeállítva egy-egy disznótoros asztalt. (...)
A szöveg folytatásáért és további fényképek megtekintéséért, kattints a következő linkre: http://www.sepsiszentgyorgy.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=5469:iv-balvanyosi-disznotoros-fesztival&catid=84&Itemid=184

Csak képek: http://www.sepsiszentgyorgy.ro/index.php?option=com_rsgallery2&gid=196&Itemid=147

Gyerekkori ízek 2. - "Furcsaságok"

Bejegyezte: sedith dátum: 9:45 4 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Most „furcsaságokról” fogok írni. Már annyiban furcsaságok, hogy nem igazi ételek, nem igényelnek órákig tartó főzést, csak némi előkészítést inkább. Ezeket nem a család ette, inkább csak nekem készültek, illetve mamával ketten ettük, ha a többiek nem voltak otthon vagy csak megkívántunk valami mást is. Mert maradok továbbra is a mama-féle ételeknél.

Szóval, az első ilyen a vajas puliszka. Az éppen elkészült, forró puliszkából mama egy kistányérra vett két-három kanálnyit, kerekre formázta, majd egy mélyedést csinált a közepébe. Ide került bele a friss, házi vaj, amit ő köpült, icipici sót szórt rá és esetleg lefedte még egy pici puliszkával, hogy hamar olvadjon. Leghamarabb ezt a fedőt ettem meg, majd villával faragni kezdtem a „fészek” oldalát és az olvadt vajba mártva ettem. Néha eszembejut és a lányoknak is csinálok.

A másik étel szintén a puliszkához kötődik. Azt tudni kell, hogy mamáéknál, és később nálunk, minden nap volt puliszka. Mikor túróval, mikor paprikással, máskor meg rántottával, paparájával (hagymás-túros rántotta), de pörkölthöz, vagy sült kolbász-májashoz sem lehetett elképzelni mást. Tata hajnalban kelt, és amíg az állatokat el nem látta, sosem evett. Mire bekerült a házba, kb.10- fél 11 lett és ekkor frustukolt. Sosem volt nálunk ízes kenyér, tea reggelire, azzal nem lehetett fizikai munkát végezni és főleg nem egész nap. Mert a következő étkezés, az ebéd, csak olyan 4-5 óra felé volt, délután. Vacsorára viszont már elment a könnyű, valamivel megkent kenyér és egy csésze tea.
De vissza a reggelihez. A túrós puliszkát nem mindig hagyományosan, rétegezve csináltuk, hanem legtöbbször bóc formájában ettük. Ez is hasonlóan készült, mint a vajas puliszka, csak vaj helyett túró került a puliszkafészekbe, befedtük és kézzel szép gömbölyű formát adtunk neki. (A bóc kifejezést a románból vettük át, ami tulajdonképpen egy labdát, galacsint jelent.) Ha tehéntejből készült a túró, akkor isteni folyóssá vált pár percen belül és nagyon finom volt. Sok mindent ettünk mellé: volt, amikor sima, sózott hagymát, télen savanyú káposztát, nyáron uborkasalátát, cukros salátát, de forralt tej, aludttej vagy káposztalé is gyakran volt melléje. Hmmmmmmm.........

Két másik „étel” a saláta kategóriába tartozik. Kezdem az egyszerűbbikkel, mert abba nem kell más, mint fokhagyma, só és olaj. Ez volt a jól bevált étvágygerjesztő elelelem. Amikor úgy gondolták, hogy csak immel-ámmal eszem, jött az olajos fokhagyma. Jó sok fokhagyma nagyon apróra vágva vagy áttörve, picit sózva és leöntve 1-2 kanál olajal. Ezt pedig kenyérrel mártogatni. Ennyi. Most már nem tudnám megenni, mert nem bírná a gyomrom (muzsdéjt is főleg fokhagymaporból készítek), de emlékszem, hogy annakidején nagyon szerettem.

A másik saláta csak nyáron készült. Vöröshagymát (ami nálunk a lilahagyma) mama nagyon apróra vágott, majd paradicsomot szeletelt vékonyra, esetleg paprikát és néhány cikk fokhagymát is tett bele, majd friss petrezselyemzölddel szórta meg. 1-2 kiskanál ecettel és 2-3 kanál olajjal locsolta meg. A szaftot mártottuk, a zöldségeket pedig villával szedegettük ki. Erre is csak annyit tudok mondani, hogy hmmmmmmm...

A képeket innen vettem:


2009. február 23., hétfő

Bécsi szelet “vegyes” bundában

Bejegyezte: sedith dátum: 10:17 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

A húst már szombaton kiolvasztottam, de nem került sor a megsütésére végül. Azért este felszeleteltem, kipotyoltam és befűszereztem. Só, bors, fokhagymapor, őrölt kömény és pici pirospaprika keverékével szórtam meg, így álltak aztán tegnap délig. Szezám- és lenmagos bécsit terveztem belőle, gondoltam, nagyon jól fognak mutatni a világos és sötét színű magvak a bundában! Így is volt, csak kissé kalandosabbra sikerült a sütésük.



Amikor előszedegettem a bundázáshoz szükséges hozzávalókat, meglepetten vettem tudomásul, hogy kb. 3 ek-nyi prézlim van. Le Zitához, kérni kölcsön, mert már nem volt nyitva az üzlet. Zitának nincs. Na, most mit tegyek? Irány haza, fel a székre, hogy jobban lássak és kutakodni kezdtem a szekrényben: gríz, liszt, cukor, kukoricapehely, rizs, olaj, olívaolaj, ecet, még egy kis kukoricapehely, korpamix, stb. Egy tányérba beleöntöttem a meglévő prézlit, tettem még vagy két kanál lisztet, az egyik zacskó kukoricapelyhet apróra morzsoltam és azt is odaöntöttem, majd beletettem a magvakat. Jól összekevertem. Felvertem a tojásokat és vagy 3 kanálnyi tejszínnel lazítottam. A húsokat lisztbe, a tejszínes tojásba, majd a bundakeverékbe mártottam és forró olajban kisütöttem. Csak prózaian tálaltam, sima krumplipürével, ami mégiscsak különleges volt, mert nem én, hanem Férjecském készítette el. Mellé vékonyra metélt, pici olívaolajjal meglocsolt hordós savanyúkáposztát ettünk, amit István tegnapelőtt hozott Anyuéktól.




2009. február 22., vasárnap

Hústalan hét

Bejegyezte: sedith dátum: 20:03 6 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Valahogy úgy adódott, hogy egész héten nem ettünk húst. Csak csütörtökön volt a mindenkori gyorsétel (amit szerencsére nagyon ritkán vetek be), szalmakrumpli kolbásszal. Ez is csak Istvánnak, a lányokkal zöldségkrémlevest ettünk aznap.

Heti lebontásban valahogy így nézett ki.
Hétfőn mártásos krumplit készítettem. Igaz, hogy ez újkrumpliból finom, akkor igazi az íze, de a változatosság kedvéért egyszer-kétszer télen is készítem. Nagyon egyszerű és gyors; sima gulyást készítek, amit végül behabarok tejes-lisztes eresztékkel és tejföllel egy kicsit megsavanyítok. Apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítem.



Kedden zöldséglevest főztem, murokból (sárgarépa), zellerből és hagymából, amit egy kis házi ketchuppal beparadicsomoztam. Különben paradicsomlé vagy püré is jó bele, vagy akár el is maradhat, de így nagyon finom. Vékonylaskát (cérnametélt) is dobtam bele egy-két marékkal. Szárított zellerzölddel ízesítettem. És azt hiszem, hogy ment bele egy lestyános leveskocka is, de már nem vagyok biztos benne.

Szerdára maradt még a levesből és kiegészítettem az ebédet körözöttel töltött gombafejekkel. Kissé kicsik voltak a gombafejek ehhez a fogáshoz, de azért finom lett. A gombafejeket gyorsan átmostam folyó víz alatt és kiszedtem a szárukat (nem szabad eldobni). Kb. 20 deka juhtúrót összekevertem 5 dekányi reszelt sajttal, 1 kisebb fej apróra vágott hagymával, 1 cikk apróra vágott fogkhagymával, 1 kiskanálnyi pirospaprikával, fél kiskanálnyi őrölt köménnyel, sóval és borssal, majd annyi tejfölt adtam hozzá, míg krémes lett, de inkább kemény maradt a massza. Megtöltöttem a gombákat, majd – Kautzky Armandot utánozva – némelyiknek a közepébe egy negyed diót szúrtam. Kb 10-15 percig sütöttem a sütőben, a tepsit csak nagyon vékonyan olajoztam ki.
Itt még sütés előtt.



Csütörtökön, mint írtam, István szalmakrumplit evett kolbásszal, mi pedig zöldségkrémlevest. 1 murkot, egy fél zellert és vagy 4 közepes krumplit megfőztem, majd turmixoltam. Felöntöttem tejszínnel és kiforraltam. Petrezselyemzölldel szórtam meg, sóztam és tálaláskor tejfölt tettünk bele.
Este Melindáéknál virsli- és tortaevés volt. Ebből a tortából:



Pénteken maradék zöldségkrémleves volt és mellé készítettem a Duende-féle szilvalekváros kukoricaprószát, amit nálunk málénak hívnak. De eléggé feledésbe merült étel. Nagyon finom lett, de ha betartottam volna teljesen a receptet, biztos tökéletes lett volna. Nekem kissé száraz lett, de édesített joghurttal ezt jól át lehetett hidalni.



Szombaton megint lazsáltam, mert István csak átutazóban volt itthon, költöztetés közepette Anyuéknál ebédelt. Magunknak ismét krémlevest készítettem, ezúttal gombalevest. Mivel a kicsik gyomra még nem tudja megemészteni az egész gombát, gondoltam, leturmixolva nem lehet baj. 1 nagy hagymát apróra vágtam és kevés olajon megdinszteltem. Rádobtam a karikára vágott gombaszárakat és pár percig együtt pirítottam. Megszórtam egy késhegynyi pirospaprikával, majd öntöttem rá 1-2 kanál vizet, csak épp annyit, hogy a paprika ne égjen meg. Amikor ezt elfőtte, megszórtam 2 ek. liszttel, hamar elkavartam és felöntöttem hideg vízzel. Addig főztem, amíg csomómentes nem lett, ekkor leturmixoltam és tejszínnel felöntve még egyszer felforraltam. Sóztam és pár csepp almaecettel savanyítottam. Pirított kenyérkockákkal ettük, ezenkívül a magam tányérjába még tettem egy kanálnyi hagymás gombát, amit még akkor vettem ki belőle, mielőtt megszórtam volna liszttel.
Úgy elfogyott, hogy csak na! Még Nagyobbikom is jóízűen ette, pedig, ha felismeri, nem eszi meg a gombát.

2009. február 18., szerda

Hamburger

Bejegyezte: sedith dátum: 14:59 4 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Még sosem készítettem itthon hamburgert, valahogy úgy voltam vele, hogy úgysem lenne olyan, mint amit megveszek. Pl. olyanokat, mint amilyeneket anno Kolozsváron ettem, hmm, sehol sem találtam.

Adta a Fennvaló, hogy szombaton délután éppen G. Garvin adásakor kapcsoltam be a TV Paprikát. Hamburgert készített és éppen azon volt, hoyg bebizonyítsa, otthon is meg lehet csinálni, sőt finomabbá is lehet tenni, mert legalább tudod, hogy mit teszel bele. Az agytekervények rögtön dolgozni kezdtek: darálthús van, amíg kell, kiolvad. Ok. Tojás, olaj, tejföl a majonézhez van. Hoppá, de zsemle nincs és már este van. De ha nyitva lenne a Kovács-üzlet, zsemlét már akkor sem kapnék ilyenkor. Mit volt mit tenni? Hát bedagasztottam egy adag Limara-féle bagettet és zsemlét sütöttem belőle. Még jó, hogy múltkor sok élesztőt vettem, lisztből pedig aznap tankoltunk fel... Igenám, de eléggé gyorsan kellettek a zsemlék. Féltem is hogy mi lesz. Az lett a vége, hogy nem hagytam nagyon sokat kelni, kb. 1 órája volt rá, majd formázás után csak vagy 10 perc, és már ment is a sütőbe. Az „új” sütőmbe. (No nem új, csak nekem. Anyóséktól hozzánk jött a gáztűzhely, mert ez újabb, mint az enyém volt, az enyém pedig megy Melindáékhoz a majdani nyári konyhába.) Aminek a teteje rendesen süt. Igaz, a sóval teli tepsit be kell tenni alul, hogy ne égjenek meg a dolgok, de így tökéletes. A kenyerem is szép aranybarna lett benne, nem mint múltkor a sápadt veknik!

A tésztába lenmagot gyúrtam, majd formázás után a zsemléket megkentem egy pici tojásfehérjével és megszórtam szezámmaggal. Kb. 20-25 perc alatt szépen megsültek. Hát, a végeredmény egyáltalán nem hasonlított a két nappal azelőtti veknikre, nem lett oylan lyukacsos, szellős, de nagyon finom lett. Tartalmas, laktató, amolyan parasztkenyér-szerűség.

Amíg a tészta kelt, fél kiló darálthúst jól eldolgoztam 1 kisebb fej apróra vágott hagymával, egy cikk fokhagymával, 1 tojással, sóval, borssal, kevés őrölt köménnyel és zsemlemorzsával. A tojás kissé felhígította a masszát, ezért tettem bele a prézlit, hogy jól formázható elegyet kapjak. Végül kerek, lapos húspogácsákat formáztam, kb. akkorák voltak, mint a fél tenyerem, és forró olajban kisütöttem őket. Eléggé lassan sütöttem, és többször át is forgattam, hogy nehogy nyersek maradjanak. Végül papírtörlőre szedve leitattam róluk a fölösleges zsiradékot és melegen tartottam.

Amíg a zsemlék megsültek, elkészítettem a majonézt is 1 tojásból és kb. 1,5 dl olajból, mad mustárral, sóval, borssal, citromlével, cukorral ízesítettem és pár kanál tejföllel lazítottam. Hagymát és kaliforniai paprikát karikáztam fel, megsóztam őket és állni hagytam. Amikor megsültek a zsemlék, kettévágtam őket, 1-2 percig hagytam hűlni, megkentem az alsó szeletet majonézzel, erre jöttek a hagyma- és paprikakarikák, rá a húspogácsa, erre is majonéz és befedtem a zsemle kalapjával. Sajtot is szántam rá, de elfelejtettem. Mindenesetre, semmit sem vont le élvezeti értékéből. Sőt, a Férjecském, aki mostanában hadilábon áll a fasírttal, két nagy hamburgert vágott be, és mondta is, hogy így teljesen más dimenzióba kerül a vagdalthús.
Íme:



És a zsemlék:


2009. február 17., kedd

Sóban sült csirke

Bejegyezte: sedith dátum: 20:12 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Ezt készítettem pénteken, hazavárva Férjecskémet a háromnapos útról. Ahhoz képest, hogy
milyen jó hangulatban fogyasztottuk el az ebédet, és ahhoz képest, hogy kapcsolatunk 12. évfordulója volt a nap, eléggé rosszkedvű vége lett, és, ha babonás lennék, talán a péntek 13-ra fognám. Mindegy, lejárt, de pár napig nagyon érezhető volt első számú függőségem!

No, de ha jól emlékszem, csirkérőlvolt szó…



Akkoriban kaptam el a főzőlexikon egy adását, amiben megmutatták, hogyan kell csirkét és halat sütni sóban. Pontos adagokat nem mondtak, ezért úgy készítettem, ahogy a karácsony előtti gyurmázáshoz csináltam a só-liszt gyurmát. A csirkém épp kiolvadt.
3 csésze fehérlisztet összevegyítettem 2 csésze sóval és kb. másfél dl langyos víz segítségével eéggé kemény tésztát gyúrtam belőle. Sokat nem szabad babrálni vele, mert állandóan csak puhul magában. Kinyújtottam kb. fél centi vastagra, ráhelyeztem a szárazra törölgetett csirkét és kívül-belül bedörzsöltem fűszerkeverékkel. Borsot, pici őrölt köménymagot, fahéjat, őrölt kardamomot, durvára tört koriandermagot és pirospaprikát kevertem össze. A belsejébe nagyon kevés sót is szórtam, de lehet, hogy akár el is maradhatott volna. Gyorsan ráhajtogattam a tésztát, ellapogattam, majd úgy fektettem egy tepsibe, hogy a mellével legyen lefele, illetve a tészta összszehajtogatott részeivel. A tetején, ha véletlenül kiszakadt, emég odanyomtam némi tésztát a vastagabb helyekről. Jó órát sütöttem, amíg a tészta szépen megpirult és megkeményedett rajta. Végül lebontottam a krusztát és a  húst feldarabolva tálaltam, mellette szalmakrumplival és tejfölös muzsdéjjal.




Friss, fehér és … isteni

Bejegyezte: sedith dátum: 19:01 6 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Bár időrendi sorrendben nem ez következik, de annyira friss (az élmény és a végeredmény is), hogy nem tudom csak napokkal későbbre hagyni.



Megtört a jég. A múltkori vekniket Férjecském nem kóstolhatta meg azon egyszerű oknál fogva, hogy nem maradt belőlük, mire hazaérkezett. (Közben evett zsemlét, de az nem olyan lett, mint a veknik, de erről majd később írok.) Mára viszont megint nagy tervem volt: kenyeret akartam sütni. “Elővettem” Limara jól bevált fehérkenyér receptjét és szinte 100%-ban követve az adagokat és utasításait, megszületett életem első igazi kenyere. (Talán több volt az öregtésztám, mint amennyit L. írt, ezért nem kellett bele csak kb. 2,3 dl víz, és nem kellett 50-55 percig sütnöm, elég volt csak kb. 40 perc, mert nem jénaiban sütöttem, jól lefedve, hanem csak egy tepsit borítva egy másik tepsire.)
A történetnek azonban még nincs vége. Kíváncsi voltam Férjecském reakciójára. De hogy kissé megtévesszem, cselhez folyamodtam. Megbeszéltem a kenyeres üzletben a csajjal, hogy felszeleteli nekem, sőt, egy zacskót is adott. István megkóstolta, majd egy újabb szeletet csak úgy magában elmajszolt. Jessz! De hamar kiderült a turpisság, mert nem tudtam nem furcsán mosolyogni. Csak annyit vetett ellene bizonytalanul, hogy az elfogyasztott gáz, meg a többi hozzávalóval töbe kerül, mint az üzleti kenyér, bár én abszolút nem hiszem. Mindenesetre, egyszer majd kiszámolom. Ez a kenyér kb. 1 kilós lett, 92 dekát mértem, amikor 3-4 szeletet megettünk a végekről. És szerintem nem került 2,80-ba, mint az ugyanekkora az üzletben.


2009. február 13., péntek

Bagett vekni-álruhában

Bejegyezte: sedith dátum: 8:49 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek




Tavaly nyáron elkapott egy kenyérsütési láz, ha nem is mindennap, de kétnaponta kenyeret sütöttem, és állandóan kísérletezgettem, módosítottam a búzaliszt, teljeskiörlésű lisztek és a különféle korpák, magvak arányait. Finom kenyerek születtek (bár nem mondhatom, hogy megtaláltam a tökéletes receptet), de Férjecskémet nem tudtam meggyőzni, hogy jobb nekünk így, és hosszútávon kifizetődőbb, ha itthon készítem, mintsem vesszük. Igaz, dagasztógép híján nem tudom, meddig tartott volna a fellángolás, mindenesetre, lassan visszaszoktunk a bolti kenyérre és maradt az, hogy időnként, amikor időm és kedvem engedte, összegyúrtam valamit.

Amióta írom ezt a naplót, pedig, állandóan elámulok egyes bloggerek-háziasszonyok ügyességén, hogy finomabbnál finomabb, szebbnnél szebb péksüteményekkel, kenyérfélékkel kényeztetik családjaikat. És arra gondoltam, ha egy tapasztalt valaki megosztja a receptjét, és főleg, hogy neki tökéletes lesz belőle az eredmény, hát mégiscsak nekem is sikerülhetne! Gigi a konyhában ajánlása után “felkutattam” Limara bagettreceptjét és el is készítettem. Igaz, hogy vekniket csináltam belőle, de szerintem ez nem osztott nem szorzott a végeredményen. Egy hihetetlenül finom, puha, levegős, ropogós héjú, szájban elolvadós kenyérfélét kaptam belőle. Még langyosan kentünk rá vajat. Semmi mást, még a friss zöldséget sem hiányoltam mellőle.
A játszma viszont csak ma dől el végérvényesen, mert Férjecském csak ma fogja megkóstolni. Persze, nem mondom, hogy ezentúl mindig sütni fogok, de ugyanúgy, mint eddig időnként biztos, hogy előveszem még ezt a receptet.

Nos, azért nem tudtam 100%-osan követni a receptet, de mivel elolvastam még néhány kiegszítést a megjegyzéseknél, azokat is felhasználva sikerült jól kihoznom a dolgokat. Pl. öregtésztám nem volt, helyette kovászt készítettem (bár lehet, kiderül, hogy öregtészta volt, csak nem volt ideje öregedni), joghurt helyett tejfölt használtam, mert ez volt itthon bőven, a krumplipehely helyett (a receptszerző ajánlásával) krumplipüré-port tettem bele és hiába tettem tűvé a gyógyszeres dobozt, C-vitamin után kutatva (ami egyébként mindig szokott itthon lenni), végül egy kis ecetet, kb 1 kanálnyit használtam helyette. Először lisztből, langyos vízből, élesztőből és egy kiskanál cukorból elkészítettem a kovászt, összekevertem a hozzávalókat, míg kb. galuskatészta sűrűségű masszát kaptam és meleg helyet félretettem kelni. Idejében elkészült, így vagy két órát is kelt. Utába összekevertem a többi hozzávalót és a kovászt, majd jó 20-25 percig gyúrtam-dagasztottam, amíg már se a kezemhez, se az edény falához nem ragadt. Az utolsó 1-2 percben szezám- és lenmagot gyúrtam bele. Hagytam kelni, majd Limara utasításai szerint ismét összegyúrtam, megformáztam



és egy jó órát még kelesztettem. Mivel nem állítható hőmérsékletű és nem légkeveréses a sütőm, először maximumra állítottam, majd miután az első adag tésztát betettem, kicsit levettem belőle, az aljára pedig egy edénykébe vizet tettem. Kb. félóra alatt sültek meg.


2009. február 12., csütörtök

Mi lennék ha ...?

Bejegyezte: sedith dátum: 14:38 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Andicinak és nek köszönhetem ezt az újabb játékot...

...hónap lennék: április
...a hét napja lennék: vasárnap
...a nap egy időpontja lennék: éjszaka
...bolygó lennék: Nap
...tengeri állat lennék: delfin
...berendezési tárgy lennék: díszgyertya
...bűn lennék: önzés
...történelmi személy lennék: Jeanne d’Arc
...folyadék lennék: víz
...drágakő lennék: rubin
...fa lennék: borókafenyő
...madár lennék: pacsirta
...szerszám lennék: kalapács
...virág lennék: fehér rózsa



...időjárás lennék: májusi zivatar
...mesebeli lény lennék: királylány
...hangszer lennék: hegedű
...állat lennék: oroszlán
...szín lennék: piros
...érzelem lennék: szeretet
...zöldség lennék: paradicsom
...hang lennék: patakcsobogás
...elem lennék: víz
...dal lennék: Glenn Medeiros: Nothing gonna change my love for you
...film lennék: A szökés
...könyv lennék: Emily Bronte: Üvöltő szelek
...étel lennék: tengeri herkentyűs koktél
...hely lennék: tenger
...íz lennék: édes
...illat lennék: rózsa
...hit lennék: nem tudom
...testrész lennék: szív
...arckifejezés lennék: mosoly
...tanóra lennék: földrajz
...rajzfilm lennék: Tom és Jerry
...mértani alakzat lennék: kör
...szám lennék: 13
...ruhadarab lennék: menyasszonyi ruha
...ékszer lennék: karikagyűrű
...kiegészítő lennék: sál
...szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés
...rovar lennék: katicabogár
...gyümölcs lennék: eper
...smink lennék: enyhén kihúzott szemvonal, ajakrúzs
...épület lennék: kertes ház

... továbbadom: Timinek, Katának, Katinak, Duendének és Palócprovence-nak. 

Gyerekkori ízek 1. - Tejfölös rántotta

Bejegyezte: sedith dátum: 12:20 4 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Több étel jutott eszembe a gyermekkoromból, le is írom majd az összeset, de mégis van egy, amely kiemelkedő helyet foglal el emlékeimben. Ez a tejfölös rántotta. Tulajdonképpen nem egy hagyományos értelemben vett rántotta, de Mama így hívta és így maradt rá. Mostanában is készítem, eddig mindenkinek ízlett, aki megkóstolta.
Kisiskolás koromban szinte minden reggel ezt ettem, mielőtt iskolába indultam volna, és megunhatatlan volt. Szinte mindig Mama készítette, neki valahogy jobban sikerült, és egy csésze habos tejjel mellé isteni volt. A habos tej a hajnalban fejt és frissen forralt tej volt, amit Mama úgy hűtött iható hőmérsékletűre, hogy egyik csészéből a másikba töltögette és így mindig keletkezett a tetején vagy kétujjnyi hab. Hmm, mintha most lett volna.

A rántottához nem kell más, mint tejföl és tojás, no meg egy pici só. Általában 1-1,5 dl tejfölt és 1 tojást lehet számítani fejenként. A tejfölt egy lábosba öntjük, beleütjük a tojást, elkavarjuk, picit sózzuk és állandóan kavargatva, felforraljuk. 1-2 perc fővés után, amikor már kissé besűrűsödött, már kész is van.



Lehetne mártogatni, de nekem mindig úgy csinálták, hogy beleaprították a kenyeret és összekavarták. Mai napig így szeretem, így adom a gyerekeimnek is.



Változatosságképpen, néha, amikor maradt puliszka előző napról, akkor a hideg puliszkát darabolta fel Mama és azt kavarta bele a rántottába.

2009. február 11., szerda

Gyerekkori ízek - Felhívás

Bejegyezte: sedith dátum: 11:05 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek



Palócprovence vágott bele egy ilyen nevű-témájú sorozatba, és olvasása közben rájöttem, hogy ez kitűnő lenne körkérdésnek is. Biztos, hogy mindenki őriz a múltból egy ízt, egy illatot vagy akár csak egy érzést, ami megmaradt benne egy-egy étel kapcsán, biztos mindenkinél volt olyan étel, ami végigkísérte, netán meghatározta gyermekkorát, és szívesen emlékezne, írna róla. Mivel P. átadta nekem a kezdeményezést, hát útjára is bocsátom: írjatok olyan ételekről, amiket gyerekkorotokban szoktatok enni, amiket esetleg már elfelejtettetek (mostanig), amiket még most is készíti valaki számotokra, amiket megtanultatok ti is elkészíteni, de akár olyan ételekről is, amiket bár elkészítesz, mégsem ugyanolyanok, mint annak idején! Lehet csak egyszerű emlékezés, jöhetnek receptek vagy bármi, amit úgy éreztek, ebbe a témába belefér. Nem mondom, hány embernek adjátok tovább, mindenki annak továbbítja, aki kedves számára, de nagyon jó lenne, ha rendre minden gasztrobloggerhez eljutna a körkérdés. Gondolom, egy bejegyzésbe senki sem tud mindent belefoglalni, úgyhogy nyugodtan lehet többször is írni, csak éppen legyen megjelölve, hogy a bejegyzés, recept ebbe a témába tartozik.
Ezennel jöjjenek a kiválasztottjaim: Duende, Ottis, Palacsintás királylány, Gabojsza, Mindennapi Manna, , Kati és Mennyei Mignon.

2009. február 10., kedd

Pulykacsíkok majdnem Stroganoff módra

Bejegyezte: sedith dátum: 10:51 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Pulykamellett olvasztottam a szombati ebédhez, de végül nem készítettem el ebédre, mert akkor anyóséknál voltunk. Viszont lett belőle vacsora. Két adag muffin között gyorsan összeütöttem, elég hamar elkészült.

Először nem tudtam, mi legyen belőle, valami olyasmit akartam volna, amit nem ettünk mostanában, esetleg nem is eszünk túl gyakran. És megtaláltam. Ha már amúgyis elöl volt a Lajos Mari-könyvem, belelapozgattam és megtaláltam a Bélszíncsíkokat Stroganoff módra. Láttam is hozzá.

A húst megmostam, szeletekre, majd kisujjnyi csíkokra vágtam. Egy hagymát apróra daraboltam és kevés olajon megdinszteltem. A húst megszórtam liszttel, összeforgattam, majd rádobtam a hagymára és amíg a hús kifehéredett, állandóan kevergetve, erős tűzön pirítottam. Ekkor jött volna bele a feldarabolt gomba, aminek hiánya miatt az én ételem csak majdnem Stroganoff lett. Tettem bele egy cikk áttört fokhagymát, 1 babérlevelet, friss (azaz nálam fagyasztott) kakukkfüvet, 2 ek. paradicsompüré helyett egy fél üvegnyi házi ketchupot, egy nagy, apróra vágott ecetes uborkát, kb. 2 dl bort, és picit sózva, borsozva, főztem kb. 20-25 percig. (Ha üzleti pulykából készül, biztos, hamarabb is megvan, de az én házi pulykám több fővést igényelt.) Közben az elfővő levét kevés forró vízzel pótoltam mindig. Végül elkavartam benne kb. 1 dl-nyi tejfölt (2 dl tejszín is jó) és kevés vízzel igazítottam meg a mártás állagát. Kiforraltam, majd még egy pici sót tettem bele és kész is volt. Köretet már nem csináltam, hanem kenyérrel mártogattuk, de bármilyen semleges ízű köret (krumplipüré, párolt rizs) jó mellé.



Másnap, vasárnap, teljesen hagyományos ételeket készítettem, nem is volt kedvem kísérletezgetni, de amúgy nem is nagyon tehettem, nehogy majd ne tudjanak enni belőle! Tejfölös fokhagymás levest főztem, amibe egy disznó jócskán belelógatta a lábát, majd egyszerű krumplipüré, sült csirkefelsőcomb és bécsi szelet ment az asztalra. Desszertként a
Tündi által hozott joghurtos-ananászos tortát ettük, ami nagyon finom volt.




2009. február 9., hétfő

Kolbászos „borjúk”

Bejegyezte: sedith dátum: 14:59 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Mivel tudtam, hogy kb. reggeliidőben fognak érkezni, erre az alkalomra is kedveskedtem némi finomsággal. Eszembe jutott Lajos Mari tésztában sült húsvéti sonkája és ennek mintájára készítettem el a kolbásszal töltött „borjúkat”. Borjú csak azért, mert olyan jó vaskosak voltak, mint amilyenek Édesanyám töltött káposztái szoktak lenni (amiket ugyanúgy nevezünk), és ez volt az első fogalom, ami beugrott a látványukkor.
Teljes siker volt, és főleg újdonság. Bár én még egyszer készítettem ilyen mini-dolgot, de akkor a csíkokra vágott sonkát csomagoltam be külön-külön.

A tésztához kell:
- fél kiló liszt
- 1 kiskanál cukor
- 2,5 dkg élesztő
- 1 ek. só
- 2 tojás + 1 tojássárgája
- 8 dkg vaj vagy margarin
- 1-1 mokkáskanál friss vagy szárított zöldfűszer (tetszés szerint)
- 1 ek. tej vagy tejszín

A lisztet egy tálba tesszük, a közepébe mélyedést csinálunk. 1 dl langyos vízben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, a liszt közepébe öntjük és a szélekről annyi lisztet keverünk hozzá, hogy galuskalágyságú masszát kapjunk, azaz kovászt készítünk. Letakarva, kb. 15 percig kelesztjük. 1 dl langyos vízben elkeverjük a sót és az egész tojásokat, majd a liszthez-kovászhoz öntjük a felolvasztott vajjal (én 4 ek. olajat használtam) együtt. Beleszórjuk a zöldfűszereket is. Én ezúttal szárított petrezselymet és oregánót tettem, de szórtam bele némi fokhagymagranulátumot is. Jól összegyúrjuk, majd fényesre-hólyagosra kidolgozzuk. Letakarva, meleg helyen kétszeresére kelesztjük.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk és kinyújtjuk. Kockákra-téglalapokra daraboljuk, amikbe belecsavarunk egy-egy 3-4 centis, vékony, pikáns kolbászdarabot. Tepsibe helyezzük őket, még hagyjuk kelni 10-15 percet, majd lekenjük a tejjel elkevert tojássárgájával. Hogy mennyi ideig kell sütni, nem tudom, de kb. félóra alatt készen volt egy adag. Olyan sütőben, aminek állítható a hőfoka, lehet, hoyg hamarabb is elkészül. Én kivettem egyet, kettévágtam és megkóstoltam. Jó volt, a tésztája átsült és így kivettem.
Az én „borjúim” kisé színtelenek lettek, mert csak sima tejjel kenegettem meg őket, ugyanis nem volt több tojásom akkor és az üzletek is már bezártak.

A reggelihez még vinetát is tálaltam, amin viszont újítottam egy kicsit. Férjecském állandóan arra panaszkodott, hogy savas neki a padlizsánkrém, nem bírja a gyomra, ezért hirtelen ötlettől vezérelve meghámoztam 3 közepes krumplit és puhára főztem. Jól lecsepegtettem és a még nagyon hideg padlizsánhússal (fagyasztott padlizsánból készült) és egy kicsi fej hagymával egyszerre leturmixoltam. Ezután, ugyanúgy, mint mindig belekevertem a majonézt és utánasóztam. Még István is meglepődött  végeredményen!

Finom citromos mentateát is főztem mindezek mellé.

Járvány Erdélyben (és máshol is)

Bejegyezte: sedith dátum: 13:54 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Tegnap vendégsereg érkezett. Tündiék jöttek, mind az öten. Köztudott:p, hogy őket nem lehet kevés étellel várni, de figyelembe véve, hogy hogyan szokott roskadozni az asztaluk a sok finomságtól, amikor hozzájuk megyünk, nem is akarnám. Annyira ritkán jönnek hozzánk és megyünk mi Fickóra, és nem utolsó sorban, úgy felpakolnak mindig minden kerti és istállói-óli jóval, hogy megérdemlik a bőséges traktát. Most is 3 l házitejjel, másfél l házi tejföllel, egy hosszú szál füstölt kolbásszal, 1 nagy adag karajjal, egy zacskó oldalassal, 1 adag juhtúróval, 2 nagy üveg zakuszkával, 2 üveg birskompóttal, almaízzel, 2 l „fickói forrásvízzel”, azaz házifőzött almapálinkával megrakodva érkeztek, és nem utolsó sorban egy finom ananászos tortát is hoztak. Mindennek tetejébe, némi biznisz fizetségéül, egy mikrohullámú sütővel is megleptek, tudván, hogy a sajátom elromlott. (Emiatt mérges vagyok, mert István megjavította volna a mienket, csak még nem jött el annak az ideje.)

De ha mindez nem is érkezett volna, én úgyis kellőképpen „felkészülve” vártam volna őket. Így született szombaton este 3 adag muffin, és két tepsi kolbászos „borjú”. A többi már tegnap délelőtt készült.

Hogy miért is ez a címe a bejegyzésnek? Hát csak azért, mert mostanában egy nagyon ragályos járvány ütötte fel a fejét itt mifelénk és Magyarország egyes részein. Kinél hosszabb, kinél rövidebb ideig jelentkeznek a tünetek, az intenzitásuk is más-más mindenkinél, és ettől függ, hogy a jelenség akut vagy krónikus formájával állunk szemben. A neve nem más, mint: muffin-láz.:D Így esett, hogy a vendégváráshoz én is muffint terveztem.

Egy adagot már szombaton délelőtt megsütöttem, de azt el is tűntettük nyomban, alig mentettem meg 4 darabot, amit Sárpatakra vittünk. Ezt az adagot Ré receptje szerint sütöttem, azzal a különbséggel, hogy nem tejfölt, hanem tejet tettem bele (kb. 1 pohárnyit) és nem volt rumom, amit hozzáöntöttem volna. De nagyon finom lett így is. Anyósom is dicsérte, sőt, még apósom is megevett egyet, pedig ő és az édesség két külön fogalom. A tetejük is szép lett, a széle nem lett lapos, mert megfogadtam Ré tanácsát és a formák oldalát nem kentem ki. Igenám, de alig tudtam kiszedni őket a formákból! Papírkapszlim (nem is tudtam, hogy ezt így hívják) nem volt, eddig mindig kikentem a formákat. Amíg papírt veszek pedig maradok is ennél. Mert igaz, hogy így nem lesznek a muffinok olyan szépek, de legalább egyszerűen kigurulnak a formából és nem kell őket késsel körbevágnom, kanálnyéllel kikapargatnom. És persze, ezzel a tepsit is össze-vissza karcolnom. Az ízükön úgysem ront semmit a kalap-forma sem!

A többi adagot már csak estefelé-este sütöttem meg, és mindegyik különböző lett. Az egyik szintén csokidarabos volt, de azt a Szilvinél olvasott recept szerint készítettem. Nagyon finom lett, beismerem, de nekem az tűnt a legbonyolultabbnak. Sokkal egyszerűbb, úgy gondolom, amikor csak összedobom külön-külön a száraz és folyékony dolgokat, majd néhány kavarással össze is vegyítem őket. A végeredmény nem sokban különbözik. És még annyit róhatok fel neki, hogy a 12 formához picit kicsi az adag.
A második adag kakaós-fahéjas lett. Ez már saját kreálmány lett, bár alapjaiban Ré receptjét követtem. 10 kanál (kb 20 deka) liszthez 6 kanál cukrot (kb. 12 deka) tettem, 1 kiskanál sütőport, 2 ek. kakaót és 1 ek. fahéjat. Egy másik edényben felvertem 1 tojást, hozzáöntöttem 3-4 ek. olajat és 2 dl tejet, majd összevegyítettem az egészet. Megtöltöttem a formákat kb. háromnegyedig és kb. 20-25 percig sültek.
A harmadik adag mogyorós lett. Még karácsony óta megmaradt némi darált mogyoróm, jó alkalomnak láttam „megszabadulni” tőle. A recept maradt ugyanaz, csak nem került bele kakaó és fahéj, hanem 10 dkg darált mogyoró (azért darabkák is akadtak benne), és tejből 2,5 dl-re volt szükség. A két utolsó adag nem lett olyan szép formájú, mert nem volt türelmem annyit áztatni, majd súrolni a formákat, ezért jól kikentem őket.

A szombat délelőtti adag:



A későbbi végeredmények. Előtérben, természetesen, a szép darabok, azaz, amiknek nem lapos a szélük. Ezek készültek a Szilvi receptje szerint.



2009. február 7., szombat

Zellerkrémleves

Bejegyezte: sedith dátum: 7:47 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Lányos ebédnek indult. István kiszálláson, gondoltam, csak estére érkezik haza. Végül hamarabb jött és ő is kénytelen volt enni belőle, s bár nem halt bele, tényleg csak arra volt jó, hogy ne haljon éhen a drága. Nem szereti a krémleveseket. Ez van!
Pedig igazán finom volt, legalábbis nekem nagyon ízlett. Kisebbikemnek is kétszer tettem a csészéjébe, Anyu pedig, aki beállt tegnap közénk (’sze csaj ő is), szintén dicsérte. Repetát, igaz, nem kért, de azt hiszem inkább azért nem, hogy ne fogyjon el teljesen. Pedig örültem volna neki, mert akkor már tegnap elmostam volna a főzőedényt. Különben az az érdekessége a tegnapi ebédnek, hogy nem itthon ettük meg, hanem Anyunál. Még délelőtt felmentünk a lányokkal, pakolásztunk, majd én hazajöttem, megfőztem és úgy vittem fel. Igaz, csak ez a leves volt, de bőven elég volt mindenkinek. Jaj, Nagyobbikom meg sem kóstolta, de ő most amúgyis nagyon éhségsztrájkoló periódusában van, és most az az elv működik nálunk, hogy ha kimarad egy étkezés, a következőig nem kap semmit – csak ha mégis szól, hogy éhes. No, csúszott is este a sajtkrémes kenyér és a tükörtojás! (Muszáj ilyen szigorú lennem, különben elnasizná-gyümölcsözné a napot, pedig nincs is itthon ki tudja milyen nasiparadicsom, de müzli, kukoricapehely, egy-egy szelet kalács, keksz, azért akad!)

Szóval zellerkrémleves.

Kicsontozott csirkecomboknak a csontját megfőztem, majd kidobtam, de sajnáltam volna, ha kárbavész az ízük! Közben krumplit (2 nagyobb és egy kisebb), hagymát (egy nagyobbacskának a fele) és zellert (egy nagyobbacskának a háromnegyede) hámoztam, majd ugyanebben a sorrendben beledobtam a fővő vízbe és puhára főztem őket. Picit sóztam is közben. Amikor megfőttek, a vízből leöntöttem egy kicsit és a zöldségeket simára turmixoltam. 2 ek. olajból, 2 csapott ek. lisztből és 2,5 dl tejből besamelt készítettem és belekavartam a zöldségpürébe. A leöntött főzőlével hígítottam fel. Sóztam még és citromlével ízesítettem (De nem savanyítottam!). Tálaláskor egy kiskanál tejfölt tettem egy adaghoz és a tetejét megszórtam pörkölt, sós napraforgómaggal. Eredetileg pirított kenyérkockákat terveztem mellé, szerintem úgy lett volna az igazi, de már nem volt időm rá. Friss kenyérrel is elfogyott.

2009. február 6., péntek

Csirkecombok Waldorf-salátával

Bejegyezte: sedith dátum: 0:13 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


A combokat egy éjszakán át pácoltam: 5 cikk fokhagymát áttörtem, elkevertem sóval, borssal, pirospaprikával, 4 ek. szójaszósszal, kb. 1 dl borral és néhány kanál olívaolajjal. A combokat beleforgattam és állni hagytam. Reggel átforgattam őket, majd utána is időnként megrázogattam.
Elkészítés előtt lisztbe mártottam őket és forró, bő olajban elősütöttem, majd egy tepsibe tettem, pici vizet öntöttem alá, lefedtem alufóliával és készre pároltam. Végül egy kicsit pirítottam fólia nélkül.

A salátához zellergumót használtam. Ha jól tudom, az eredetihez a szárzellert használják, de én olyat még sosem ettem, és nem is vettem, mert mindig túl drágának találtam. Ettől az ételtől si féltem, hiszen almát kell összekeverni zöldséggel és majonézzel, nem tudtam, milyen fogadtatásban lesz része, de alaptalan volt a félelmem, Férjecskémnek is nagyon ízlett. Amúgy minden salátát nagyon szeret.
Szóval a zellert és az almát először vékony szeletekre vágtam, majd felcsíkoztam. (Az almát nem szabad reszelni, mert akkor túl sok levet ereszt, a zelelrt viszont lehet.) Jól meglocsoltam citromlével őket, hogy ne barnuljanak. Sóztam és egy icipici cukorral is megszórtam. Közben egy tojásból majonézt készítettem, majd lazítottam tejföllel és joghurttal. Jól összekevertem, még sóztam egy picit és már kész is volt. Akkor nem volt dióm, hogy megszórjam vele, de így is nagyon finom volt.

2009. február 5., csütörtök

Almaleves

Bejegyezte: sedith dátum: 10:09 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Tegnap eszembe jutott, hogy karácsony előtt készítettem egy finom almalevest, amit a lányokkal csak amúgy gyúrtunk magunkba. Semmi ördöngősség nem volt benne, az almát, amit vékony cikkekre vágtam, egy kiskanálnyi vajon elkezdtem párolni, majd felöntöttem forró vízzel és kb. 5 percig forraltam. Az almák így megpuhultak, de nem főttek szét. Tettem bele egy csipet sót, 1-2 ek. cukrot és fűszereztem mézeskalács-fűszerkeverékkel. Kész. Jaj, azért egy kis plusz fahéjat még tettem bele!

2009. február 3., kedd

Tárkony és zöldségek „eltéve”

Bejegyezte: sedith dátum: 14:39 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Mivel érdeklődtetek aziránt, hogy hogyan szoktam tárkonyt, zöldségeket tartósítani, pár szabad percemben (amíg délikávézom) gyorsan leírom.

Zöldségeket, természetesen, főleg frissen használok, de vannak alkalmak, amikor jól jön, ha nem kell répát, zellert hámozni és gyakorlatilag pár perc alatt kész egy leves.
Nálam sokszor adódik olyan eset, hogy hozzák (szüleim, anyósomék) a friss, kerti zöldségeket és nem tudom/tudnám időben felhasználni és tönkremennének. Persze, ezt nem várom meg, hanem gyorsan „elteszem” őket. Ilyenkor általában a fagyasztóba dugom, készen felkockázva, és amikor kell, csak beledobom a fővő vízbe. Van, hogy csak simán murkot (sárgarépát) teszek így, van, hogy keverem petrezselyemgyökérrel, zellerrel, de régebb volt, hogy teljes leveszöldségarzenált (ezekhez hagyma, káposzta stb-t hozzátéve) tettem egybe és adagonként lefagyasztottam.

Ősszel, viszont, amikor már kiszedtük az összes zöldséget, szoktam eltenni üvegbe is, sóval. Csak néhány üveggel, ételízesítő gyanánt. Kétfélét csinálok, „édes” levesnek valót, mármint amiből simán lehetne húslevest is főzni, azaz sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert és petrsezselyemzöldet darálok egybe, jól besózom jódmentes sóval és kis befőttesüvegekbe teszem. A tetejére a biztonság kedvéért egy késhegynyi szalicilt teszek, és így könynű eltávolítani ezt a részt, amikor kibontjuk az üveget. Kibontás után hűtőben kell tárolni. A másik változat a „savanyú” leveseknek való, amikor a fent említettek mellett még színes húsú paprikát, hagymát, paradicsomot és zellerzöldet (lehet lestyánt is, aki szereti) is beledarálok. A többi ugyanaz. Nem kell dunsztolni, csak jó szorosan lezárni az üvegeket. Ezeket főleg olyan levesekbe használom, amit különben is savanyítanék vagy paradicsom is menne bele. Általában 1-2 evőkanállal elég belőlük, vigyázni kell ilyenkor a sózással.

A tárkonyt itt nem is használják másként, mint ecetben vagy ecetben-sóban tartósítva. Igazi aromáját, jellegzetes ízét végülis csak így adja vissza! Nagyon egyszerű: jól megmossuk az ágyacskákat, megszikkasztjuk, majd a leveleket-bóbitákat letépkedjük a szárakról. Befőttesüveg aljára teszünk egy réteg sót, majd leveleket tömködünk bele jó szorosan, amjd só és levélkék, amíg megtelik az üveg vagy elfogy a hozzávaló. Végül az egészet felöntjük ecettel. Tudtommal mindegy, hogy milyen ecetet használunk, én erre általában a normális, 9 fokosat szoktam. Kicsit elváltozik így a színe, nem marad szép fűzöld, de a levesekben, ételekben nagyon jól mutat így is. Egy-egy alkalommal én kb annyit veszek ki belőle, amennyit két ujjammal összecsippentek, apróra vágom és beleteszem az ételbe. Ezt az ecetet pedig savanyításra használom. Itt is vigyázni kell a sózással, inkább csak savanyítás után célszerű megejteni.
A tárkony szárait sem érdemes eldobni, abból is lehet tárkonyecetet készíteni, de akár illatos olaj is születhet belőle. Üvegbe téve csak fel kell önteni ecettel vagy olajjal.



Nem tudom, mi történt... Lefotóztam az üvegeimben lévő maradékokat, feltöltöttem a gépre, de az Irfanwiew, amivel kicsinyíteni szoktam, nem engedi őket megynitni. Most em tudok több időt rászánni, de majd megmutatom, hogyan néz ki a tárkony az üvegben is. :) A feltett képen innen kölcsönöztem. 

Fűszeres csirkeszárnyak nokedlivel

Bejegyezte: sedith dátum: 10:44 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Édesanyámnak volt nokedliszaggatója és nem gyakran, de rendszeresen készített is nokedlit. Nekem aztán nem volt, de valahogy nem is hiányzott, talán egyszer vagy kétszer ha csináltam galuskát, akkor meg kiszaggattam kanállal vagy késsel. Hogy, hogy nem, de karácsonykor az „angyal” meglepett egy szaggatóval, sőt, valami újabb fajtával (legalábbis nekem nagyon új volt, bár másnak meg ez a hagyományos), amibe csak beletöltöd a tésztát és ide-oda mozgatod, amíg kicsurog belőle. Nos, azóta már kétszer ettünk nokedlit. Olcsó, gyors és finom étel, és nem is annyira „tésztakategóriájú”, úgyhogy még Férjecském is szívesen megeszi.

Nokedli
Legutóbb 3 tojáshoz fél kiló lisztet használtam és vízzel lazítottam galuskatészta sűrűségűre. Nem kell nagyon simának lennie! Lobogó sós vízbe kiszaggattam, majd beleforgattam zöldfűszeres vajba. Egy serpenyőbe kevés olajat öntöttem, majd 5 dekányi vajat olvasztottam fel benne. Amikor a víz elpárolgott belőle, beleszórtam egy ek.-nyi tavaszi fűszerkeveréket (petrezselyem, kapor, zellerzöld, csombor (borsikafű), fokhagymaszár, lestyán), de sima petrezselyemzöld is jó, és már mehetett is bele a kifőtt nokedli. Picit sóztam még.
Most pl. úgy főztem ki a nokedlit, hogy egy nagy lábosban forraltam a vizet és beleengedtem a párolóedényemnek a szűrőbetétjét. A galuskák abba csöppentek bele, és így, amikor feljöttek a víz felszínére, csak ki kellett emelni a szűrőt, kissé lerázni és már mehetett is a fűszeres vajba. Magos Zoltánnál láttam ezt a megoldást :D, bár neki igaz, hogy rendes nokedlifőző fazeka van, de így is kivitelezhető és főleg, nagyon praktikus, mert nem kell szűrőkanállal vadászgatni az apróságokat a vízben.

Fűszeres csirkeszárnyak


Grillszárnyat készültem sütni, de nem találtam a gázgrillem rácsát. Még most sem találom. Valahová becsúszhatott... ejj, már tudom is. (Tényleg most jutott eszembe!)
A szárnyak bepácolva, de nem volt, hol sütnöm. Mese nem volt, mentek a sütőbe. A pácot Patríciától tanultam, az ő szakács férje szokta így pácolni a csirkét. Nagyon finom lett!
„Összetevők: húslé, fokhagymapor, vöröshagymapor, (ezekből azért nem jó a rendes,mert megég), paprika (2 féle-édes és csípős), só, bors, és ízlés szerint... rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, citromfű, majoranna.” Így kaptam a „receptet”, annyit módosítottam rajta, hogy mégiscsak rendes hagymát tettem bele, lereszelve, mert én még hagymaport nem láttam errefelé, csípős paprikaport nem tettem, a fűszernövényekből pedig csak egy nagyon kevés majorannát használtam. De tettem pluszban egy kis szerecsendiót és néhány kanálka olívaolajat, ami viszont abszolút nem ártott neki. És igazi húsleves helyett egy csirkekockát oldottam fel kb. 1,5-2 dl vízben. A szárnyakat kb. másfél órát pácoltam ebben, de akár többet is lehet. Végül átpakoltam őket egy tepsiba, rájuk öntöttem a visszamaradt páclevet, még tettem alá fél dl vizet és alufóliával lefedtem. Pirosra kell sütni. Majdnem olyan finom lett, mint grillezve. És nagyon hamar megvan, ha a pácolási időt leszámítjuk, talán 20-25 perc.

2009. február 2., hétfő

Köményes fokhagymaleves tárkonnyal és palacsinta

Bejegyezte: sedith dátum: 19:15 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Lehet, hogy lesz, aki „nagyot néz” ezen a címen, vagyis az ízek ezen társításán, de higgyétek el, e trió szenzációs ízkavalkádot képes teremteni. Ez egy nagyon régi levesem, gyors, és nagyon, nagyon finom.



Most így készült: 3 nagy murkot (sárgarépát) lereszeltem a nagylyukú reszelőn. Két cikk fokhagymát áttörtem és kevés olajon átfuttattam, majd rögtön rádobtam a lereszelt répát. Pár percig együtt pirítottam, állandóan kavargatva, ezalatt az olaj szépen kioldotta a répa színét. Ezután egy ek. darált paprikát dobtam rá (ez anyósom eltevése, sós) és miután gyorsan elkavartam, fel is öntöttem vízzel. Kb. két liternyi kell, de lehet, hogy majd pótolni szükséges, ha a rizs felveszi. Még sóztam picit, beledobtam egy marék rizset és lefedve addig főztem, míg a murok és a rizs megpuhult. Kb. 10-15 perc. Ekkor 1 ek. lisztből és 2 dl aludttejből (joghurt, tejföl, tej, bármi jó hozzá) eresztéket (habarást) készítettem és beleöntöttem a levesbe. Még töltöttem hozzá vizet és hagytam felforrni. Közben apróra vágtam az ecetben-sóban eltett tárkonyt, még hámoztam és áttörtem egy cikk fokhagymát és a levesbe tettem. Még került bele 1 ek. vágott petrezselyem is. Utánasóztam, tárkonyecettel savanyítottam és végül egy fél teáskanálnyi őrölt köményt is elkavartam benne. Kész.

Más készítési mód: Egy kiskanálnyi egész köményt olajban pirítok 1 percig, rádobom az áttört fokhagymát és megszórom 1 kanál liszttel. Elkavarom, felengedem vízzel, majd átszűröm. Ezután jöhet bele a paprikaörlemény, friss reszelt vagy eltett, darált zöldség (én pl. sárgarépát, petrezselyemgyökeret és petrezselyemzöldet szoktam összedarálni és egyszerűen sóban elteszem. Ilyenkor kell vigyázni a sózással.), a rizs, a többi pedig ugyanaz. Lisztes habarás már nem jár bele, csak simán tejföl, joghurt vagy tej.

Palacsinta
Most először készítettem pontos recept szerint, eddig mindig csak úgy, szemre készítettem. Végülis a lényeg ugyanaz, de ha nem kukucskáltam volna meg Duende receptjét, akkor most nem tudnám leírni. Hecsedliízzel (csipkebogyólekvárral) töltöttem meg őket. Az utolsó három, Kisebbikemnek megmentett darab:



Kisebbikem, indián törzsfőnöki díszben, persze, palacsintaevés közben:


Kapros káposztafőzelék

Bejegyezte: sedith dátum: 9:26 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Ezt az ételt nem most készítettem, hanem már régebb, talán még az ünnepek előtt. A zöldségesnél járva megláttam és megéreztem (de lehet, hogy fordítva történt!) a friss kaprot és már tudtam, hogy mit készítek vele! Ezt általában tavasszal szoktam, új káposztából, de addig még várni kell, és az íze talán csak markánsabb valamivel ilyenkor, de semmiképpen sem rosszabb. Így is, úgy is a tavaszt hozta a lakásba, a színes virágos alátétekkel meg abszolút sikerült „igazzá” tenni a fílinget.



Kell hozzá: 1 kis fej káposzta, olaj, 1 hagyma, késhegynyi pirospaprika, 1 ek. liszt, tej, tejföl, só, bors 1 csokor kapor

Elkészítés: A hagymát apróra vágom és olajon üvegesre párolom. Megszórom a pirospsprikával és rögtön felengedem egy kis vízzel. Amikor már majdnem elpárolgott ez a víz, rádobom a csíkokra vágott káposztát és összeforgatom a paprikás hagymával. Megsózom, ismét vizet öntök hozzá és lefedve megpárolom. Mindig csak kevés vizet szoktam önteni és állandóan pótolom azt, ami elfőtt, illetve olyankor jól össze is kavarom, hogy mindenütt egyformán párolodjék. Ha kész van, a lisztből és tejből eresztéket (habarást) készítek és besűrítem vele a főzeléket. Tejfölt is kavarok bele, illetve az állagán további tejjel vagy vízzel igazítok. Jól kiforralom, utánasózok, ha kell, teszek bele egy kis borsot (de sokszor ki is szoktam „felejteni” belőle, főleg, ha Kisebbikem is abból eszik) és beledobom a finomra vágott kaprot is. Összekavarom, azalatt még egyet-kettőt lobban, és kész! Jó étvágyat!

Még annyit, hogy ha valaki nem szereti ennyire „csórén”, azaz meztelenül, akkor lehet egy kis pirított szalonnát, sonkacsíkokat dobni a tetejére. Én viszont különösen szeretem, amikor nincs rajta semmi plusz.

2009. február 1., vasárnap

Párolt szelet vadasmártással és zsemlegombóccal

Bejegyezte: sedith dátum: 19:08 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Már nagyon hiányzott a Nagykönyv. Hónapok óta nem főztem belőle semmit. Talán már egy éve is elmúlt, hogy kinéztem valami receptet belőle, pedig 70-80%-uk már ki van pipálva, azaz próbálva, éppencsak azok maradtak, amiket semmiképpen sem mernék asztalra tenni a hozzávalók párosításának „meredeksége” miatt (pl. Körtés-málnás szűzérmék vagy Mandarinos malacoldalas stb.)

Ez a könyv nem más, mint Lajos Mari 66 húsétel című munkája, Hemző Károly remek fotóival illusztrálva. Kedves számomra, mert Istvántól kaptam évekkel ezelőtt egy karácsonyra. Eldöntöttem: mára ebből főzök.

Az este elővettem egy adag disznóhúst, se nem sovány, se nem kövér comb volt éppen. Ez adott volt, most már csak receptet kellett találni hozzá. (A büdzsé pillanatnyi szűkreszabottsága miatt kénytelen voltam a meglévő dolgokhoz találni receptet és nem fordítva.) Nézegetés, mérlegelés után a Vadas marhaszeletre esett a választásom, de persze, disznóból. Az utasításokat, menetet viszont teljes mértékben követtem. Még délelőtt kb. 1x1 cm-es kockákra vágtam 3 jókora szelet kenyeret (3 zsemle helyett), tepsibe tettem és a sütőben szépen megpirítottam, majd hagytam kihűlni.

Hozzávalók:

- 60 deka vegyes leveszöldség (sárgarépa, zeller, petrezselyem, paszternák, illetve ezek közül, ami van)
- 1 nagy fej hagyma
- 4 cikk fokhagyma
- kb. 60 deka marhahátszín/disznócomb
- 4 + 2 ek. olaj
- 1 babérlevél
- kakukkfű
- só, bors
- 1 dl vörösbor
- 2 ek. liszt
- 3 dl tejföl
- 1 ek. mustár

A zsemlegombóchoz:
- 3 szikkadt zsemle (vagy 3 nagy szelet kenyér)
- 2 dl tej
- 2 tojás
- 10 deka liszt
- 1 csokor petrezselyemzöld
- só, bors, 2 ek. olaj

Elkészítés:
A húst felszeleteltem, sóztam, borsoztam és amíg a zöldséget, hagymát meg a fokhagymát megtisztítottam és feldaraboltam, állni hagytam. Felforrósítottam 4 ek. olajat és a hússzeleteket hirtelen mindkét oldalukon megpirítottam. Ekkor rádobtam a zöldségeket és a hagymát, együtt pirítottam pár percig, majd beletettema fokhagymát, a babérlevelet és a kakukkfüvet is. Még egy pici sót tettem rá, aláöntöttem a bort is és hagytam elpárologni. Ezután lefedtem és néha kavargatva, az elfővő vizet forró vízzel pótolgatva kb. 1 óra alatt puhára pároltam.

Eközben egy tálban felvertem a tojásokat, elkevertem a liszttel, majd felengedtem a tejjel, míg sima palacsintatésztát nem kaptam. Sóztam, borsoztam, beletettem a petrezselyemzöldet, majd a kihűlt pirított kenyérkockákat és jól összekavartam. Min. fél órát kell állni hagyni, időközben kavargattam, hogy egyenletesen puhuljanak a kockák. Végül kézzel jól összekavartam-gyúrtam, még szórtam bele 2-3 ek. zsemlemorzsát, hogy ne legyen ragacsos és 11 db (12-t kellett volna) gömbölyű labdát formáztam belőle. Enyhén sós vízben, gyenge forralással 8-10 perc alatt kifőztem őket. Kivettem egy tálba és meglocsoltam 1-2 ek-nyi olívaolajjal.

Amikor a hús megpuhult, kiszedtem a szeleteket és lefedve, melegen tartottam. Kidobtam a babérlevelet, a zöldségeket pedig összeturmixoltam. 2 ek. olajból és 2 ek. lisztből nagyon világos rántást készítettem, majd felengedtem 2 dl hideg vízzel, jól elkevertem és a zöldségpüréhez adtam. Ezután ment bele a tejföl és a mustár. (Én csak kb. fele tejfölt tettem, a többit aludttejjel pótoltam, de a joghurt is jó) Só, bors már nem kelett bele, de ízlés szerint még lehet tenni. Pár percig forraltam, majd lehetett is tálalni.

Végül bevallom, hogy egyszer már elkészítettem ezt és Férjecskémnek nem ízlett akkor a mártás. Most úgy voltam vele, ha nem kell, nem eszi meg, de kerültem mindenféle plusz édesítést (a recept pl. írt egy kanál cukrot a rántásba)  és a savanyítás is csak minimális volt. Többnyire a zöldségek természetes íze, édessége, illetve a tejföl-aludtej savanyúsága érvényesült.

Férjecském kommentárja: egészen jó ötlet ez a gombóc! És minden finom mellette. Lefényképezted? :D
(Le.)
 


Tejfölös-meggyes desszert

Bejegyezte: sedith dátum: 18:10 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Nálunk eléggé ritkán szokott desszert lenni. Valahogy nincs igény rá (még). Én vagyok az, aki megkívánok ezt-azt vagy éppen megmozdul a fantáziám valamilyen hozzávaló kapcsán.
Tegnapelőtt úgy adódott, hogy Nagyobbikom pár kanálka müzlit evett reggelire, egy kis csirkecombot ebédre, így természetes, hogy estére már jó éhes volt. Ismét müzlire fájt a foga, ám arra gondoltam, valami kedvére való, de tartalmasabb valami nem árt neki! Aztán eszembe jutott Kati desszertje is, a tejfölös-joghurtos-gyümölcsös babapiskóta és már ki is pattant a fejemben az ötlet csírája. Elszaladtam gyorsan hozzávalókat venni és közben azon morfondíroztam, hogy milyen gyümölcsből készítsem. A fagyasztó még tele van meggyel, cseresznyével, szilvával, úgyhogy ezek közül kellett válogatnom. Végül a meggyre esett a választásom.



Használtam hozzá: fagyasztott meggyet, kb. 25-30 dekát, kb. 2,5 dl tejfölt, 4 dl szánát (joghurtféle, de kissé folyósabb, selymesebb és nem annyira savanyú), cukrot (összesen vagy 4 kanállal használtam) és babapiskótát.
A meggyet még fagyosan a blenderbe dobtam, 2-3 kanál cukrot szórtam rá, ráöntöttem a szána felét és jól összeturmixoltam. (Hmm, olyan volt, mint egy finom, friss fagyi!) Egy másik edényben a tejfölt elkevertem a maradék szánával és tettem bele egy kis cukrot. Lehetett volna vaníliás cukrot is, de nekem éppen nem volt. Egy öblösebb pohárba öntöttem a meggyes masszából, rádaraboltam 2 babapiskótát és leöntöttem a tejfölös keverékkel. Azonnyomban enni kell, mert ha a gyümölcs olvadni kezd, folyóssá válik és úgy már nem annyira élvezetes.
A masszákat jó kb. egyenlő arányban használni, de én a lányoknak valamivel több tejfölöset tettem, hogy ne legyen annyira hideg, a mi poharainkba emiatt valamivel kevesebb „fehér” jutott.
Related Posts with Thumbnails