2009. július 5., vasárnap

Illatos zöldségkrémleves

Gyümölcseltevés ide vagy oda, enni kell, de mit?!

Volt egy előző napi zöldségleves a hűtőben, amit már nem szívesen ettünk volna, de kidobni még inkább sajnáltam volna. Annál jobb ötletem támadt. Bevetettem a Svájcban tanult taktikát, amikoris az előző napi leves másnapra krémlevessé avanzsált, dúsítva még ezzel-azzal. Nos, ugyanez lett a sorsa az én levesemnek is, amiben murok- (sárgarépa) és tökkockák, hagymacsíkok és rizsalakú tészta, illetve zöldpetrezselyem volt.
Hidegen leturmixoltam, majd egy másik edényben hevítettem 1 kanál olajat és felforraltam rajta 1 ek. lisztet. Felöntöttem kb. 2 decivel a hideg levesből és kiforraltam. Tejszínt és tejfölt összekevertem, elkevertem még némi hideg levessel és azt is hozzáöntöttem. Végül belekerült az egész zöldségturmix, és néha kavargatva, jól kiforraltam. Pici citromlével, némi sóval ízesítettem és apróra vágott bazsalikommal és petrezselyemzölddel szórtam meg.

Őszintén, én alig tudtam betelni vele, a nap folyamán, jártomban-keltemben, a maradékot szépen eltűntettem. Szerintem sok levesmaradéknál alkalmazható ez a módszer, pl. akkor is, ha a megmaradt mennyiség már nem igazán elegendő a családnak.

9 megjegyzés:

iri írta...

nagyon jo otlet

Hajnal írta...

Szerintem is tuti ötlet:)Ma lehet én is bevetem!!Köszi a tippet!!

sedith írta...

Iri, Hajnal, köszönöm, örülök, hogy tetszik nektek is. Nyugodtan próbálkozzatok saját alapanyagaitok, ízlésvilágotok, fantáziátok szerint!:)

kata írta...

Ma nálunk is krémleves volt, karfiol, de előre eltervezve. (azért még főzök). Sőt egész hétre valamilyen krémleves van kigondolva.
Ezt a tuti tippet viszont jól megjegyzem, mert hatalmas ötlet!
Köszi!

Wise Lady írta...

Nagyon jó ötlet! És külön tetszik a fűszerezése.

Kati írta...

Mi is szeretjük a krémleveseket, és sajnos szinte mindig van maradék is, amit legtöbbször kiöntök, így biztosan megpróbálkozom vele én is előbb-utóbb.

sedith írta...

Kata, én is elég gyakran készítek, de legtöbbször csak akkor, ha I. nincs itthon. Nem szívesen eszik "bébiételt". Én viszont imádom, és szerencsére a lányok is!

sedith írta...

Wise Lady, köszönöm, és örülök, hogy teszik, próbáld ki te is!:)

sedith írta...

Kati, hajrá! Azért biztos nem minden levesmaradék hasznosítható újra, de egy-egy próbát megérnek!:)

Related Posts with Thumbnails