2009. július 14., kedd

Grillezett csirkecombok hagymás krumplipürével

Jól sikerült ebéd volt a vasárnapi – mindenki szerint. Igaz, kissé érdekes beosztásban ettük: 12 után, amikor éppen elkészült, megettük a levest és a család ¾ része ment délutáni sziesztázni. Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a másodikat akkor esszük meg, amikor mindenki felkelt. Úgy is volt; mire Férjecském is feltápászkodott, már ülhetett is asztalhoz.

Legelőször, még délelőtt, a csirkecombokat kicsontoztam és bepácoltam. A kicsontozásról itt láthattok egy hasznos videót. Pl. az első része nekem újdonság volt, de az itt látott módon valóban gyorsan megy.

A páchoz, ami tulajdonképpen csak egy fűszerkeverék volt, sót, fokhagymagranulátumot, borsot és egy fél teáskanálnyi magamkészítette ötfűszerkeveréket használtam. A tenyérnyi nagyságú combokat jól beszórtam mindkét oldalukon és egymásra borítva álltak néhány órát.
A krumplipüréhez 5 szép krumplit hámoztam meg és a szokásos módon, sós vízben megfőztem. Amíg főtt, elkészítettema hagymás ízesítést és a friss káposztasalátát is.
Két szép hagymát jó apróra vágtam és olajon üvegesre pároltam. Végül apróra vágott petrezselyemzöldet is kavartam hozzá, meglocsoltam 1-2 ek. vízzel és ahgytam elpárologni. Ezután elzártam alatta a gázt és félretettem.
A salátához egy kisebb fej káposztát lereszeltem, 2 ügyes sárgarépát is finomra reszeltem, illetve két paradicsomot felszeleteltem. Az egészet összevegyítettem, sóval, ecettel és 1 tk. cukorral ízesítettem, végül meglocsoltam olívaolajjal.
Amikor a krumpli megfőtt, leszűrtem róla a vizet, ráöntöttem a petrezselymes-hagymás olajat és még néhány ek. tejföl segítségével finom, habos pürévé vertem. Lehet nyugodtan tejjel is, de nekem már nem volt.
Végül, a grillserpenyőt felhevítettem, kevés olajat öntöttem bele és a csirkecombokat, (először bőrös felükkel felfelé tettem bele), többször megforgatva, szép pirosra sütöttem. Össz-vissz kb. 8-10 percet sült egy-egy oldala, muszáj volt ennyit hagynom, mert voltak vastagabb részek, bármennyire is igyekeztem egyenlíteni! De nagyon finom, szaftosak lettek, és bizony, sokkal nagyobbaknak tűntek, tovább is tartottak, mintha csontostól készítettem volna el őket. Először csináltam így de biztosan tudom, hogy nem utoljára!

2 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Nyami-nyami!
Egyébként köszi a csorba receptjét, végre találtam egy autentikust, sort fogok rá keríteni.

sedith írta...

Nyami volt, bizony!:D
Szívesen, azt hiszem, nem fogod megbánni!:)

Related Posts with Thumbnails