2009. március 23., hétfő

Ordás-barackos torta

"étteremalakítás"

Ezt a könnyű tortát még tavaly nyáron készítettem, de most eszembe juttatták Duende ricottagolyói. Pedig semmi közük egymáshoz, tulajdonképpen.
Úgy történt, hogy Nagyobbikom nagyon szereti az ordát, ezért apósom, ahányszor csak tehette, útbaejtette a piacot és minket, hogy kedvenc nagyobbik lányunokájának friss ordát hozhasson. Egyszer kicsivel többet hozott, mint amennyit egy-két napon belül el tudtunk volna fogyasztani és megelőzve, hogy tönkremenjen, tortát dobtam össze belőle. Csak abból, ami éppen volt otthon.

Ordás, barackos torta

Hozzávalók (24 cm-es formához): 10 dkg vaj, 20 dkg darált keksz, 2-3 evőkanál cukor, 2 evőkanál kakaó, rumkivonat, lekvár; a krémhez: 50 dkg orda, 1 tasak vaníliás pudingpor, 3,5 dl tej, 5 evőkanál cukor, kb. 50 dkg érett barack.

Elkészítése: A vajat habosra keverjük, majd beletesszük a darált kekszet, a cukrot meg a kakaót, ízesítjük 1-2 evőkanál rumkivonattal, majd annyi savanykás lekvárt dolgozunk bele, hogy jól formázható, de keményebb masszává álljon össze. Egy 24 cm-es tortaformát kibélelünk frissen tartó fóliával, a masszát egyenletesen belenyomkodjuk, majd a hűtőbe tesszük dermedni. A pudingporból, a cukorból és a tejből sűrű pépet főzünk, hagyjuk kihűlni, majd hozzákeverjük a villával alaposan összetört ordát. A krém felét rákenjük a kekszalapra, befedjük vékony barackszeletekkel, majd rásimítjuk a maradék krémet is. A tetejét is kirakjuk barackkal, majd további 1-2 órára visszatesszük a hűtőbe.   
Nagyon finom lett, sokan ettünk belőle, és mindenki dicsérte.

4 megjegyzés:

duende írta...

Hú, ez nagyon tetszik, Edit!
Odavagyok a túrótortákért. Valamikor megcsinálom! :)

sedith írta...

Duende, orda vagy ricotta híján természetesen, rendes túróval is lehet készíteni! Talán akkor valamivel több cukor kell. Lehet, hoyg amúgyis, de mi nem vagyunk édesszájúak.

duende írta...

Vettem! :)
Én édesen szeretem. Mindig több cukrot teszek mindenbe, mint amennyit írnak a receptek. :))

sedith írta...

Duende, akkor te feltétlenül próbáld ki a Snickerset, mert az nagyon édasszájúaknak való!:) Bár ezt még én, sőt a férjem sem veti meg!;):)

Related Posts with Thumbnails