2009. február 1., vasárnap

Tejfölös-meggyes desszert

Nálunk eléggé ritkán szokott desszert lenni. Valahogy nincs igény rá (még). Én vagyok az, aki megkívánok ezt-azt vagy éppen megmozdul a fantáziám valamilyen hozzávaló kapcsán.
Tegnapelőtt úgy adódott, hogy Nagyobbikom pár kanálka müzlit evett reggelire, egy kis csirkecombot ebédre, így természetes, hogy estére már jó éhes volt. Ismét müzlire fájt a foga, ám arra gondoltam, valami kedvére való, de tartalmasabb valami nem árt neki! Aztán eszembe jutott Kati desszertje is, a tejfölös-joghurtos-gyümölcsös babapiskóta és már ki is pattant a fejemben az ötlet csírája. Elszaladtam gyorsan hozzávalókat venni és közben azon morfondíroztam, hogy milyen gyümölcsből készítsem. A fagyasztó még tele van meggyel, cseresznyével, szilvával, úgyhogy ezek közül kellett válogatnom. Végül a meggyre esett a választásom.

Használtam hozzá: fagyasztott meggyet, kb. 25-30 dekát, kb. 2,5 dl tejfölt, 4 dl szánát (joghurtféle, de kissé folyósabb, selymesebb és nem annyira savanyú), cukrot (összesen vagy 4 kanállal használtam) és babapiskótát.
A meggyet még fagyosan a blenderbe dobtam, 2-3 kanál cukrot szórtam rá, ráöntöttem a szána felét és jól összeturmixoltam. (Hmm, olyan volt, mint egy finom, friss fagyi!) Egy másik edényben a tejfölt elkevertem a maradék szánával és tettem bele egy kis cukrot. Lehetett volna vaníliás cukrot is, de nekem éppen nem volt. Egy öblösebb pohárba öntöttem a meggyes masszából, rádaraboltam 2 babapiskótát és leöntöttem a tejfölös keverékkel. Azonnyomban enni kell, mert ha a gyümölcs olvadni kezd, folyóssá válik és úgy már nem annyira élvezetes.
A masszákat jó kb. egyenlő arányban használni, de én a lányoknak valamivel több tejfölöset tettem, hogy ne legyen annyira hideg, a mi poharainkba emiatt valamivel kevesebb „fehér” jutott.

NÚ - 2019/FEB.26.

2 megjegyzés:

Kati írta...

Éééés??? Hogy ízlett? Megcsinálod máskor is, más gyümölccsel? (Vaníliás cukrot érdemes beletenni, jellegzetes ízt ad neki.)

duende írta...

De guszta!!! :)))

Nem vagyok egy nagy sütis. De a pohárkrémekért odavagyok! :)

Related Posts with Thumbnails