2008. december 30., kedd

2009-re!


Arany János: Alkalmi vers

Az új évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

A bíró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj' Isten, mi minden nincs
Ez új esztendőben. 

(1853)

2008. december 28., vasárnap

A szeretet ünnepe


De akár az evés ünnepének is lehetne nevezni, hiszen iszonyatos mennyiségű étel, ital elfogy ilyenkor, bárkihez csak mész, étellel, süteménnyel tömne, a második nap végére pedig már érzed, hogy már csak valami könnyű kis vacsorára vágysz, ne is lássál húst, édességet.

Mindazonáltal nincsen ünnep étel nélkül, és az a legkevesebb, ha vendégségbe érkező szeretteinket, barátainkat finom falatokkal kínáljuk meg. Az asztal mindenkit összehoz, az asztalt körülülve örülünk, hogy együtt vagyunk, hogy ismét megadatott ez nekünk és hálát adunk azért is, hogy volt/van mit kitenni az asztalra. Mert ki tudja, jövő ilyenkorra mi kerülhet rá és ki üli majd körül?!
Idei karácsonyi menünk hagyományos is volt, meg nem is. Anyu és Melinda állták a hagyományos részét, én pedig a rendhagyó felét vállaltam magamra. Szenteste asztala:
 

Töltött kacsa – hidegen (ami finomabbra sikerült, mint a próbakor)
Majonézes-zöldséges-krumplis saláta
Füstölt friss kolbász – hidegen
Füstölt friss oldalas – melegen
Töltött káposzta

A receptekkel, leírásokkal később jövök...

2008. december 24., szerda

Békés, meghitt Ünnepet Mindenkinek!!!


2008. december 20., szombat

Mézeskalács


Elkészültek a mézeskalácsok, most szépen dobozolva várják az ünnepet.



Nálunk nem volt divat a mézeskalácssütés. A karácsony kalácsról, bejgliről és más házi süteményekről szólt, de mézeskalácsról nem. Tavaly viszont engem is elkapott a láz és sikerült kapnom egy gyors (nem kell a nyers tésztát állni hagyni) receptet. Melitől van a recept, ő pedig valakitől kapta, akinek még a dédnagyanyja is így készítette. Szóval ígéretes volt. És bár kevés idő volt még karácsonyig, megreckíroztam az elkészítését, és láss csodát, valóban megpuhult és finom csemege lett belőle!

Idén nézegettem más recepteket is, de végül mégis úgy döntöttem, hogy a már kipróbáltnál maradok. Mindazonáltal, következő alkalommal lesznek némi módósítások, mint pl. az, hogy a cukrot majd összefőzöm a mézzel, hogy hamarabb és teljesen elolvadjon. Vagy lehet, porcukrot használok.

Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 2 evőkanál szódabikarbóna + 2 evőkanálnyi ecet
- 25 dkg (1 kocka) margarin
- 35-45 dkg méz (nekem most 37 dkg ment bele)
- 25 dkg cukor
- 2 db tojássárgája
- ízesítéshez: fahéj, szegfűszeg, ánizs, gyömbér, vagy mézeskalácskeverék
- tészta sötétítéséhez kakaópor – én nem tettem
- díszítéshez: ízlés, kedv szerint: magvak, tojáshab, színes, fényes cukorkák, színes kókuszreszelék, csokireszelék
A tojáshabhoz: 1 tojásfehérjét és kb 10-15 dkg átszitált porcukrot, kb fél citrom levével együtt keverjünk robotgéppel 10-15 percig, majd zacskókba töltjük, aminek a csücskére pici lyukat vágunk és tetszés szerinti mintázatot pingálunk a pogácsákra. Ehhez a mennyiséghez azért érdemes a két megmaradt tojásfehérjéből készíteni a habot. Én 25 dkg porcukrot tettem bele.

Elkészítés: A lisztet egy tálba öntjük és elmorzsoljuk benne a margarint, amit lehetőleg jópár órával előtte kivettünk a hűtőből. Ha jól eldolgoztuk, a közepébe egy mélyedést csinálunk és ebbe tesszük bele a szódabikarbónát, amit rögtön leöntünk az ecettel (azaz felfuttatjuk) és elkavarjuk egy kis liszttel. Utána beletesszük a többi hozzávalót (cukrot, mézet, tojássárgáját, fűszerkeveréket és ha használunk, akkor a kakaót is – a cukrot érdemes felfőzni a mézzel, hogy majd a tészta ne maradjon cukorszemcsés) és összedolgozzuk őket.


Én eleinte, amíg minden ragacsos volt, a kézi mixer spirálkavaróival dolgoztam, de hamarosan áttértem a kézi gyúrásra. Elég sokat kell gyúrni, nehezebben akar összeállni a tészta, de nem kell megijedni. Jó negyedóra, 20 perc alatt azért készen lehetünk vele. Nem kell pihentetni, máris foghatunk neki a nyújtáshoz, szaggatáshoz, sütéshez.

Én mindig kettőbe vágom a tésztát, hogy ne dolgozzak olyan nagy adaggal, majd kb. félcentis vastagságúra nyújtom. Kiszaggatom és tepsibe helyezem a figurákat. (Természetesen, a leeső darabokat újra összegyúrom és ismét nyújtom, szaggatom, amíg el nem fogy a tészta.) Ha teflonbevonatos a tepsi, akkor nem kell kikenni, csak úgy szárazon meg lehet sütni benne, ha nem teflonos, akkor legelső alkalommal érdemes nagyon vékonyan beolajozni, de utána már azt sem kell. Persze, sütőpapírral még egyszerűbb a dolog. Épp sütés közben döntöttem, hogy legközelebb veszek én is egy tekerccsel.

Rövid ideig kell sütni, 5-10 perc az egész, az első adagnál ki kell tapasztalni, hogy mennyi elég neki ahhoz, hogy nehogy elégjen. Nekem kb. 10 perc alatt sültek meg, közben egyszer megfordítottam a tepsit, hogy egyenletesen süljenek, de persze, újfajta sütőnél ilyesmire nincs szükség.  A fotó az első adag sülésekor készült, ekkor fordítottam meg, úgyhogy a végtermékek kissé pirultabbak voltak.

Segítségem is volt, természetesen:

Naná, hogy a díszítésnél is! (Külön habos zacskója volt és ügyesen nyomogatta a habot, amit végül gondosan lenyalogatott a kalácskákról, nehogy kárba vesszen! :) )

Hagyjuk őket kihűlni, majd tetszés szerint díszítjük. Ha magvakkal akarjuk díszíteni, akkor sütés előtt tojássárgájával kenjük át és úgy szórjuk rá a magvakat. A tojáshabot a kihűlt sütikre kell tenni, és hagyjuk 2-3 órát száradni őket. Én csak tojáshabbal díszítettem, a piros változathoz pedig ételszínezőt használtam. Igaz, céklalével készültem pirosítani, de végül már nem tudtam elmenni venni, úgyhogy ennél maradtam. Mindenesetre, figyelembe kell venni, hogy ez még hígít a habon, úgyhogy legközelebb 30 deka cukrot használok hozzá a biztonság kedvéért.




Amikor megszáradt a tojáshab, a pogácsákat doboz(ok)ba helyezzük (legjobb a fémdoboz, de ha nincs, a műanyag is megteszi), a tetejükre egy folpackfóliát terítünk, erre pedig néhány szelet almát helyezünk és úgy zárjuk le a doboz fedelével. Néhány nap alatt megpuhulnak. Közben ellenőrizzük még és ha kell (azaz összeráncosodtak, szemmel láthatóan elpárolgott a nedvességük), az almaszeleteket cseréljük ki.

A mézeskalácsházikó 6 darabból áll. Kivágtam a nyers tésztából 2x két téglalapot, illetve két másik darabot, ami szintén téglalapnak indult, de az egyik felét végül háromszögesen zártam. Ezek a házikó eleje és hátulja. Amikor megsültek és kihűltek, az éleket megkentem tojáshabbal és hagytam őket száradni. Mielőtt véglegesen megkeményedett volna rajtuk a hab, összeilletsztettem a darabokat és további tojáshabot kenegettem az illesztésekre, hogy minél biztosabban összeragadjanak. Végül ablakokat, ajtót rajzoltam rá és a tetejét is „behavaztam”. Célszerű egy tálcán kezdeni összeilleszteni, hogy majd könnyen mozdítható legyen és nehogy szétessen.Ha megszilárdult, akkor már jó stabil lesz és szabad kézzel is megfogható. Én ezt inkább dísznek készítettem, nem hinném, hogy elfogyasztjuk.

2008. december 16., kedd

Zöldségleves


A töltött kacsa maradékát megettük vasárnap reggelire (állítom, hogy hűtőhidegen szinte ízletesebb volt, mint melegen vagy szobahőmérséklten), valami maradék csirkemájat estére készítettem el, és mivel az előző napokban jól kisütöttem-főztem magamat, már csak gyors, egyszerű ebédre vágytam. Így történt, hogy csak levest ettünk, ami a kései reggeli miatt bőven elég is volt. Valami könnyű zöldséglevest akartam, és úgy nézett ki, hogy murkon (sárgarépán), zöldborsón és laskán (száraztésztán) kívül nem sok minden kerül bele. Hozzáláttam.
Feltettem főni a maradék húslevest, ami még múltkor, főleg a kacsa csontjaiból főtt és kockára vágott répát vágtam bele. A borsót csak a végén kellett beletennem, mert az már meg volt főve. Aztán jöttek az ötletek: beledobtam egy csíkokra vágott hagymát is, egy kockára vágott negyed zellert, ami a hűtőben lapult, egy darabka sütőtököt, amiből szintén nem tudtam mit készíteni és akkor már, színesítésként, csíkokra vágott, fagyasztóból elővett paprikát is tettem bele egy maréknyit. A paprikát és a sütőtököt csak akkor adtam a leveshez, amikor a többi zöldség félpuha volt.
Jó sűrű és túl édes volt a leves, ekkor jött az ötlet, hogy behabarom és tejszínesen készítem el. Hígítottam vízzel, beletörtem még két cikk fokhagymát is, majd másfél kanál lisztet elkavartam némi tejszínnel és azzal öntöttem fel a levest. A többi tejszínt (összesen vagy 2,5 dl volt) csak úgy hozzákavartam és jól kiforraltam. Végül hozzátettem a megfőtt zöldborsót, hagytam egyet lobbanni, sóztam még egy picit, citromlével ízesítettem és jó sok vágott petrezselyemzölddel szórtam meg. Kicsit olyan görögös csirkeleves íze volt. Mindenkinek ízlett.



2008. december 14., vasárnap

Vineta, azaz padlizsánkrém

A Karácsonyi receptversenyre benevezett 3. receptem

Lehet, hogy valaki túl póriasnak találja, de még nem találkoztam olyannal, aki ne szeretné. Ezért nálunk általában mindig odaköltözik az ünnepi asztalra, legyen az éppen karácsony, születésnap vagy egyszerű vendéglátás. A dolog annál is inkább kivitelezhető, mert nálunk az a szokás, hogy nyár végén, amikor tömegesen érik a padlizsán, bevásárolunk jó 15-20 kilókat és lesütve-lecsepegtetve-kiporciózva lefagyasztjuk. Így ilyenkor már csak elő kell venni a mélyhűtőből, hagyni kiolvadni és ... elkészíteni. Karácsonykor nem feltétlenül a szentesti menü része, hiszen akkor rengeteg más finomság kerül az asztalra, de másnap, reggelire, amikor az ember már gondolni sem akar az előző esti húst-hússal evészetre, pompás fogás. 1-2 napig eláll a hűtőben, így előre el lehet készíteni.

Hagyományos erdélyi padlizsánkrém - Vinetta

Hozzávalók kb. 4 személyre:
- padlizsán (egy adag fagyasztott vagy 5-6 darab friss)
- tojás, olaj, mustár, só a majonézhez
- egy kis fej hagyma
- só, citromlé

Az elkészítése attól függ, hogy milyen padlizsánnal (frissel vagy fagyasztottal) dolgozunk. Ha fagyasztott, akkor a zacskót lefejtve róla, egy szűrőbe helyezve hagyjuk felolvadni. Én általában kiveszem előző este és a szűrőt a mosogatókagylóba helyezem, hogy elfolyhasson a leve, ha még enged.
Ha frissből készítjük, akkor a padlizsánokat jól megmossuk és néhány helyen megszúrkáljuk. Tepsibe helyezzük őket és forró sütőben puhára sütjük. (Nyílt lángon lenne igazi a sütése, mert úgy szép fehér maradna a húsa, de a gáz fölött nem ajánlom, mert a tűzhely fölötti fal bánja: megsárgul. Sajnos, saját tapasztalat.) A megszúrkálások megakadályozzák, hogy szétrobbanjanak a felgyülemlett gőz miatt. Ha megsültek, rögtön nekifogunk lehámozni, vagy ha úgy könnyebb, akkor egy fakanál segítségével kikaparjuk a húsukat. Ha esetleg égett héjdarabkák maradnak rajta, azt sima hideg vízzel lemoshatjuk. A sütést is érdemes idejében megejteni, hogy legalább 1-2 óráig (de ha több, az sem baj) lecsoroghasson a leve. Ha ez is megtörtént, akkor a padlizsánhúst pépesítjük. Ezt többféleképpen lehet, eredetileg csakis faeszközzel volt szabad hozzáérni, mert ha nem, rögtön megbarnult, így nekem még spéci padlizsánvágó fakésem is van, de érdekes módon, a botmixeres pépesítés sincs a színe rovására. Így én mostanában azzal pépesítem. Tojásból, olajból, mustárból ki-ki szokása szerint majonézt készít, én általában 1 tojás sárgájából készítem és kb. 1-1,5 dl olajat kavarok bele, és összekeveri a padlizsánpéppel. Egy kisebb fej hagymát nagyon apróra vágunk és azt is hozzákeverjük a masszához. Ízlés szerint sózzuk, citromlével savanyítjuk.
Van ennek egy diétásabb változata is, amikor a padlizsánpéphez csak egyszerűen olajat kavarunk vékony sugárban, miközben a kézi mixerrel állandóan kavargatjuk, hogy felvegye azt. Nem szabad túl sokat tenni, nehogy kicsapódjon, de egy adaghoz, amihez általában 5-6 padlizsánra van szükség, hozzá lehet kavarni 1 dl-nyit. A többi ugyanaz, mint a majonézesnél.
Ha mutatósan szeretnénk felszolgálni, akkor néhány paradicsomnak kivájjuk a belsejét és megtöltjük a padlizsánkrémmel. A paradicsomok levágott „kalapjával” vagy petrezselyemzölddel, reszelt, főtt tojássárgájával lehet díszíteni.


Karácsonyi receptverseny II.


Töltött kacsa

Hozzávalók:
- 1 kacsa
- 0,5 kg darált hús (disznó vagy bármilyen)
- 1 szelet kenyér vagy 1 zsemle
- tej az áztatáshoz
- 1 fej hagyma
- 2 tojásfehérje
- kb. 0,5 dl tejszín
- piros és zöld húsú paprika ízlés szerint, kb. fél darab mindegyikből elég
- 5 db csirkemáj
- só, bors, őrölt kömény, fokhagymagranulátum, petrezselyemzöld.

Elkészítés:
A megtisztított kacsát kicsontozzuk úgy, hogy a húsából egy (kvázi)lapot kapjunk. Ehhez a jószágot a hasára fektetjük és a háta közepén bemetsszük. Majd egy éles és lehetőleg hegyes, rugalmas csontozókéssel elkezdjük lefejteni a húst a csontról. A hát- és mellrészen eléggé könnyen megy, de a comboknál és a szárnyaknál sem vészes. Ezeket is hosszában, bemetsszük középen egészen a csontig, utána pedig már gyerekjáték az egész. Végül a mellhúsból levágunk néhány szeletkét, hogy kissé vékonyabb legyen és a levágott darabokat elhelyezzük azokon a részeken, ahol esetleg csak a bőr van. Ekkor a kiterített lapot alaposan megfűszerezzük: sóval, borssal, 2-3 csipetnyi őrölt köménnyel és egy leheletnyi fokhagymagranulátummal szórjuk meg. Végül összehajtogatjuk és sóval és borssal bedörzsöljük a bőrét is. Így bepácolva és összehajtogatva egy tálba tesszük, lefóliázzuk és minimum egy éjszakára, de legjobb, ha egy egész napra a hűtőszekrénybe tesszük.
Másnap a hagymát apróra vágjuk, majd a tojásfehérjékkel és a tejszínnel együtt a darált húshoz adjuk és konyhai robotban vagy botmixerrel jól pépesítjük. Ezután beletesszük a kicsavart és szétmorzsolt kenyeret vagy zsemlét, a kis kockákra vágott színes húsú paprikákat, az apróra vágott petrezselyemzöldet és sóval, borssal, csipetnyi őrölt köménnyel ízesítjük. Jól eldolgozzuk.
Az asztalra több rétegben alufóliát fektetünk, fényesebbik felével felfelé, icipicit megolajozzuk, a kacsát elővesszük és a bőrével lefele ráterítjük. A húsmasszát szép egyenletesen rákenjük, majd a hozzánk közelebb eső felére, egy sorban egymás mellé helyezzük a csirkemájakat. Ezeket is megszórjuk sóval, borssal és vágott petrezselyemzölddel.
Az alufólia segítségével elkezdjük feltekerni a húst, olyan szorosan, ahogy csak tudjuk. Szép henger alakú formát adunk neki. Vigyázat, az alufólia ne kerüljön rétegként a hús közé! És nagyon kell vigyázni, hogy ne szakadjon ki, bár a több réteg éppen azért kell, hogy ezt megakadályozzuk. Ha megvan, a végeit összesodorjuk és hogy teljesen lefixáljuk a tekercset, a végeket betűrjük alája. Tepsibe tesszük, vizet öntünk alá, amit majd néha még pótolni kell és nem túl forró sütőben (én minimumra tettem, fokot nem tudok, de az a lényeg, hogy enyhe, lassú tűzön készüljön) 4 óráig pároltam. Kb. az utolsó 35-40 percben a fóliát felvágtam és hagytam, hogy a teteje, a kacsa bőre szép pirosra megsüljön. Ha olyan a sütő, hogy beállítható a hője, akkor valószínű kevesebb idő is elég ehhez.
Miután kivettük, még várni kell egy kicsit, amíg valamennyire kihűl, mert csak utána lehet rendesen szeletelni, amit legjobban valamilyen recés élű késsel lehet elvégezni, pl. a kenyérvágó késsel. Mi most így, langyosan ettük, de már hidegen is megkóstoltuk és úgy is nagyon finom. Ami muszáj is, mert Szentestén hidegen szeretném felszolgálni, éppen azért, hogy ne utolsó pillanatban kelljen elkészítenem. (De persze, még rengeteg minden lesz az ünnepi asztalon!) Így hát elkészítem előző nap (tehát a felszolgálás előtt legalább két nappal el kell kezdeni a kacsa kicsontozását, bepácolását) és indulás előtt (mert anyósékhoz megyünk) csak felszeletelem és kidíszítem a tálat. Mustárral, paprikakrémmel, ecetes tormával és savanyú uborkával ettük ma, szerintem ugyanezek lesznek majd Karácsonykor is az asztalon.




Munkaképek:







2008. december 13., szombat

Karácsonyi receptverseny I.


Ahogy megláttam a kiírást, rögtön tudtam, hogy benevezek. És azt is tudtam, mivel. Azonban az a valami még a sütőben van, az eredmény még várat magára egy kis ideig.

Viszont édesség kategóriában is indulni szeretnék, úgyhogy, van mit írnom, mert tegnap megsütöttem azt a süteményt, ami reményeim szerint ezentúl minden karácsonyunknak része lesz. Hagyományos, de mégsem, bejgli, de mégsem...
Ez:


Természetesen, az a legjobb benne, hogy nem kell utolsó pillanatig várni az elkészítésével, ezért, ha biztosak vagyunk abban, hogy senki sem fogja felfalni, akár 3-4 nappal az ünnep előtt is el lehet készíteni. Hűvös helyen (nem hűtő, csak kamra), letakarva, több napig eláll és friss marad. 

Karácsonyi patkók


Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 20 dkg vaj
- 5 dkg porcukor
- 5 tojás sárgája + 1 egész tojás
- 1,5 dl tej
- 2 dkg élesztő
- só, reszelt citromhéj
A töltelékhez:
- 22 dkg darált dió
- 22 dkg darált mák
- 16 - 16 dkg cukor
- tej vagy víz a sziruphoz
- vaníliáscukor, fahéj, reszelt citromhéj, mazsola ízlés szerint
- porcukor
Elkészítés:
A vajat gyorsan elmorzsoljuk a liszttel, és hozzáadjuk a porcukrot, 4 tojássárgáját és a tejben feloldott élesztőt. Az élesztőt tényleg csak feloldani kell, nem szabad felfuttatni! Teszünk bele egy csipetnyi sót és reszelt citromhéjat. A hozzávalókat jól összegyúrjuk, majd diónyi (kb. 3 dkg-os) gombócokat formálunk belőle, egy tányérra rakjuk őket és fóliával letakarva a hűtőben legalább fél óráig pihentetjük. Ezalatt elkészítjük a töltelékeket.
Két edénybe kettéosztjuk a cukrot. Annyi vizet vagy tejet öntünk rá, hogy csak éppen ellepje. (Én vízzel szoktam, tovább eláll, mint tejjel, de tejjel picivel ízletesebb.) Hagyjuk, hogy a víz felforrjon és a cukor feloldódjon, közben kavargatjuk. Amikor már szirup sűrűségű, beleszórjuk a mákot/diót és még rövid ideig kavargatva kifőzzük. Ízesítjük őket (ízlés szerint, de a mák nagyon finom fahéjjal, a dió pedig rummal; mazsola mindkettőbe mehet), majd félrehúzzuk és hagyjuk kihűlni. A töltelékek jó sűrűek, kézzel formázhatóak legyenek! Ha kihűltek, kb. ujjnyi vastagságú, 7-8 cm hosszú hengereket formálunk belőlük. (Persze, rendre kell elkészíteni őket, de a menete mindkettőnek ugyanaz.) Nekem tegnap nem volt hámozott dióm, így most nem csináltam diós tölteléket, hanem nagyon kemény lekvárt összegyúrtam gyümölcsös müzlivel és azzal töltöttem meg a tésztát. Így is nagyon finom.
A tésztagombócokat oválisra nyújtjuk (mindig csak max. kettőt vegyünk ki a hűtőből), hosszában ráhelyezzük a töltelékrúdakat, feltekerjük, megsodorjuk őket, végeiket kissé összenyomkodjuk, majd patkó alakúra görbítjük. Egymás után kétszer megkenjük egy egész tojás és egy tojássárgája keverékével és közepesen forró sütőben, kb. 25 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Tegnap, amikor már majdnem készen voltak, kivettem és még egyszer átkentem őket tojással, így a repedezések elfedődtek és nem pattantak tovább. Utána már csak max. 5 percig sütöttem. 
Porcukorral csak elfogyasztás előtt kell megszórni.
Jó étvágyat hozzá mindenkinek!


Munkaképek:








2008. december 12., péntek

Alternatíva gombás rántottára


Négynapos útról jött haza István tegnap, gondoltam, valami finommal várom. Vízvásárlás közben megláttam a gombát és vettem jó félkilónyit. Volt vagy 15 szép példány! No, de valami még kell mellé, gondoltam, és variálgattam. Valami tojásosat akartam, de nem rántottát! Ahhoz viszont, hogy gombában sült tükörtojást készítsek, mégis túl kicsik voltak a fejek. Aztán eszembe jutott, hogy Zita múltkor valami zöldséges-kolbászos tojásfélét említett, gondoltam, biztos, gombával is finom lehet! Lementem és meg is kérdeztem, hogyan csinálta, én aztán megcsináltam úgy, ahogy a hozzávalóimból adódott. :)

Egy hagymát csíkokra vágtam és olívaolajon üvegesre pirítottam. A gombákat négybe (a nagyobbakat hatba) vágtam és a hagymára dobtam, együtt pirítottam. Nem túl sokáig, kb. amíg elfőtt a fele leve. Ekkor beletettem a vékony karikákra szeletelt pikáns kolbászt is (kb. egy arasznyi volt belőle) és 2-3 percig ezzel együtt is pirítottam. Fakanállal mélyedésféléket csináltam a gombába és beleütöttem 4 tojást. Megsóztam őket. És persze, előzőleg a gombákat is! Borsot nem tettem, mert a kolbász eléggé pikáns volt, mi meg nem szeretjük a nagyon csípős ízeket. Egy fedőt tettem a serpenyőre és addig sütöttem még az egészet, amíg a tojások fehérje jól megdermedt. Végül szárított zöldpetrezselymet szórtam rá.
Nagyon “romantikus” körülmények között fogyasztottuk el … a férjem a kádban, én meg a vécére telepedve ettem. De István nem győzte dicsérni…



Aztán meg, ismét koktéloztam. Eljárt a szám, hogy egyik este milyen finomságot kotyvasztottam magamnak, így Istvánnak is készíteni kellett. Persze, most már sem banán, sem narancs, mandarin nem volt otthon, csak citrom. Ezért most tettem bele fagyasztott eperből vagy 5-6 szemet, aztán egy kis üveg eperbefőttet, még s tavaszi eltevésből, ezt főleg a lé miatt kellett, utána jött a vodka és a citromlé, majd még egy kis cukor és még citromlé. Összeturmixoltam és kész volt. Nem volt olyan finom, mint a múltkori, de azért jó volt.



2008. december 11., csütörtök

Vaníliás kavart


Mindig történik valami… Meglátok egy zöldséget, amit elképzelek valamilyen ételben… beugrik egy recepttöredék… megérzek vagy csupán elképzelek egy illatot… vagy… megkóstolok egy süteményt…

Még fogyózás közben, egy szénhidrátnapon, angolórára menet bementem egy pékárus boltba; gondoltam, meglepem magam valamivel, ha már amúgyis szabad ennem. Találomra kiválasztottam valami sütifélét. Finom volt, sőt, nagyon finom. Kicsit csodálkoztam, hogy mit keres ez a kavart sütemény a pékárus-kenyeres boltban, de végül nem érdekelt. Ma hazafelé tartottam angolról, amikor eszembe jutott a süti. Bementem és ismét vettem. Ugyanolyan finom volt, mint múltkor. De a “kerekeim” már beindultak… hogyan is készíthetném el ezt otthon? Faltam egy falatot…sima kavart tészta… benne puding… és már döntöttem is, hogy megsütöm. Aninak telefonáltam, hyog vegye ki a vajat a fagyasztóból, majd a buszozás közben konzultáltam anyóssal, hogy milyen kavart tésztát ajánl leginkább, végül pedig a Kossuth-kifli alapjául szolgáló, általunk cask egyzserűen Egyensúlynak nevezett recept mellett döntöttünk.

Hozzávalók:
A pudinghoz: 3,5 dl tej, 1 cs. vaníliás pudingpor, 3 ek. Cukor
A tésztához: 6 tojás, illetve a tojások súlyával megegyező mennyiségű cukor, vaj/margarin/zsír és liszt, bár ez utóbbiból 1-2 kanállal kevesebb is elég, puhább lesz úgy a tészta, egy citrom héja és 2 ek. pálinka/rum

Elkészítés:
Előszöris a tejből, pudingporból és cukorból sűrű pudingot főzünk, majd ha kész van, egy tányérba öntjük és elsimítjuk. Hagyjuk megdermedni.
Amíg a puding dermed, a tojásokat szétválasztjuk. A sárgájákat habosra keverjük a vajjal és a cukorral, majd belekeverjük a pálinkát, a citromhéjat és a lisztet. Végül pedig óvatosan beleforgatjuk a tojások pici sóval keménnyé vert habját. Egy közepes méretű tepsit jól kikenünk (én zsírt szoktam erre a célra használni), az alját kilisztezzük és belesimítjuk a masszát. A megdermedt pudingot kb. 2x2 centis kockákra vágjuk és ráhelyezzük a masszára.


Közepesen forró sütőben megsütjük. Hogy mennyi idő, hány fok, nem tudom, mert nem olyan a lerem (sütő) , kb. félórába telt, +- 5 perc. Mindenesetre, egy fogpiszkálóval beleszúrkáltam a közepébe és semmi sem ragadt rá, tehát biztos voltam benne, hogy megsült. Az alja meg gyönyörű aranybarna lett.


Semmi mást nem kell csinálni vele, mint megszórni egy kevés porcukorral és … megenni. :) Jó étvágyat!

2008. december 10., szerda

Sütőtökkrémleves és tejfölös szójapaprikás

Néhány napja egy sütőtökkrémleves receptjét olvastam itt a gasztrooldalon, de sajnos nem olvastam végig, csak amennyi a főoldalon volt. Annyit azonban észben tartottam, hogy volt benne zeller is.
A tegnapi töpörtyűkúra után (a pasim nincs itthon = nem is kell főzni) ma már éreztem, hogy muszáj valami normálisat ennem. Tudtam, hogy éppen tönkremenni készül a sütőtök a kamrában, és ha 1-2 napon belül nem csinálok vele valamit, úgy megbúsulja magát, hogy teljesen hasznavehetetlen lesz, tehát mindenképpen valami ilyet szerettem volna. Beugrott: sütőtökkrémleves. Legalább Boróka is eheti, nem kell neki külön főzőcskéznem, mint tegnap.
Egy edénybe vizet tettem forrni, meghámoztam egy negyed zellert (jó nagy volt eredetileg), egy negyed sütőtököt (kb. 30-35 deka lehetett) és még egy nagy fej hagymát is. Aztán feldaraboltam az egészet és a vízben puhára főztem. Mikor majdnem megvolt, még 4 cikk fokhagymát is beledobtam. A levéből egy kicsit leöntöttem és simára turmixoltam az egészet. Visszatettem a tűzre és egy pici tejfölös eresztékkel (habarással) besűrítettem, majd még a leszűrt főzőlével igazítottam meg az állagát. Zöldpetrezselyemel szórtam meg, sóval és citromlével ízesítettem. Hmmm, de finom volt!

Másodiknak valami furát készítettem, de azért jó lett! Felfedeztem a szekrényben két zacskó árválkodó szójakockát. Mindkettőt odatettem főni némi sós vízben. Közben két nagy hagymából pörköltalapot csináltam és ráöntöttem a majdnem puha szójakockákat a maradék főzőlével együtt. Még ízesítettem egy kis darált paprikakrémmel, majd egy 10 percig együtt főztem. Tejfölből, vízből, lisztből eresztéket (habarást) csináltam és besűrítettem vele a pörköltet. Húslevessel lazítottam. Ebbe is petrezselyemzöldet, sót és citromlevet tettem. Finom volt, bár biztos még jobb lett volna, ha a kockák ételízesítős vízben főttek volna meg és lett volna idejük állni is benne egy kicsit. Savanyú uborkával ettük. (Mármint a húgommal, aki közben bevágódott bébiszittelni az angolórám idejére.)

Olyan éhesek voltunk, hogy még fotózni sem jutott időm. De majd este hátha megteszem. Maradt még egy csomó!


2008. december 9., kedd

"Idd meg!"-koktél


Most úgy jártam én is, mint az egyszeri parasztasszony. Még jó, hogy a férjeura sorsa viszont elkerült...

A "történetet" Nagyszékely István honlapján olvastam, de tulajdonképpen részlet egy könyvből. Mindegy, idemásolom, mert belinkelni nem tudom.
"A parasztasszony a kastélyban
A szegény paraszt feleségét mindig felhívatták a kastélyba, ha nagy vendégség ígérkezett. Segített akkor ott a szakácsnak, aki maga is igen nagy úr volt. A parasztasszony fát aprított, krumplit hámozott, baromfit tisztított, tortakrémet kevert - aztán odahaza mindenről beszámolt hites urának.
- Micsoda dínomdánom volt megint! Micsoda lakoma! Befejezésül eperkrémes torta! Bizony, a gróf urak mind a tíz ujjukat megnyalták utána!
A paraszt hallgatja csak, hallgatja megannyiszor ezt a történetet; egy szép napon aztán vége szakad a türelmének, és az asztalra csap, és így kiált:
- Nohát, egyszer már én is kérek eperkrémes tortát!
- De édes uram - így a parasztasszony -, nincs hozzá eprünk!
- Van aszalt körténk épp elég! Csináld körtével!
- Jó, de vajunk sincs a krémhez!!
- Akkor csináld zsírral!
- Honnét vegyem a szép fehér lisztet? Csak az a fél zsák rozslisztünk maradt!...
- Megteszi. Csináld hát rozsliszttel!
- No és a tojás? Tizenkét tojás!
- A mindenségit neki, hát veletek asszonynéppel sehogy se boldogul az ember? Mondtam asszony, nekem torta kell, eriggy a konyhába, de egy-kettő!
A parasztasszony nekiáll, szitál, kever, süt, vár... aztán szó nélkül visszatér a tortával. Az urának sincs kedve a szónoklatokhoz. Csak levág egy szeletet, beleharap, majszolgatja, majd leszögezi: - Látod, elkészült! - És lassan hozzáteszi még: - Csak azt nem tudom, mit kell ettől a gróf uraknak az ujjukat nyalogatni!"

Naszóval, annyit nézegettem Pethő Tamás koktélműsorát, hogy sokszor kedvem támadt egy-egyhez, de rendszerint vagy éppen nem volt otthon minden, ami a bemutatott koktélhoz kellett, vagy soha nem is szokott olyasmi otthon lenni, de az sem ritka, hogy nem is hallottam az illető italról, hozzávalóról. Ilyen előzmények után, ma este éppen Boró altatásával bajlódtam, miközben Pethő Tamás újabb chef-d'oeuvre-öket gyártott. A másodikat úgy kezdte, hogy banánt tett a blenderbe. Jól kezdődik, gondoltam, nekem is van banánom! Én is megcsinálom! Igenám, de a folytatás... ha-ha-ha... barna nádcukor (most éppen nincs), jégkocka (december lévén éppenséggel, tehát ez sincs) Cachaca, valami brazil pálinka ("éppen" nincs itthon :)) ananászlé (ez sem volt) és citromlé (na, még szerencse, hogy ez szinte mindig van itthon.)
No, de nem olyan fából faragtak engem, hogy ilyen kis “apróságok” elriasszanak a kitűzött célomtól. Beletettem a banánt a blenderbe, két kiskanál cukrot szórtam rá, beledobtam 5 szem fagyasztott epret, belefacsartam egy narancs, egy mandarin és egy fél citrom levét és beleöntöttem még kb. féldeci vodkát. Gondolkodtam, hogy ezzel készítsem-e vagy jóféle „fickói forrásvízzel”=szilvapálinka, de végül a vodka semlegesebb íze mellett döntöttem. Összemixeltem az egészet pár másodpercig, majd pohárba töltöttem. Egy citromkarikával díszítettem és szívószállal még most is szívogatok belőle.
Hogy milyen lett? Az, hogy fogyasztom, talán éppen elmondja. Ezenkívül viszont született egy könnyű, habos, gazdagon gyümölcsízű, enyhén alkoholos, gyümölcsdarabkás koktél. Hogy mi a neve? „Idd meg!”



Jó szürcsölgetést!


Disznóságok


A pénteki disznóvágáson sem lettem gazdagabb fotókkal, mert most is hamarabb hazajöttünk, de annyi baj legyen, azért a recepteket, jobban mondva, elkészítési módokat azért leírom.

Torokpecsenye és korhelyleves
Már múltkor is írtam, hogy amint felbontják a disznót, az első dolog, hogy a torokpecsenyének való húst odaadják. Aztán ahogy haladnak a felbontással, még kerül hús a konyhába a későbbi, általában vacsorára felszolgált korhelyleveshez. Miközben a hús a konyhába, illetve a fazekakba vándorol, valaki az állatorvoshoz megy és megvizsgáltatja a húst. Ha szabad a pálya akkor kezdődhet a bőr- és fülevés is!
A húsokat ügyes kockára kell vágni, a zsírosabbja megy a pecsenyébe, a kevésbbé zsíros megy a levesbe. Ezt a két ételt egyszerre indítják azzal a különbséggel, hogy a pecsenyéhez csak icipici vizet adnak mindig, a húst viszont jó sok vízben (amennyi leves szükséges) teszik főni. A pecsenyét csak picit kell fűszerezni az elején, a végleges ízét a vége felé kapja meg, amikor zúzott fokhagymát és pirospaprikát is tesznek bele. És persze, sót meg borsot.
A levesbe zöldség is jár. Amikor a hús félig megpuhult, akkor általában murkot (sárgarépát) és petrezselyemgyökeret vágnak kockákra és beledobják, de lehet zellert is tenni. Annyi zöldség és hús legyen a levesben, hogy egy jó sűrű levest kapjunk, mert ez még hígítva lesz. Amikor minden puha, akkor teszik bele a már elkészített és kihűlt rántást (anyósom mindig így készíti, én általában a forró változatát használom) és ízlés szerint a hordóból leszűrt káposztalével sózzák-savanyítják. Még egyet-kettőt lobban és már kész is van. Tálaláskor tejföllel kell elkeverni. A mostani korhelyleves kicsit „csúnya” lett, volt alkalom, amikor Anyu egy kanál darált paprikából készült krémet és apróra vágott petrezselyemzöldet is beledobott és ezek rengeteget dobtak a kinézetén. Persze, az íze így is finom volt.

Nálunk nem ilyen a korhelyleves, Édesanyám másként szokta készíteni. Furcsa is volt nekem, amikor Anyuéknál legelőször ettem, akkor még zöldségek sem voltak benne, csak a húskockák. Nos, Édesanyám zöldségesen csinálta mindig, de ő dobott bele egy kevés rizset is, a húst pedig a kolbászmasszából gyúrt gombóckák képviselték benne. Persze, azóta tudom, hogy a korhelyleves nem éppen ilyen, de érdekes módon, ha rágondolok, akkor nekem mindig ez ugrik be. Gyermekkoromat meghatározta és még most is érzem az illatát. A többi ugyanaz, a végén jön a káposztalével való savanyítás, de ez a változat sokkal hamarabb megvan, mivel a húsgombócok gyorsabban átfőnek.
Azért állíthatom, hogy mindkét változat (illetve a világon elterjedt összes változat, gondolom) egyaránt finom. :)

Májas
Amíg az ebéd készül, egy nagy fazékban oda szokták tenni főni a májasnak való dolgokat: az összes belsőséget – szív, máj, vese, tüdő, lép, nyelv – illetve még mellétesznek némi jó zsíros húst, általában a tokarészről. Adagokat nem tudok, de csak azért nem, mert sosem láttam, hogy bárki is mérne valamit. Otthon sem volt szokás, anyósoméknál sem. Annyit láttam például, hoyg a májashoz nem éppen egy kiló rizset tettek főni, szóval kb. ¾ kiló jár bele, de ez is ízlés kérdése, gondolom. Időközben még megdinsztelnek és kihűtnek vagy 3 jó nagy fej hagymát is, illetve a kályha szélén egy edényben a fodorhájat is kiolvasztják, lesütik. (Ezt a fodorháj egy eléggé kicsi hájdarab, aminek a széle olyan, mint a fodros szoknya, innen kaphatta a nevét, de lehet, hogy másfelé másképp nevezik.)
Ha megfőttek a belsőségek, akkor kihűtik, majd feldarabolják és ledarálják az összes többi hozzávalóval (a főtt zsíros hús, főtt rizs, dinsztelt hagyma, kiolvasztott fodorháj) együtt. A nyelvet előzőleg, természetesen, le kell tisztítani. Illetve amikor készen van, akkor általában még egyzser le szokás darálni, hogy minél krémesebb legyen. Amikor ez is megvan, akkor jön a ízesítés. Só, bors, szegfűbors, szárított, morzsolt csombor az alapfűszerei, de van, aki tesz bele kevés szegfűszeget vagy fahéjat is. Ízlés szerint kerülnek bele a dolgok, és közben hozzáöntik a fodorháj lesült zsírját, illetve némi forró vízzel is puhítják, mígnem egy jó krémes masszát kapnak. Ezután már jöhetne a bélbe töltés, de mostanában a családunkban már nem szoktuk, hanem adagonként zacskókba téve, lefagyasztjuk. Ha bélbe töltik, akkor általában rövid (20-30 centis) hurkák készülnek és mindkét végüket cérnával megkötik. Amikor készen vannak, abban a lében, amiben a hozzávalók megfőttek, rövid ideig a kész májasokat is abálják.

Kolbász
A kolbász általában a májas előtt készül el, csak mivel a májas előkészületei hamarabb elkezdődnek, így azzal kezdtem, illetve nem akartam mindenfélével megszakítani a leírást. A kolbászba kerül minden olyan húsdarab, ami nem jó szelethúsnak, egybesültnek, általában a zsírosabb részek is idekerülnek. Van aki már eleve vesz néhány kiló száraz borjúhúst és azzal vegyíti, ellensúlyozza a zsírosságot, illetve szaporítja a kolbásznak valót. Édesanyáméknál sosem kellett ilyesmi, náluk a disznók mindig inkább húsosak voltak, mint zsírosak, az első disznóvágáson, amelyiken István részt vett nálunk, mondta is, hogy milyen kár ennyi szép drága húst „beleprédálni” a kolbászba. Pedig csak annyi volt a „baj”, hogy kevés volt a zsiradék. Anyuéknál szinte mindig nagyon zsírosak a disznók, meglátszik a gabonás nevelés, de ők meg amúgysem szoktak külön húst venni.
Száz szónak is egy a vége: a ledarált kolbászhúst nagy edénybe teszik és két ember dagasztja készre. Az egyik szórja a fűszereket, a másik pedig gyúrja. Só, bors, pirospaprika, illetve jó sok zúzott fokhagyma kerül bele. Anyuéknál láttam először, hogy a fokhagymát felöntik forró vízzel és így keverik a húshoz és valóban, nagyon jó módszer, mert könynebben elolszlik az egészben. Ahhoz, hogy a többi fűszerből is egyenletesen jusson mindenhová és a húsmassza se legyen túl kemény, még szoktak egy-egy kevés forró vizet gyúrni bele. Könnyebb így jól kidolgozni is. Mindenesetre, elég sokat kell gyúrni ahhoz, hogy biztos jó legyen a végeredmény. Amikor úgy gondolják, hogy már jó, a húsból néhány fasírtszerű pogácsát készítenek és egy serpenyőben megsütik. Így kiderül, hogy elég sós-e, jár-e még bele valami más fűszer. Ha jó, akkor ketten máris hozzálátnak a bélbetöltéshez. A belek kb 1-1,2 méteresek, töltés közben pedig ügyes kis spirálokat, kígyókat kunkorítanak belőlük. Egy tűvel meg szoktuk szúrkálni helyenként, hogy az esetleges bennrekedt levegőbuborékok kipattanjanak és majd sütéskor ezeken tudjon kifolyni a zsiradék. A kész kolbászokat kicsit átmossák (de ez csak annyi, hogy vízbe mártva, kézzel átsimítják), majd, általában rúdra akasztva, hideg helyre teszik, hogy megdermedjen, kissé megszáradjon. 1-2 nap múlva már mehet is a füstölőbe.

Disznófősajt, kocsonya, gömböc, hájszélyes
A disznóvágás elmaradhatatlan tartozékai még a disznófősajt, a kocsonya, illetve a gömböc és a hájszélyes. Míg az első kettőt általában nem aznap, hanem később, valamikor karácsonyhoz közelebb szokás készíteni, a gömböcöt, hájszélyest még aznap megtöltik. Bevallom, ezt az utóbbit nem tudom, pontosan, hogyan készítik, mert Édesanymnál nem szoktuk, itt meg nem figyeltem sosem eléggé. De van egy húsdarab, aminek ez a neve és spéci fűszerezéssel egy vastagabb (nagyon tisztára mosott, sikált) béldarabba töltik, ha jól tudom. A gömböcöt eredetileg az „ezer” vízben megmosott, sóval, ecettel, kukoricakásával megdörzsölt gyomorba töltötték, mostanában azt hiszem, a vastagbél legvastagabb részébe szokás, amit – gondolom – könnyebb megtisztítani. A feldolgozás során félretesznek minden olyan húsdarabot, ami kissé véresebb, az sem baj, ha csontdarabok vannak rajta. Végül ezeket nagyon sok vízben jól megmossák, nyers rizset kavarnak hozzá és sóval, borssal és jó sok szárított, morzsolt csomborral (borsikafű) ízesítik. Nem túl szorosan megtöltik a béltömlőt (mert tulajdonképpen az a rész úgy néz ki, csak egy nyitott vége van), megkötik és (azt hiszem) ezt is felfüstölik. Végül levesekbe vagy töltött káposztába belefőzik.

A kocsonyáról és disznófősajtról máskor írok. Most már csak annyi dolgom van, hogy megmutassam: lányaim segítsége nélkül a pénteki disznó bizony nem dolgozódott volna fel!!! :)


2008. december 3., szerda

Töpörtyű


Annyit bajlódtam a blogom címével, a legelső nem tetszett, az utána következőek erőltetettek voltak, majd amikor megtaláltam a legmegfelelőbbet (Jöttem, láttam, … főztem) kiderítettem, hogy a net tele van ilyen című blogokkal. Majd még kínlódtam egy kicsit, és ezt a kalandos címet sütöttem ki. Nem tartom túl jónak ezt sem, de legalább érvényes rám. Bár rutinosnak mondhatom magam a konyhában, mégis vannak dolgok, amikben újonc vagyok, emellett szeretek állandóan kísérletezni, új dolgokat kipróbálni, tehát sokszor kaland számomra a főzés, kaland, a maga sikereivel, kudarcaival. Amire már meg is született az első példa.

Tegnap kiolvasztottam a zsírt.
Nem volt sok, csak amennyi egy disznócombon található, de gondoltam, ne vesszen kárba. Az a másfélliternyi zsír, ami kiolvadt a nyers szalonnából, kell is a következő ever, mert bár nagyon ritkán használom, mégis jó, hogy legyen a háznál. Süteményeknél általában azzal kenem ki a tepsit, biztosabb, hogy nem ragad bele. Muffinnál, gyümölcstortánál pedig mindig ezzel kenem ki. Amikor palacsintát sütök, akkor is egy-egy mikroszkópikus darabkát dobok a serpenyőbe, mielőtt a massza belekerülne. No, és nem beszélve arról, amikor évente kétszer-háromszor megkívánjuk a zsíros kenyeret jó vöröshagymával (lilahagyma), fokhagymával, pirospaprikával.

Még sosem olvasztottam magam a zsírt, mindig kaptam Édesanyámtól vagy Anyutól annyit, amennyire szükségem volt, de most megpróbáltam. A siker feles. Isteni töpörtyű született, a zsír viszont kicsit barnás, mintha megégett. Nem is nagyon dicsekszem vele. Pedig csak a végén történhetett valami, addig minden rendben volt. Nagyon egyszerű, de lakásbüdösítő a zsírolvasztás. A feldarabolt szalonna-, illetve hájkockákat egy lábasba tesszük és feltesszük a tűzhelyre. Először egy pici vizet kell aláönteni, ami azért kell, hyog amíg a kockák át nem melegednek és olvadni nem kezdenek, ne kapjanak oda az edény aljához. Amikor már beindult az olvadás, ajánlatos állandóan kevergetni. Én tegnap betettem a sütőbe, mert épp befért az edényem, de így is 5-10 percenként belekavartam egyet-egyet. Végül kivettem és addig sütöttem még, míg a tetejéről az összes hab eltűnt. Ekkor az Anyutól tanult stikát vetettem be, azaz, kicsinként beleöntöttem kb. féldecinyi tejet. Ezt a műveletet célszerű megfelelő távolságból és megfelelő hosszúságú fakanállal végezni, hogy nehogy megégessen! Ahogy ezzel megvoltam, rögtön le is szűrtem a zsírt és egy merőkanál segítségével (töpörtyűszorító híján) kicsit megnyomkodtam őket. Ilyen gyönyörűek voltak menet közben:


A zsírt nem bánom. Az a lényeg, hogy tegnap alig győztem kivárni, hogy kihűljenek és ehessek. Ülhetett ott tőlem a bécsi szelet! Jól belaktam töpörtyűvel és hagymával!

2008. december 2., kedd

Húsleves és cápaszelet


A kacsavágás másnapján a megmaradt csontvázból, comb- és szárnycsontokból, illetve a zúzákból és szívekből gyönyörű húslevest főztem. Hogy azért meglegyen a szép színe is a levesnek, beledobtam egy darabka előzőleg félretett hájdarabkát. Természetesen, murkot (sárgarépát – hamarosan elkészül a szótár is, amit a címkéknél bármikor meg lehet majd nyitni), petrezselymet, hagymát – héjastól és szemes borsot és sót is tettem bele, majd lassan gyöngyözve főztem vagy két órát. Közben a habját állandóan leszedegettem. Amikor megfőttek a husik leszűrtem, és ha jól emlékszem, még kellett sóznom. Külön sós vízben kifőztem a laskát (metélt), majd rámertem a forró levest. Megszórtam szárított petrezselyemzölddel (a húslevesben az uram nem szereti a nagy zöldeket és bármilyen odafigyelve is vágnám, nem tudom annyira apróra csinálni, mint amilyen a morzsolt szárított) és már ehettük is.

Múltkor a Realban István egy akcióra lett figyelmes: cápaszeletek, nagyon jó áron. És mivel kaphatóak vagyunk az újdonságokra, ha halról van szó, vettünk három szép kerek szeletet. Elkészítés előtt cask hagytam felolvadni, majd jól felitattam róla a vizet. Csak egyszerűen, sóval, borssal fűszereztem és pindurka olívaolajjal kikenve a grillserpenyőt, kisütöttem. István (bár régebb mindig nehezményezte, ha megérezte a bor illatát a konyhában) nyakonöntötte egy kicsi borral is, és ahogy elfőtt a húsról, már tálaltuk is. Addigra már készen volt a szalmakrumpli (sültkrumpli) is, amit ezúttal hagyományosan készítettem – a hasábokra vágott krumplit forró olajban sütöttem meg. Hamarabb is megvolt és nem száradt ki még az agya is, mint előző alkalommal.

István csak citromlével locsolta meg a halat, de én készítettem mellé egy remoulade-mártás-féleséget. 1 tojás sárgájából és kb 1 dl olajból egy kiskanál mustárral, sóval és citromlével majonézt készítettem, amibe majd finomra reszelt savanyúuborkát és apróra vágott zöldfűszereket kavartam bele. (Petrezselyemlevél, kapor, friss fokhagymaszár, csombor – borsikafű volt benne – mindezeket még tavasszal, amikor egészen frissek voltak, vágtam össze és fagyasztottam le.)


A cápahús finom volt, de azért nem volt semmi extra benne. Olyan volt, mint bármelyik eddig evett hal. Bár, talán a friss pisztráng, amit Vármezőn fogott István, mégiscsak finomabb volt. No, de azért Krisztát és Borókát sem kellett győzködni az evésével!

2008. december 30., kedd

2009-re!

Bejegyezte: sedith dátum: 23:17 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Arany János: Alkalmi vers

Az új évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

A bíró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben. 

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak kelendőben.
Tudj' Isten, mi minden nincs
Ez új esztendőben. 

(1853)

2008. december 28., vasárnap

A szeretet ünnepe

Bejegyezte: sedith dátum: 10:18 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

De akár az evés ünnepének is lehetne nevezni, hiszen iszonyatos mennyiségű étel, ital elfogy ilyenkor, bárkihez csak mész, étellel, süteménnyel tömne, a második nap végére pedig már érzed, hogy már csak valami könnyű kis vacsorára vágysz, ne is lássál húst, édességet.

Mindazonáltal nincsen ünnep étel nélkül, és az a legkevesebb, ha vendégségbe érkező szeretteinket, barátainkat finom falatokkal kínáljuk meg. Az asztal mindenkit összehoz, az asztalt körülülve örülünk, hogy együtt vagyunk, hogy ismét megadatott ez nekünk és hálát adunk azért is, hogy volt/van mit kitenni az asztalra. Mert ki tudja, jövő ilyenkorra mi kerülhet rá és ki üli majd körül?!
Idei karácsonyi menünk hagyományos is volt, meg nem is. Anyu és Melinda állták a hagyományos részét, én pedig a rendhagyó felét vállaltam magamra. Szenteste asztala:
 

Töltött kacsa – hidegen (ami finomabbra sikerült, mint a próbakor)
Majonézes-zöldséges-krumplis saláta
Füstölt friss kolbász – hidegen
Füstölt friss oldalas – melegen
Töltött káposzta

A receptekkel, leírásokkal később jövök...

2008. december 24., szerda

Békés, meghitt Ünnepet Mindenkinek!!!

Bejegyezte: sedith dátum: 2:10 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

2008. december 20., szombat

Mézeskalács

Bejegyezte: sedith dátum: 12:10 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Elkészültek a mézeskalácsok, most szépen dobozolva várják az ünnepet.



Nálunk nem volt divat a mézeskalácssütés. A karácsony kalácsról, bejgliről és más házi süteményekről szólt, de mézeskalácsról nem. Tavaly viszont engem is elkapott a láz és sikerült kapnom egy gyors (nem kell a nyers tésztát állni hagyni) receptet. Melitől van a recept, ő pedig valakitől kapta, akinek még a dédnagyanyja is így készítette. Szóval ígéretes volt. És bár kevés idő volt még karácsonyig, megreckíroztam az elkészítését, és láss csodát, valóban megpuhult és finom csemege lett belőle!

Idén nézegettem más recepteket is, de végül mégis úgy döntöttem, hogy a már kipróbáltnál maradok. Mindazonáltal, következő alkalommal lesznek némi módósítások, mint pl. az, hogy a cukrot majd összefőzöm a mézzel, hogy hamarabb és teljesen elolvadjon. Vagy lehet, porcukrot használok.

Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 2 evőkanál szódabikarbóna + 2 evőkanálnyi ecet
- 25 dkg (1 kocka) margarin
- 35-45 dkg méz (nekem most 37 dkg ment bele)
- 25 dkg cukor
- 2 db tojássárgája
- ízesítéshez: fahéj, szegfűszeg, ánizs, gyömbér, vagy mézeskalácskeverék
- tészta sötétítéséhez kakaópor – én nem tettem
- díszítéshez: ízlés, kedv szerint: magvak, tojáshab, színes, fényes cukorkák, színes kókuszreszelék, csokireszelék
A tojáshabhoz: 1 tojásfehérjét és kb 10-15 dkg átszitált porcukrot, kb fél citrom levével együtt keverjünk robotgéppel 10-15 percig, majd zacskókba töltjük, aminek a csücskére pici lyukat vágunk és tetszés szerinti mintázatot pingálunk a pogácsákra. Ehhez a mennyiséghez azért érdemes a két megmaradt tojásfehérjéből készíteni a habot. Én 25 dkg porcukrot tettem bele.

Elkészítés: A lisztet egy tálba öntjük és elmorzsoljuk benne a margarint, amit lehetőleg jópár órával előtte kivettünk a hűtőből. Ha jól eldolgoztuk, a közepébe egy mélyedést csinálunk és ebbe tesszük bele a szódabikarbónát, amit rögtön leöntünk az ecettel (azaz felfuttatjuk) és elkavarjuk egy kis liszttel. Utána beletesszük a többi hozzávalót (cukrot, mézet, tojássárgáját, fűszerkeveréket és ha használunk, akkor a kakaót is – a cukrot érdemes felfőzni a mézzel, hogy majd a tészta ne maradjon cukorszemcsés) és összedolgozzuk őket.


Én eleinte, amíg minden ragacsos volt, a kézi mixer spirálkavaróival dolgoztam, de hamarosan áttértem a kézi gyúrásra. Elég sokat kell gyúrni, nehezebben akar összeállni a tészta, de nem kell megijedni. Jó negyedóra, 20 perc alatt azért készen lehetünk vele. Nem kell pihentetni, máris foghatunk neki a nyújtáshoz, szaggatáshoz, sütéshez.

Én mindig kettőbe vágom a tésztát, hogy ne dolgozzak olyan nagy adaggal, majd kb. félcentis vastagságúra nyújtom. Kiszaggatom és tepsibe helyezem a figurákat. (Természetesen, a leeső darabokat újra összegyúrom és ismét nyújtom, szaggatom, amíg el nem fogy a tészta.) Ha teflonbevonatos a tepsi, akkor nem kell kikenni, csak úgy szárazon meg lehet sütni benne, ha nem teflonos, akkor legelső alkalommal érdemes nagyon vékonyan beolajozni, de utána már azt sem kell. Persze, sütőpapírral még egyszerűbb a dolog. Épp sütés közben döntöttem, hogy legközelebb veszek én is egy tekerccsel.

Rövid ideig kell sütni, 5-10 perc az egész, az első adagnál ki kell tapasztalni, hogy mennyi elég neki ahhoz, hogy nehogy elégjen. Nekem kb. 10 perc alatt sültek meg, közben egyszer megfordítottam a tepsit, hogy egyenletesen süljenek, de persze, újfajta sütőnél ilyesmire nincs szükség.  A fotó az első adag sülésekor készült, ekkor fordítottam meg, úgyhogy a végtermékek kissé pirultabbak voltak.

Segítségem is volt, természetesen:

Naná, hogy a díszítésnél is! (Külön habos zacskója volt és ügyesen nyomogatta a habot, amit végül gondosan lenyalogatott a kalácskákról, nehogy kárba vesszen! :) )

Hagyjuk őket kihűlni, majd tetszés szerint díszítjük. Ha magvakkal akarjuk díszíteni, akkor sütés előtt tojássárgájával kenjük át és úgy szórjuk rá a magvakat. A tojáshabot a kihűlt sütikre kell tenni, és hagyjuk 2-3 órát száradni őket. Én csak tojáshabbal díszítettem, a piros változathoz pedig ételszínezőt használtam. Igaz, céklalével készültem pirosítani, de végül már nem tudtam elmenni venni, úgyhogy ennél maradtam. Mindenesetre, figyelembe kell venni, hogy ez még hígít a habon, úgyhogy legközelebb 30 deka cukrot használok hozzá a biztonság kedvéért.




Amikor megszáradt a tojáshab, a pogácsákat doboz(ok)ba helyezzük (legjobb a fémdoboz, de ha nincs, a műanyag is megteszi), a tetejükre egy folpackfóliát terítünk, erre pedig néhány szelet almát helyezünk és úgy zárjuk le a doboz fedelével. Néhány nap alatt megpuhulnak. Közben ellenőrizzük még és ha kell (azaz összeráncosodtak, szemmel láthatóan elpárolgott a nedvességük), az almaszeleteket cseréljük ki.

A mézeskalácsházikó 6 darabból áll. Kivágtam a nyers tésztából 2x két téglalapot, illetve két másik darabot, ami szintén téglalapnak indult, de az egyik felét végül háromszögesen zártam. Ezek a házikó eleje és hátulja. Amikor megsültek és kihűltek, az éleket megkentem tojáshabbal és hagytam őket száradni. Mielőtt véglegesen megkeményedett volna rajtuk a hab, összeilletsztettem a darabokat és további tojáshabot kenegettem az illesztésekre, hogy minél biztosabban összeragadjanak. Végül ablakokat, ajtót rajzoltam rá és a tetejét is „behavaztam”. Célszerű egy tálcán kezdeni összeilleszteni, hogy majd könnyen mozdítható legyen és nehogy szétessen.Ha megszilárdult, akkor már jó stabil lesz és szabad kézzel is megfogható. Én ezt inkább dísznek készítettem, nem hinném, hogy elfogyasztjuk.

2008. december 16., kedd

Zöldségleves

Bejegyezte: sedith dátum: 10:29 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

A töltött kacsa maradékát megettük vasárnap reggelire (állítom, hogy hűtőhidegen szinte ízletesebb volt, mint melegen vagy szobahőmérséklten), valami maradék csirkemájat estére készítettem el, és mivel az előző napokban jól kisütöttem-főztem magamat, már csak gyors, egyszerű ebédre vágytam. Így történt, hogy csak levest ettünk, ami a kései reggeli miatt bőven elég is volt. Valami könnyű zöldséglevest akartam, és úgy nézett ki, hogy murkon (sárgarépán), zöldborsón és laskán (száraztésztán) kívül nem sok minden kerül bele. Hozzáláttam.
Feltettem főni a maradék húslevest, ami még múltkor, főleg a kacsa csontjaiból főtt és kockára vágott répát vágtam bele. A borsót csak a végén kellett beletennem, mert az már meg volt főve. Aztán jöttek az ötletek: beledobtam egy csíkokra vágott hagymát is, egy kockára vágott negyed zellert, ami a hűtőben lapult, egy darabka sütőtököt, amiből szintén nem tudtam mit készíteni és akkor már, színesítésként, csíkokra vágott, fagyasztóból elővett paprikát is tettem bele egy maréknyit. A paprikát és a sütőtököt csak akkor adtam a leveshez, amikor a többi zöldség félpuha volt.
Jó sűrű és túl édes volt a leves, ekkor jött az ötlet, hogy behabarom és tejszínesen készítem el. Hígítottam vízzel, beletörtem még két cikk fokhagymát is, majd másfél kanál lisztet elkavartam némi tejszínnel és azzal öntöttem fel a levest. A többi tejszínt (összesen vagy 2,5 dl volt) csak úgy hozzákavartam és jól kiforraltam. Végül hozzátettem a megfőtt zöldborsót, hagytam egyet lobbanni, sóztam még egy picit, citromlével ízesítettem és jó sok vágott petrezselyemzölddel szórtam meg. Kicsit olyan görögös csirkeleves íze volt. Mindenkinek ízlett.



2008. december 14., vasárnap

Vineta, azaz padlizsánkrém

Bejegyezte: sedith dátum: 8:55 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
A Karácsonyi receptversenyre benevezett 3. receptem

Lehet, hogy valaki túl póriasnak találja, de még nem találkoztam olyannal, aki ne szeretné. Ezért nálunk általában mindig odaköltözik az ünnepi asztalra, legyen az éppen karácsony, születésnap vagy egyszerű vendéglátás. A dolog annál is inkább kivitelezhető, mert nálunk az a szokás, hogy nyár végén, amikor tömegesen érik a padlizsán, bevásárolunk jó 15-20 kilókat és lesütve-lecsepegtetve-kiporciózva lefagyasztjuk. Így ilyenkor már csak elő kell venni a mélyhűtőből, hagyni kiolvadni és ... elkészíteni. Karácsonykor nem feltétlenül a szentesti menü része, hiszen akkor rengeteg más finomság kerül az asztalra, de másnap, reggelire, amikor az ember már gondolni sem akar az előző esti húst-hússal evészetre, pompás fogás. 1-2 napig eláll a hűtőben, így előre el lehet készíteni.

Hagyományos erdélyi padlizsánkrém - Vinetta

Hozzávalók kb. 4 személyre:
- padlizsán (egy adag fagyasztott vagy 5-6 darab friss)
- tojás, olaj, mustár, só a majonézhez
- egy kis fej hagyma
- só, citromlé

Az elkészítése attól függ, hogy milyen padlizsánnal (frissel vagy fagyasztottal) dolgozunk. Ha fagyasztott, akkor a zacskót lefejtve róla, egy szűrőbe helyezve hagyjuk felolvadni. Én általában kiveszem előző este és a szűrőt a mosogatókagylóba helyezem, hogy elfolyhasson a leve, ha még enged.
Ha frissből készítjük, akkor a padlizsánokat jól megmossuk és néhány helyen megszúrkáljuk. Tepsibe helyezzük őket és forró sütőben puhára sütjük. (Nyílt lángon lenne igazi a sütése, mert úgy szép fehér maradna a húsa, de a gáz fölött nem ajánlom, mert a tűzhely fölötti fal bánja: megsárgul. Sajnos, saját tapasztalat.) A megszúrkálások megakadályozzák, hogy szétrobbanjanak a felgyülemlett gőz miatt. Ha megsültek, rögtön nekifogunk lehámozni, vagy ha úgy könnyebb, akkor egy fakanál segítségével kikaparjuk a húsukat. Ha esetleg égett héjdarabkák maradnak rajta, azt sima hideg vízzel lemoshatjuk. A sütést is érdemes idejében megejteni, hogy legalább 1-2 óráig (de ha több, az sem baj) lecsoroghasson a leve. Ha ez is megtörtént, akkor a padlizsánhúst pépesítjük. Ezt többféleképpen lehet, eredetileg csakis faeszközzel volt szabad hozzáérni, mert ha nem, rögtön megbarnult, így nekem még spéci padlizsánvágó fakésem is van, de érdekes módon, a botmixeres pépesítés sincs a színe rovására. Így én mostanában azzal pépesítem. Tojásból, olajból, mustárból ki-ki szokása szerint majonézt készít, én általában 1 tojás sárgájából készítem és kb. 1-1,5 dl olajat kavarok bele, és összekeveri a padlizsánpéppel. Egy kisebb fej hagymát nagyon apróra vágunk és azt is hozzákeverjük a masszához. Ízlés szerint sózzuk, citromlével savanyítjuk.
Van ennek egy diétásabb változata is, amikor a padlizsánpéphez csak egyszerűen olajat kavarunk vékony sugárban, miközben a kézi mixerrel állandóan kavargatjuk, hogy felvegye azt. Nem szabad túl sokat tenni, nehogy kicsapódjon, de egy adaghoz, amihez általában 5-6 padlizsánra van szükség, hozzá lehet kavarni 1 dl-nyit. A többi ugyanaz, mint a majonézesnél.
Ha mutatósan szeretnénk felszolgálni, akkor néhány paradicsomnak kivájjuk a belsejét és megtöltjük a padlizsánkrémmel. A paradicsomok levágott „kalapjával” vagy petrezselyemzölddel, reszelt, főtt tojássárgájával lehet díszíteni.


Karácsonyi receptverseny II.

Bejegyezte: sedith dátum: 0:11 6 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Töltött kacsa

Hozzávalók:
- 1 kacsa
- 0,5 kg darált hús (disznó vagy bármilyen)
- 1 szelet kenyér vagy 1 zsemle
- tej az áztatáshoz
- 1 fej hagyma
- 2 tojásfehérje
- kb. 0,5 dl tejszín
- piros és zöld húsú paprika ízlés szerint, kb. fél darab mindegyikből elég
- 5 db csirkemáj
- só, bors, őrölt kömény, fokhagymagranulátum, petrezselyemzöld.

Elkészítés:
A megtisztított kacsát kicsontozzuk úgy, hogy a húsából egy (kvázi)lapot kapjunk. Ehhez a jószágot a hasára fektetjük és a háta közepén bemetsszük. Majd egy éles és lehetőleg hegyes, rugalmas csontozókéssel elkezdjük lefejteni a húst a csontról. A hát- és mellrészen eléggé könnyen megy, de a comboknál és a szárnyaknál sem vészes. Ezeket is hosszában, bemetsszük középen egészen a csontig, utána pedig már gyerekjáték az egész. Végül a mellhúsból levágunk néhány szeletkét, hogy kissé vékonyabb legyen és a levágott darabokat elhelyezzük azokon a részeken, ahol esetleg csak a bőr van. Ekkor a kiterített lapot alaposan megfűszerezzük: sóval, borssal, 2-3 csipetnyi őrölt köménnyel és egy leheletnyi fokhagymagranulátummal szórjuk meg. Végül összehajtogatjuk és sóval és borssal bedörzsöljük a bőrét is. Így bepácolva és összehajtogatva egy tálba tesszük, lefóliázzuk és minimum egy éjszakára, de legjobb, ha egy egész napra a hűtőszekrénybe tesszük.
Másnap a hagymát apróra vágjuk, majd a tojásfehérjékkel és a tejszínnel együtt a darált húshoz adjuk és konyhai robotban vagy botmixerrel jól pépesítjük. Ezután beletesszük a kicsavart és szétmorzsolt kenyeret vagy zsemlét, a kis kockákra vágott színes húsú paprikákat, az apróra vágott petrezselyemzöldet és sóval, borssal, csipetnyi őrölt köménnyel ízesítjük. Jól eldolgozzuk.
Az asztalra több rétegben alufóliát fektetünk, fényesebbik felével felfelé, icipicit megolajozzuk, a kacsát elővesszük és a bőrével lefele ráterítjük. A húsmasszát szép egyenletesen rákenjük, majd a hozzánk közelebb eső felére, egy sorban egymás mellé helyezzük a csirkemájakat. Ezeket is megszórjuk sóval, borssal és vágott petrezselyemzölddel.
Az alufólia segítségével elkezdjük feltekerni a húst, olyan szorosan, ahogy csak tudjuk. Szép henger alakú formát adunk neki. Vigyázat, az alufólia ne kerüljön rétegként a hús közé! És nagyon kell vigyázni, hogy ne szakadjon ki, bár a több réteg éppen azért kell, hogy ezt megakadályozzuk. Ha megvan, a végeit összesodorjuk és hogy teljesen lefixáljuk a tekercset, a végeket betűrjük alája. Tepsibe tesszük, vizet öntünk alá, amit majd néha még pótolni kell és nem túl forró sütőben (én minimumra tettem, fokot nem tudok, de az a lényeg, hogy enyhe, lassú tűzön készüljön) 4 óráig pároltam. Kb. az utolsó 35-40 percben a fóliát felvágtam és hagytam, hogy a teteje, a kacsa bőre szép pirosra megsüljön. Ha olyan a sütő, hogy beállítható a hője, akkor valószínű kevesebb idő is elég ehhez.
Miután kivettük, még várni kell egy kicsit, amíg valamennyire kihűl, mert csak utána lehet rendesen szeletelni, amit legjobban valamilyen recés élű késsel lehet elvégezni, pl. a kenyérvágó késsel. Mi most így, langyosan ettük, de már hidegen is megkóstoltuk és úgy is nagyon finom. Ami muszáj is, mert Szentestén hidegen szeretném felszolgálni, éppen azért, hogy ne utolsó pillanatban kelljen elkészítenem. (De persze, még rengeteg minden lesz az ünnepi asztalon!) Így hát elkészítem előző nap (tehát a felszolgálás előtt legalább két nappal el kell kezdeni a kacsa kicsontozását, bepácolását) és indulás előtt (mert anyósékhoz megyünk) csak felszeletelem és kidíszítem a tálat. Mustárral, paprikakrémmel, ecetes tormával és savanyú uborkával ettük ma, szerintem ugyanezek lesznek majd Karácsonykor is az asztalon.




Munkaképek:







2008. december 13., szombat

Karácsonyi receptverseny I.

Bejegyezte: sedith dátum: 16:07 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Ahogy megláttam a kiírást, rögtön tudtam, hogy benevezek. És azt is tudtam, mivel. Azonban az a valami még a sütőben van, az eredmény még várat magára egy kis ideig.

Viszont édesség kategóriában is indulni szeretnék, úgyhogy, van mit írnom, mert tegnap megsütöttem azt a süteményt, ami reményeim szerint ezentúl minden karácsonyunknak része lesz. Hagyományos, de mégsem, bejgli, de mégsem...
Ez:


Természetesen, az a legjobb benne, hogy nem kell utolsó pillanatig várni az elkészítésével, ezért, ha biztosak vagyunk abban, hogy senki sem fogja felfalni, akár 3-4 nappal az ünnep előtt is el lehet készíteni. Hűvös helyen (nem hűtő, csak kamra), letakarva, több napig eláll és friss marad. 

Karácsonyi patkók


Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 20 dkg vaj
- 5 dkg porcukor
- 5 tojás sárgája + 1 egész tojás
- 1,5 dl tej
- 2 dkg élesztő
- só, reszelt citromhéj
A töltelékhez:
- 22 dkg darált dió
- 22 dkg darált mák
- 16 - 16 dkg cukor
- tej vagy víz a sziruphoz
- vaníliáscukor, fahéj, reszelt citromhéj, mazsola ízlés szerint
- porcukor
Elkészítés:
A vajat gyorsan elmorzsoljuk a liszttel, és hozzáadjuk a porcukrot, 4 tojássárgáját és a tejben feloldott élesztőt. Az élesztőt tényleg csak feloldani kell, nem szabad felfuttatni! Teszünk bele egy csipetnyi sót és reszelt citromhéjat. A hozzávalókat jól összegyúrjuk, majd diónyi (kb. 3 dkg-os) gombócokat formálunk belőle, egy tányérra rakjuk őket és fóliával letakarva a hűtőben legalább fél óráig pihentetjük. Ezalatt elkészítjük a töltelékeket.
Két edénybe kettéosztjuk a cukrot. Annyi vizet vagy tejet öntünk rá, hogy csak éppen ellepje. (Én vízzel szoktam, tovább eláll, mint tejjel, de tejjel picivel ízletesebb.) Hagyjuk, hogy a víz felforrjon és a cukor feloldódjon, közben kavargatjuk. Amikor már szirup sűrűségű, beleszórjuk a mákot/diót és még rövid ideig kavargatva kifőzzük. Ízesítjük őket (ízlés szerint, de a mák nagyon finom fahéjjal, a dió pedig rummal; mazsola mindkettőbe mehet), majd félrehúzzuk és hagyjuk kihűlni. A töltelékek jó sűrűek, kézzel formázhatóak legyenek! Ha kihűltek, kb. ujjnyi vastagságú, 7-8 cm hosszú hengereket formálunk belőlük. (Persze, rendre kell elkészíteni őket, de a menete mindkettőnek ugyanaz.) Nekem tegnap nem volt hámozott dióm, így most nem csináltam diós tölteléket, hanem nagyon kemény lekvárt összegyúrtam gyümölcsös müzlivel és azzal töltöttem meg a tésztát. Így is nagyon finom.
A tésztagombócokat oválisra nyújtjuk (mindig csak max. kettőt vegyünk ki a hűtőből), hosszában ráhelyezzük a töltelékrúdakat, feltekerjük, megsodorjuk őket, végeiket kissé összenyomkodjuk, majd patkó alakúra görbítjük. Egymás után kétszer megkenjük egy egész tojás és egy tojássárgája keverékével és közepesen forró sütőben, kb. 25 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Tegnap, amikor már majdnem készen voltak, kivettem és még egyszer átkentem őket tojással, így a repedezések elfedődtek és nem pattantak tovább. Utána már csak max. 5 percig sütöttem. 
Porcukorral csak elfogyasztás előtt kell megszórni.
Jó étvágyat hozzá mindenkinek!


Munkaképek:








2008. december 12., péntek

Alternatíva gombás rántottára

Bejegyezte: sedith dátum: 11:36 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Négynapos útról jött haza István tegnap, gondoltam, valami finommal várom. Vízvásárlás közben megláttam a gombát és vettem jó félkilónyit. Volt vagy 15 szép példány! No, de valami még kell mellé, gondoltam, és variálgattam. Valami tojásosat akartam, de nem rántottát! Ahhoz viszont, hogy gombában sült tükörtojást készítsek, mégis túl kicsik voltak a fejek. Aztán eszembe jutott, hogy Zita múltkor valami zöldséges-kolbászos tojásfélét említett, gondoltam, biztos, gombával is finom lehet! Lementem és meg is kérdeztem, hogyan csinálta, én aztán megcsináltam úgy, ahogy a hozzávalóimból adódott. :)

Egy hagymát csíkokra vágtam és olívaolajon üvegesre pirítottam. A gombákat négybe (a nagyobbakat hatba) vágtam és a hagymára dobtam, együtt pirítottam. Nem túl sokáig, kb. amíg elfőtt a fele leve. Ekkor beletettem a vékony karikákra szeletelt pikáns kolbászt is (kb. egy arasznyi volt belőle) és 2-3 percig ezzel együtt is pirítottam. Fakanállal mélyedésféléket csináltam a gombába és beleütöttem 4 tojást. Megsóztam őket. És persze, előzőleg a gombákat is! Borsot nem tettem, mert a kolbász eléggé pikáns volt, mi meg nem szeretjük a nagyon csípős ízeket. Egy fedőt tettem a serpenyőre és addig sütöttem még az egészet, amíg a tojások fehérje jól megdermedt. Végül szárított zöldpetrezselymet szórtam rá.
Nagyon “romantikus” körülmények között fogyasztottuk el … a férjem a kádban, én meg a vécére telepedve ettem. De István nem győzte dicsérni…



Aztán meg, ismét koktéloztam. Eljárt a szám, hogy egyik este milyen finomságot kotyvasztottam magamnak, így Istvánnak is készíteni kellett. Persze, most már sem banán, sem narancs, mandarin nem volt otthon, csak citrom. Ezért most tettem bele fagyasztott eperből vagy 5-6 szemet, aztán egy kis üveg eperbefőttet, még s tavaszi eltevésből, ezt főleg a lé miatt kellett, utána jött a vodka és a citromlé, majd még egy kis cukor és még citromlé. Összeturmixoltam és kész volt. Nem volt olyan finom, mint a múltkori, de azért jó volt.



2008. december 11., csütörtök

Vaníliás kavart

Bejegyezte: sedith dátum: 1:02 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Mindig történik valami… Meglátok egy zöldséget, amit elképzelek valamilyen ételben… beugrik egy recepttöredék… megérzek vagy csupán elképzelek egy illatot… vagy… megkóstolok egy süteményt…

Még fogyózás közben, egy szénhidrátnapon, angolórára menet bementem egy pékárus boltba; gondoltam, meglepem magam valamivel, ha már amúgyis szabad ennem. Találomra kiválasztottam valami sütifélét. Finom volt, sőt, nagyon finom. Kicsit csodálkoztam, hogy mit keres ez a kavart sütemény a pékárus-kenyeres boltban, de végül nem érdekelt. Ma hazafelé tartottam angolról, amikor eszembe jutott a süti. Bementem és ismét vettem. Ugyanolyan finom volt, mint múltkor. De a “kerekeim” már beindultak… hogyan is készíthetném el ezt otthon? Faltam egy falatot…sima kavart tészta… benne puding… és már döntöttem is, hogy megsütöm. Aninak telefonáltam, hyog vegye ki a vajat a fagyasztóból, majd a buszozás közben konzultáltam anyóssal, hogy milyen kavart tésztát ajánl leginkább, végül pedig a Kossuth-kifli alapjául szolgáló, általunk cask egyzserűen Egyensúlynak nevezett recept mellett döntöttünk.

Hozzávalók:
A pudinghoz: 3,5 dl tej, 1 cs. vaníliás pudingpor, 3 ek. Cukor
A tésztához: 6 tojás, illetve a tojások súlyával megegyező mennyiségű cukor, vaj/margarin/zsír és liszt, bár ez utóbbiból 1-2 kanállal kevesebb is elég, puhább lesz úgy a tészta, egy citrom héja és 2 ek. pálinka/rum

Elkészítés:
Előszöris a tejből, pudingporból és cukorból sűrű pudingot főzünk, majd ha kész van, egy tányérba öntjük és elsimítjuk. Hagyjuk megdermedni.
Amíg a puding dermed, a tojásokat szétválasztjuk. A sárgájákat habosra keverjük a vajjal és a cukorral, majd belekeverjük a pálinkát, a citromhéjat és a lisztet. Végül pedig óvatosan beleforgatjuk a tojások pici sóval keménnyé vert habját. Egy közepes méretű tepsit jól kikenünk (én zsírt szoktam erre a célra használni), az alját kilisztezzük és belesimítjuk a masszát. A megdermedt pudingot kb. 2x2 centis kockákra vágjuk és ráhelyezzük a masszára.


Közepesen forró sütőben megsütjük. Hogy mennyi idő, hány fok, nem tudom, mert nem olyan a lerem (sütő) , kb. félórába telt, +- 5 perc. Mindenesetre, egy fogpiszkálóval beleszúrkáltam a közepébe és semmi sem ragadt rá, tehát biztos voltam benne, hogy megsült. Az alja meg gyönyörű aranybarna lett.


Semmi mást nem kell csinálni vele, mint megszórni egy kevés porcukorral és … megenni. :) Jó étvágyat!

2008. december 10., szerda

Sütőtökkrémleves és tejfölös szójapaprikás

Bejegyezte: sedith dátum: 15:11 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Néhány napja egy sütőtökkrémleves receptjét olvastam itt a gasztrooldalon, de sajnos nem olvastam végig, csak amennyi a főoldalon volt. Annyit azonban észben tartottam, hogy volt benne zeller is.
A tegnapi töpörtyűkúra után (a pasim nincs itthon = nem is kell főzni) ma már éreztem, hogy muszáj valami normálisat ennem. Tudtam, hogy éppen tönkremenni készül a sütőtök a kamrában, és ha 1-2 napon belül nem csinálok vele valamit, úgy megbúsulja magát, hogy teljesen hasznavehetetlen lesz, tehát mindenképpen valami ilyet szerettem volna. Beugrott: sütőtökkrémleves. Legalább Boróka is eheti, nem kell neki külön főzőcskéznem, mint tegnap.
Egy edénybe vizet tettem forrni, meghámoztam egy negyed zellert (jó nagy volt eredetileg), egy negyed sütőtököt (kb. 30-35 deka lehetett) és még egy nagy fej hagymát is. Aztán feldaraboltam az egészet és a vízben puhára főztem. Mikor majdnem megvolt, még 4 cikk fokhagymát is beledobtam. A levéből egy kicsit leöntöttem és simára turmixoltam az egészet. Visszatettem a tűzre és egy pici tejfölös eresztékkel (habarással) besűrítettem, majd még a leszűrt főzőlével igazítottam meg az állagát. Zöldpetrezselyemel szórtam meg, sóval és citromlével ízesítettem. Hmmm, de finom volt!

Másodiknak valami furát készítettem, de azért jó lett! Felfedeztem a szekrényben két zacskó árválkodó szójakockát. Mindkettőt odatettem főni némi sós vízben. Közben két nagy hagymából pörköltalapot csináltam és ráöntöttem a majdnem puha szójakockákat a maradék főzőlével együtt. Még ízesítettem egy kis darált paprikakrémmel, majd egy 10 percig együtt főztem. Tejfölből, vízből, lisztből eresztéket (habarást) csináltam és besűrítettem vele a pörköltet. Húslevessel lazítottam. Ebbe is petrezselyemzöldet, sót és citromlevet tettem. Finom volt, bár biztos még jobb lett volna, ha a kockák ételízesítős vízben főttek volna meg és lett volna idejük állni is benne egy kicsit. Savanyú uborkával ettük. (Mármint a húgommal, aki közben bevágódott bébiszittelni az angolórám idejére.)

Olyan éhesek voltunk, hogy még fotózni sem jutott időm. De majd este hátha megteszem. Maradt még egy csomó!


2008. december 9., kedd

"Idd meg!"-koktél

Bejegyezte: sedith dátum: 21:37 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Most úgy jártam én is, mint az egyszeri parasztasszony. Még jó, hogy a férjeura sorsa viszont elkerült...

A "történetet" Nagyszékely István honlapján olvastam, de tulajdonképpen részlet egy könyvből. Mindegy, idemásolom, mert belinkelni nem tudom.
"A parasztasszony a kastélyban
A szegény paraszt feleségét mindig felhívatták a kastélyba, ha nagy vendégség ígérkezett. Segített akkor ott a szakácsnak, aki maga is igen nagy úr volt. A parasztasszony fát aprított, krumplit hámozott, baromfit tisztított, tortakrémet kevert - aztán odahaza mindenről beszámolt hites urának.
- Micsoda dínomdánom volt megint! Micsoda lakoma! Befejezésül eperkrémes torta! Bizony, a gróf urak mind a tíz ujjukat megnyalták utána!
A paraszt hallgatja csak, hallgatja megannyiszor ezt a történetet; egy szép napon aztán vége szakad a türelmének, és az asztalra csap, és így kiált:
- Nohát, egyszer már én is kérek eperkrémes tortát!
- De édes uram - így a parasztasszony -, nincs hozzá eprünk!
- Van aszalt körténk épp elég! Csináld körtével!
- Jó, de vajunk sincs a krémhez!!
- Akkor csináld zsírral!
- Honnét vegyem a szép fehér lisztet? Csak az a fél zsák rozslisztünk maradt!...
- Megteszi. Csináld hát rozsliszttel!
- No és a tojás? Tizenkét tojás!
- A mindenségit neki, hát veletek asszonynéppel sehogy se boldogul az ember? Mondtam asszony, nekem torta kell, eriggy a konyhába, de egy-kettő!
A parasztasszony nekiáll, szitál, kever, süt, vár... aztán szó nélkül visszatér a tortával. Az urának sincs kedve a szónoklatokhoz. Csak levág egy szeletet, beleharap, majszolgatja, majd leszögezi: - Látod, elkészült! - És lassan hozzáteszi még: - Csak azt nem tudom, mit kell ettől a gróf uraknak az ujjukat nyalogatni!"

Naszóval, annyit nézegettem Pethő Tamás koktélműsorát, hogy sokszor kedvem támadt egy-egyhez, de rendszerint vagy éppen nem volt otthon minden, ami a bemutatott koktélhoz kellett, vagy soha nem is szokott olyasmi otthon lenni, de az sem ritka, hogy nem is hallottam az illető italról, hozzávalóról. Ilyen előzmények után, ma este éppen Boró altatásával bajlódtam, miközben Pethő Tamás újabb chef-d'oeuvre-öket gyártott. A másodikat úgy kezdte, hogy banánt tett a blenderbe. Jól kezdődik, gondoltam, nekem is van banánom! Én is megcsinálom! Igenám, de a folytatás... ha-ha-ha... barna nádcukor (most éppen nincs), jégkocka (december lévén éppenséggel, tehát ez sincs) Cachaca, valami brazil pálinka ("éppen" nincs itthon :)) ananászlé (ez sem volt) és citromlé (na, még szerencse, hogy ez szinte mindig van itthon.)
No, de nem olyan fából faragtak engem, hogy ilyen kis “apróságok” elriasszanak a kitűzött célomtól. Beletettem a banánt a blenderbe, két kiskanál cukrot szórtam rá, beledobtam 5 szem fagyasztott epret, belefacsartam egy narancs, egy mandarin és egy fél citrom levét és beleöntöttem még kb. féldeci vodkát. Gondolkodtam, hogy ezzel készítsem-e vagy jóféle „fickói forrásvízzel”=szilvapálinka, de végül a vodka semlegesebb íze mellett döntöttem. Összemixeltem az egészet pár másodpercig, majd pohárba töltöttem. Egy citromkarikával díszítettem és szívószállal még most is szívogatok belőle.
Hogy milyen lett? Az, hogy fogyasztom, talán éppen elmondja. Ezenkívül viszont született egy könnyű, habos, gazdagon gyümölcsízű, enyhén alkoholos, gyümölcsdarabkás koktél. Hogy mi a neve? „Idd meg!”



Jó szürcsölgetést!


Disznóságok

Bejegyezte: sedith dátum: 9:21 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

A pénteki disznóvágáson sem lettem gazdagabb fotókkal, mert most is hamarabb hazajöttünk, de annyi baj legyen, azért a recepteket, jobban mondva, elkészítési módokat azért leírom.

Torokpecsenye és korhelyleves
Már múltkor is írtam, hogy amint felbontják a disznót, az első dolog, hogy a torokpecsenyének való húst odaadják. Aztán ahogy haladnak a felbontással, még kerül hús a konyhába a későbbi, általában vacsorára felszolgált korhelyleveshez. Miközben a hús a konyhába, illetve a fazekakba vándorol, valaki az állatorvoshoz megy és megvizsgáltatja a húst. Ha szabad a pálya akkor kezdődhet a bőr- és fülevés is!
A húsokat ügyes kockára kell vágni, a zsírosabbja megy a pecsenyébe, a kevésbbé zsíros megy a levesbe. Ezt a két ételt egyszerre indítják azzal a különbséggel, hogy a pecsenyéhez csak icipici vizet adnak mindig, a húst viszont jó sok vízben (amennyi leves szükséges) teszik főni. A pecsenyét csak picit kell fűszerezni az elején, a végleges ízét a vége felé kapja meg, amikor zúzott fokhagymát és pirospaprikát is tesznek bele. És persze, sót meg borsot.
A levesbe zöldség is jár. Amikor a hús félig megpuhult, akkor általában murkot (sárgarépát) és petrezselyemgyökeret vágnak kockákra és beledobják, de lehet zellert is tenni. Annyi zöldség és hús legyen a levesben, hogy egy jó sűrű levest kapjunk, mert ez még hígítva lesz. Amikor minden puha, akkor teszik bele a már elkészített és kihűlt rántást (anyósom mindig így készíti, én általában a forró változatát használom) és ízlés szerint a hordóból leszűrt káposztalével sózzák-savanyítják. Még egyet-kettőt lobban és már kész is van. Tálaláskor tejföllel kell elkeverni. A mostani korhelyleves kicsit „csúnya” lett, volt alkalom, amikor Anyu egy kanál darált paprikából készült krémet és apróra vágott petrezselyemzöldet is beledobott és ezek rengeteget dobtak a kinézetén. Persze, az íze így is finom volt.

Nálunk nem ilyen a korhelyleves, Édesanyám másként szokta készíteni. Furcsa is volt nekem, amikor Anyuéknál legelőször ettem, akkor még zöldségek sem voltak benne, csak a húskockák. Nos, Édesanyám zöldségesen csinálta mindig, de ő dobott bele egy kevés rizset is, a húst pedig a kolbászmasszából gyúrt gombóckák képviselték benne. Persze, azóta tudom, hogy a korhelyleves nem éppen ilyen, de érdekes módon, ha rágondolok, akkor nekem mindig ez ugrik be. Gyermekkoromat meghatározta és még most is érzem az illatát. A többi ugyanaz, a végén jön a káposztalével való savanyítás, de ez a változat sokkal hamarabb megvan, mivel a húsgombócok gyorsabban átfőnek.
Azért állíthatom, hogy mindkét változat (illetve a világon elterjedt összes változat, gondolom) egyaránt finom. :)

Májas
Amíg az ebéd készül, egy nagy fazékban oda szokták tenni főni a májasnak való dolgokat: az összes belsőséget – szív, máj, vese, tüdő, lép, nyelv – illetve még mellétesznek némi jó zsíros húst, általában a tokarészről. Adagokat nem tudok, de csak azért nem, mert sosem láttam, hogy bárki is mérne valamit. Otthon sem volt szokás, anyósoméknál sem. Annyit láttam például, hoyg a májashoz nem éppen egy kiló rizset tettek főni, szóval kb. ¾ kiló jár bele, de ez is ízlés kérdése, gondolom. Időközben még megdinsztelnek és kihűtnek vagy 3 jó nagy fej hagymát is, illetve a kályha szélén egy edényben a fodorhájat is kiolvasztják, lesütik. (Ezt a fodorháj egy eléggé kicsi hájdarab, aminek a széle olyan, mint a fodros szoknya, innen kaphatta a nevét, de lehet, hogy másfelé másképp nevezik.)
Ha megfőttek a belsőségek, akkor kihűtik, majd feldarabolják és ledarálják az összes többi hozzávalóval (a főtt zsíros hús, főtt rizs, dinsztelt hagyma, kiolvasztott fodorháj) együtt. A nyelvet előzőleg, természetesen, le kell tisztítani. Illetve amikor készen van, akkor általában még egyzser le szokás darálni, hogy minél krémesebb legyen. Amikor ez is megvan, akkor jön a ízesítés. Só, bors, szegfűbors, szárított, morzsolt csombor az alapfűszerei, de van, aki tesz bele kevés szegfűszeget vagy fahéjat is. Ízlés szerint kerülnek bele a dolgok, és közben hozzáöntik a fodorháj lesült zsírját, illetve némi forró vízzel is puhítják, mígnem egy jó krémes masszát kapnak. Ezután már jöhetne a bélbe töltés, de mostanában a családunkban már nem szoktuk, hanem adagonként zacskókba téve, lefagyasztjuk. Ha bélbe töltik, akkor általában rövid (20-30 centis) hurkák készülnek és mindkét végüket cérnával megkötik. Amikor készen vannak, abban a lében, amiben a hozzávalók megfőttek, rövid ideig a kész májasokat is abálják.

Kolbász
A kolbász általában a májas előtt készül el, csak mivel a májas előkészületei hamarabb elkezdődnek, így azzal kezdtem, illetve nem akartam mindenfélével megszakítani a leírást. A kolbászba kerül minden olyan húsdarab, ami nem jó szelethúsnak, egybesültnek, általában a zsírosabb részek is idekerülnek. Van aki már eleve vesz néhány kiló száraz borjúhúst és azzal vegyíti, ellensúlyozza a zsírosságot, illetve szaporítja a kolbásznak valót. Édesanyáméknál sosem kellett ilyesmi, náluk a disznók mindig inkább húsosak voltak, mint zsírosak, az első disznóvágáson, amelyiken István részt vett nálunk, mondta is, hogy milyen kár ennyi szép drága húst „beleprédálni” a kolbászba. Pedig csak annyi volt a „baj”, hogy kevés volt a zsiradék. Anyuéknál szinte mindig nagyon zsírosak a disznók, meglátszik a gabonás nevelés, de ők meg amúgysem szoktak külön húst venni.
Száz szónak is egy a vége: a ledarált kolbászhúst nagy edénybe teszik és két ember dagasztja készre. Az egyik szórja a fűszereket, a másik pedig gyúrja. Só, bors, pirospaprika, illetve jó sok zúzott fokhagyma kerül bele. Anyuéknál láttam először, hogy a fokhagymát felöntik forró vízzel és így keverik a húshoz és valóban, nagyon jó módszer, mert könynebben elolszlik az egészben. Ahhoz, hogy a többi fűszerből is egyenletesen jusson mindenhová és a húsmassza se legyen túl kemény, még szoktak egy-egy kevés forró vizet gyúrni bele. Könnyebb így jól kidolgozni is. Mindenesetre, elég sokat kell gyúrni ahhoz, hogy biztos jó legyen a végeredmény. Amikor úgy gondolják, hogy már jó, a húsból néhány fasírtszerű pogácsát készítenek és egy serpenyőben megsütik. Így kiderül, hogy elég sós-e, jár-e még bele valami más fűszer. Ha jó, akkor ketten máris hozzálátnak a bélbetöltéshez. A belek kb 1-1,2 méteresek, töltés közben pedig ügyes kis spirálokat, kígyókat kunkorítanak belőlük. Egy tűvel meg szoktuk szúrkálni helyenként, hogy az esetleges bennrekedt levegőbuborékok kipattanjanak és majd sütéskor ezeken tudjon kifolyni a zsiradék. A kész kolbászokat kicsit átmossák (de ez csak annyi, hogy vízbe mártva, kézzel átsimítják), majd, általában rúdra akasztva, hideg helyre teszik, hogy megdermedjen, kissé megszáradjon. 1-2 nap múlva már mehet is a füstölőbe.

Disznófősajt, kocsonya, gömböc, hájszélyes
A disznóvágás elmaradhatatlan tartozékai még a disznófősajt, a kocsonya, illetve a gömböc és a hájszélyes. Míg az első kettőt általában nem aznap, hanem később, valamikor karácsonyhoz közelebb szokás készíteni, a gömböcöt, hájszélyest még aznap megtöltik. Bevallom, ezt az utóbbit nem tudom, pontosan, hogyan készítik, mert Édesanymnál nem szoktuk, itt meg nem figyeltem sosem eléggé. De van egy húsdarab, aminek ez a neve és spéci fűszerezéssel egy vastagabb (nagyon tisztára mosott, sikált) béldarabba töltik, ha jól tudom. A gömböcöt eredetileg az „ezer” vízben megmosott, sóval, ecettel, kukoricakásával megdörzsölt gyomorba töltötték, mostanában azt hiszem, a vastagbél legvastagabb részébe szokás, amit – gondolom – könnyebb megtisztítani. A feldolgozás során félretesznek minden olyan húsdarabot, ami kissé véresebb, az sem baj, ha csontdarabok vannak rajta. Végül ezeket nagyon sok vízben jól megmossák, nyers rizset kavarnak hozzá és sóval, borssal és jó sok szárított, morzsolt csomborral (borsikafű) ízesítik. Nem túl szorosan megtöltik a béltömlőt (mert tulajdonképpen az a rész úgy néz ki, csak egy nyitott vége van), megkötik és (azt hiszem) ezt is felfüstölik. Végül levesekbe vagy töltött káposztába belefőzik.

A kocsonyáról és disznófősajtról máskor írok. Most már csak annyi dolgom van, hogy megmutassam: lányaim segítsége nélkül a pénteki disznó bizony nem dolgozódott volna fel!!! :)


2008. december 3., szerda

Töpörtyű

Bejegyezte: sedith dátum: 10:56 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Annyit bajlódtam a blogom címével, a legelső nem tetszett, az utána következőek erőltetettek voltak, majd amikor megtaláltam a legmegfelelőbbet (Jöttem, láttam, … főztem) kiderítettem, hogy a net tele van ilyen című blogokkal. Majd még kínlódtam egy kicsit, és ezt a kalandos címet sütöttem ki. Nem tartom túl jónak ezt sem, de legalább érvényes rám. Bár rutinosnak mondhatom magam a konyhában, mégis vannak dolgok, amikben újonc vagyok, emellett szeretek állandóan kísérletezni, új dolgokat kipróbálni, tehát sokszor kaland számomra a főzés, kaland, a maga sikereivel, kudarcaival. Amire már meg is született az első példa.

Tegnap kiolvasztottam a zsírt.
Nem volt sok, csak amennyi egy disznócombon található, de gondoltam, ne vesszen kárba. Az a másfélliternyi zsír, ami kiolvadt a nyers szalonnából, kell is a következő ever, mert bár nagyon ritkán használom, mégis jó, hogy legyen a háznál. Süteményeknél általában azzal kenem ki a tepsit, biztosabb, hogy nem ragad bele. Muffinnál, gyümölcstortánál pedig mindig ezzel kenem ki. Amikor palacsintát sütök, akkor is egy-egy mikroszkópikus darabkát dobok a serpenyőbe, mielőtt a massza belekerülne. No, és nem beszélve arról, amikor évente kétszer-háromszor megkívánjuk a zsíros kenyeret jó vöröshagymával (lilahagyma), fokhagymával, pirospaprikával.

Még sosem olvasztottam magam a zsírt, mindig kaptam Édesanyámtól vagy Anyutól annyit, amennyire szükségem volt, de most megpróbáltam. A siker feles. Isteni töpörtyű született, a zsír viszont kicsit barnás, mintha megégett. Nem is nagyon dicsekszem vele. Pedig csak a végén történhetett valami, addig minden rendben volt. Nagyon egyszerű, de lakásbüdösítő a zsírolvasztás. A feldarabolt szalonna-, illetve hájkockákat egy lábasba tesszük és feltesszük a tűzhelyre. Először egy pici vizet kell aláönteni, ami azért kell, hyog amíg a kockák át nem melegednek és olvadni nem kezdenek, ne kapjanak oda az edény aljához. Amikor már beindult az olvadás, ajánlatos állandóan kevergetni. Én tegnap betettem a sütőbe, mert épp befért az edényem, de így is 5-10 percenként belekavartam egyet-egyet. Végül kivettem és addig sütöttem még, míg a tetejéről az összes hab eltűnt. Ekkor az Anyutól tanult stikát vetettem be, azaz, kicsinként beleöntöttem kb. féldecinyi tejet. Ezt a műveletet célszerű megfelelő távolságból és megfelelő hosszúságú fakanállal végezni, hogy nehogy megégessen! Ahogy ezzel megvoltam, rögtön le is szűrtem a zsírt és egy merőkanál segítségével (töpörtyűszorító híján) kicsit megnyomkodtam őket. Ilyen gyönyörűek voltak menet közben:


A zsírt nem bánom. Az a lényeg, hogy tegnap alig győztem kivárni, hogy kihűljenek és ehessek. Ülhetett ott tőlem a bécsi szelet! Jól belaktam töpörtyűvel és hagymával!

2008. december 2., kedd

Húsleves és cápaszelet

Bejegyezte: sedith dátum: 18:15 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

A kacsavágás másnapján a megmaradt csontvázból, comb- és szárnycsontokból, illetve a zúzákból és szívekből gyönyörű húslevest főztem. Hogy azért meglegyen a szép színe is a levesnek, beledobtam egy darabka előzőleg félretett hájdarabkát. Természetesen, murkot (sárgarépát – hamarosan elkészül a szótár is, amit a címkéknél bármikor meg lehet majd nyitni), petrezselymet, hagymát – héjastól és szemes borsot és sót is tettem bele, majd lassan gyöngyözve főztem vagy két órát. Közben a habját állandóan leszedegettem. Amikor megfőttek a husik leszűrtem, és ha jól emlékszem, még kellett sóznom. Külön sós vízben kifőztem a laskát (metélt), majd rámertem a forró levest. Megszórtam szárított petrezselyemzölddel (a húslevesben az uram nem szereti a nagy zöldeket és bármilyen odafigyelve is vágnám, nem tudom annyira apróra csinálni, mint amilyen a morzsolt szárított) és már ehettük is.

Múltkor a Realban István egy akcióra lett figyelmes: cápaszeletek, nagyon jó áron. És mivel kaphatóak vagyunk az újdonságokra, ha halról van szó, vettünk három szép kerek szeletet. Elkészítés előtt cask hagytam felolvadni, majd jól felitattam róla a vizet. Csak egyszerűen, sóval, borssal fűszereztem és pindurka olívaolajjal kikenve a grillserpenyőt, kisütöttem. István (bár régebb mindig nehezményezte, ha megérezte a bor illatát a konyhában) nyakonöntötte egy kicsi borral is, és ahogy elfőtt a húsról, már tálaltuk is. Addigra már készen volt a szalmakrumpli (sültkrumpli) is, amit ezúttal hagyományosan készítettem – a hasábokra vágott krumplit forró olajban sütöttem meg. Hamarabb is megvolt és nem száradt ki még az agya is, mint előző alkalommal.

István csak citromlével locsolta meg a halat, de én készítettem mellé egy remoulade-mártás-féleséget. 1 tojás sárgájából és kb 1 dl olajból egy kiskanál mustárral, sóval és citromlével majonézt készítettem, amibe majd finomra reszelt savanyúuborkát és apróra vágott zöldfűszereket kavartam bele. (Petrezselyemlevél, kapor, friss fokhagymaszár, csombor – borsikafű volt benne – mindezeket még tavasszal, amikor egészen frissek voltak, vágtam össze és fagyasztottam le.)


A cápahús finom volt, de azért nem volt semmi extra benne. Olyan volt, mint bármelyik eddig evett hal. Bár, talán a friss pisztráng, amit Vármezőn fogott István, mégiscsak finomabb volt. No, de azért Krisztát és Borókát sem kellett győzködni az evésével!
Related Posts with Thumbnails