2008. december 28., vasárnap

A szeretet ünnepe

De akár az evés ünnepének is lehetne nevezni, hiszen iszonyatos mennyiségű étel, ital elfogy ilyenkor, bárkihez csak mész, étellel, süteménnyel tömne, a második nap végére pedig már érzed, hogy már csak valami könnyű kis vacsorára vágysz, ne is lássál húst, édességet.

Mindazonáltal nincsen ünnep étel nélkül, és az a legkevesebb, ha vendégségbe érkező szeretteinket, barátainkat finom falatokkal kínáljuk meg. Az asztal mindenkit összehoz, az asztalt körülülve örülünk, hogy együtt vagyunk, hogy ismét megadatott ez nekünk és hálát adunk azért is, hogy volt/van mit kitenni az asztalra. Mert ki tudja, jövő ilyenkorra mi kerülhet rá és ki üli majd körül?!
Idei karácsonyi menünk hagyományos is volt, meg nem is. Anyu és Melinda állták a hagyományos részét, én pedig a rendhagyó felét vállaltam magamra. Szenteste asztala:
 
Töltött kacsa – hidegen (ami finomabbra sikerült, mint a próbakor)
Majonézes-zöldséges-krumplis saláta
Füstölt friss kolbász – hidegen
Füstölt friss oldalas – melegen
Töltött káposzta

A receptekkel, leírásokkal később jövök...

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails